2010 a fesztiválok éve volt Magyarországon, a nyári könnyűzenei fesztiválok mellett azonban rendszeresek a hétvégi, nagy tömegeket vonzó partik is, melyeken zömében fiatalok vesznek részt. Az ilyen jellegű eseményeken mindig nagyobb a baleset veszélye is, mint egy szűk körű rendezvényen. Pedig egy 3000 fős egynapos rendezvényre fejenként mindössze 34 forintért kollektív balesetbiztosítást is köthetnek a szervezők, és még ennél is kevesebbe kerül a belépőjegybe épített hasonló biztosítás. A Generali biztosítónál koncertre, kulturális rendezvényre, valóságshow-ra, fesztiválra, falunapra, sportrendezvényre is kötöttek már ilyen biztosítást, de szerepel a gondoskodók között műjégpálya és állatkert is.
„Másként viselkedik a tömeg, és másként egymagában az ember. A West Balkánban történt, tragikus kimenetelű tömegpánik is rávilágít arra, hogy számos szórakozóhely ma még nem gondoskodik megfelelően a közönségük biztonságáról. Elgondolkodtató az is, hogy hazánkban mintegy 3000 biztonsági cég működik, szemben a más hasonló országokban aktív néhány száz ilyen profilú céggel. A biztonsági előírások betartása mellett azonban fontos lenne például biztosítással is védeni a vendégeket. A balesetek következményeit anyagilag enyhítheti a kollektív rendezvénybiztosítás, amely segítségével egy-egy napra is köthető balesetbiztosítás a programon résztvevők számára. Ma azonban sajnos még nagyon kevés szórakozóhely köt ilyen biztosítást." - hangsúlyozza Schaub Erika, a Generali biztosító személybiztosítási üzletágának vezetője.
Arra is van lehetőség, hogy egy üzemeltető állandó jelleggel, a belépőjegybe építse be a balesetbiztosítás díját. Ebben az esetben például egy évi 50 000 látogatót fogadó intézmény - akár szórakozóhely, műjégpálya vagy kalandpark - havi 20 ezer forintért már köthet kollektív balesetbiztosítást, ez látogatónként kevesebb, mint 5 forintba kerül. A rendezvényekre szóló hasonló biztosítás a fentieken túl fedezetet nyújthat égési sérülésre, csonttörésre, kórházi és műtéti térítésre is. Az ilyen biztosítás fedezi az esetleg bekövetkező baleset miatt felmerülő gyógyulási költségeket, pótolja a kieső jövedelmet, így enyhítheti a kialakult helyzet nyomán jelentkező károkat az érintettek életében. A biztosítási védelem maradandó egészségkárosodásra és baleseti halálra is kiterjed valamennyi résztvevő esetében. Fontos tudni azt is, hogy például egy szórakozóhely esetében önmagában az alkoholos befolyásoltság sem kizáró oka a kártérítésnek, ha a baleset nem kifejezetten emiatt következett be.
A belépőjegybe épített balesetbiztosítás hozzájárul a látogatók biztonságához, legyen szó akár szórakozóhelyről, műjégpályáról, de alkalmazható akár moziban, színházban, múzeumban, cirkuszban, játszóházban, a strandon, termálfürdőben, wellness központban, kalandparkban, barlangban, vidámparkban, sportpályán vagy akár a szoláriumban is.
Csak szórakoznak, pedig 34 forint lenne a biztosítás...
Felmérések szerint hazánkban évente több mint háromezer - főleg könnyűzenei - rendezvényen mintegy 4 millió fiatal szórakozik. Legtöbb ilyen rendezvényen nem gondoskodnak kellően a résztvevők biztonságáról. - áll a Generali összefoglalójában.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.