Sipa cikkei


Sipa cikkei

Belefér az irodában rövidnadrág?

Belefér az irodában rövidnadrág? 

A dress code azon írott és íratlan szabályok összessége, melyek meghatározzák öltözködésünket. Mint oly sok üzleti szabályt természetesen ezt is az angolok találták ki, ahol az átlaghőmérséklet 20 fok. Sajnos a más éghajlatú országokban, mint nálunk is, a dress code betartása nem mindig a legkellemesebb megoldás, de a rövidnadrág és hálós trikó viselésétől mindenkit óva intenénk. Lássuk mi a megfelelő viselet, ha irodában dolgozunk.
Felmondás is lehet a csapatépítés vége

Felmondás is lehet a csapatépítés vége 

Meglepetésekkel is járhat, ha időnként csapatépítő tréninget szervezünk. Molnár Simon tréner szerint az ilyen alkalmakkor felszínre törhetnek vélt vagy valós sérelmek, hogy az érintettek megoldhassák azokat. Az is előfordul, hogy éppen egy tréningen derül ki, hogy valaki nem illik bele a csapatba.
"Nem születtem vállalkozónak"

"Nem születtem vállalkozónak" 

Tangózik, vörös és vibráló színű gyöngyökből készít ékszereket. Ő Vadjutka, azaz saját nevén Wild Judit. Fotóriporternek indult, újságíró, majd szociológus lett, hogy végül profi üzletasszonnyá váljon. Mikrovállalkozása és saját márkaneve van. A szakmában a legjobbak közt tartják számon, és még mindig nagyon fiatal.
Szabályozott árak, szabályozott helyzetek

Szabályozott árak, szabályozott helyzetek 

Az árszabályozás szűkebb értelemben az állami árpolitika azon része, amely az árak alakítására, befolyásolására irányuló állami szabályozó eszközöket foglalja magában. Ennek körébe tartoznak mindazon intézkedések, amelyekkel az állam befolyásolja az egyes árak, az árarányok és általános árszínvonal alakítását. Ugyanakkor szinte ugyanezt a hatást képesek elérni cégek is, akik jó érdekérvényesítő képességük révén kartellba tömörülve szabják meg az ár és a létfeltétel alapjait a piacon megannyi „versenytársuknak”.
Sétálásból üzlet, kultúrából helyi turizmus

Sétálásból üzlet, kultúrából helyi turizmus 

Lénárd Anna, szobrász, de tanult az orvosin, együtt dolgozott Szendi Gáborral, majd 15 évet a turizmusban töltött, és nemrég létrehozott valami olyat, amihez hasonló üzleti vállalkozási koncepcióval nem találkozhat gyakran az olvasó. A helyiekből csinál turistát és elviszi őket sétálni saját városukba, ez esetben Budapestre, és olyan rég elfeledett vagy sosem ismert történeteket mesél nekik a saját életterük múltjától, ami által életre kelnek a szmogtól fekete házak, a szemetes utcák, és arra a rövid időre átléphetünk egy párhuzamos valóságba, mely megmutatja, miből jöttük, kik vagyunk mi, magyarok.
Hobbiból gyárat építeni

Hobbiból gyárat építeni 

Gasztroblogból indult és ma már egy komoly profi vállalkozás. Extrém jó minőségű online termékkel, és elsősorban saját maguk felé támasztott magas szakmai elvárásokkal piacvezetőkké váltak a területükön. Zalai Ágival a Nosalty vezérigazgatójával beszélgettünk, aki az értékpapírok és az államapparátus világából ült át a vezérigazgatói székbe.
Mit adjunk ajándékba, ami nem a kukában végzi?

Mit adjunk ajándékba, ami nem a kukában végzi? 

Akadnak olyan helyzetek, melyekben illik megajándékozni üzleti partnereinket. Sok cégvezető azonban tanácstalan, amikor el kell döntenie, mivel kell kedveskedni nekik. Egy biztos: értelmetlen bóvlikat semmiféleképpen sem ildomos adni, hiszen azok ránk sem vetnek jó fényt, ráadásul nagy valószínűséggel a kukában végzik.
Éhes diák disznóval álmodik

Éhes diák disznóval álmodik 

Testnevelés szakra járt Lépold Robin, mikor egy spanyolországi ösztöndíj alatt rájött mivel is akar igaziból foglalkozni: serrano sonkával. Azóta ebből él, a vállalkozás most már tisztes módon eltartja a családját. Nem mese, színtiszta magyar valóság.
Elkeseredés helyett üzlet lett az ételallergiából

Elkeseredés helyett üzlet lett az ételallergiából 

Egészséges, "mentes" kekszekből épített fel üzleti vállalkozást a Majomkenyer.hu csapata. Rátaláltak egy növekvő piacra, de a sikerhez ismeretterjesztést is fel kell vállalniuk.
Mit tehet velünk a behajtó? És mit nem?

Mit tehet velünk a behajtó? És mit nem? 

A legtöbb ember azt hiszi, ha követeléskezelőtől kap levelet, nagy baj van. Pedig nem akkora. Ők nem hatóság, csak erőszakosak és hivatalos stílusban leveleznek. Lássuk, mit tehetnek és mit kéne tenniük!

Így hozzuk ki a legtöbbet a kapcsolatainkból 

A kapcsolat az egyik legfontosabb tőke az üzleti életben, mégis sokszor elhanyagoljuk. Ha viszont tudatosan foglalkozunk a kapcsolati hálónkkal, óriási hatást érhetünk el.

Erre mindenképp kérdezzünk rá, ha könyvelőt választunk! 

Azt mondják, könyvelőt találni majdnem olyan nehéz, mint életünk párjára rálelni. Adunk néhány tanácsot, hogy mire figyeljünk mindenképpen!

Tilos, szabad, vagy feltételes a vállalkozás? 

A vállalkozói szabadság egyik alaptétele, hogy minden területen szabad vállalkozást indítani, amit a törvény nem tilt. De mit tilt? És mikor kell egyéb feltételeknek megfelelni a jogszerű működéshez?

Betegeknek segít a magyar startup 

Autisták kommunikációját segítő okostelefonos applikációt fejleszt egy magyar csapat. Az ötlet nem teljesen újszerű, de az autista gyermekeket nevelő szülők életében forradalmi változást hozhat. A projekt még seed – azaz kezdeti fázisban van, de már találtak hozzá finanszírozót, méghozzá Magyarországon.

Egyre jobban mennek a webshopok 

Még mindig nem nyitnak a külföldi vásárlók felé a magyar webshopok, de ennek ellenére nőnek a bevételek - ha valaki elég türelmes. Ez derül ki többek között az idei Nagy Webáruház Felmérésből.

Meggytermelők: ki nyer az árháborún? 

Kínszenvedéssé vált a meggytermelők élete. A felvásárlók az önköltségi ár felét kínálnák a gazdáknak, akik ilyen feltételek mellett inkább ingyen odaadnák a gyümölcsöt a rászorulóknak. A szövetség szerint a kormány feladata lenne, hogy jobb pozíciót harcoljon ki a magyar gazdáknak.

A félkarúak vegzálásával is mellényúlt a kormány? 

Visszakerülhetnek a magyarországi kiskocsmákba a nyerőautomaták. Legalábbis, ha a magyar bíróság a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság álláspontjával egyező ítéletet hoz. Az Unió ítészei úgy látják, az uniós joggal ellentétes az a szabályozás, amely betiltotta a játékautomaták kaszinókon kívüli üzemeltetését. Ez még nem jelenti, hogy a félkarú rablók vissza is kerülnek a hazai kocsmákba, mert az Európai bíróság a végleges döntésre visszadobta a labdát a magyar igazságszolgáltatásnak.

Hogyan viselkedjen a munkáltató az állásinterjún? 

Az állásinterjú nem csak a felvételiző, de a munkaadó számára is stresszes szituáció. A nagyobb cégeknél az állásinterjúztatást külön ezzel foglalkozó szakemberekre, esetleg külső cégekre bízzák, de a kisebb vállaltok vezetői inkább maguk választják ki a dolgozókat. Temérdek a világhálón fellehető írás ad tippeket a munkakeresőknek, hogyan viselkedjenek egy állásinterjún, mi azonban most inkább a vállalkozóknak segítünk.

Divatos vagy praktikus a hatékony céglogó? 

Néhány pillanat alatt eldől, hogy milyen első benyomást teszünk – épp így van ez akkor is, ha a reménybeli vásárlónk először találkozik a cégünkkel. Ezért kiemelten fontos a logó megtervezése!

Mlm: kevesen válnak valóban sikeressé 

Az mlm (multi level marketing) értékesítési rendszerek között van, ami talán lehetőséget ad a meggazdagodásra, de ha valaki azt mondja, hogy hamarosan már elegendő lesz heti hat órát dolgoznunk, jobban tesszük, ha hanyatt-homlok menekülünk. A mlm csakis a legkitartóbbakat teszi igazán sikeressé.

Több fronton szenved a Balaton 

Hiába a jó kereseti lehetőség, nem fűlik a foguk a diákoknak és az idénymunkásoknak a balatoni vendéglőkhöz. A magyar tenger éttermei előtt kihelyezett megállítótáblákon idén nem csak a vendéglő napi kínálatát tüntetik fel, hanem az aktuálisan üres dolgozói posztokat is. A vállalkozók egyértelműen arra gyanakszanak, hogy a szakembereink már inkább külföldön, főleg Ausztriában és Olaszországban próbálnak boldogulni.

Dizájncégből is lehet startup 

A kreatívipari vállalkozásokban kevesebben látják a nagy növekedési potenciált, pedig számos magyar példa is bizonyítja, hogy dizájncégből is lehet igazi startup. De mit keres benne a befektető?

A jó főnök nem szégyelli, ha nem tud valamit 

A cég sikere érdekében a vezetőnek döntenie kell, mi a fontosabb: az ő egója, vagy a vállalkozás fejlődése. Egyáltalán nem ciki bevallani, hogy egy szakma bizonyos részterületeihez ő kevésbé ért, mint a beosztottja. Ez már csak azért is igaz, mert egy dinamikus cégnél minden fontosabb területnek megvannak a maga felelősei.

Egy lelkes kisvállalkozó kalandjai, szakértői magyarázatokkal 

Fotóriporterből gasztroblogger, abból pedig kávézótulajdonos – szép ívű vállalkozói karrier. Egy vendéglátóhely engedélyeztetése nem tartozik a legegyszerűbb procedúrák közé. Szakértő és a tapasztalt vállalkozó segít egy jó példa bemutatásával!

Alaplépések startup indításhoz 

A kirobbanóan sikeres cégek alapja természetesen egy jó és átgondolt üzleti ötlet. Egy jó elképzelés azonban önmagában még kevés. Érdemes más aranyszabályokat is betartani!

Szól a bicikli, ha tolvaj közeleg 

Jelzést küld a bicikli, ha illetéktelenek nyúlnak hozzá – ez a lényege a magyar fejlesztésű applikációnak, amely már első nagyobb volumenű eladásán és az első kör tőkebevonáson is sikeresen túljutott. A siker megalapozott, hiszen két nagy trend együttes alkalmazására építettek.

Többet hozhat a dizájn mint a technológia 

Egy dizájn projekt akár jobb pénzügyi mutatókkal is rendelkezhet, mint egy technológiai innováció - ezt már a kockázati tőke befektetők is látják. Egy iparág sikere kulturális elfogadottság, tőke és üzleti kompetenciák kérdése - de első lépés a magas minőségű termék.

Így éri meg eladni a saját terményt 

Őstermelőként vagy vállalkozóként éri meg jobban mezőgazdasági terményeket értékesíteni? A válasz nem teljesen egyértelmű, bár tény, hogy az előbbi kategória képviselőit kevesebb szigorú előírás érinti. Az őstermelőkre ezenkívül kedvezőbb adózási szabályok is vonatkoznak.

Trendi szakma helyett a kétkezi munkát válaszotta – és bejött neki 

Kulcsár Bence vasverő, avagy kovács. Alig 30 éves, és hisz abban, hogy ez az ősi foglalkozás korszerűbb és előremutatóbb, mint ötezredik grafikusnak lenni. Budapest belvárosában vezeti saját műhelyét, történelmi motívumokat és modern dizájnt is készít. Bár nem könnyen, de azért meg tud élni, és megteremti a saját jövőjét.

Keresztbe tehet a társasház a lakáskiadásnak? 

Csinos lakásokkal Budapesten is vagyonokat lehet keresni az ide látogató turistákon. A szomszédság azonban keresztbe tehet a dolognak.

Per helyettesítheti a fizetési felszólítást? 

Egy időben, tértivevénnyel postára adott, vagy személyesen átvetetett írásbeli fizetési felszólítással rengeteg bajtól kímélhetjük meg magunkat. De végső esetben a per is segít.

Alap kisokos hírlevél küldéshez 

Azt már minden cég tudja, hogy érdemes hírlevél feliratkozókat gyűjteni és rendszeresen információkat küldeni számukra. De mivel és hogyan? Lássuk az alapokat.

Zarándoklatból üzleti siker 

Tulajdonképpen bármire építhető sikeres üzlet, ha az ember megfelelően ismeri a célcsoport igényeit. Ezt bizonyítja a Camino app története is. No meg persze azt, hogy némi kitartás és a szaktudást azért nem árt.

Kinek a hibája, hogy nem kerestünk eleget?  

Tanulságos történet egy egyszeri velencei büfés esete, aki úgy döntött, mivel nem volt elég bevétele, a hely bérleti díját sem fizeti ki. Felszámíthatja-e utólag?

Miért éri meg, ha mindenki nyer? 

A kölcsönösen előnyös (bevett idegen kifejezéssel win-win) megállapodások lennének azok, amelyek valójában előre vihetik az üzletet. Akár hisszük, akár nem, jobban járunk, ha a másik fél is örül.

Csapdában a magyar cégek? 

A környező országokhoz képest is magas Magyarországon a gazdasági szereplők körében azoknak az aránya, akik úgy érzik, széles körű a korrupció az országban – derült ki az EY könyvvizsgáló és tanácsadó cég megrendelésére készített felmérésből. Jávor István korrupciókutató, szervezetszociológus szerint sokszor csapdahelyzetben vannak a vállalkozások. Ugyanakkor bár Magyarországon valóban nem fényes a helyzet a szakember szerint, és ebben a régióban Ukrajna után a második legfertőzöttebb ország vagyunk, azért Romániában és Bulgáriában is komoly probléma a korrupció.

Kezdődik az ellenőrzési hajrá, ezekre ugranak az ellenőrök 

A nyár közeledtével egyre több hangsúlyt fektetnek a hatóságok a balatoni kisvállalkozások ellenőrzésére. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is még a szezonkezdet előtt országos ellenőrzést indít, és a somogyi, a veszprémi és a zalai fogyasztóvédelmi felügyelőség emberei is az átlagosnál koncentráltabban látogatják majd a vendéglátóegységeket.

A legfontosabb tudnivalók a tanulmányi szerződésről 

A jól képzett munkavállaló a munkáltatónak is érdeke. A munkáltató a munkavállaló által választott képzést is támogathatja tanulmányi szerződés keretében. Lássuk a legfontosabb szabályokat!

A túlterheltségen is segít a költség-haszon elemzés 

A legtöbb vállalkozó folyamatosan túlterhelt, ráadásul a sok „nemszeretem” feladat között könnyű úgy elveszni, hogy végül még arra is csak összecsapva legyen időnk, ami igazán fontos nekünk. Ebben a káoszban pedig a haszon is kétséges.

Így módosulnak a mobilelőfizetői szerződések 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megújítja a hírközlési piacszabályozást, így megreformálja a hírközlési fogyasztóvédelmet. Kiszámíthatóbbak lesznek a mobiltelefon és internet díjak, változik a szabályozás.

Lassan lecseng a kuponőrület, de nem mindenhol 

Már nincs nagy keletje a kuponoknak, a cégek is jóval visszafogottabban használják ezt az online marketing eszközt. Van ugyanakkor egy szegmense a kezdő kisvállalkozásoknak, akiknek még mindig remek lehetőség kuponos oldalakon akciókat hirdetni, ők a csoportos foglalkozást árusító szolgáltatók.

Innen ismerszik meg a rendkívüli vezető 

Vezetőnek lenni nem könnyű dolog és kevesen vannak olyanok, akiknek "zsigerből" megy. De honnan ismerhető fel egyáltalán a jó vezető? Mutatunk néhány jelet!

Hogyan tűnhetünk ki társaságban? 

Még azok is elbátortalanodhatnak egy nagyobb társaságban, akik egyébként magabiztosak és barátságosak. Pedig egy emberekkel teli szobát is „meg lehet dolgozni”, ennek is megvan a trükkje, de a svédasztalnál ácsorgást azért hagyjuk a végére.

Miért nem sikeresek a kényszervállalkozók? 

A kisvállalkozások jelentős része kényszerből indult. Ez önmagában még nem predesztinálna semmire, hisz sokszor kiváló szakemberek vezetik őket. Miért van az, hogy mégis nehezebb sikerre vinni egy céget, ha kényszerből vágtunk bele?

Kisvállalkozás is lehet erőfölényben 

Gazdasági erőfölényben „konyhanyelven” szólva az a vállalkozás van, amely valamilyen okból a piactól függetlenül hozhat döntéseket például arról, hogy mennyiért adja a termékét. Ez nemcsak nagy cégekre lehet igaz, a tisztességtelen verseny viszont mindenki számára tilos.

Megvenni egy „használt” céget? Így csökkenthető a kockázat  

Használt cikket vásárolni még akkor is kockázatos, ha mondjuk, csak egy autóról van szó. Pláne, ha egy cégről. Ugyanakkor sok esetben mégiscsak jobb üzlet ez, mint az alapoktól felépíteni egy vállalkozást.

Mi értelme van ma az árszabályozásnak? 

A kormányzat rezsicsökkentési törekvései miatt napi témává vált az állami árszabályozás kérdése. Körüljártuk, miért és hogyan van ma értelme.

Airbnb azaz a modern Zimmer frei - lehet szabályosan! 

Csinos lakásokkal jó környéken vagyonokat lehet keresni – mondják az Airbnb lakáskiadó szolgáltatás ismerői. Tény, hogy a szobáztatás-lakásoztatás 21. századi verziója jó a turistának és jó a tulajnak is – ha előzetesen már felmérte a fizetendő adó és a várhatóan befolyó nyereség arányát. A Piac&Profit segít, hogyan működhet szabályosan az új típusú szobáztatás.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek



Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo