A kínai nyelvoktatás már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza a győri Széchenyi István Egyetemen: az első csoportok 2012-ben indultak a Konfuciusz Intézet közreműködésével. A program azóta folyamatosan jelen van az intézményben, 2022-től pedig több általános és középiskola tanulói is bekapcsolódhattak. A gyerekek nemcsak a kiejtés és az írásjelek alapjaival ismerkedtek meg, hanem kulturális élményekben is részesültek, a tanév végén pedig mindannyian kínai nevet is kaptak.
Fotó: Széchenyi István Egyetem
Idén szeptemberben a népszerű kezdeményezés új szakaszába lép: a gyerekeknek szóló csoportok mellett egyetemi hallgatók és felnőttek is bekapcsolódhatnak a nyelvtanulásba. A résztvevőket korosztály és nyelvi szint szerint különbontják, így a kezdők és a haladók, a kisdiákok és a felnőttek a saját igényeiknek megfelelő képzést kapnak. A foglalkozásokat magyar és kínai anyanyelvű oktatók tartják, így azok is bekapcsolódhatnak, akik még nem beszélnek angolul. Ez nagy könnyebbséget jelent a kisebb gyerekeknek, hiszen számukra biztonságot ad a magyar nyelvű magyarázat, miközben fokozatosan találkoznak az idegen nyelvvel is.