Tovább csökkent az alapkamat

Ismét 20 bázisponttal, 3,60 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden. Elemzői vélemény szerint azonban a kamatcsökkentő pálya nem tartható fenn sokáig.

Tizennegyedszerre is vágott a jegybank - Kép: SXC

Ez volt sorrendben a tizennegyedik kamatvágás azóta, hogy 2012. augusztusban 7,00 százalékról 6,75 százalékra csökkent az irányadó ráta. Idén júliussal bezárólag rendre 25 bázispont volt a lazítás mértéke, az előző kamatdöntő ülésen, augusztus 27-én azonban 20 bázisponttal csökkentettek, 3,80 százalékra. Az MNB akkor kiemelte: a monetáris tanács megítélése szerint az inflációs és reálgazdasági folyamatok lehetőséget adnak a monetáris kondíciók lazítására, az ország kockázati megítélésének alakulását figyelembe véve azonban indokolt a kamatcsökkentés ütemének mérséklése.

„A várakozásoknak megfelelően az MNB az új lépésközre állva  csökkentette az irányadó kamatát. A lépés továbbra is inkább csak jelképesen mutatja a fokozott óvatosságot a korábbi 25 bázispontokhoz képest” – vélte Bebesy Dániel a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere.

„A múlt heti váratlan FED döntés, amelynek keretében elmaradt az eszközvásárlási program szűkítése, átmeneti lélegzethez jutatta a május óta nyomás alatt lévő feltörekvő piacokat. Teljes visszarendeződés ugyan nem történt, de a feltörekvő piaci devizák és állampapírok erősödni tudtak. Ez a kedvezőbb nemzetközi hangulat, és a várakozásoknál jóval alacsonyabb augusztusi inflációs adat elég lehetett a Tanácsnak ahhoz, hogy ismét a vágás mellett döntsön. Véleményünk szerint a FED halasztás ellenére az alapvető kép nem változott, tehát a jelenlegi kedvezőbb nemzetközi hangulat csak átmeneti. Az amerikai gazdaság élénkülése miatt a fejlett piaci hozamok tovább fognak emelkedni, csökkentve a mozgásteret a feltörekvő piaci jegybankok számára. Előre tekintve Magyarország esetében további veszélyforrást jelenthet a jegybank Növekedési Hitel Programja, amely mindenképpen növeli a forint kínálatot, így gyengíti a hazai devizát.”

Ez nem éppen óvatos kamatpolitika

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője szerint a 20 bázispontos csökkentés nem nevezhető éppen óvatos kamatpolitikának, holott az MNB rendre ezt hangoztatja a kamatdöntéseket követő kommentárokban. A szakértő úgy véli: azzal, hogy a jegybank nem lassított a kamatcsökkentés ütemén, nő az esélye annak, hogy messzebb fog lefelé menni az alapkamat, 3 százalékig vagy akár még lejjebb. Ennek csak a nemzetközi pénzügyi piacok, a kockázati környezet alakulása, a forint gyengülése szabhat gátat.

Hozzáfűzte, hogy a döntés ugyanakkor megfelelt a piaci várakozásnak, hiszen az amerikai Fed múlt heti döntése - amellyel elhalasztotta a likviditási program keretösszegének csökkentését - pozitív piaci reakciót váltott ki, amelyben a forint is erősödni tudott. Emiatt az elemzők többsége 20 bázispontos vágásra számított. Ugyanakkor általános nézet a piacon, hogy nincs már messze az enyhítési ciklus vége.

Az elemző kifejtette azt is, hogy a mostani kamatcsökkentés nyomán tovább mennek majd lefelé az állampapír-piaci rövid hozamok, ami alapvetően negatív a forint árfolyamára nézve, mivel így egyre kisebb a felár. A hosszú hozamok ugyanakkor nem követik szorosan az alapkamat alakulását, nem csökkennek olyan ütemben, így a reálgazdaságra, a beruházásokra minimális hatása lesz az újabb kamatcsökkentésnek. Megjegyezte, hogy a túlzottan alacsony kamatnak stabilitási kockázata is van.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo