Bőven lenne pénz a cégeknek

Minden eddiginél bőségesebb hitelforrás áll idén a cégek rendelkezésére. A vállalati hitelpiacot így lényegében az fogja meghatározni, hogy a belső és a külső piacok élénkülése milyen mértékű kapacitásbővítést igényel, és ez mekkora hiteligényt fog generálni a vállalatok részéről.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az elmúlt évben a hazai kamatkörnyezet változása a kamatteher mérséklődésén keresztül hatással volt a vállalati hitelpiacra is, az ebből fakadó keresletélénkülés azonban nem volt meghatározó. Ezzel szemben a Növekedési Hitelprogram (NHP) első szakaszának érezhető hatása volt, és az évek óta visszafogott vállalati hitelkeresletet kimozdította a holtpontról. Azonban ez is inkább egy egyszeri, semmint tartós hatásnak tekinthető.

(A hitelprogram forrásaihoz most új feltételekkel, egyszerűbben juthatnak hozzá a vállalkozások!)

„Az idei évet tekintve látni kell, hogy a teljes magyarországi vállalati hitelállomány mintegy 6700 milliárd forint, míg ehhez képest az NHP 2. szakaszának év végéig kihelyezendő összege 2000 milliárd forint. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a vállalati hitelkihelyezésben egyértelműen az MNB által nyújtott forrás lesz a legmeghatározóbb tényező. Másrészt a programnak, valamint az Eximbank szintén kedvező feltételek mellett elérhető exportösztönző hitelének is köszönhetően a hitelkínálati oldalon nem lesz korlátja a forráshoz jutásnak” – nyilatkozta Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

Az alapkamat és az NHP hatása a kkv hitelezésre (év/év, %) Forrás: MNB

„Ami tehát idén meghatározza majd a magyarországi vállalatok hitelállományának alakulását, az leginkább a vállalatok részéről érkező igény lesz. Látni kell azonban, hogy akármilyen kedvező forrást biztosítunk is, azok a cégek, amelyek jelenleg felesleges, kihasználatlan kapacitással rendelkeznek, nem fognak bővítésekbe, fejlesztésekbe kezdeni, és ehhez hitelt igényelni. Márpedig a vállalati hitelállomány és a GDP növekmény között igen szoros összefüggés van, hiszen a nettó vállalati hitelfelvételek volumenének 5%-os növekedése a GDP-t mintegy 2 százalékponttal tudja növelni. A hitelezésnek tehát elengedhetetlen szerepe van a gazdaság bővülésében, ez jelenti a növekedés motorját. A vállalati hitelezést tehát az növelheti tartósan, ha az export illetve belföldi piac olyan mértékben tud élénkülni, amely plusz kapacitásokat igényel a vállalkozásoknál” – mondta el Hodina Péter. (A vállalkozásnak ugyanis nem elég túlélnie, fejlődnie is kell.)

„Kedvező tendencia a folytatást illetően, hogy a kiskereskedelmi fogyasztás tavaly év végén átesett a holtponton, és azóta is bővülést mutat, emellett pedig az ipari termelés is – a szokásos év végi visszaeséstől eltekintve – éves alapon növekedni tudott. Azonban továbbra is mindent meg kell tenni, hogy a folyamat tartós maradjon, amihez elengedhetetlen a belföldi lakossági fogyasztás további élénkülése, valamint új, az Európai Unión kívüli exportpiacok, vevők felkutatása” – hangsúlyozta a szakember.

Hogy válasszunk vállalati hitelt?
A hitelezés helyzete az elmúlt hónapokban érdemben változott, s a közeljövő e trend folytatódását ígéri. Jól érzékelteti ezt a kereskedelmi bankok vállalkozóknak szóló kínálatának alakulása: nemcsak a kínált termékek száma nőtt, hanem azok sajátosságai is jobban igazodnak a vállalkozók igényeihez, egyszerűbb, jobban áttekinthető módozatok jelentek meg, csökkent az elbíráláshoz kapcsolódó adminisztráció.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo