A módszertan minden korosztályhoz alkalmazkodik: a legfiatalabbak sokszor rajzolásként élik meg a kínai írásjelek gyakorlását, a felnőttek pedig praktikus szókincsre tehetnek szert, amelyet utazás vagy munkavégzés közben hasznosíthatnak. „A kínai nyelv elsajátítása egyszerre jelent kihívást és örömöt. Fontosnak tartjuk, hogy a tanulás ne legyen száraz, hanem élményt adjon. A kultúra bemutatása szintén hangsúlyos: az órákhoz ünnepek és közösségi események is kapcsolódnak, ahol a kínai hagyományok, szokások és gasztronómia is megjelenik. Az újévi rendezvény például nagy sikert aratott, hiszen a nyelvórák résztvevői mellett számos magyar és nemzetközi hallgató is bekapcsolódott. A következő rendezvény az Őszközépünnep lesz, amely október 7-én a győri campuson várja a város és a régió érdeklődőit” – emelte ki Orosz-Barczi Réka, a Széchenyi István Egyetem Nyelvi és Kulturális Központjának vezetője.
Az egyetem nemzetköziesítési stratégiájában a kínai kapcsolatok nagy szerepet kapnak. „Kína kiemelt stratégiai partnerünk, ezért számunkra különösen fontos, hogy minél több hallgató és érdeklődő nyerjen betekintést a nyelv és a kultúra világába. A kínai hallgatók létszáma évről évre növekszik az egyetemen, és szeretnénk egy erős közösséget kialakítani a régióban is” – tette hozzá.
Az érdeklődés növekedését jelzi, hogy egyre több fiatal választja a kínai nyelvet akár az angol, a német vagy a francia mellé, sőt többen ösztöndíjjal szeretnének Kínában továbbtanulni. Az új csoportok első órái a szeptember 15-i héten kezdődnek, a jelentkezési határidő szeptember 10. A tanfolyamnak a győri campus ad otthont, a részvétel ingyenes. A jelentkezők a [email protected] e-mail-címen kaphatnak további információt.