Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta

Egyszerre jelent jogszabályi terhet és piaci lehetőséget az elektromos autók terjedése. Emiatt egyes szolgáltatóknak az elektromos töltőállomások számát növelni kell, de ez versenyelőny is lehet, hiszen így a cégek kényelmi szolgáltatást biztosítanak az ügyfeleknek. Sőt arra is van lehetőség, hogy a munkavállalók is haszonélvezői legyenek a fejlesztéseknek.

Magyarországon 2025-ben az új eladásokon belül az elektromos autók aránya folyamatosan és jelentősen nőtt. Júliusban például 70 százalékkal több tisztán elektromos új személyautó (EV) került forgalomba, mint 2024 azonos hónapjában. Szeptember végéig már több mint 22 ezer tisztán elektromos autó kapott zöld rendszámot. Az elektromos járművek növekvő száma pedig az infrastruktúra fejlesztését is megköveteli.

Az ennek kapcsán változó jogi szabályozás számos vállalkozás számára ír elő új kötelezettséget, emiatt sok vállalkozásnak kell a következő időszakban elektromos töltőállomásokat létesíteni. 2025 január 1-jétől ugyanis új korszak kezdődött az elektromosautó-töltési kötelezettségekben: az OTÉK helyébe lépett a TÉKA (280/2024. (IX. 30.) Kormányrendelet), amely továbbra is előírja a töltőinfrastruktúra kiépítését, de már a jelenlegi piaci igényekhez igazítva. A szabályozás külön kezeli a frissen kialakított és a már működő parkolókat, és több iparági szereplő – köztük kiemelten szállodák, hotelek és bevásárlóközpontok – számára egyértelmű kötelezettséget határoz meg.

Könnyebb helyzetben vannak a már meglévő parkolók. A kisebb üzletek (600 m² alatt) továbbra is mentesülnek a töltőállomás kialakítása alól, a bevásárlóközpontok és nagyobb kereskedelmi egységeknél azonban a: (nettó 600 m² alapterület felett) legalább 2 töltőpontot kell kialakítani. A 20 ezer fő alatti települések 1500 m² alatti üzletei számára 2026. május 29-ig haladék érvényes.

Az új szabály ezek mellett kiterjesztette az akadálymentesítés követelményét is, hiszen mindenhol a töltőhelyek 5 százalékát – de legalább egyet – akadálymentesen kell kialakítani.

De nem csak az idegenforgalmi vagy kereskedelmi egységek, hanem a fizetős parkolóházak és mélygarázsok is érintettek az új szabályozásban, nekik minden megkezdett 100 hely után legalább 4 töltőt kell telepíteniük, a már működő létesítmények számára 2026. január 1-ig tart a türelmi idő.

Kötelezettségek a szállodáknak

2025. január 1-től a már meglévő, legalább 20 parkolóhellyel rendelkező szálláshely (valamint minden más nem lakáscélú épület ugyanilyen kapacitással) köteles legalább egy elektromos töltőpontot létesíteni, ha a parkoló az épületen belül vagy közvetlenül az épület mellett helyezkedik el. Tekintve, hogy a hazai piacon is látványos a teljesen elektromos és a tölthető hibrid járművek előretörése, ez a szolgáltatók szempontjából messze túlmutat a jogszabályi kötelezettségen és sokkal inkább az ügyfélélmény biztosításáról szól.

A cégnek kötelezettség, de az ügyfeleknek és akár a munkavállalóknak kényelmi szolgáltatás - így lesz a töltőpontból versenyelőny.
A cégnek kötelezettség, de az ügyfeleknek és akár a munkavállalóknak kényelmi szolgáltatás - így lesz a töltőpontból versenyelőny.
Fotó: DepositPhotos.com
A kötelezettség tehát egyben lehetőség is az érintettek számára, ráadásul a jogszabályi megfelelés sokkal könnyebb, mint az sokan gondolnák. Az E.ON ugyanis olyan teljes körű, hosszútávú szolgáltatást kínál, amely h vállalkozásokat és nem csupán a felmérésben és a kivitelezésben nyújt segítséget, hanem a beüzemelést követően is folyamatos szakértői támogatást biztosít.

Az E.ON szolgáltatásának előnyei között a megbízható nemzetközi hátteret, a magas szintű műszaki tudást, a hosszú távú üzemeltetési támogatást, valamint a tervezhető költségeket is érdemes kiemelni.

Előny a munkáltatónak és munkavállalónak

A hazai piacon látványosan növekedett az elmúlt másfél évben az EV-k száma, 2025. októberében több mint 93 ezer tisztán elektromos gépkocsi tartottak nyilván, miközben 2024. decemberében még csak 68 ezret, míg 2023 végén ez a szám 41 ezer volt. Az állami támogatási rendszernek köszönhetően az új járművek jelentős arányban a vállalati flottákban tűntek fel. Ez egyik oldalról kihívást, a másikról pedig lehetőséget jelent a munkáltatóknak is.

Az E.ON által kínált B2B2C-modell a vállalatok számára különösen értékes lehet. Ennek keretében ugyanis a munkáltatók az E.ON-on keresztül otthoni töltőt biztosítanak a céges EV-t használó munkavállalóknak. Az E.ON nem csak a telepítésben és az üzemeltetésben nyújt segítséget, hanem a rendszer pontos kimutatást is készít, külön kezelve a jármű energiafogyasztását, ezáltal teljesen átlátható a költségelszámolást biztosít a feleknek.

A konstrukció kényelmes és biztonságos megoldás a flottával rendelkező vállalkozásoknak, melyet több nagyvállalat – például az AstraZeneca Kft. – már sikerrel alkalmaz.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo