Körbetartozások húzzák lefelé az országot

Bár mindenki tisztában van azzal, hogy a cégek körbetartozása nagy problémákat okoz a magyar gazdaságnak, a helyzet mégis tovább romlott tavaly - közölte a Coface Hungary. Sok cég, részben a válságnak „köszönhetően" ma már nagyobb figyelmet fordít a megelőzésre.

 

Ahol nem gond a körbetartozás
Az iparban rövidebbek a fizetési határidők, s kevésbé okoz problémát a körbetartozás. Ugyanis a termelés a beszállítókon is függ, így a vevőnek is érdeke a beszállító finanszírozása. Itt még gyakori az előleg fizetése is. A mezőgazdaságban ugyan jellemző a körbetartozás, ám ott pedig nem okoz tömeges bedőléseket, aminek – Bagyura szerint – részint egyrészt az ágazatban működő vállalkozások százezres nagyságrendje az oka, részint pedig az, hogy ha másból nem, a különféle földalapú és egyéb állami, uniós támogatásokból általában talpon tudnak maradni.

Nincs mit csodálkozni a körbetartozás jelenségének elterjedtségén Magyarországon, ahol ugyan a cégek nagy tömege szeretné elérni a fizetési határidők csökkentését, ám ebben pont azok ellenérdekeltek, akik diktálnak. Nevezetesen a kevesebb, de sokkal komolyabb gazdasági - és így lobbi - erőt képviselő állami intézmények, önkormányzatok, azok cégei, multik, s egyéb vállalkozások, amelyeknek érdekében áll, hogy minél hosszabb ideig finanszíroztassák magukat a beszállítóikkal - mutat rá a probléma megoldásának a legnagyobb gátjára Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója. Az ok egyszerű: tulajdonképpen ingyen hitelről van szó, ami sokkal olcsóbb, mint akár a tulajdonosi, akár a külső finanszírozás, mivel késedelmi kamatról az esetek zömében szó sincs - mondja, hozzátéve: két normális keretek között működő cég között egy elharapózó késedelmes fizetés után természetesen azért működtetik a késedelmi kamatot.

A körbetartozás továbbterjedésében éppen úgy benne vannak a súlyosan eladósodott önkormányzatok, azok cégei, mint a kereskedelemben, az építőiparban, a mezőgazdaságban működő vállalkozók, vállalkozások, a beszállítói láncolat legtetején elhelyezkedők éppen úgy, mint a nekik beszállítók, illetve ez utóbbiaknak beszállítók is. Bagyura András, kereskedelmi igazgató plasztikusan, egy példán vezeti le a jelenséget: a piramis tetején lévő multi láncok eleve úgy kalkulálja a cash flow-ját, hogy bármilyen számlát kapnak azt - mondjuk - 120 napig nem fizetik ki. Ez máris érinti a neki beszállítók százait és ezreit, amelyek a nekik beszállítókat állítanak át ugyanerre. Míg végül a felülről szerveződő piramis legalján lévők kénytelen e szabályok szerint játszani, ha egyáltalán megrendeléshez akarnak jutni. Ami még tovább rontja a helyzetet: ha a piramis tetején lévő eladó-vevő viszonylatban még csak egy 30 vagy 60 napos a tolerált késedelem, mire az egy többszörös beszállítói láncolaton keresztül lecsorog és azalatta lévők is tovább késnek, akkor az alapbeszállító már 120-180 nap után juthat csak a pénzéhez. Így válik a rendszer finanszírozhatatlanná.

Szóban másban egyeznek meg, mint írásban

Napjainkban ugyanis az üzleti életben - elsősorban a fent említett területeken, ágazatokban - egyre inkább jellemző, hogy a szerződésben rögzített harminc napos fizetési határidő mellé - szóban vagy írásban - további 30 napos vagy még hosszabb büntetlen késedelmet engedélyeznek a felek, azaz tulajdonképpen 30+30, azaz 60 napos fizetési határidővel dolgoznak.

Ráadásul - világít rá a jelenség egy másik vetületére Bagyura - tovább bonyolítja az amúgy is nagyon kusza helyzetet, hogy - elsősorban a multi láncok - alkalmazzák a visszaszámlázások, ellenkövetelések és kompenzációk rendszerét. Szinte soha nem egyirányú ugyanis a rendszerbe való beszállítási tevékenység, hiszen miközben a beszállítónak van egy alapkövetelése a vevővel szemben, ez utóbbinak is vannak leróni való követelései az előbbi felé, például a polcpénz, a marketing hozzájárulás összege. S innen kezdve ellenszámláznak egymásnak a felek. Ezért részben kifizetetlen számlák tucatjai vannak a vevő és a beszállító között, egy részüket ugyanis részben kompenzálják egy-egy számlával, aminek a fizetési határideje más, mint a fő számláé. S akkor még nem szóltunk olyan, a kuszaságot tovább növelő tételekről, mint az áru-visszaszállítások, a reklamációk rendezése - hívja fel a figyelmet Bagyura.

Sokan váltak óvatosabbá
A válság tovább élezte a körbetartozás problémáját, ám – a Coface tapasztalatai szerint – pozitív hatással is járt, amikor ráirányította a figyelmet a megelőzés fontosságára. Nagyon sok vállalkozás óvatosabbá vált a partnerek kiválasztásában s megtanulta monitorozni üzleti partnerei. Sokan rövidebb fizetési határidőkkel igyekeznek operálni, illetve rugalmasan, ha szükséges belefolynak a partnercég finanszírozásába. Emellett a cégek maguk is tanulják saját likviditásuk kezelését, azt, hogy valamilyen szinten – például faktoring igénybevételével – kompenzálják a vevőkésedelmeket. S persze mind inkább ügyelnek a költségcsökkentésre is. A Coface tapasztalati szerint mindenesetre az elmúlt időszakban sok olyan cég volt, amelyik eredményesen jött ki a nehéz helyzetből, meghozta azokat a döntéseket, amelyek kényelmes piaci környezetben még elhalasztott volna. Ezek jól reagáltak a válságra, növelték a piaci részesedésüket és eredményességüket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo