Ma mindenki a FED-re figyel

Miközben a hangulat kissé jobb lett, a vállalati profitok nem igazán dübörögnek, persze tisztelet a kivételnek. Mindeközben kíváncsian figyeljük a Fed kamatdöntését a mai napon.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kép: SXC

A BASF ma profit warningot jelentett be: az alacsony kőolajárak miatt a cégnek 600 millió eurós leírást kellett végrehajtania olaj eszközein, amely a 2015-ös operatív eredményét cirka 10 százalékkal csökkenti. A tisztított eredménye is majd 10 százalékkal csökkent az alacsonyabb nyersanyagárak miatt a tavalyi évben. Ugyanakkor van, akiket viszont ez pozitívan érint. Ilyen a Wizz Air, amely majd ötszörözte a nettó profitját a tavalyi harmadik negyedévhez képest (március végén van vége a pénzügyi évnek). Ugyanakkor a csökkenő kőolajárak tovább csökkentették az egy utaskilométerre jutó költséget, amely most már 13 százalékkal lehet alacsonyabb a korábban várt 6 százalékkal szemben.

Mindeközben kíváncsian figyeljük a Fed kamatdöntését a mai napon. Na, nem az estleges kamatváltozatlanság miatt, hanem inkább az ehhez tartozó kommentár miatt. Az elmúlt hetek fényében az elemzők kíváncsiak a Fed víziójára mind az inflációs, mind a gazdasági növekedés tekintetében. Ez napközben kivárásra késztetheti a befektetőket, de ma alapvetően valamiféle kis emelkedésre számíthatunk mind a BUX, mind a DAX indexben.

USA

A kőolaj árfolyam emelkedésének köszönhetően újra jó hangulat uralkodott a tengerentúli börzéken. A nap első felében látott rallyt oldalazás követette, de így is bőven pluszban tudtak zárni az indexek (Dow Jones 1,77%, Nasdaq 1,1%, S&P500 1,43%). A korábbi hírekkel ellentétben mégsem videó konferencián tanácskozik a Fed, hanem a szokásos időpontban Washigtonban ülnek össze a Nyíltpiaci Bizottság tagjai. Az újlakás értékesítési statisztikák mellett a Fed kamatdöntő ülésére fognak figyelni a befektetők.

A várakozásoktól elmaradó gyorsjelentést közölt az Apple tegnap piaczárás után. A bevételek 1,7%- kal 75,87 milliárd dollárra emelkedtek a várt 76,6 milliárd helyett. Az egy részvényre jutó eredmény 3,28 dollár lett a várt 3,23 dollár helyett. Sajnos iPhone-ból is kevesebb fogyott, hiszen a 74,77 millió darabos eladás 1,7 millióval kevesebb a prognózisoknál, de az átlagár 670 dollárról 690 dollárra nőtt negyedéves alapon (várt 680 dollár). A menedzsment ráadásul a folyó negyedévre az elemzők által már jelentősen csökkentett 55 milliárd dolláros bevétel előrejelzés helyett csupán 50-53 milliárd dolláros sávot adott meg. Az erős dollár már itt is érezteti hatását, hiszen a devizahatás nélkül Tim Cook szerint 8%-kal nagyobb bevételt értek volna el. A kínai piaccal kapcsolatban továbbra is optimista a cég annak ellenére, hogy éves alapon már csupán 14%-kal nőtt. A részvény 2,6%-ot esett a számokra.

Európa

A kezdeti mínuszokból a pozitív tartományba kapaszkodtak fel az európai indexek tegnap. A FTSE 100 index 0,6%-ot, a DAX index 0,9%-ot, a CAC 40 index pedig 1,0%-ot emelkedett. Mark Carney, a Bank of England elnöke szerint még nem érkezett el az idő, hogy kamatot emeljenek. A BI Economics szerint novemberre már a makroszámok ezt lehetővé tehetik, ami lényegesen korábbi időpont, mint amit a piac áraz. Az elemzés szerint a feltörekvő piaci országokból érkező lassulás kevésbé fog hatást gyakorolni a brit gazdaságra, továbbá augusztusra 5%-ra eshet a munkanélküliségi ráta, és ekkorra záródhat a kibocsátási rés is.

Olaj, arany

A WTI tegnap jelentős változáson ment keresztül: a nap elején még 29,5 dolláros kurzus napközben 32 dollár fölé emelkedett, majd ma reggel 30,6 dollárra süllyedt. A tegnapi API jelentés szerint 11,4 millió hordóval nőttek az USA nyersolaj és termék készletei, ami drasztikus emelkedés jelent és meghaladja a piacon várt 4 millió hordót. A fontosabb EIA adat ma délután lát napvilágot.

Az arany 1.119 dollárra emelkedett. A piac a Fed politikája mellett elkezdett figyelni a növekvő ázsiai keresletre. Főleg Kínából jött nagyobb érdeklődés az arany iránt, részben a tőkepiaci turbulencia miatt is. Az arany az idei évi tőkepiaci mozgások ellenére nem szerepelt jól, de az utóbbi napokban az élénkebb kereslet magasra emelte az arany árát.

Devizák

Várják a befektetők a ma esti Fed ülést, erről árulkodik az EUR/USD devizapár. Az árfolyam tegnap egy szűk sávban oldalazott 1,08-1,087 között és a reggeli kereskedés sem hozott nagy mozgást. Az esti Fed döntésig folytatódhat a sávozás.

Bizonytalanság uralkodott tegnap a forint piacán. Az EUR/HUF devizapár 311-312 között sávozott, az MNB délutáni kamatdöntő ülésén a jegybank a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó rátán, a forint stabilitása a kamatdöntést követően is megmaradt. Eközben a lengyel zlotyi és az orosz rubel erősödni tudott.

Távol-Kelet

Kína kivételével magukra találtak az ázsiai részvénypiacok. A Nikkei 2,7%-ot, a Hang Seng 1,1%-ot emelkedett, miközben a Shanghai index 1,3%-ot csökkent, bár napon belül 4%-os mínuszban is tartózkodott.

A kínai jegybank néhány hongkongi banknak megtiltotta, hogy offshore jüant adjanak kölcsön, ezzel egyrészt a short pozíciókat igyekeznek megfékezni, másrészt a likviditást is szigorítják. A shortok megnehezítésén keresztül a jüan árfolyamát igyekeznek stabilizálni, ami segíthetne lassítani a tőkekiáramlás sebességét. Spekulációk szerint a kínai állami alap ismét megjelenhet a vásárlói oldalon, hogy a pszichológiai jelentőségű 2500 pontos támaszon nehogy átessen a Shanghai index. A japán részvénypiac megpattanása az emelkedő olajárnak köszönhető, melyre az energetikai cégek árfolyama reagált emelkedéssel.

Határidős piacok

Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel, de a főbb indexek (Dow, S&P, Nasdaq, DAX) a negatív tartományban voltak.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo