Valóban csak kisfiú lehet ennyire „éles szemű" és „szókimondó", és csakis a mesében, hogy amikor az uralkodó ruha nélkül végigvonul az alattvalók előtt, ő kiáltson fel: „...de hisz a császár meztelen!" És persze erre mindenki kezdi úgy látni a dolgokat, ahogyan azok valójában vannak. Ez persze mese, és csakis a mesében dicsőülhet meg a szókimondó kisgyerek. Az élet egy picit más. Ha ugyanez a valóságban történne meg, akkor az apa először is hazarángatná csemetéjét, jól elpáholná, aztán elmagyarázná neki, hogy a felnőttek sem hülyék, ők is meztelennek látják az uralkodót, de nem beszélnek róla, mert a felnőttek világának játékszabályai - vagyis a fennálló rend - nem igazán teszi lehetővé, hogy a dolgokat valós mivoltukban lássuk és láttassuk. E sorok írója reméli, hogy kulturált fogalmazásával egyrészt meg tudja értetni a dolgok meztelenségét, másrészt nem kerül a mindennapok világába képzelt éles eszű kisgyerek sorsára. Nos, ennyi captatio benevolentiae után vágjunk bele!
Boldogságrecept
Annak idején, közelítően egy évtizede, amikor a hazai bankrendszer kitalálta a devizahitelezést és a devizaalapú jelzálog intézményének bevezetését, nem tett mást, mint piacot bővített. Az pedig a piaci rend alapvető törvénye, hogy évről évre növekedni kell, mert a stagnálás egyenlő a középtávon prognosztizálható bukással. Bukni pedig nem igazán szeret senki. Sem a bank vezetője, sem a részvényesi kör. A profitnak dinamikusan kell nőnie ahhoz, hogy a meggyőző arányú és mértékű osztalékok meglágyítsák a tulajdonosokat képviselő igazgatóságok szívét az éves bónuszok jóváhagyásakor.
Az ezredfordulót követő közel egy évtizedben Magyarországon nem is nagyon lehetett panasz a banki menedzsmentekre. Hogy is lehetett volna, hiszen a ROE, azaz a tőkearányos megtérülés jellemzően 20 százalék felett volt, egyes - egészen kitűnően működő - bankok esetében éveken keresztül meghaladták a 30 százalékot, és a ROA, vagyis az eszközarányos megtérülés is jellemzően2 százalék felett, esetenként 3 százalék közelében mozgott. Egyedülálló, mondhatni globálisan is páratlan teljesítmény. Boldog is volt az adózás utáni nyereség nagy részét repatriáló tulajdonos és a meggyőző bónuszokat hazavivő bankvezetői kör.
Mondhatnánk, a piac másik oldala is boldog volt, mert a lendület 2001-2002 körüli kifulladását kompenzálandó, bevezetésre került a devizaalapú forinthitelezés, ami jelentősen csökkentette a hitelfelvevők aktuális kamatköltségeit, ráadásul a megfizethetőbb kamatszint által a meghitelezhető körbe bekerült egy olyan réteg, mely addig csak nagyon korlátozott mértékben és esetekben juthatott banki támogatáshoz. Más szóval: kitűnő, mindenki számára hasznosnak ígérkező piacbővítés történt.
Játék a tűzzel
Néhány körülményre viszont az ügyfelek figyelme nem lett felhívva, és ugye tudjuk, hogy az elmúlt rendszerváltoztató húsz év nem volt még elég ahhoz, hogy helyrehozza az azt megelőző közel fél évszázad pénzügyileg totálisan paternalista, a lakosság egészét lekezelő, a pénz és árufolyamatoktól az embereket elzáró „készséggyilkos" gazdaságpolitikáját.
A devizahitelhez és - devizahitelért - folyamodók túlnyomó többsége nem mérte fel az ilyen típusú pénzkölcsönben rejlő mérhetetlen kockázatot, mely a kevés beavatott számára a biztos jövőbeni bukás nyilvánvaló veszélyét jelenítette meg. Egy évek óta az árfolyamsáv erős oldalán mozgó forint időszakában devizahitelt felvenni úgy, hogy a folyósítás forintban történik, és az árfolyamkockázat az adósra van tolva, enyhén szólva is játék volt a tűzzel. És ez a tűz 2008 végét követően kezdte szép lassan - aztán már nem is lassan - elemészteni mindazon vállalkozásokat és magánszemélyeket, amelyek és akik a hitelfelvétel ezen csábítóan olcsó, de hallatlan veszélyeket rejtő formáját választották. Nem tudták, nem akarták felmérni a bevállalt, biztosra vehető kockázatot? Ez már talán soha nem fog kiderülni.
Hogy értsük: a devizahitelezéssel a finanszírozottak körébe bekerült egy jelentős réteg, melyet csak sokkal alacsonyabb volumenszinten, ugyanakkor magasabb - a pénz valós árát jelző - kamatteherrel lett volna szabad csak bevonni az üzletbe. Nem beszélve arról, hogy a bankrendszer egy olyan terméket adott a nem igazán hozzáértő nagyközönség kezébe, mellyel önmaga törvényileg nem élhet. Fedezetlen nyitott pozíciót bank nem hagyhat nyitva! Az egész szabályozási rend erre irányul, hogy nyereségmaximalizálási törekvés ne generálhasson bizonytalan, sőt veszélyes pénzügyi helyzeteket.
Természetesen a bankok maguk dönthetnek, mekkora nyitott pozíciós kockázatot vállalnak fel, egyedüli feltétel, hogy az általuk meghatározott és jóváhagyatott szavatoló tőke mindenkor rendelkezésre álljon. A mindenkori rizikó kézben tartását a bankoknál - többek között az Európai Unió ajánlásai és a PSZÁF rendeletei (2/2000 sz. PSZÁF ajánlás, a PSZÁF-MNB 32/2009 sz. vonatkozó rendelete) alapján - a kockázatkezelési szabályzat, a nyitott pozíciós szabályzat, a likviditási szabályzat, a limitszabályzat és a mindenkori treasury-ügyrend kell, hogy minden körülmények között biztosítsa.
Felrúgott „illemszabályok"
A banki szabályozás logikáját és eljárási rendjét követve az lett volna a korrekt megoldás minden egyes devizahitel odaítélésének menetében, ha a finanszírozó pénzintézet az ügyfelét érintő lehetséges árfolyamkockázat nagyságához illeszkedő addicionális biztosítékot/letétet követel meg, amely megközelítést a bankszektorral szemben a BIS - a Nemzetközi Fizetések Bankja - mára már megkövetel. A bakrendszer azt is tudja - mert tudnia kell -, hogy a tőkemegfelelés belső értékelési folyamata (ICAAP) biztosítani hivatott, hogy az intézmény kellően szofisztikált kockázatkezelési rendszert működtet, amely megfelelően azonosítja, méri, összesíti és monitorozza az intézmény összes lényeges kockázatát - beleértve természetesen az egyik lehetséges legnagyobb kockázatot, az árfolyamok változásából eredőt -, továbbá ezen kockázatok fedezetére elegendő, a belső szabályok szerint meghatározott tőkével rendelkezik. Ebben a szellemben lett volna célszerű és ildomos a devizahitel-terméket továbbadni a piacnak.
Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az árfolyamkockázatot hitelfelvevői oldalon lefedő addicionális biztosíték, letét stb. - egy tőkeszegény, az eltelt húsz év alatt egyrészt lepusztított, másrészt soha meg nem erősödött vállalkozói réteget figyelembe véve - önmagában torpedózta volna meg az egész konstrukciót. Ilyen vagy hasonló fedezeti háttér nélkül viszont az egész devizaalapú jelzálog-hitelezés időzített bombává vált, és a robbanás nem is váratott magára olyan hosszú időt.
Elmaradt sikoly
Az eredmény közel két éve mindannyiunk szeme előtt bontakozik ki. Mára 200 ezer fölé emelkedett azon családok száma, amelyek devizaalapú jelzáloghiteleik visszafizetésével már legalább egyszer késedelembe estek, és 100 ezer felett van azok száma, akik a könnyítések ellenére sem képesek a 150/160 CHF/HUF-os árfolyamszinten felvett hiteleiket törleszteni. Az ügy végét nehéz megjósolni, de egy biztos, az egész magyar társadalom jóindulatára és segítségére lesz szükség ahhoz, hogy a helytelen piaci konstrukció végül is ne döntse maga alá a hazai bankrendszert és a gazdaság egészét.
A PSZÁF vezetőinek évekkel ezelőtt legkevesebb „sikítaniuk" kellett volna, hogy „ezt aztán nem, és főleg nem így", és ha az éppen regnáló kormányzat nem figyel oda rájuk, akkor akár a lemondásukat is kilátásba kellett volna helyezniük, hogy a mérhetetlen veszélyre egyrészt teljes nyomatékkal felhívják a figyelmet, másrészt, hogyha lehetséges, megakadályozzák, hogy a magánérdekek árát egy későbbi időpontban az egész adófizető társadalom rendezze. Egy bankfelügyelőnek - csakúgy mint egy kormányzat tagjának és főleg magának a miniszterelnöknek - jövőt látónak kell lennie. Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy amit az USA-ban másodpiaci jelzáloghitel-konstrukciónak hívtak, azt Magyarországon devizaalapú finanszírozásként ismerhette meg a szélesebb közvélemény.
Országos áldozat
És az ügynek messze nincs még vége, nem dőlt még el, hogy a probléma rendezése mekkora nemzetgazdasági áldozatot fog követelni és a kár a nemzeti jövedelemnek mekkora részét érintheti, továbbá, - és mentsen meg minket ettől az okos belátás és a jó szerencse, - milyen civil engedetlenségi és egyéb megmozdulásokat fog provokálni a rendezés folyamatában szükségessé váló esetleges további megszorító csomag.
Ebből a megközelítésből is van létjogosultsága a bankokra és egyéb pénzügyi közvetítőkre kirótt adónak, és az már a pénzügyi ágazat felügyeletével megbízott PSZÁF vezetésének feladata, hogy ennek terhét a pénzintézetek ne próbálhassák meg áthárítani ügyfeleikre. A most kifizetendő különadó összegét jelentősen meghaladó összeg folyt be a bankokhoz kamatban, díjakban és konverziós bevételekben a devizaalapú jelzálog-hitelezés dicstelen közel egy évtizede alatt.
Dr. Nyíri Iván
