Olcsó a gáz és az áram, míg az olaj relatíve drága

Egymást tiporják a gáztermelő cégek, hogy előre eladják gázkészleteiket az USA-ban. Tavaly a várható éves termelésük 49%-át adták el előre. Idén viszont már 54%-nál tartanak, ugyanis nem nagyon számítanak gázáremelkedésre, sőt idén eddig 11%-kal csökkent az amerikai gáz ára.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nemzetközi hírek

USA:

- Kezdetben még enyhe mínuszban nyitottak a részvényindexek az USA-ban, később azonban a Philadelphiai Fed visszahozta a vevőket a piacra (Dow +0,2%; S&P +0,3%; Nasdaq +0,2%). Az S&P 1.341 ponton tegnap is újabb csúcsot ért el, mely 2008 júniusa óta nem látott érték.
- A kezdeti óvatosságot a vártnál gyengébb munkapiaci jelentés, valamint a Közel-Keleten végigsöprő tüntetési hullám okozta.
- Az először munkanélküli segélyért folyamodók száma 25 ezer fővel, 410 ezer főre emelkedett múlt héten, a várt 400 ezerrel szemben.
- Az inflációs adat a vártnál nagyobb árdrágulást mutatott. Januárban 0,4%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, szemben a várt 0,3%-kal. A maginfláció 0,2% lett, az előrejelzett 0,1%-kal szemben. A fogyasztói árindex év/év alapon 1,6% lett, ami május óta a legmagasabb érték. Az infláció emelkedésének hátterében az USA-ban is az élelmiszerárak illetve az üzemanyag drágulása áll.
- A hazai idő szerint 4 órakor megjelenő adatok már inkább pozitív képet festettek. A Philadelphiai Fed beszerzési menedzser indexe 35,9 pontra emelkedett, a várt 21 ponttal szemben. A Leading Indicators kompozit mutató 0,1%-kal emelkedett, a becsült 0,2%-kal szemben.
- Az Nvidia chip-gyártó vállalat is követte a Dell példáját. A cég szerdán zárás után a várakozásokat 40%-kal felülmúló negyedéves profitról számolt be. Tegnap 9,8%-ot emelkedett a technológiai vállalat részvényárfolyama.
- Ma indul a G-20 ülés Párizsban, melyen az egyik fő téma, a növekvő infláció, illetve a globális külkereskedelmi egyenlőtlenség lehet. Az elsősorban élelmiszer- és energiaár-vezérelt infláció az Eurózónában már 2,4%-ra gyorsult, ami túlnőtt az ECB 2%-os célján. Újra központi téma lehet tehát a rendkívül laza monetáris politika szigorítása, a kamatemelési ciklus kezdete.

Olaj és arany:

- A jó gazdasági kilátásoknak és a távol-keleti feszültségeknek köszönhetően megfordult a WTI árfolyama. A tegnapi 1,6%-os emelkedést követően, ma kissé korrigál az árfolyam, s 0,3%-os csökkenést mutat.
- Tovább száguld az arany. Az elmúlt napokban befejezte az október közepe óta tartó korrekciót, s egyre nagyobb erőre kap, amelyet segíthetnek a közel-keleti feszültségek, de ugyanígy a gazdasági fellendülésbe vetett hit is, hiszen ha sok az emberek pénze, akkor sok ékszert is vesznek. S bizony ez a legnagyobb felhasználása ezen nemesfémnek.

Távol-Kelet:

- A Shanghai Composite kivételével a pozitív tartományban vannak az indexek (Nikkei +0,1%, Hang Seng +1,1%, Shanghai -0,9%, Kospi +1,8%, All Ordinaries +0,1%).
- A jó hangulat hátterében állhatott, hogy Tajvan 6,92%-os negyedik negyedéves GDP növekedésről számolt be, mely jócskán felülmúlta a 6,48%-os várakozásokat.
- A jen erősödött, így a japán exportőrök alulteljesítőek voltak (Toyota -0,8%, Nissan -0,4%, Sony -0,7%). Nyomás alá kerültek a bankok is (Mizuho Financial Group -1,1%, Nippon Steel -1,0%). Ma látott napvilágot a Bank of Japan legutóbbi kamat-meghatározó ülésének jegyzőkönyve, melyből kiderült, hogy a jegybankárok optimistán látják a jövőt és mérsékelt ütemű talpra állásra számítanak. Ez megmentette a japán indexet attól, hogy a negatív tartományba csússzon.
- Sydney-ben az ANZ Bank 2,4%-ot esett, mivel negyedéves eredménye „csak" megfelelt a várakozásoknak. A szörffelszereléseket gyártó Billabong 6,9%-kal száguldott felfelé, miután a javuló amerikai keresletnek köszönhetően megemelte éves várakozásait.

Devizák:

- A tegnapi kereskedés során valamelyest tovább gyengült a dollár, és a 20 napos mozgóátlag állította meg az emelkedést (1,36).
- A japán jen visszazuhant a 83,5-ös támasz alá, megtorpant a korábbi emelkedés. Számítani lehet a jen további erősödésére, támasz 82,5 környékén található.
- Erősödött tegnap a forint, a 269-es támasz közelében mozog a reggeli órákban az árfolyam.

Határidős piacok:

- Kis emelkedés az amerikai határidős részvényindexben.

Erste kommentár

Egymást tiporják a gáztermelő cégek, hogy előre eladják gázkészleteiket az USA-ban. Tavaly a várható éves termelésük 49%-át adták el előre. Idén viszont már 54%-nál tartanak, ugyanis nem nagyon számítanak gázáremelkedésre, sőt idén eddig 11%-kal csökkent az amerikai gáz ára. Ez elsősorban az ún. pala gáz kitermelésnek köszönhető, amelynek költsége nagyot csökkent az elmúlt években. Sőt az áramtermelés 23%-a szintén gáz alapú, így olcsó a gáz és az áram, míg az olaj relatíve drága. Persze nem véletlen hogy a WTI, amit csak az USA-ban tudnak eladni szintén alacsony áron forog a világ más részein kitermelt olajhoz képest. Ugyanis az erőművek általában mind a két alapanyaggal, gázolajjal és gázzal is működnek. Persze most minden áramtermelő, akinek van egy kis esze, gázzal fűti az erőművet, s így jóval kisebb a kereslet az olajtermékek és így az olaj iránt. Így történhetett az, hogy az olajtárolók gyakorlatilag csordultig megteltek, s most szinte eladhatatlan a WTI. Mindenestre a gáz oldaláról úgy tűnik, hogy egyelőre nem lesz megoldás, hiszen valószínű, hogy az alacsonyan marad. Vagyis csak a szállítási gondok orvoslásával lehetne megoldani a WTI problémáját. Persze ha az olló túl nagyra nyílik a WTI és a Brent között, akkor már a drágább szállítási alternatívák is szóba jöhetnek, s ez nem engedi az ollót tovább nyílni.

Rövid hírek

- MOL: Az INA rijekai finomítója idén ősszel 30 napra részlegesen leáll. Teljes leállás 2013 tavaszán lesz. A rijekai finomító napi 90.000 hordó feldolgozói kapacitással rendelkezik. A cég szintén ősszel 40-45 napra tervezi leállítani a 44.000 hordós napi kapacitású sisaki finomítót is. A hír nem lesz hatással a MOL árfolyamára.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak - teljes vagy részleges - felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo