Pénz

Javultak a feltételek, bővült a kkv-k hitelezése
Az év második negyedévében tovább javultak a vállalati és a háztartási hitelezési folyamatok. A kkv-szegmens hitelezése az önálló vállalkozókat is figyelembe véve 13 százalékkal nőtt, így a kkv-hitelezés a Növekedési Hitel Program (NHP) lezárása után piaci alapon is tovább bővült.

Megújul az ezres, annyi a hamisítóknak
Bár holnaptól hivatalos fizetőeszköz az új 1000 forintos bankjegy, 2018 március 1-ig a régit még senki ne dobja el, az újat pedig ne keresse. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mindenesetre azt ajánlja, hogy nagyobb hegyeket már ne gyűjtsünk a most használt pénzekből. Az új papírpénzt bemutató mai sajtótájékoztatón a bank vezetői üzentek a hamisítóknak is: olyan biztonsági elemek kerültek a bankjegyekbe, hogy nincs sok esély az „utángyártásra”.

Kiürül a kassza iskolakezdéskor
Augusztus második felében sokan készülnek az iskolakezdésre. Ez az időszak különösen megterhelő anyagi szempontból, hiszen közel húszezer forint megy el ilyenkor iskoláztatással kapcsolatos költségekre már egy gyerek esetén is. A kiadások finanszírozásában többféle hitelkonstrukció is segítséget nyújthat: mindenkire érvényes megoldás nincs, az igények határozzák meg, hogy melyik közülük a legideálisabb – hívják fel a figyelmet a CIB Bank szakértői.

Mekkora lakáshitelre van szüksége?
A hiteligénylők egyre tudatosabbak, egyre alaposabban megnézik a kínálatot: a BankRáció.hu-nál a lakáshitel-kalkulációk száma az idén 480 százalékkal nőtt éves szinten, a személyi kölcsönöknél pedig 400 százalékkal. A bankok és a hitelajánlatok között továbbra is jelentősek, akár több milliósak lehetnek a különbségek.

A kertet is rendbe tehetjük a lakástakarékból
Családi házban lakni számtalan előnnyel jár, legtöbb esetben a nyár beköszöntével élvezhető a saját udvar és a kert. Ez azonban általában több munkát is jelent: a ház körüli részeket is karban kell tartani, ami nem kevés extra kiadást vonhat maga után. A költségek pár tízezer forinttól a csillagos égig emelkedhetnek. Habár kevesen számolnak vele, néhány rész újjáépítéséhez – a házfelújításhoz hasonlóan – állami támogatás is igénybe vehető.

Nem számítunk nyugdíjra, pedig nem ártana
A magyarok mintegy 58 százaléka azért nem tesz félre az időskori évekre, mert – az emelkedő nyugdíjkorhatár miatt – egyáltalán nem számít rá, hogy megéli a nyugdíjas éveket. Pedig könnyen elszámolhatja magát, aki ilyen logika alapján dönt az öngondoskodás szükségességéről.

Megvan, mennyiért lehet jegyezni a Waberer’s részvényeit
A Waberer’s 5100 forintban határozta meg a kibocsátandó új törzsrészvények és a CEE Transport Holding B.V. által értékesített részvények ajánlattételi árát. A cég nettó 14 milliárd forintos tőkét remélhet a tőzsdei kibocsátástól.

Nézze meg a bankszámláját, sokat spórolhat!
A jövőben egyszerűbbé válik a bankszámlaváltás, a legjobb ajánlatokkal évente akár 10-20 ezer forintot lehet megtakarítani - derül ki a BankRáció.hu friss közleményéből, amely szerint a lakossági ügyfelek átlagosan havi 2 ezer forintot költenek bankszámlájukra.

A gyógyszeriparnak nem fáj a feje a számok miatt
Miközben szétesik a világ, a Richter egy jó gyorsjelentést tett közzé. Az árbevétel sorokon általában meghaladta az éves terveket, és a rubelgyengülést is sikerült kiütni a költségek kézben tartásával.

Újra Kínával riogatnak
Újra Kínával riogatják a befektetőket, miközben Obama kampányszagú 10 dolláros hordónkénti tisztaság adót vetne ki. Ez hasonló, mint az európai jövedéki adó. 25 cent lenne gallononként, s az alacsony kőolaj illetve benzin árak ezt most lehetővé tennék.
Jöhet egy fordulat
A New York-i Fed elnök mélybe lökte a dollárt. William Dudley szerint a decemberi kamatemelés óta sokat szigorodtak a piaci kondíciók, s az erős dollár amúgy sem tesz jót az amerikai gazdaságnak. Erre erőteljes gyengülés kezdődött a dollár piacán.
Lehet, hogy Ön is jobban járna magasabb kamattal?
Egyáltalán mi is a jegybanki alapkamat, és miért fontos ez nekünk? Miért van az, hogy ez a mutató egyre alacsonyabb, és hogyan hat ez a gazdaságunkra, a forintra és az állampapírokra? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat a GazdaságTV szerkesztőjének segítségével.
Nyugdíjasként is lehet vastag a buksza
Érdemes jobban odafigyelni az öngondoskodásra, ha megtakarításainkat befektetnénk, hogy időskorunkban kényelmesen élhessünk. A nyugdíj-előtakarékossági számla ideális megoldás – ha okosan használjuk. Ehhez adunk most öt tanácsot.
Japántól hangos a piac
A japán 10 éves kötvénykibocsátás eltörlésétől visszhangos a sajtó. A tranzakció február 5-én lett volna, de az alacsony hozamok miatt (6,5 bázispont) a kormány még időben lefújta a tranzakciót, és arra hivatkozott, hogy nem akarja a lakosságot kitömni ilyen alacsony hozam mellett ilyen hosszú kötvényekkel.
Meglökte a jegybank a piacot
Meglökte a kínai jegybank a Shanghai piacot, ugyanis újabb 15 milliárd dollárt pumpált bele a kínai pénzügyi közvetítő rendszerbe, és még további hasonló lépéseket helyezett kilátásba. Így a kínai piac emelkedett, miközben Ázsia többi piacán inkább a csökkenés volt napirenden.
Olajár: csak spekuláció a kitermelés csökkentése
Januárban tovább emelkedett az OPEC olajkitermelése. Napi 48 ezer hordóval bővült a kitermelés, így az már eléri a napi 33,113 millió hordót. A londoni és amerikai elemzőházak véleménye szerint hiábavalóak Oroszország törekvései az OPEC kitermelésének visszafogására, és spekulációnak tartják a múlt héten megjelent 5%-os kitermelés csökkentésről szóló híreket.
Ilyen is van: negatív kamat
A tegnapi csúnya amerikai tartóscikk rendelésállomány adat után a mai napon a negyedik negyedéves GDP- vel lehetünk gazdagabbak. Ha komolyabb eltérést látunk majd az amúgy gyengének mondható 0,8 százaléktól, annak komoly piacmozgató hatása lehet.
Maradt az iránykeresés
Tegnap a Fed nem igazán segített iránymutatással, illetve inkább elbizonytalanította a befektetőket. Alacsonyabb növekedést és inflációt vár most, mint decemberben, de nem adott további támpontot a kamatemelések tekintetében.
Kártyaparti: készpénzre megy
Sokak számára meglepő lehet, hogy nem a technológiai újdonságokban jártas fiatalok, hanem a 45 és 60 közöttiek fizetnek leginkább bankkártyával összegtől függetlenül minden esetben, amikor csak tehetik - derült ki az UniCredit Bank kutatásából
Ma mindenki a FED-re figyel
Miközben a hangulat kissé jobb lett, a vállalati profitok nem igazán dübörögnek, persze tisztelet a kivételnek. Mindeközben kíváncsian figyeljük a Fed kamatdöntését a mai napon.
Ami ebben a helyzetben a legfontosabb: az éberség
A tavalyi jellemzően emelkedő értékpapír és nyersanyagárfolyamok után, most hektikus változásokra kell felkészülni, ezért a befektetők számára az első negyedévben az éberség és az óvatosság a legfontosabb.
Nem sikerült talpra állni
Nem sikerült talpra állnia a részvénypiacoknak. A múlt hét végi emelkedés nagy részét már vissza is adtuk. Az összkép sem sokat változott, ismét az ázsiai piacok és Kína a félelem fő oka. A kínai részvénypiac egyfajta önbeteljesítő jóslatként 5%-ot esett. Elemzők szerint további esés jöhet, ami felerősítette a tőkekiáramlással kapcsolatos aggodalmakat, ami valóra is váltotta a részvénypiaci esést.
A félelem gyilkolja a piacokat
A Goldman Sachs saját gazdasági indikátorával riogatta a befektetőket, amely már azt jelzi, hogy recesszióban van az USA gazdasága. Ezután a Merrill Lynch jutott hasonló következtetésre a kötvénypiaci mozgásokból.
Tovább esik az olajár és most már ebből baj is lehet
Nem a világgazdaság problémái okozzák a kőolaj árfolyamának zuhanását, hiszen idén napi 1,2 millió hordóval tovább növekszik a kereslet. A csökkenő olajár oka a túlkínálat és Irán visszatérése az olajpiacra a szankciók eltörlésével.
Kísérteties a hasonlóság a válság előtti időszakkal
A hitelválságéhoz kísértetiesen hasonló forgatókönyv szerint a nemzetközi kötvénypiacok összeomolhatnak, amennyiben a Fed túlzottan agresszív lépéseket tesz a kamatemelések során. A befektetőknek érdemes a leselkedő veszély jeleire figyelni. Annak kockázata, hogy a nemzetközi vállalati kötvény piac összeomlik, nem nagy, de létezik és számolni kell vele.
Így szenvedjük meg mi is az orosz gazdaság válságát
Nagyot esett tegnap a BUX, azután, hogy pénteken visszaesett a bázisba. A közvetett ok az olaj árfolyamának zuhanása lehet, amely az elmúlt hetekben nagy nyomást helyezett a rubel árfolyamára.
Csúnyán leminősítették a lengyeleket
A lengyelek esetében nem tétlenkedett a hitelminősítő. A látványos „gazdasági” intézkedéseknek azonnal megvan a böjtje, az S&P „A-„-ról „BBB+”-ra vágta a minősítést negatív kilátással. Ez persze hozott egy méretesebb zlotyi gyengülést, ami a forintra is hatott. A forint továbbra is 318 és 313 közé van beszorulva, azaz egyelőre ebben a sávban mozoghat tovább.
Tíz dolog, amire idén figyelni kell a befektetőknek
Izgalmas évnek nézünk elébe, ezért ha nem akarunk nagyon meglepődni, érdemes képben lenni, hogy mik azok a legfontosabb történések, amelyek leginkább meghatározhatják év közben a piacokat.
Már a terrorra is immúnisak a piacok
Újabb merényletek borzolták a kedélyeket, amely akár komolyabb problémává is fajulhat, de az elmúlt hetek részvénypiaci csökkenései után, a részvénypiacok gyakorlatilag immúnisak az eseményekre.
Megtorpant a forint
A keddi forinterősödés után tegnap is eséssel indult a kereskedés az EUR/HUF devizapárban, de 314,4-nél megakadt az árfolyam. Zárásra 316 forint közelébe korrigált vissza az árfolyam, így újra bizonytalan a hangulat a forint piacán.
Mindenkit meglepett az MNB
Ünnepeltek az ázsiai piacok, hiszen Kínából a várakozásoknál kevésbé rossz export-import adatok jöttek ki. Mind az export, mind az import a várakozásoknál kisebb mértékben csökkent. Sőt a többlet újra növekedett. Itthon a jegybank aktív volt a tegnapi napon.
Nagyot gyengülhet a forint
Miközben a nemzetközi piacokon mintha egy kis megnyugvás lenne (de még mindig látható eladói nyomás), addig itthon a forint körül alakult ki izgalom. A mai napon az MNB sajtó- és elemzői tájékoztatót tart a monetáris eszköztárról. Sőt, az MNB ügyvezetője arról beszélt, hogy lefelé mutató kockázatok vannak az inflációban. Ez azt sugallja, hogy valamiféle további monetáris lazítást jelent be ma a jegybank. Ez pedig a forintra nézve gyengítően hat.
Bank: csípjük, ha digitális
A rendszeresen bankoló magyarok csaknem fele szívesen használja a digitális megoldásokat – derül ki egy felmérésből. Elsősorban fiatalok és középkorúak tartják csábítónak az újfajta módszereket.
Kína: csak egy kis pánik, vagy Armageddon?
Tekintve, hogy kínai észvények kereskedését egy héten belül másodszor is felfüggesztették, a 2016-os év a tavaly nyári izgalmakhoz hasonló alaphangon indult az ázsiai piacok számára. Matthew Sutherland, a Fidelity International ázsiai régióért felelős termékmenedzselési igazgatója elmondja, szerinte mi mozgatja a szálakat és vajon a pánik átterjed-e majd más piacokra is.
Rossz hírekkel kezdődik a gyorsjelentési szezon
A mai napon megkezdődik a gyorsjelentési szezon az USA-ban is. A hagyomány szerint ez az Alcoa alumíniumgyártó cég gyorsjelentésével kezdődik, amelytől jelentős profitcsökkenést várnak, hiszen a tavalyi negyedik negyedéves 30 centtel szemben mindössze 3 centes eredményről adhat számot. Persze ennél is fontosabb lesz az, hogy mint fog mondani az idei alumínium kereslet tekintetében, hiszen az nagymértékben függ a világ konjunktúrától.
Az állam stabilizálhatta a kínai piacot
Megállt a kínai részvénypiac esése, ráadásul a jüan árfolyama is stabilizálódni látszik az év eleji cirka 1,5 százalékos gyengülést követően. A probléma ezzel a hirtelen jött stabilitással, hogy a piaci pletykák szerint az állami alapok vásároltak a részvényekből, vagyis mesterségesen stabilizálták a piacot.
Ezeket a hibákat NE kövessük el 2016-ban!
Eljött az újévi fogadalmak ideje is, jöjjenek hát azok, amelyeket ha betartunk, sikeresebbek lehetünk megtakarításaink kezelésében. A K&H trendmonitor segítségével összeszedtük azokat a leggyakoribb hibákat, amelyeket befektetőként elkövetünk.
Egyre nagyobb a baj Kínában
Szánkázik az olaj, esik Kína, miközben folyamatosan értékelődik le a jüan. A decemberi zárás óta a kínai fizetőeszköz cirka 1,6 százalékkal értékelődött le a dollárral szemben, ráadásul a mozgások igencsak hevesek voltak.
CSOK: január végétől lehet igényelni a kétszer 10 milliót
Várhatóan január végétől igényelhetik a három gyermeket vállaló családok a bankoknál a 10+10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatást, az igénylés nem kerülhet többe 30 ezer forintnál.
Itt az újabb feszültségforrás
Észak-Korea a saját bevallása szerint hidrogénbombát robbantott. Valamilyen robbantás volt, de az kérdéses, hogy ilyen bombát (amelyet az oroszoknak is csak jóval később sikerült kifejleszteniük, mint az amerikaiaknak) tényleg sikerült-e az északi-koreai államnak létrehoznia.
Nyugdíjban a nők vezetnek
Egyre népszerűbbek a közel két éve bevezetett nyugdíjbiztosítási konstrukciók. A rendszeres befizetéssel működő nyugdíjbiztosítások esetében többségben vannak a nők, az átlagéletkor 39 év, és havonta 13,3 ezer forintot tesznek félre. A K&H biztosítója arra számít, hogy az öngondoskodásra megfelelő alternatívát kínáló nyugdíjbiztosítási piac a jövőben is tartós növekedést mutathat.
Indult már jobban is az év
A tegnapi hatalmas esést követően a DAX megpróbálkozik az emelkedéssel. Hasonlóval próbálkozik a BUX is, amely viszonylag jól tartotta magát a tegnapi negatív nemzetközi hangulatban. A DAX az elmúlt két évben komolyabb csökkenéssel kezdte az évet. Tavaly az első három napban több mint 5 százalékot csökkent, hogy aztán áprilisig egy komoly, több mint 20 százalékos rallyt produkáljon.
Nagy maflással indíthatjuk az új évet
Erőteljes eséssel indítják a részvénypiacok az évet. Ezt rá lehet fogni a gyenge kínai PMI adatra, vagy éppen arra, hogy év végén az alapkezelők felmanipulálták az indexeket, s most magukra hagyták őket.
Ne legyünk túlzóan optimisták
2016-ban sem fogunk unatkozni a piacokon – figyelmeztetnek a Fidelity International globális alapjainak portfólió menedzserei. A szakemberek óvtak a túlzott optimizmustól, azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a gondosan előkészített befektetések jó hozammal járhatnak.
Hosszú időre terveznek a megtakarítók
A Magyar Nemzeti Bank folyamatos kamatcsökkentésére a lakossági befektetők is válaszoltak. Egyrészt elmozdultak a magasabb hozamlehetőséget kínáló befektetések irányába, másrészt egyre hosszabb időtávban gondolkodnak, ami szintén jó hatással van a hozamlehetőségre. Ma már a megtakarítók alig több mint 10 százaléka tervez egy évnél rövidebb időtávra - derül ki a K&H befektetői felmérésből.
A nagy buli után jön a kijózanodás
Nem csak az ajándékok, de a karácsonyi menü, a két ünnep közötti családlátogatások és a szilveszteri buli is nyomot hagy a családi költségvetésben. A magyarok többségének jelentős anyagi megterhelést okoz az év vége, amit januárban spórolással kompenzálnak. A többség számára viszont ez egyértelműen jó csere, megéri a költekezőbb decembert szűkebb januárra váltani.
Ez várható idén a részvénypiacon
A jövő esztendő minden bizonnyal egyik legmarkánsabb tényezője a fő pénzügyi központok monetáris politikáinak iránybeli eltérése lesz. Európában és Japánban további monetáris lazításokra, míg az Egyesült Államokban pénzügyi szigorításra számíthatunk. Nagy általánosságban jól fog alakulni a részvények piaca, és befektetési szempontból a részvények kínálják majd a kötvények legjobb alternatíváját.
Sokan nincsenek tisztában a nyugdíj-adókedvezménnyel
Bár közel két éve jelentős adójóváírás érhető el a nyugdíjbiztosításokhoz, az ötven évnél fiatalabbak 40 százaléka még nem is hallott a lehetőségről. Miközben a lakosság kétharmada fontosnak tartja a tudatos előtakarékoskodást az időskorra, a magyarok 60 százalékának semmilyen megtakarítása sincs nyugdíjcélú konstrukciókban.