Gyorsul az infláció - Mi lesz az alapkamattal?

Május óta megállíthatatlanul gyorsul az infláció: augusztusban éves összevetésben 6 százalékkal emelkedtek az árak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint a júliusi 5,8 százalék után. Ilyen tempót utoljára 2008-ban mértek. Elemzők, az élelmiszerárak várható alakulásával összefüggésben ősszel további gyorsulásra számítanak. Ennek ellenére piaci vélemények szerint idén még lehet újabb alapkamat csökkentés.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Augusztusban a fogyasztói árak 6,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, s plusz 0,1 százalékkal változtak júliushoz képest. Az első nyolc havi átlagos infláció 5,7 százalék lett.

Drágultak az élelmiszerek, s a háztartási energia

A drágulás éves üteme az élelmiszereknél 6,3 százalék volt. Drasztikus árváltozás következett be a tojás (32,3%), a sertészsiradék (25,1%), a csokoládé, kakaó (19,6%) piacán, de számottevő emelkedést mértek a statisztikusok az idényáras élelmiszereknél (13,2%) és a sertéshúsnál (10,4%) is. Olcsóbb lett ugyanakkor a liszt (8,5%).

Az élelmiszerek mellett az átlagosnál nagyobb mértékben (14,1%) emelkedett a szeszes italok, dohányáruk, az egyéb cikkek (7,9%), ezen utóbbin belül az járműüzemanyagok (13,5%), továbbá a háztartási energia (6,2%), ezen belül a palackos gáz (9,4%), a távfűtés (8,4%) ára. A szolgáltatások 4,1 százalékkal, ezen belül a szemétszállítás 8,1, a csatornadíj 5,3 százalékkal drágult. A ruházkodási cikkeknél átlag alatti (3,5%) pozitív elmozdulás, a tartós fogyasztási cikkeknél enyhe (0,8%) csökkenést mértek 2011. augusztusához képest.

Olcsóbbak lettek az idényáras élelmiszerek

Az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs számottevő, 7,3 százalékos árcsökkenése kedvező hatással volt az élelmiszerárak alakulására, amely így júliushoz képest 0,9 százalékkal csökkent augusztusban. (Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, a fogyasztói árak 0,4 százalékkal emelkedtek.) Árcsökkenés volt a termékkörön belül még a sajt (2,0%), illetve a párizsi, kolbász (1,5%) esetében. Nőtt viszont a sertészsiradék (2,2%) és a sertéshús (1,8%) ára.

A főcsoportok közül az egyéb cikkek drágultak a legnagyobb mértékben, 1,6 százalékkal, ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,6 százalékkal emelkedett. A szeszes italok, dohányáruk (0,5%), a szolgáltatások ára (0,3%), ez utóbbin belül az üdülési szolgáltatásoké (2,6%) átlag fölött nőtt. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért átlagosan 1,8 százalékkal kellett kevesebb fizetni, mint egy hónappal korábban, de mérsékelt esés volt a háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek körében (0,2-0,2%).

Erősödő kockázatok, indokolt az óvatosság

A búza és a kukorica árának robbanása miatt az élelmiszerek drágulása számottevően meghaladhatja a korábbi várakozásokat, ezért a forint erősödése és a gyenge belső kereslet ellenére magasabb inflációs pálya várható, és a következő hónapokban 6 százalék fölé is emelkedhet az árindex - jelezte Suppan Gergely. A TakarékBank elemzője arra számít, hogy a következő hónapokban még tovább emelkedik, majd novembertől ismét 5,5 százalék közelébe mérséklődik az infláció, miután a tavalyi jövedéki adó emelések kiesnek bázisból, így az éves átlagos index 5,7 százalék lehet az idén.

Így látják Londonban
A 4cast londoni pénzügyi elemzőcég felzárkózó térségi közgazdászai a keddi adatismertetés utáni értékelésükben azt valószínűsítették, hogy a magyarországi inflációra a következő hónapokban is felfelé ható nyomás érvényesül, részben amiatt, mert a legutóbbi világpiaci kukorica- és búzaár-emelkedési sokkok szeptembertől már erőteljesebben átszűrődnek a magyar fogyasztói árakba. A ház elemzői szerint ugyanakkor az MNB monetáris tanácsa az augusztusi kamatcsökkentési döntéssel világossá tette, hogy ez nem akadálya a pénzügy-politikai enyhítésnek, várakozásaik szerint az MNB szeptemberben újabb kamatcsökkentést hajt majd végre.

Bázishatások miatt - januári áfa-emelés - a jövő év elején tovább mérséklődhet az infláció, ezt azonban tompíthatja a tranzakciós adó bevezetése, ami a szolgáltatások árait növeli. Így a jövő év közepéig fokozatosan 4 százalék közelébe csökkenhet az infláció. A jövő évi átlagos infláció kissé 4 százalék felett lehet, azaz továbbra sem teljesül a 3 százalékos inflációs cél, amire legkorábban 2014 elején látnak lehetőséget a TakarékBanknál.

Lesz még az idén kamatcsökkentés

Az augusztusi alapkamat-csökkentés, a bizonytalanabbá váló az IMF-tárgyalások, valamint inflációs kockázatok erősödése miatt Suppan Gergely szerint a következő hónapokban indokolt lehet az óvatosság. A hazai kockázati megítélés jelentősen javult ugyan, ez azonban szinte teljes mértékben a nemzetközi kondíciók enyhülésének volt köszönhető. A szakember az év végére 6,50, jövő év végére 6 százalékos alapkamatra számít.

Trippon Mariann szerint az éves árindex 6 százalék körül alakulhat. Lassulásra, a CIB elemzője októbertől számít, bár ennek teljesülésében az élelmiszerárak alakulása felfele mutató kockázatot jelent. Mindezekek alapján a fogyasztói árak alakulása idén bőven az MNB 3 százalékos célja felett alakul, s jövőre sem valószínű ennek teljesülése.

Mindezzel együtt az elemző kommentárjában kitért arra, hogy a monetáris politikai szempontból a KSH ma publikált adata semleges, az augusztusi kamatdöntés is bizonyította, hogy a tanácstagok többsége számára a piaci folyamatok és a borús növekedési kilátások a meghatározóak. Így a CIB az alapkamat pályára vonatkozó előrejelzését nem módosította: az augusztusi kissé „váratlan" kamatcsökkentés ellenére - elsősorban az IMF- tárgyalások miatti bizonytalanságok és várakozásaik szerint a következő időszakban kevésbé támogató külső környezet eredményeképpen - év végéig még egy 25 bázispontos lazításra látnak teret.

Nyeste Orsolya szintén az infláció gyorsulására számít, várakozása szerint szeptemberben 6,5-6,6 százalék lesz az éves mutató, elsősorban az élelmiszerek és az üzemanyagok árának emelkedése miatt. Az Erste elemzőjének előrejelzése alapján a szeptemberi gyorsulás után a következő hónapokban lassulhat az áremelkedés üteme, és decemberben éves összehasonlításban 5,4-5,5 százalék lehet az éves infláció, az idei éves átlagos infláció pedig 5,8 százalék körül alakulhat. A jegybank 3 százalékos inflációs célja az idén és jövőre biztosan nem teljesül, 2013-ban 4 százalék lehet az éves fogyasztói áremelkedés.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo