Pénz


Milliárdos lízingszerződés 

Volvókkal viszik a szegedi utasokat a környék településeire. A járműveket a Tisza Volán Rt. a Budapest Lízing Rt.-vel kötött szerződés alapján szerzi be.
Két új igazgatósági tag Győrött

Két új igazgatósági tag Győrött 

Két új igazgatósági tagot választottak az igazgatóságba a Rába Rt.-nél a 20-án tartott rendkívüli közgyűlésen.

Kiszervező cég a Máriássy Házban 

A Máriássy utca 5-7. szám alatt található, két épületből álló, különleges építészeti megoldásokkal rendelkező irodaház-együttes egyik nagy bérlőjévé avanzsált a Navigator Informatika Rt.

Toboroz a HVB 

Vidékre tart a HVB Bank - és emellett ügyféltoborzó akciókat is meghirdet.

Származékos piaci újítások 

Deviza alapú deviza elszámolású opciós termék és két deviza alapú forint elszámolású határidős kontraktus kereskedését indítja el a Budapesti Értéktőzsde.

Alapünneplés 

Elégedett a 10 éve létrehozott, kombinált termékével a Budapest Bank, ezért az új igénylőket kész jutalmazni is.
5 hét alatt is válthatunk kötelezőt

5 hét alatt is válthatunk kötelezőt 

A biztosítók kötelesek a biztosítási feltételeket és a következő évi tarifákat nyilvánosságra hozni. Van, aki idén hamarabb kapcsolt.

Internetes vámolás 

A vámterhek rendezéséhez a hitelintézet ügyfeleinek be sem kell menniük a bankfiókba, hiszen a bank által üzemeltetett elektronikus csatornán keresztül elindíthatják a tranzakciókat - ajánlja új szolgáltatását a HVB.
8 vagy 10 százalékkal drágítanak

8 vagy 10 százalékkal drágítanak 

180 vagy 185 forint lehet jovőre egy BKV-jegy ára. A cég idén 24 milliárdos veszteséget vár, miközben 19 milliárd az állami, 3 a fővárosi támogatás.
Emelkedik, de nem torzul a gázár

Emelkedik, de nem torzul a gázár 

A 19 %-os novemberi gázdrágulás mintegy 70 milliárd forint többletköltséget okozhat, amelyből körülbelül 50 milliárd a hazai értékesítésű árukra terhelődik - számolta ki a kamara.

Föld kell? - 1-50 milliós hitel 

A kormány 18 milliárd forint értékben biztosít kedvezményes hitelt földvásárlásra - jelentette be Gráf József földművelésügyi miniszter. A hitel 5-20 éves futamidőre, 3,5 százalékos kamatra, 50 százalékos állami kamattámogatás mellett vehető fel.

A nők gyakrabban csinálják 

2005 első hat hónapjában tovább erősödtek a hipermarketek és diszkontok - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, a hazai kiskereskedelem helyzetét feltáró Jelentéséből. A vásárlók kedvenc bevásárlónapja továbbra is a péntek; egyre többen autóval közelítik meg az üzleteket, s a teljes forgalom viszonylatában újra nőtt a kártyás fizetések aránya.

A tőzsdei exit még halott 

A kockázati és magántőke-befektetők 2004-ben 41 ügylet keretében 35 céget finanszíroztak, s ez 2000 óta a legtöbb befektetési akciót jelenti.

Még egy hónap ingyen autópálya 

2005. november 15-ig díjmentes az M30-as autópálya Emőd - Miskolc közötti szakasza - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

Drágul a vonat- és a buszjegy 

Egy teljes árú 2. osztályú 50 kilométerre szóló vonatjegy 404 forintról 430 forintra emelkedik, autóbuszon az 1210 forintos menetjegy helyett 1270 forintba kerülőt kell majd váltani.

Tőzsdén a gazdasági miniszter 

A gazdasági miniszter - az Egyesült Államokban tartózkodva - felkereste a New York-i Értéktőzsdét, ahol megbeszélést folytatott annak vezérigazgatójával.

Tárcaegyeztetésen egy törvény utóda 

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján jön lépre és napokon belül "piacra lép" egy 5 milliárd forintos alap, de a Corvinus Kockázati Tőkealap Kezelő tevékenysége már januárban átalakulhat.

Grassalkovich út - kétféle közpénzből 

Két-három út teljesen megújul minden budapesti kerületben, köszönhetően annak is, hogy most először nemcsak önkormányzati keretből fedezhetők a költségek.

Befektetési szokások: betétből alapba 

A folyamatosan csökkenő jegybanki alapkamat nyomán jelentősen visszaestek a korábban igen sikeres és népszerű lekötött betétek kamatai, így egyre többen néznek új megtakarítási lehetőségek után. A befektetők többségéről elmondható, hogy nem a reálkamatok változása miatt váltanak egyre többen a korábban bevált bankbetétek helyett befektetési alapokra.

Az első (kamat)fecske a HVB 

A HVB Bank a pénzintézetek közül elsőként döntött úgy, hogy jelentősen, 2 százalékkal csökkenti jelzáloghitel forint kamatait.

Áfacsökkentés: mínusz 11 forint 

A pénzügyminiszter a töltőállomás árait ismertette. Eszerint az új, 20 százalékos áfakulcsnak hála a benzin 11, a diesel 10 forinttal lett olcsóbb.

Új rekord: 9 millió milliomos 

Soha ennyi gazdag nem volt az Egyesült Államokban: 9 millió amerikainak van legalább 200 millió forintnyi befektetése, 24 milliónak pedig legalább 20 milliója.

Nem javul a megtakarítási kedv 

A háztartások csaknem 40 százaléka pénzügyi helyzetében nem észlelt számottevő változást, 16 százalékuk számolt be javulásról - derül ki az Ecostat legfrissebb konjunktúra-indexéből.

Olcsóbb lehet a fűtés 

Csökkenhet a távhőszolgáltatás költsége Észak-Budán - az MVM nyerte el a Főtáv tenderét a régió hőellátásának korszerűsítésére kiírt pályázaton.

Értsen a pénzhez a mai diák 

Beni és Ani közösen indulnak el, hogy felfedezzék az ismeretlen pénzügyi világot. A digitális tananyag arra való, hogy a ma ifjai számára fontos eszköz lehessen az öngondoskodás.

Jegyezhető a Triatlon 2 

Az alap 100 %-ban garantálja a befizetett tőke visszafizetését - a többi között ezt az előnyt is kínálja a HVB Bank és a CA IB Alapkezelő.

Októbertől kötelező megmutatni 

Október másodikától kötelező valamennyi benzinkúton az utakról jól láthatóan feltüntetni az érvényes benzinárakat. Az új szabályról közös rendeletet hozott a gazdasági tárca és az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium.

Nemetschek az utolsó stációnál 

A Nemetschek-Graphisoft részvényügylet az utolsó fázisához érkezett, nyilvánosságra került a nyilvános vételi aljánlat PSZÁF-engedélyezése.

Hozam három forrásból 

Három tőkepiaci szegmensnek, a nyersanyagpiacoknak és ingatlanpiacoknak a teljesítménye határozza meg a Budapest Alapkezelő új alapjának a hozamát.

Kamatakció a BB-nél 

A Prémium Betét a négy hónapos futamidő alatt is a jegybanki alapkamat és a bankközi kamatlábak mértékét meghaladó, 6,5%-os kamatot kínál.

Nemet mondott az IMF-nek a PM 

Az árfolyam szabad lebegtetésének javaslatát visszautasítja a kormány, a Nemzetközi Valutaalappal konzultálva a PM a jelenlegi árfolyamrendszer mellett tört lándzsát.

A nyugdíjcélú öngondoskodás kiegészít, nem helyettesít 

A BAMOSZ javasolja, hogy a hosszú távú és a kollektív megtakarítási formákat a kormányzat továbbra is kedvezményekkel ösztönözze.

Új kereszt- és határidős kontaktusok a BÉT-en 

Négy új határidős keresztkontraktus és két egyedi részvény alapú határidős kontraktus kereskedését indítja el a Budapesti Értéktőzsde.

Kétmilliárdos kiesés az áfán 

A harmadik negyedév végén 1088 milliárd deficitet kalkulálhat a fiskális minisztérium, a negyedik negyedév pedig, mint rendesen, most is szufficites államháztartás lesz.

Búcsú az árutőzsdétől 

Az árutőzsde szinte változatlanul folytatja tevékenységét, de már az értéktőzsde szerves részeként. Az erről szóló döntéseknek megfelelően október utolsó munkanapján fejezi be önálló pályafutását a Budapesti Árutőzsde.

Tőzsdei kosárújítás 

A Synergon kerül a BUX kosarába új papírként, miközben kikerül a kosárból a Pannonplast részvénye.

Ösztöndíj a kockázatiőke-befektetők tanulmányozására 

Az innováció-orientált kisvállalkozások finanszírozásáról szól az a dolgozat, amely kiérdemelte a pécsi kamara díját.

A vegyes alapok vagyona nőtt a leggyorsabban 

Gyorsabban nőttek a kötvényalapok, mint a pénzpiaciak. Augusztusban közel 50 milliárd forint új befektetésre került sor a kötvényalapokba, és további 6 milliárd forinttal nőtt a kezelt vagyon a hozamoknak köszönhetően.

Privatizációs tőzsdetipp a tőzsdétől 

Csak olyan szakmai befektetőnek adja el az állam a kezében lévő, privatizálandó cégeit, amelyik hajlandó a részvényeit bevezetni a Budapesti Értéktőzsdére - szólította fel a kormányzatot a börze vezetése.

Mobilbank a nyerő 

2005. első negyedévében a lakossági ügyfelek száma 11 százalékkal, egy év alatt pedig 51 százalékkal növekedett. A mobilbanki szolgáltatást igénybevevő vállalati ügyfelek száma egy negyedév alatt 6 százalékkal, egy év alatt pedig 25 százalékkal nőtt.

Bankpapír tőzsdei jubileuma 

A teljes hazai bankszektor profitjának 40 százalékát az OTP Bank reprezentálja, valamint a saját tőkére mért megtérülés hosszú évek óta 20 százalék körüli - tett közzé két tipikus információt saját magáról a hitelintézet, amelynek papírjaival éppen 10 éve kereskednek a börzén.

Hitel 3-3,5 százalékos kamattal 

Akár 240 millió forintot támogatásra tehetnek szert a cégek a pályázatokon elnyerhető kamatkönnyítésekkel. Az augusztus közepén induló akcióval a kormányzat az üzleti szféra zöldberuházásait kívánja fellendíteni.

A Széchenyi kártyásoknak beruházási hitel is dukálhat 

Hogyan kellene az államnak máshogyan működtetnie önmagát - bírálattal élt sokszor a kamara. Most azonban tevőlegesen beleszólhat a "máshogyanba", s abba is, hogyan alakítsa vállalkozói beruházási hitelprogramját a gazdasági tárca.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése 

Az áprilisi inflációs adatban már erősen megjelent az árréstop hatása is. Ugyanakkor a bankok önkéntes díjcsökkenése még nem lépett életbe ezen időszakban.

Pénzszerzés

Felújítási láz lett a magyarokon

Felújítási láz lett a magyarokon  

10-ből 6 magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk.

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.

Klímablog

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre 

Az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.

Gazdaság

Zsong az albérletpiac, de szűkül a bérbeadók alkupozíciója

Zsong az albérletpiac, de szűkül a bérbeadók alkupozíciója  

Az erősödő bérlői kereslet hatására immár harmadik hónapja a 250 ezres lélektani határ felett stabilizálódtak a kínálati bérleti díjak Budapesten.

Infokom

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról 

Az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo