Pénz

Mennyivel keres többet a magyar?
Tavaly - döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - 1,9%-kal nőttek a reálkeresetek a nettó átlagkeresetek 6,9%-os emelkedése és a 4,9%-os infláció eredőjeként - ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

Olcsó a gáz és az áram, míg az olaj relatíve drága
Egymást tiporják a gáztermelő cégek, hogy előre eladják gázkészleteiket az USA-ban. Tavaly a várható éves termelésük 49%-át adták el előre. Idén viszont már 54%-nál tartanak, ugyanis nem nagyon számítanak gázáremelkedésre, sőt idén eddig 11%-kal csökkent az amerikai gáz ára.

MKB Portfólió Betétek: egyéni összeállítás egyedi igényekre
Euróban és forintban is kedvező feltételeket kínál az MKB Bank legújabb befektetési koktélja, a személyes hozamelváráshoz, a kockázatvállalási hajlandósághoz és képességhez messzemenően igazodó MKB Portfólió Kombinált Betét program - mondja Gózon Gergely, az MKB Bank lakossági szolgáltatásaiért felelős szakterületének vezetője.

Nem meglepő, hogy az euró újra gyengül
Kisebb korrekció az USA-ban - Drágult ma reggel az olaj, az arany stagnált - A technológiai papírok vezetik az emelkedést Ázsiában - Tovább gyengült a japán jen, a forint oldalazott - MOL kilátások - A vártnál nagyobb veszteségről számolt be a Danubius, 2010 az eddigi leggyengébb év lett - Ma áremelkedésre számítunk.

Sorra dőlnek meg a csúcsok
Sorra dőlnek meg a csúcsok az amerikai részvénypiacon, az S&P 1.332 ponton, mintegy 32 hónapos csúcson tartózkodik. Az index lassú víz partot mos alapon emelkedik már augusztus óta, miközben minimális korrekciót mutatott csak eddig.

Csak kapkodjuk a fejünket…
Pénteken ismét új csúcs született az amerikai tőzsdéken. Tovább csökkent az olaj ára, esett az arany is. A pozitív tartományban vannak az ázsiai indexek. A pénteki erősödés után a reggeli órákban gyengül a forint. Orbán Viktor ma beszédet mond a parlamentben, melyben várhatóan a reformcsomagról is szót ejt majd. Ma áremelkedésre számítunk.

PSZÁF: Nem hárították át ügyfelekre bankok a különadót
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nem veszi saját ténykedése kritikájának, ha a jövőben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) is vizsgálódhat a magán-nyugdíjpénztáraknál - nyilatkozta Binder István, a PSZÁF szóvivője a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának csütörtök este. Binder szerint a KEHI-t helyzetbe hozó javaslat nem szól a banktitok korlátlan feloldásáról. A fogyasztóvédők viszont szerinte megalapozatlanul állítják, hogy a bankok áthárítanák ügyfeleikre a válságadót - ilyesmi eddig biztosan nem történt a PSZÁF tanulmánya szerint.

"Egyre inkább puskaporos a hangulat"
Kikorrigálták a kezdeti esést az amerikai tőzsdék, a Cisco zuhant - Emelkedni próbál ma reggel az olaj, tovább stagnál az arany árfolyama - Japán zárva, a többi távol-keleti index pedig vegyes képet mutat - Gyengült a forint és erősödött tegnap a dollár - Ma további esés várható.

Körbetartozások húzzák lefelé az országot
Bár mindenki tisztában van azzal, hogy a cégek körbetartozása nagy problémákat okoz a magyar gazdaságnak, a helyzet mégis tovább romlott tavaly - közölte a Coface Hungary. Sok cég, részben a válságnak „köszönhetően" ma már nagyobb figyelmet fordít a megelőzésre.

Érdekes napra ébredtünk
Miközben a magyar részvénypiac és ez euró-forint keresztárfolyam két napig korrigált, s ma jelentős szintekhez érkeztek, addig Amerikában vagy Európában gyakorlatilag nem történt semmi. Sőt a Dow Jones ipari átlagindex a Walt Disneynek köszönhetően 8-dik nap is emelkedni tudott. Így nagy kérdés előtt állunk.
A befektetők egyre kevésbé félnek a hitelválságtól
Ismét újabb csúcsot döntöttek az amerikai indexek, hetedik napja emelkedik a Dow. Megtörte az olaj ma a négynapos esést, az arany tegnap kitört felfelé. A negatív tartományban vannak az ázsiai indexek, miután tegnap Kína kamatot emelt. Gyengült a forint a hajnali kereskedésben. Richter kilátások. Ma további csökkenésre számítunk.
500 milliárddal hízlalták a befektetők tavaly az alapokat
2010 negyedik negyedév végére ugyan mintegy 21 milliárd forint távozott az alapokból, azonban a teljes év egészében több mint 500 milliárd forinttal bővült a befektetési alapok vagyona - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb statisztikából. A legtöbb friss tőkét a zártkörű részvényalapok vonzották, míg a nyilvános alapok közül az ingatlanalapok voltak a legnépszerűbbek.
A tőzsdék már túllendültek a válságon?
"Az elmúlt két év legjobb eredményeit produkálják a nemzetközi tőzsdék, aminek további lendületet adhatnak a múlt héten kiadott pozitív beszerzési menedzser indexek. A tőzsdei szárnyalásnak azonban - az elmúlt hónapok tendenciájától eltérően - nem a feltörekvő, hanem elsősorban a fejlett országok részvényei lehetnek a nyertesei" - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Nagy és komoly veszély leselkedik a gazdasági kibontakozásra
A magas élelmiszer árak - a magas közüzemi árak mellett. Pedig valószínűleg nem eszünk többet mint korábban, s a termelés is magas szinten maradt. Az igaz, hogy az időjárás komoly sokkot okozott az agráriumban, s ez árfolyam emelkedéssel jár. De az is igaz, hogy most sok a pénz a piacon, ami helyet keres magának, hogy jövedelmet hozzon létre. Így minden anomáliát, amely a kereslet-kínálatban jelentkezik, felnagyít ez a pénztöbblet. Így a magas agrárárak szintén fékezik a gazdasági fellendülést. Persze ha jön egy jobb év, kedvezőbb időjárás, akkor a forró pénz is elhagyja a terepet, s normalizálódik a helyzet. Az viszont dezinflációs hatással fog járni, ami jó.
Hova kerülnek a magyarok megtakarításai?
Hallani aggódó hangokat, hogy a hazai gazdaságpolitikai intézkedések hatására a magyar megtakarítások egy része külföldi bankokba vándorolhat. A téma kényes, a hazai pénzintézetek többsége cáfolja a feltételezéseket. Tavaly év végén ugyanakkor gyakorlatilag nem folyt be friss tőke a hazai befektetési alapokba.
Egyre gyorsabban fizetnek a kkv-k
Egy nemrég készített felmérés szerint a vevők átlagos fizetési határideje valamelyest csökkent az előző időszakhoz képest, 33 nap lett, és a vállalatvezetők további 3 napos határidő-csökkenést várnak az elkövetkező 1 évben. Mindezek ellenére előre láthatólag idén a hazai vállalatok több mint 3%-a válik fizetésképtelenné, emellett a vevők folyamatos kockázat-figyelésére hívják fel a figyelmet - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
Ismerős a dolog: ez történik Magyarországon is!
Mivel a hatalmon levők általában szeretik és féltik a hatalmukat, ezért igyekeznek az áradatot a gáton belül tartani. Ennek két módja van. Vagy emelem a gátat, megerősítem a katonaságot (szilárdítom a hatalmamat erővel), vagy a népszerűtlen intézkedéseket csak addig hajtom végre, hogy az elégedetlenség árja, a gát szintje alatt maradjon.
10 éves trend szakadt meg
Az elmúlt 10 év viszonylatában 2010 volt az első olyan év, amikor nem nőtt számottevően a bankok ügyfélköre. Továbbra is a felnőtt lakosság 82 százaléka rendelkezik bankkapcsolattal. Ez az arány alacsonyabb a Nyugat-Európában tapasztalható helyzethez viszonyítva, de hazánk e tekintetben több kelet-európai országtól is lemaradásban van - derül ki a GfK Hungária Pénzügypiaci Adatszolgáltatások 2010 című összefoglaló tanulmányának legfrissebb eredményeiből.
Nagy napon van túl a forint
Hosszas küzdelmet követően, negatív külföldi (egyiptomi) és pozitív belföldi (reformok) híráram közepette áttörte a 272 forintnál levő ellenállást. Így az EUR/HUF árfolyam eggyel lejjebb, a 262-272 közötti sávba került.
Ma pihenő jöhet…
Kirobbanó formában az amerikai indexek. Csökkent tegnap az olaj, az arany stagnált. Tombol a jókedv Ázsiában, de a legtöbb tőzsde az Új Holdév miatt zárva. A forint 270-ig erősödött tegnap, a dollár tovább gyengült. Csökkentettük az Egis (25.400) és a Richter (50.900) célárát. A tegnapi nagy emelkedés után ma egy kis megálló következhet.
Megkönnyítik a döntést: melyik hitelt válasszuk?
Megújult a PSZÁF hitel- és lízingtermék választó programja, február 1-jétől a gépjármű lízingtermék, valamint lakáscélú finanszírozás mellett valamennyi ingatlan célú (például üdülő) finanszírozási konstrukció is megtalálható benne.
Ilyen az elmúlt 15 évben nem volt?
Az a furcsa jelenség, hogy úgy vannak lokális csúcson az indexek, hogy az árazásuk, értékeltségük alacsonyabb, mint az emelkedés kezdetén volt, megteszi hatását. Egyelőre nem tudnak esni az indexek. Ahhoz, hogy valami erőteljesebb korrekció kezdődjön, ténylegesen egy nagy horderejű eseménynek kell bekövetkeznie.
Több fizetés, több megtakarítás
„Az idei év eleje különlegesnek tekinthető abból a szempontból, hogy most februárig érkeznek meg az első, már a csökkentett, 16%-os adókulccsal és a családi kedvezménnyel számított munkabérek. A családok egy részének így megnövekedett jövedelme lehetőséget nyújthat arra, hogy tovább folytatódjon az a kedvező folyamat, amely a válság kezdetét követően indult el, és amelynek során a háztartások megtakarítása ma már a GDP közel 5%-át teszi ki" - mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
Még szép, erős forintunk is megbicsaklott...
Egész pénteken meredek lejtmenet jellemezte az amerikai indexeket - Nagyot emelkedett pénteken a kőolaj, az arany árfolyama is pluszban zárta a kereskedést - A Shanghai Composite kivételével a negatív tartományban vannak az ázsiai indexek - Pénteken nagyot erősödött a dollár, a forint enyhe gyengülést mutat - Ma az árfolyamok csökkenésére számítunk .
Ha kiiratkozna a "kockázatközösségből", egy napja maradt!
Azoknak, akik a magán-nyugdíjrendszerben szeretnének maradni, már csak egy napjuk maradt arra, hogy erről nyilatkozzanak. Az ügyfélszolgálatok hétfőn este hat óráig lesznek nyitva.
Csak szórakoznak, pedig 34 forint lenne a biztosítás...
Felmérések szerint hazánkban évente több mint háromezer - főleg könnyűzenei - rendezvényen mintegy 4 millió fiatal szórakozik. Legtöbb ilyen rendezvényen nem gondoskodnak kellően a résztvevők biztonságáról. - áll a Generali összefoglalójában.
A tőzsde játszott velünk a héten...
Folytatták lassú emelkedésüket az amerikai indexek, ismét új csúcsok születtek - Nagyot esett az olaj és az arany ára is - Esik az ázsiai piacok többsége, Japán vezeti a lejtmenetet a leminősítés nyomán - A forint látványosan erősödött tegnap, a japán deviza gyengült a leminősítés hírére - Ma szinten maradó árakra számítunk.
Zöld otthont, zöldhitelből
A K&H zöldhitel energia-megtakarítást eredményező, lakáskorszerűsítési beruházásra igényelhető lakossági finanszírozási mód. A K&H zöldhitel mellé a korszerűsített ingatlan biztosítására K&H fészek „zöld" otthonbiztosítást is lehet kötni. A környezettudatos hitel és otthonbiztosítás a mai naptól igényelhető a K&H Bank fiókjaiban.
Az ING kidobott pénznek tartja a tagsági díjat...
Kilépett a holland ING Bank NV Magyarországi Fióktelepe a Magyar Bankszövetségből - erősítették meg az MTI-nek a szövetségnél a Magyar Hírlapban csütörtökön megjelent hírt.
Egy kicsit jobban kellene félni, mint gondoljuk
Talán érdemes egy kis figyelmet szentelni az egyesült királyságbeli eseményeknek. A tények: Miközben a negyedik negyedévben a GDP 0,5%-kal zsugorodott, addig az infláció 3,7%-ra ugrott, miközben a maginfláció is újra 3% közelébe érkezett. Vagyis szép kerek stagflációt sugall, amely ellen nehéz bármit is tenni.
10 ezer munkahelyet köszönhetünk a kínaiaknak
A múlt évben a kínai-magyar áruforgalom 7,9 milliárd dollárt tett ki, ebből 2 milliárd volt a magyar export, a kínai tőkebefektetések nyomán pedig mintegy tízezer munkahely keletkezett Magyarországon - mondta az "Ázsia Európa felé tart" című konferencián Kao Csien (Gao Jian) nagykövet szerdán Budapesten.
A gyengeség jeleit mutatja a BÉT
Nap végére összeszedték magukat az amerikai indexek. Esett az olaj ára tegnap, az arany alig mozdult. A Nikkei kivételével a pozitív tartományban vannak az ázsiai indexek. Stagnál a forint, tovább gyengült tegnap a dollár. Kismértékű emelkedés várható ma a BÉT-en.
Továbbra is jól viselkedik a BUX
Kedvező vállalati hírek repítették az amerikai részvényindexeket. Esett tegnap az olaj és az arany árfolyama is. Japán nem változtatott az alapkamaton, India 25 bázisponttal emelt. A tegnapi kamatdöntő ülést követően a forint nem mozdult el látványosan, a dollár és a jen piacán is unalmas kereskedés zajlott. Tegnap 25 bázisponttal, 6%-ra emelte az irányadó rátát az MNB Monetáris Tanácsa. Idén kivezethetik a Danubiust? Ma emelkedésre számítunk a BÉT-en.
"Így hát a világ két részre fog szakadni"
Egyre többen beszélnek az inflációról. Na nem a magyarról, hiszen az nem mozgatja meg a világ részvénypiacait, hanem a gazdasági válság utáni fellendülésben ébredőről. A hosszú kötvények hozamai már egy ideje (pár hónapja) elkezdték árazni a várható inflációt.
Tényleg olcsók a részvények?
A jövő sok esetben sokkal kevésbé látható jól, mint gondoltuk. Néhány éve a legjobb tudásunk szerint ruháztunk be, vettünk föl hitelt, s most sokan bajban vagyunk. Pedig csak pár év telt el.
Ismét Portugálián a pénzvilág szeme
A Moody's azt mondja, hogy Portugália exportteljesítményét, illetve annak fenntartható növekedését fogja górcső alá venni, annak érdekében, hogy meghatározza az ország adósságának minősítését. Egy pár hónappal ezelőtt azt mondta a hitelminősítő, hogy 1-2 fokozattal is leminősítheti a portugál államadósságot.
Beindult az uniós mikrohitel program
"Örömmel hallottam, hogy végre beindult a közösségi források bevonásával megvalósuló mikrohitelezés a tagállamokban" - fejtette ki Göncz Kinga szocialista EP-képviselő az után, hogy az Európai Bizottsághoz intézett szóbeli kérdésére válaszolva Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztos közölte: e hónaptól kezdődően pályázni lehet a válság által leginkább sújtott társadalmi csoportok foglalkoztatását segítő európai mikrofinanszírozási eszközre.
Nagy mutatványon van túl a budapesti börze
A BUX elrugaszkodott a 200 napos mozgóátlagról, s ráadásul tette ezt úgy, hogy mind az idei legnagyobb emelkedést és a második legnagyobb forgalmat produkálta. Vagyis technikai szemmel komoly nap lett a tegnapi, s arról adott bizonyságot, hogy van erő a magyar piacban is. Ebből pozitív folytatásnak kellene jönnie.
A lakosság jelentős visszaváltásba kezdett...
Az év második felében gyorsan változott a hangulat a tőkepiacokon, így decemberben ismét pozitív események váltották a novemberi pesszimizmust. Ennek megfelelően az intézményi befektetők decemberben ismét aktívabbak voltak, az év közepén tapasztalt lakossági tőkebeáramlás október óta tapasztalt elmaradása után viszont a lakosság jelentős visszaváltásba kezdett - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb jelentéséből.
Ismét nőttek a magyar fizetések
2010. január-novemberben a bruttó átlagkeresetek 2,0, a nettó átlagkeresetek 7,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 4,9%-os növekedése mellett, döntően a személyijövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően) 2,5%-kal emelkedett. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 702 ezer fő volt.
8 százalékos zuhanás egy betegség miatt
Az Apple vezérigazgatója, Steve Jobs a munkavállalóknak küldött e-mailben elmondta, hogy egészségügyi szabadságra megy. A jelenlegi bejelentés után az Apple árfolyama 7,9%-ot esett a frankfurti Xetra piacon, és az amerikai határidős indexek is a negatív irányba indultak el.
Valószínűleg negatív lesz az irány ma
Ismét csúcson az amerikai részvényindexek. Ma Martin Luther King napja miatt zárva tartanak az amerikai tőzsdék. Pénteken esett az arany, ma reggel pedig az olaj árfolyama. A Nikkei kivételével a negatív tartományban tartózkodnak az ázsiai indexek. Gyengül a forint, és erősödik a dollár a reggeli kereskedésben. Ma nem számítunk jelentős árfolyammozgásra.
Veszélyben az USA "AAA"-besorolása
Újabb korrekció az USA-ban a szerdai új csúcs után - Korrigált az olaj és az arany is a kínai szigorítások lehetősége nyomán - Többségében negatív tartományban tartózkodtak ma reggel az ázsiai indexek - Tovább gyengült a dollár, a forint már 275 alatt mozog - OTP: Legújabb vállalatelemzésünk összefoglalója (Felhalmozás ajánlás, célár 6.000Ft - Oldalazó mozgásra számítunk, a negatív tartományban zárhat a hazai index.
Januárban újraindulnak a felfüggesztett pályázatok
Mintegy 1500 milliárd forintos kerettel több mint nyolcvan felhívást jelent be az Új Széchenyi Terv keretében a kormány pénteken, ám ezek közül januárban alig több mint tíz indul el élesben, a többire nagyjából még egy hónapot várni kell - tudta meg a Népszabadság.
Pozitív irányba mutat minden
Visszatért a bika az USA részvénypiacaira, új csúcsok születtek. Tovább emelkedett tegnap az olaj és az arany ára. A Kospi kivételével a pozitív tartományban tartózkodnak az ázsiai indexek. 275-ig erősödött tegnap a forint, a dollár látványosan gyengült. Ma szinten maradó árakra számítunk.
Lesznek még kockázatok előttünk
A portugálok ma tartanak kötvényaukciót. A piac kíváncsian figyeli a fejleményeket. Ugyanakkor érdemes Spanyolországot is figyelni. Ott ugyanis az elkövetkező négy hónapban a bankoknak, több mint 30Mrd eurónyi hitelt kell megújítaniuk, miközben az állam is igyekszik egy pár milliárd euró pénzhez hozzájutni a piacon.
Korrigál az USA, vegyesen alakul Ázsia
Folytatták a korrekciót az USA piacai az európai adósságfélelmek nyomán. Megállt az olaj emelkedése, az arany pedig most indult el. Vegyes képet mutattak az ázsiai indexek. A 280-as szintig gyengült tegnap a forint. Ma enyhe emelkedésre számítunk.
Egy kissé visszafogottabb az évkezdet, mint máskor
Korrekcióval búcsúztak az amerikai indexek a múlt héten. A pénteki esés után ma emelkedett mind az olaj, mind az arany árfolyama. Mínuszban az ázsiai indexek, Japánban ma nincs kereskedés. Tovább erősödik a dollár, a forint gyengült pénteken. MOL: Olajat és gázt talált az INA Horvátországban. Az RFV-t nem érinti a román antikorrupciós hivatal vizsgálata. Tovább tarthat a lejtmenet.