Pénz


Kockázati tőke: nem beleszólás, segítség

Kockázati tőke: nem beleszólás, segítség 

Messze elmarad a nyugat-európai átlagtól a hazai kockázati- és magántőke-befektetések száma, pedig ez az egyik út ahhoz, hogy az induló vállalkozások tőkeerős, hitelezhető cégekké váljanak. A kockázatitőke-befektetés valójában a banki finanszírozás előszobája, és nem az azt helyettesítő tőkebevonás módja.
Az OTP egyedül nem viheti hátán a piacot

Az OTP egyedül nem viheti hátán a piacot 

Bankpapírok húzták le az indexeket Amerikában, az S&P és a Nasdaq azonban pluszban zárt pénteken. A dollár erősödése húzta mínuszba az arany és az olaj árfolyamát pénteken, valamint ma is. Ázsia: Pirosba borultak az indexek. Erősödik a jen és a dollár az intervenciókkal kapcsolatos hírek nyomán, a forint 274 felett. Ma csökkenésre számítunk a parketten.
Bankbotrányok tépázták meg a piacokat

Bankbotrányok tépázták meg a piacokat 

Bankbotrány, és vártnál rosszabb munkanélküliség nyomán esett Amerika tegnap - Új történelmi csúcs az aranyban, enyhe korrekció az olaj esetén - Ázsia: A bankpapírok vezetésével esett a legtöbb index - Erősödik a dollár, gyengül a jen és a forint a reggeli órákban - Kismértékű csökkenésre számítunk, de a nap végére megfordulhat az irány.
"Ez nem megtakarítás, még akkor sem, ha egyesek ezt mondják"

"Ez nem megtakarítás, még akkor sem, ha egyesek ezt mondják" 

Itt az újabb csomag, amely már nem kíméli meg sem az energia szektort, sem a telekom szektort az új adóktól. Sőt, a nyugdíjpénztárakat is a megszűnés irányába löki. Ez persze most több mint évi 500 Mrd Ft-tal, azaz majdnem a GDP két százalékával javítja a költségvetést, de ez nem megtakarítás, még akkor sem, ha egyesek ezt mondják. Ez a nyugdíjak elvonása és egyes vállalkozások erőteljes megadóztatása.
A közbeszerzésekben bízhatnak a kkv-k

A közbeszerzésekben bízhatnak a kkv-k 

"A belföldi árbevételű kkv-k számára a közbeszerzési pályázatokban való nagyobb részvétel jelentheti az esélyt a válságból történő kilábalásra, illetve a növekedésre" - véli Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
Ki akar lőni a piac?

Ki akar lőni a piac? 

USA: A pozitív tartományban zártak az indexek - Ma reggel ledolgozta tegnapi veszteségét az olaj és az arany - Ázsia: Kis pluszban az indexek - Gyengül a dollár és a jen, a forint erősödik - Az OTP vezérigazgató-helyettese interjút adott a Reuters-nek - Ma emelkedésre számítunk a hazai parketten.
Nem volt sok izgalom tegnap

Nem volt sok izgalom tegnap 

USA: Stagnáltak a vezető mutatók. Az arany emelkedett tegnap, az olaj veszteségben zárta a kereskedést. Ázsia: Veszteségben az indexek. Erősödött tegnap a dollár, a jen stagnált, a forint fordult a 200 napos mozgóátlagról, és újra erősödik. Ma csökkenésre számítunk a hazai parketten.
Általános emelkedést kellene látnunk a magyar piacon

Általános emelkedést kellene látnunk a magyar piacon 

USA: Optimista hangulatban telt a péntek, emelkedtek az indexek. Ismét a csúcsokat ostromolja az arany, az olaj is drágult a kedvező piaci hangulatban. Ázsia: A legtöbb index a pozitív tartományban, Japán sportnap miatt zárva. Gyengül a dollár a Fed kvantitatív lazítását váró piacon, újabb csúcson a jen, a forint a 200-napos mozgóátlaggal küzd. Ma emelkedésre számítunk a hazai parketten.
Későn törleszt? Új jogszabályokról szavazott az EU!

Későn törleszt? Új jogszabályokról szavazott az EU! 

Válságos gazdasági időkben a határidőn túli fizetés alapjaiban veszélyeztetheti a vállalkozások jövőjét, a talpon maradáshoz minden cégnek szüksége van az áruért vagy szolgáltatásokért járó pénzre, hogy ki tudja fizetni alkalmazottait és beszállítóit. A jelenség megfékezése érdekében új uniós szabályok bevezetéséről szavazott az EP fogyasztóvédelmi bizottsága.
Átlátható árampiac

Átlátható árampiac 

Belül tágasabb - az áramtőzsdén látja a helyét szinte minden olyan vállalkozás, amely gyártja, eladja, veszi az energiát. A nyáron indult koncentrált piaci intézmény az átláthatóságot, a tisztességes árakat egyaránt garantálja.

1,2 millió magyarnak nőhet a fizetése 

A jelenlegi havi 73 ezer 500 forintos minimálbér 80 ezer körüli összegre emelkedhet - írja a szombati Magyar Nemzet. Egyelőre az 1,2 millió minimálbéres az összes jövedelemadónak csupán hat százalékát fizeti be.

Egyelőre teljesen normális korrekciót látunk 

USA: Csak a Nasdaq-nak sikerült a pozitív tartományban zárnia. Az olaj és az arany árfolyama egyaránt csökkent tegnap. Ázsia: Vegyes képet mutatnak az indexek, de a Shanghai Composite felrobbant. Benézett 1,4 fölé az EUR/USD, a jen erősödik, a forint gyengül. Richter: további részletek a PregLem-ről. Oldalazó mozgásra számítunk a hazai parketten.

A PSZÁF megunta a biztosítók "díjhirdetési technikáit" 

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 10 pontba foglalta össze azokat az eseteket, melyek az elmúlt évek kampányaiban az autósok szabad biztosítóváltását, illetve a tarifák átláthatóságát nehezítették és jogszerű, kiszámíthatóbb tarifákat követel a biztosítóktól. A Biztosítás.hu frissen kiadott elemzése szerint mindez a verseny tisztaságát segíti majd elő a novemberi kampányban.

Bizonytalan napnak nézünk ma elébe 

USA: Csak a Dow-nak sikerült a pozitív tartományban zárnia. Tovább drágult az olaj, az arany 1350 dollár felett. Ázsia: A negatív tartományban az indexek, a Shanghai Composite nemzeti ünnep miatt zárva. Tovább gyengült a dollár, a jen erősödik, a forint visszahúzódott 270 fölé. Nőgyógyászati gyógyszerekre specializálódott svájci céget vesz a Richter. Ma oldalazó mozgásra számítunk a hazai parketten.

A forint csodájára jártak tegnap 

A dollár jelentős gyengülése (mivel a Fed várhatóan nem állítja le a pénznyomdát) megélénkítette a keresletet a fejlődő országok devizái iránt, és ebből a forint vette ki legalaposabban a részét.

Aranyból lehet most meggazdagodni 

Újabb és újabb csúcsokat dönt az arany ára, kedden többször állított be új rekordot. Kora este újabb történelmi csúcson volt, 1.340,20 dolláron jegyezték azonnali teljesítésre Londonban a nemesfém unciáját (31,1 gramm).

Nemcsak az időjárás vált borússá tegnap 

USA: A negatív tartományban zártak az indexek. A kedvezőtlen nemzetközi hangulatban csökken az olaj árfolyama, az arany ma reggel ismét jól szerepelt. Ázsia: Vegyes képet mutatnak az indexek, Japán kamatot vágott. Erősödött a dollár és a forint, a jen gyengült. Ma a BUX index csökkenésére számítunk.

Lakossági hitelek: nincs még megoldás 

A gazdasági válság talán múlóban van, a hatásai viszont nem. A forint továbbra is gyenge, az árfolyam inog, a devizahitelek megemelt kamatterhe pedig nem állt vissza a válságot megelőző szintre, bár a nemzetközi pénzpiacokon kétségtelenül csökkent a pénz ára. Indokként a bankok Magyarország magas kockázati felárára hivatkoznak.

Jól járnának a frankhitelesek az euróval? 

Az Erste Csoport vizsgálja, hogy miként válthatnák át svájci frank alapú hitellel rendelkező ügyfeleik hiteleiket euró alapú hitelre - közölte a csoport hétfőn.

Ázsia, USA, Magyarország: mindenki felfelé indult 

USA: Az olaj- és pénzügyi szektor vezetésével emelkedtek az indexek. 80 dollár felett az olaj, az arany 1320 dollár közelében. Ázsia: A Nikkei kivételével kizöldültek az indexek. Ma reggel erősödött a dollár és a forint, a jen gyengült. A várt új adót fizette már be a MOL? Ma a BUX index emelkedésére számítunk.

Növekedést látni mindenhol 

USA: Profitrealizálók használták ki a vártnál jobb makroadatokat az USA-ban. Folytatta a heves emelkedést az olaj, zárásra nem mozdult lényegében az arany. Ázsia: Főként optimizmus uralkodik a távol-keleti piacokon. Tovább gyengült a dollár, tovább erősödött a jen, a forint küzd a 276-os szinttel, az euróval szemben. Ma a BUX index további emelkedésére számítunk.

Mennyire lehet menő a bankolás? 

A legfrissebb kutatások szerint a hagyományos banki termékekkel egyre nehezebb kiszolgálni a legfiatalabb bankolók táborát, akik az ügyfélkörön belül a legnagyobb mértékben élénkítik az egyszerű, gyors és főleg ingyenes elektronikus illetve online megoldások iránti keresletet.

Na, most félnünk kéne! 

USA: Az eladók kerekedtek felül tegnap. Hatalmasat emelkedett tegnap az olaj a készletadatokra, az arany továbbra is 1310 dollár közelében. Ázsia: A japán ipari termelés elkedvetlenítette a befektetőket. Erősödik a dollár és a jen, a forint gyengül. 24.400 forintos célár mellett felhalmozásra ajánlja az Erste a MOL-t. Csökkenésre számítunk ma a BÉT-en.

Válság után: hitelek helyett szolgáltatáscsomag 

Lassanként megszűnik a devizahitelezés a háztartási jelzáloghitelezésben, ám a vállalati szektorban ez nincs így. A bankok viszont jóval óvatosabbak, mint korábban, és ugyanezt várják a cégektől is. Ugyanakkor ma ismét előfordulhat, hogy egy héten akár három különböző bank képviselője is felkeresi a vállalkozást, ahogyan a régi szép időkben. Az ösztönzők azonban újak. Az olcsó hitelek és a rövid átfutási idő helyett inkább a komplex szolgáltatáscsomag került előtérbe. A kis- és középvállalatok prioritása is megváltozott: a kiszámítható működés és az árazás határozza meg a bankválasztást.

Újabb furcsa dolog történt tegnap az USA-ban 

USA: A kedvezőtlen makroadatok ellenére a pozitív tartományban zártak az indexek. 1310 dollár felett az arany, az olaj árfolyama tegnap csökkent. Ázsia: A kedvező makroadatok nyomán emelkednek az indexek. Gyengül a dollár, erősödik a jen és a forint. Folytatódhat az emelkedés a mai napon a hazai parketten.

Csúnya lett a vége… 

USA: Csúnya lett a vége, fél százalékos mínuszban zártak az indexek. Korrekcióba kezdett az arany és az olaj. Ázsia: Kína és Japán a negatív tartományban. Erősödött tegnap a dollár, a jen és a forint gyengült. 5,25% maradt a magyar alapkamat. Csökkenésre számítunk a haza tőzsdén, azonban nap végén visszatérhetnek a vevők a parkettre.

A piac emelkedő módba kapcsolt 

USA: Elszabadult a bika a parketten a tőkejavak alakulására. Hajszálnyira van az arany az 1.300 dollártól, az olaj is drágult a jó hangulatban. Ázsia: Kizöldültek az indexek az amerikai adatokra. Erősödik a dollár, kismértékben gyengül a jen és a forint ma reggel. A piac nem vár változást a Monetáris Tanács mai kamat-meghatározó ülésétől. A pozitív nemzetközi hangulat következtében ma emelkedésre számítunk a hazai parketten.

Kiszámolták: 30 %-kal többet keresnek a férfiak! 

A Magyarországon dolgozó felsővezetők országos bruttó átlagbére jelenleg havonta 617 ezer forint, a nemek közötti bérkülönbség igen jelentős: míg a női topmenedzserek országos szinten átlagosan 455 ezer forintot keresnek, addig a férfiak mintegy 30 százalékkal többet, 682.400 forintot - derül ki a Workania állásportál által működtetett www.merces.hu fizetési felméréséből.

100 milliárdot kér az Agrárkamara 

A mezőgazdaságban 100-120 milliárd forintnyi kár keletkezett. Az eddig megismert központi kárenyhítés forrásai elenyészőek a kárhoz képest. Ezért a Magyar Agrárkamara elnöksége rövid és középtávú intézkedéseket javasol a kormány számára, melyekkel számottevően mérsékelhetőek lennének a gazdálkodói terhek. Például 100 milliárdos kedvezményes hitelprogramot kellene elindítani, melyet az MFB finanszírozhatna - olvasható a Magyar Agrárkamara legutóbbi közleményében.

Egy módszer, hogy lojálisabbak legyenek a dolgozók 

Még kevéssé elterjedtek a közép-kelet-európai régióban a munkavállalók pénzügyi részvételét célzó programok, azonban mind a vállalatok, mind a dolgozók nagy része támogatná ezek széleskörű bevezetését - derült ki az MGYOSZ nemzetközi felmérésének eredményeiből. A projektben résztvevő hat ország munkaadói szervezete közös nyilatkozatban, nemzetközi összefogásban áll ki e juttatási rendszerek szélesebb körű bevezetésének ügye mellett.

Ázsia ünnepel, Amerikában zajlanak az események 

USA: Elbizonytalanodtak és a negatív tartományban zártak az indexek. Az 1300 dolláros szintet ostromolja az arany, de az olaj is emelkedett tegnap. Ázsia: Kevés tőzsdén van kereskedés az őszi napforduló ünnepe miatt. Tovább gyengült tegnap a dollár, a jen és a forint továbbra is erős. Már lát pozitív jeleket a piacon a Magyar Telekom. Ma emelkedésre számítunk a hazai parketten.

Már az is jó hír volt… 

USA: Tiszavirág életű volt a Fed szavait követő optimizmus. Újabb csúcs az aranyban, de az olaj árfolyama is emelkedett. Ázsia: A legtöbb index a pozitív tartományban tartózkodik, a japán exportőröket az erős jen húzza le. Tovább gyengül a dollár, a jen erősödik, 280 alatt az EUR/HUF. Ma emelkedésre számítunk a hazai parketten.

Több esélyünk lesz megcsípni a milliókat 

A közép-kelet európai régió lesz a legizgalmasabb célterület a vállalatfelvásárlások területén aktív befektetők számára a következő negyedévben. Európában az első félévben 25 százalékkal nőtt az M&A tranzakciók száma az egy évvel korábbihoz képest, ami Magyarországon is érezteti hatását; a hazai kis- és középvállalkozásoknak komolyabb esélyük van arra, hogy befektetőt, és ezzel pótlólagos finanszírozást és piaci lehetőségeket nyerjenek, mint valaha - állítja a DLA Piper szakértője.

A piac fölfelé akar menni 

USA: Szép pluszok a Fed döntés előtt. Emelkedett tegnap az olaj árfolyama, ismét új csúcs az aranyban. Ázsia: Vegyes képet mutatnak az indexek Tovább gyengül a dollár, a jen erősödik, 280 alatt is járt ma reggel az EUR/HUF. Az MNB saját javaslatokat publikált a devizahitelesek megsegítése érdekében. Hamarosan jönnek az RFV kötvények. Ma emelkedésre számítunk a hazai parketten.

Maximum bruttó 190 ezret merünk kérni 

A munkavállalók 2010 második negyedévében átlagosan bruttó 156.800 forintot kértek önéletrajzukban az álláskereséskor, ami 8 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi átlag 170.400 forint - közölte a Workania internetes állásportál hétfőn legújabb felmérésük megállapítását.

Aggódunk az írek miatt 

USA: A kezdeti zuhanás ellenére a pozitív tartományban zártak az indexek. Tovább csökkent az olaj árfolyama, újabb történelmi csúcsot ütött az arany pénteken. Ázsia: Óvatos pluszok, Japánban ma az Idősek Ünnepe miatt nincs kereskedés. A dollár és a forint gyengül, a jen erősödik ma reggel. Ma oldalazó kereskedésre számítunk a hazai parketten.

Tanács a következő hónapokra: ne kötvényt, részvényt! 

A következő hónapok nagy kérdése, hogy a nemzetközi gazdaságot a stagnálás vagy a lassú növekedés fogja meghatározni, míg hazai szinten a pozitív államháztartási egyenleg megtartása mellett a régiós lemaradás ledolgozása lehet a cél - hangzott el a mai napon a K&H Alapkezelő éves befektetői konferenciáján. A következő 12 hónap stratégiájában a devizaeszközök, illetve ezen belül a részvények felülsúlyozását ajánlják a K&H Alapkezelő szakemberei.

Újra pozitív hangulat dúl a világban 

USA: Sikerült egy kis pluszt kiszenvedniük az indexeknek - Tovább csökkent az olaj árfolyama, újabb történelmi csúcsot ütött az arany - Ázsia: Kirobbanó formában az indexek - Gyengül a dollár, a jen és a forint megpihent az elmúlt napok jelentős mozgásai után - Ma kisebb emelkedésre számítunk a hazai parketten.

Valószínűleg Önre is fizetésemelés vár! 

A magyarországi cégek 58,2 százaléka már konkrétan tudja, hogy mennyivel növeli a munkavállalók bérét jövőre, 28,4 % emel, de nem tudja mennyivel, míg 13,4 százalék még bizonytalan abban, hogy lesz-e egyáltalán emelés - erre az eredményre jutott a Hay Group tanácsadó cég legfrissebb felmérése.

Sok minden kiderül délután 

A hazai piac tekintetében döntő fontosságú hír lehet a Svájci Nemzeti Bank (SNB) mai 14:00-ás kamatdöntése. A UBS ugyanis tegnapi kommentjében azt prognosztizálta, hogy nagyobb az esélye egy 25 bázispontos kamatemelésre a jelenlegi 0-0,75%-os rátáról.

CIB: segítség a devizahiteleseknek 

A tavaly indított átstrukturálási program szeptembertől a CIB Újratervező Hitellel bővül, amely a piacon egyedülálló, hosszú távú megoldást kínáló konstrukció az ingatlanfedezetes devizahitellel rendelkezők számára.

Aranypiac: nem mohók, félnek 

A világgazdaság újbóli lanyhulása miatti félelem a befektetőket a sokat emlegetett biztos menedékbe hajtja. Az arany biztonságába vetett bizalom új történelmi rekordra repítette az árfolyamot – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

A frank erősödése térdre kényszerítheti a pesti parkettet 

USA: Visszavonulót fújt a bika, csak a Nasdaq zárt a pozitív tartományban - Az olaj árfolyama csökkent, az arany új történelmi csúcsra futott - Ázsia: Bár a kép vegyes, a Nikkei kirobbanó formában van - A dollár tegnap gyengült, a jen a jegybank intervenciójának köszönhetően ma gyengült, az EUR/HUF 281 alatt is járt ma reggel - A MOL is profitálhat abból, ha megszűnik a NIS monopóliuma a szerb piacon - 990 forint az új célárfolyam az Állami Nyomdára az Erste-től, az ajánlás továbbra is vétel - Folytatódhat az emelkedés a hazai parketten.

Nagyon örültek tegnap a bankok 

Csak 2013-ra kell teljesíteni a szigorú Bázel III kritériumokat. Az öröm megmutatkozott a bankrészvények teljesítményében is. A részletek a hétvégén derültek ki, a végleges jóváhagyásra a G20 novemberi szöuli ülésén kerül sor.

Lakásvásárlás: a hitel szinte kötelező 

A lakásvásárlást tervezők több mint 60 százaléka az ingatlan értékének nagyobb hányadát továbbra is hitelből kívánja finanszírozni, a hiteltípus kiválasztásban a legjelentősebb szerepet a havi törlesz törlesztő részlet nagysága játssza - derül ki a Hoffmann Research és az OTP Bank közös kutatásából.

A devizahitel helye a piaci rendben 

A kitűnő, mindenki számára hasznosnak ígérkező, bár a hozzáértők által mindig is veszélyesnek tartott devizaalapú hitelezés mára az egész ország gazdaságát veszélyeztető fenyegetéssé vált. - írja közgazdász szerzőnk.

A hétvégén alapos pofont kaptunk 

USA: A pozitív tartományban zártak az indexek. 77 dollár fölé emelkedett az olaj, az arany 1.245 felett. Ázsia: A kínai adatok adtak lendületet az indexeknek. Ma reggel gyengült a dollár, erősödött a jen és a forint. OTP: A svájci frank erősödése egyelőre nem jelent rendszerszintű kockázatot. A pozitív nemzetközi hangulat ellensúlyozhatja a Magyarország adósbesorolásáról szóló negatív kommenteket, azonban az emelkedésre csak korlátozott tér áll rendelkezésre.

Devizahitelek módosítása: Fideszt az Alkotmány állítja meg? 

Ha az állam beavatkozik egy polgári jogi szerződésbe, és ebből bármelyik félnek kára származik, akkor azt kötelessége megtérítenie az államnak - mondta Lövétei István alkotmányjogász azzal kapcsolatosan, hogy a parlament a középárfolyamok alkalmazását írná elő a devizahitelek törlesztőrészleteinek megállapításakor.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése 

Az áprilisi inflációs adatban már erősen megjelent az árréstop hatása is. Ugyanakkor a bankok önkéntes díjcsökkenése még nem lépett életbe ezen időszakban.

Pénzszerzés

Felújítási láz lett a magyarokon

Felújítási láz lett a magyarokon  

10-ből 6 magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk.

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.

Klímablog

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre 

Az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.

Gazdaság

Zsong az albérletpiac, de szűkül a bérbeadók alkupozíciója

Zsong az albérletpiac, de szűkül a bérbeadók alkupozíciója  

Az erősödő bérlői kereslet hatására immár harmadik hónapja a 250 ezres lélektani határ felett stabilizálódtak a kínálati bérleti díjak Budapesten.

Infokom

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról 

Az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo