Pénz

Tőzsde: úgy tűnik, hogy rövid volt a sokk...
Tovább emelkedtek az amerikai részvényindexek - Folytatta a pozitív korrekciót az olaj és az arany - Ázsia: A pozitív tartományban vannak az indexek - Erősödött a dollár és a jen, gyengült a forint - Richter: A vártnál valamivel jobb első negyedéves eredmény - Vártnál jobb negyedéves eredmény az Egistől - Készül az akvizícióra az E-Star, elindult a lengyel kötvényprogram - Ma árfolyamemelkedésre számítunk.

Már a görög narancs vásárlása sem segít
Nagyon bóvli kategóriába vágta az S&P és a Moody's is a görög államadóságot, arra a hírre, hogy a költségvetési hiány lefaragása nem igazán sikeredett. Ráadásul az EMU elhagyása sem opció, vagyis a kilátások nem túl kecsegtetőek.

Idén már biztosan nem pörög fel a hitelpiac?
„A lehetséges ügyfélkör már eleve jelentős mértékben eladósodott, ráadásul a gazdasági környezet (növekvő energiaárak, magas munkanélküliség) sem támogató egyelőre ebből a szempontból" - véli Vizkelety Péter, a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője.

A hibrid agrárkártya
Hibrid hiteltermék a folyószámlahitelként működő, de a forgóeszközhitel funkcióját is ellátó újdonság: az első félév végéig megjelenik a piacon az Agrár Széchenyi Kártya.

Jöhet a korrekció korrekciója
Pluszban zártak pénteken az amerikai részvényindexek. Az olaj tovább esett, az arany már emelkedett pénteken. Japán kivételével a pozitív tartományban vannak az ázsiai indexek. Tovább erősödött a dollár és a forint, a jen gyengült. Ma kismértékű emelkedés várható.

A motorosoknak nem kell a Casco
A finanszírozott motorkerékpárokat leszámítva alig kötnek cascót a motortulajdonosok az Aegon Biztosító tapasztalatai szerint. Peidg miközben egy autós káreseményre - átlagosan - 300 ezer forintot fizet a cascót vállaló biztosító, addig az átlagos motoros casco kár ennek a duplája.
KKV-kra hangolva
„A hazai reálgazdaság növekedésének támogatása, a kis- és középvállalkozások részére nyújtott transzparens, minőségi szolgáltatásokon keresztül" - foglalja össze Németh Csongor a CIB Bank KKV üzletágának vezetője az elkövetkező évek egyik alapvető feladatát. //

Az ezüst indította el az esés, érdemes lesz figyelni
Az amerikai részvénypiacok is követik a zuhanó nyersanyagárakat - Szabadesésben az olaj és az arany ára - A negatív tartományban vannak ma reggel az ázsiai indexek - Hatalmasat erősödött a dollár, a jen gyengül, a forint stagnál - Magyar Telekom: Várakozásokat felülmúló első negyedév, felminősítés az Erste-től - Ma csökkenésre számítunk.

Hitel? Inkább megtakarítás!
Minimális az esély a lakossági hitelpiac rövid távú felpezsdülésére - állítja az egyik legnagyobb hazai független pénzügyi tanácsadó cég, a Money & More. Hitelezési oldalon tartósan hiányzik a fizetőképes kereslet, ugyanakkor a lakosság körében egyre népszerűbbek a megtakarítási termékek.

Komoly dolgok történtek tegnap
Ez még akkor is igaz, ha a mai napon megnyugvást s némi korrekciót láthatunk majd. A nyersanyagok az előző napi megrogyást követően folytatták a mélyrepülést. Profit realizálás vette kezdetét. Csak úgy tolonganak a spekulánsok, hogy ki tud előbb megválni ezüst arany vagy éppen olaj pozíciójától.
Gyenge napon vagyunk túl
Mínuszban zártak az amerikai részvényindexek a nyersanyagrészvények esése miatt. Zuhant az olaj és az arany ára is tegnap. Mínuszok Ázsiában, Japánban ma sincs kereskedés. Gyengült a forint, erősödött a jen, és stagnált a dollár. Mínuszos nyitás után korrekció kezdődhet?
A részvények eléggé alulértékeltnek tűnnek
Nem tartott sokáig a bin Laden likvidálását követő öröm a részvénypiacokon. Esés után ismét magához tért az olaj és az arany árfolyama. Ázsia: Vegyes a kép, Japánban ma nincs kereskedés. Stagnál a forint és a dollár, a jen erősödik. Mától osztalékszelvény nélkül forog a Magyar Telekom. Ma szinten maradó árakra számítunk a BÉT-en.
Egy halálhír, ami jót tett a pénzvilágnak
Pluszban zártak pénteken az amerikai részvényindexek. Száguldanak a határidős részvényindexek, Oszama bin Laden meggyilkolásának hírére. Új csúcs után zuhant az arany ára, az olaj árfolyama csökkent. Ázsia: Ahol van kereskedés, ott a pozitív tartományban vannak az indexek; Ausztrália a kivétel. Erősödő dollár, gyengülő jen, stabil forint. Az OTP közgyűlés összefoglalója. Ma forognak utoljára osztalékszelvénnyel a Magyar Telekom részvényei (osztalék: 50Ft/részvény). Ma emelkedésre számítunk.
Táppénz: szigorítás májustól!
A felére csökken a "táppénzplafon"; május elsejétől az eddigi összeg, a maximum napi bruttó 10.400 helyett legfeljebb 5.200 forintot kaphatnak naponta azok a keresőképtelenné vált emberek, akiknek van biztosításuk - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP).
Jelentős könnyítések januártól
Magyarországon a GDP 10,5 százalékát költik adminisztrációra a vállalkozások, ennek összege 2.800 milliárd forint, amely jövőre első lépésben 105 milliárddal, majd további 400 milliárddal csökkenhet - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Egyre többen nem fizetnek és csalnak a kártyával
Egyre gyakoribb a lakosság körében a hitelek késedelmes fizetése, és a szaporodtak a bankkártyával való visszaélések is. A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) lakossági alrendszerében nyilvántartott élő hitelmulasztások, valamint bankkártya-visszaélések együttes száma egy év alatt - márciustól márciusig - 303 ezerrel - 27 százalékkal -, 1,426 millió darabra nőtt, az élő mulasztással rendelkező természetes személyeké pedig 127 ezerrel - 19 százalékkal - 784 ezerre.
Nagy küzdelemben a magyar piac
Vártnál gyengébb GDP adat ellenére ismét új csúcson az amerikai részvényindexek. Ismét történelmi csúcson az arany ára, az olaj nem tudott drágulni tegnap. A legtöbb ázsiai index a negatív tartományban, Japánban ma ünnepnap miatt nincs kereskedés. Megtorpant a dollárgyengülés, a forint és a jen erősödött. Nem aggódik a MOL Szíria miatt. Oldalazó mozgásra számítunk a hazai parketten.
A japán földrengésnek hatása lehet a kötelező árára?
A japán földrengés, szökőár és ezek következményeinek autógyártásra gyakorolt hatásait nem kalkulálták be a biztosítók, amikor tavaly kialakították a kgfb tarifáikat. Tartanak-e az árversenyben sikeresnek bizonyuló biztosítók attól, hogy a Japánban gyártott autóalkatrészek feltehető drágulása veszteséget okoz számukra az ősszel megadott díjaik mellett? - teszi fel kérdését a Astra szakértője.
Leginkább bolti vásárlásra használjuk a bankkártyát
Egyre többen használják rendszeresen vásárlásra a bankkártyájukat, és nő a külföldi és az internetes kártyás fizetések aránya is – közölte a MasterCard.
Rossz jel, hogy jó hangulatban estünk vissza
A hangulat jó. Így meglepő a BUX tegnapi viselkedése. Nehéz értékelni a dolgot. Rossz jel, hogy jó hangulatban estünk vissza egy napközben áttört szint alá. Ugyanakkor a grafikonra kicsit másképp nézve nem történt semmi.
A nagy kérdés: véget ér-e a pénzbőség korszaka vagy sem?
Közel 3 éves csúcs az amerikai tőzsdéken. Alig mozdult az olaj és az arany ára tegnap. Többségében a pozitív tartományban vannak az ázsiai indexek ma reggel. Gyengült a dollár, erősödött a jen, a forint stabil. Ma további emelkedésre számítunk a hazai parketten.
Nem volt görög csattanó a hétvégén
Mínuszban zárt az S&P és a Dow húsvét hétfőn. Esik az arany és az olaj ára is kedd reggel. A negatív tartományban vannak az ázsiai indexek. Erősödő dollár és jen, stabil forint. Ma kismértékű csökkenés várható a BÉT-en.
Nagypénteken nem véletlenül lagymatag a kereskedés
Tovább emelkedtek az amerikai részvényindexek, közelednek a csúcsok - Emelkedett az olaj, ismét új csúcson az arany ára - Vegyes hangulat uralkodik a távol-keleti piacokon - Erősödött a dollár és a jen, stagnált a forint - Ma szinten maradó árakra számítunk.
Ön mennyire gondoskodik a jövőjéről?
A magyar családok kétharmada mindössze néhány hónapot tudna átvészelni, ha a fő kereső elvesztené a jövedelmét. A sokkoló adat a Pioneer Alapkezelő pénzügyi kultúrát feltérképező kutatásából származik. Ahogyan a bankok a kkv-k számára készített csomagajánlatoknál rendszerint számolnak azzal, hogy a cégek és dolgozóik magánszemélyként is megjelennek az ügyfelek körében, hasonló tendencia várható a biztosítási szektorban is.
Választani kell a két forgatókönyv közül!
Már mindenki arról ír, hogy a görögöknek lehet, hogy elengedik, pl. az adósság felét. Ez mintegy 150 Mrd euró. A lépés azt jelentené, hogy a két lehetséges megoldás közül, nevezetesen (i) adósság elengedés vagy (ii) adósság elinflálás, az előbbit alkalmaznák. Ezzel az a baj, hogy a szellem kiszabadulna a palackból. Más országok, pl. írek, portugálok, vagy akár a spanyolok is ehhez az eszközhöz folyamodnának. De az USA egyes államai (pl. Kalifornia) is vérszemet kaphatnának.
Semmibe vett kockázatok
Sok hazai kis- és középvállalat ma is felesleges pénzkidobásnak tartja a különböző biztosításokat, ezért csak a lehető legszükségesebb módozatokra áldoznak. A biztosítók különböző csomagajánlatokkal igyekeznek kiszolgálni a kört, de ez kevés a valódi igény felkeltéséhez.
Jó a hangulat a pénzpiacokon
Jó hírek segítették tegnap az amerikai részvénypiacok emelkedését. Emelkedett az olaj ára, az arany a lélektani 1.500 dollár fölé kúszott ma reggel. Jó hangulat uralkodik a távol-keleti piacokon. Erősödik a forint, gyengül a dollár. Ma az árfolyamok emelkedésére számítunk.
Harmadával olcsóbbak a biztosítási csomagok
Egy átlagosnak számító kisvállalkozás ma 20-40 százalékkal alacsonyabb díj mellett fedezheti alapvető kockázatait, mint három éve - közölte lapunkkal a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ), amely szerint a körültekintően megválasztott biztosítási elemekkel már a néhány alkalmazottat foglalkoztató kkv-k is milliókat spórolhatnak.
KSH: egyre több pénzt keres a magyar
Január-februárban a bruttó átlagkeresetek 3,1 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Hatalmasat zuhantunk tegnap
Az S&P negatív kilátásra helyezte az USA AAA hitelbesorolását, zuhantak a tőzsdék. Esett az olaj, emelkedett az arany ára. Veszteségben a távol-keleti indexek. Hatalmasat erősödött a dollár, gyengült a forint. Ma az árfolyamok emelkedésére számítunk.
Számladömping!
Néhány éve még előfordulhatott, hogy egy vállalkozás kevésbé figyelt a bankköltségeire, ma ez a luxus elképzelhetetlen. A cégek egyre tudatosabbak, és ez a költségek leszorítása mellett az igénybe vett szolgáltatások bővülő körén is látszik. A vállalkozásoknak nem csupán a hitelintézetek kondíciós listáit kell összehasonlítaniuk ahhoz, hogy a számukra leginkább megfelelő pénzügyi partnert megtalálják.
A felfelé mutató trend egyelőre töretlen
Pluszban zárták a pénteket az amerikai részvényindexek - Emelkedett pénteken az olaj ára, az arany ismét új csúcson - Estek az ázsiai piacok - Stagnál a forint, erősödik a jen és a dollár - Kamatdöntő ülést tart ma az MNB monetáris tanácsa, várhatóan marad a 6% - Ma további emelkedés várható.
Öt évvel ezelőtti árak Budapesten
A családi házak és építési telkek országos, budapesti és agglomerációs piacán az árak az öt évvel ezelőtti szintre estek vissza és Budapesten 80%-al csökkent a telek tranzakciók száma 2010-ben 2006-hoz képest - derül ki a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. felméréséből.
Beszállítói gondok Magyarországon
A magyar kis- és középvállalkozások számára kiemelkedően fontos, hogy stabil beszállítói kapcsolatokat építsenek ki a világpiac számára Magyarországon termelő cégekkel, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy ez a partnerség közel sem zökkenőmentes - derül ki a Kopint Konjunktúra Kutatási Alapítvány és a Commerzbank, valamint a Noerr és Társai Iroda együttműködésében készült felmérésből.
Emlékeztették a piacot a súlyos kockázatokra
Újra fellángolt az európai adósságválsággal kapcsolatos aggodalom, nevezetesen Görögország került megint a figyelem középpontjába. A német pénzügyminiszter is elismerte, hogy ha nincs más út, akkor át kell ütemezni a görög adóssághegyeket, ami gyakorlatilag kimeríti az államcsőd fogalmát.
Mennyit ér a márkanév?
Tervezhető adóterhek, mérhetőbb hatékonyság, vállalatfelvásárlás esetén akár többszörös felár elérése, illetve jelentősen javuló finanszírozási és befektetési esélyek - néhány fontos előny, ami mindenképpen indokolttá teszi egyes immateriális javak, így például a márkaérték meghatározását és a mérlegben való szerepeltetését - hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.
Most sem számítunk eget rengető emelkedésre
Volatilis kereskedést követően kis pluszban zártak az amerikai indexek. Kis mértékben emelkedett az olaj és az arany ára. Vegyes képet mutatnak az ázsiai indexek. Gyengül a dollár, a forint stagnál. Ma enyhe emelkedésre számítunk.
Elégedettek vagyunk a bankunkkal, de…
A kis- és középvállalatokat irányító vezetők több mint fele, 52%-a számít a következő fél évben pénzügyi nehézségekre cége gazdálkodásában. A vállalat meglévő (fő, azaz számlavezető) banki kapcsolatának megítélése összességében - de nem teljesen - pozitív - derül ki a Policy Agenda - Ipsos kutatásából.
Mínuszba fordult a világ
Folytatta az esést az olaj és az arany ára is. A pozitív tartományban vannak az ázsiai indexek. 266,5-ig gyengült tegnap a forint az euróval szemben. Ma enyhe emelkedés várható.
Olyan időket élünk most...
Egyedül a Dow nem csúszott a negatív tartományba az USA-ban. Új csúcs után korrigált az olaj és az arany ára is. A negatív tartományban vannak az ázsiai indexek, miután újabb földrengések rázták meg Japánt és a katasztrófát hivatalosan is a legmagasabb fokra minősítették . Tegnap gyengült a forint, és erősödött a jen. A gyógyszergyártók évi 25 milliárd forint különadót hajlandóak fizetni. Ma további esés várható.
Az USA szerencséje, hogy a piac nem bünteti...
Pénteken újabb mínuszok jöttek az USA-ban - Egekbe szökött az olaj és az arany ára Vegyes képet mutattak az ázsiai indexek - Nagyot gyengült a dollár pénteken - Ma emelkedésre számítunk.
Nemesfém-piac: aranyat vagy ezüstöt?
Az ismét rekordot döntő arany és ezüst árfolyamának egymáshoz viszonyított relatív aránya fontos indikátor lehet a befektetők számára annak megítélésére, hogy alul vagy felül értékelt-e az egyik nemesfém a másikhoz képest. Az alulértékelt fém ugyanis a jövőben várhatóan erősebben fog emelkedni a másikhoz viszonyítva, hogy behozza a relatív lemaradását - tájékoztat a www.aranypiac.hu.
Volt egy kis riadalom, de hamar véget ért az aggódás
Kis mínuszok Amerikában - Az olaj és az arany is tovább száguld - Emelkedtek a távol-keleti piacok - A reggeli órákban folytatódott a dollárgyengülés, a forint piacán nem láthattunk komoly mozgásokat - Richter, Egis: Ez év közepétől már csökkenhet a gyógyszertámogatás - A vártnál jobb negyedéves eredmény a PannErgy-től - Ma az árfolyamok esésére számítunk.
Egy megoldás a devizahitelesek gondjaira
A devizahitelek döntő többségének forinthitellé alakításával, és a havi törlesztőrészletek 30-40 százalékos csökkentésével kezelné az ingatlanhitelesek egyre súlyosbodó gondjait Surányi György, Tomas Spurny és Barta György. A szerzők által javasolt radikális megoldás fájdalmas az állam, a hitelesek és a bankok számára is, és a kilakoltatási tilalom eltörlésével számol.
Elég sok rossz hír is érkezett gazdasági fronton
Emelkedtek tegnap az amerikai részvényindexek, új csúcson járt a Dow. Új csúcson az olaj és az arany ára. Vegyes képet mutattak az ázsiai indexek. Nagyot gyengült tegnap a dollár, miközben a forint stagnál. Interjú a MOL leköszönő vezérigazgatójával. Interjú Csányi Sándorral. Ma korrekció következhet a BÉT-en.
Bank-kormány szövetség a kkv-kért és a lakáshitelesekért?
A bankok nyitottak arra, hogy a kormány kérésének megfelelően tovább bővítsék a kkv szektor finanszírozását, amiben szerintük sokat segíthetnének az állami ösztönzők. A bajba jutott lakáshiteleseknek szánt mentőcsomag az MTI információi szerint akár már a jövő héten a kormány elé kerülhet.
Könnyítenék az exportot
A vállalkozói finanszírozás konstrukciói közül a válság hatására egyre fontosabbá válik az export-előfinanszírozás - hívta fel a figyelmet Koszmáli József, az Eximbank Zrt. ügyvezető igazgatója a Joint Venture Szövetség és a Magyar Külgazdasági Szövetség szerdai budapesti konferenciáján.
Hamarosan kiderül, milyen lesz az agrár Széchenyi kártya
Várhatóan a hónap végére megjelenhet az agrár Széchenyi kártya folyószámlahitel főbb részletszabályait meghatározó rendelet - tájékoztatta a Napi Gazdaságot a Vidékfejlesztési Minisztérium.