Reprezentatív felmérés készült Hatvanpusztáról – ez a véleményük az embereknek

A nyár utolsó heteiben ismét reflektorfénybe került Hatvanpuszta kérdése és ennek apropóján az Europion gyorsfelmérést végzett az ügy lakossági megítéléséről országos reprezentatív mintán.

A megkérdezettek 13 százaléka állította csak, hogy soha nem hallott Hatvanpusztáról, közel 30 százalék hallott róla, de nem ismeri részletesen az ezzel kapcsolatos híreket, és majdnem 58 százalék részleteiben ismeri az ügyet. 

Demográfiai bontásban feltűnő, hogy a férfiak körében sokkal magasabb (69 százalék a nők 48 százalékával szemben) azok aránya, akik saját bevallásuk szerint részleteiben ismerik az ügyet. Korosztályonként a fiatalabbaknál (16–29 évesek) alacsonyabb (46 százalék) a részleteket is ismerők köre, míg a 60 év felettiek körében kiugróan magas (72 százalék).

Politikai táborok között a különbségek értelemszerűen még élesebbek: míg a Fidesz-szavazók 45 százaléka állítja hogy részletesen ismeri az ügyet, a Tisza-szavazóknál 89 százalék ez az arány, az egyéb ellenzékiek körében 70 százalék, a pártnélküliek esetén pedig szintén 50 százalék alatt marad (48 százalék).

Amikor a birtok értékelésére kerül sor, a teljes lakosság csak 13 százaléka szerint nincs benne semmi kivetnivaló.

Szinte minden második embernek csípi a szemét Hatvanpuszta
Szinte minden második embernek csípi a szemét Hatvanpuszta
Fotó: Hadházy Ákos/Facebook

Ugyanakkor 18 százalék tisztességtelenséget, közel 45 százalék pedig egyenesen törvénysértést lát a birtok mögött álló vagyonszerzésben. Minden ötödik magyarnak (21 százalék) nincs véleménye a kérdésben. Ha pedig a birtok szimbólumává váló zebrákról és antilopokról kérdeztük a válaszadókat (fotókkal illusztrálva), akkor a relatív többség (46 százalék) felhábórítónak nevezte ezeket, 25 százalék inkább csak viccesnek és nevetségesnek, 19 százalék érdektelennek, lényegtelennek és 11 százalék egyenesen tagadja ezeket a híreszteléseket és képeket („szerintem kamu” választ adott). 

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo