Klímaváltozás cikkek


Etanolhívő terminátor és klímaszkeptikus elnökjelölt

Etanolhívő terminátor és klímaszkeptikus elnökjelölt 

A 69 éves Schwarzenegger etanolt és hidrogént tankol óriási terepjáróiba. A filmsztárból kormányzóvá lett, majd újra színésszé visszavedlett terminátor-gubernátor nem válik meg hatalmas Hummerjétől. Sarkozy pedig az elnökségre gyúr, és klímát ignorál.
Hamarabb elsül a fegyver a kánikulában

Hamarabb elsül a fegyver a kánikulában 

Már az is növeli a halálozási arányt, ha eggyel több kánikulai nap van az évben. A középiskolai diákok vizsgateljesítményét szintén erősen befolyásolja az aznapi hőmérséklet. És több gyilkosság történik a kánikulai napokon.
Nem sci-fi, hogy ellep minket a tenger

Nem sci-fi, hogy ellep minket a tenger 

A tengerek mentén elhelyezkedő országok egyre gyakrabban néznek szembe azzal, hogy part menti városaik utcáit elárasztják el a hullámok. Az USA-ból drámai adatok érkeznek a tengerszint emelkedéséről.
Kezdhetjük megmenteni magunkat

Kezdhetjük megmenteni magunkat 

Az év végig teljesülhet a párizsi klímaegyezmény érvénybe lépéséhez szükséges mindkét feltétel, és elkezdődhet a megállapodás gyakorlati megvalósítása – a tervezettnél két évvel korábban.
Árcédulát rak a szennyezésre Kanada

Árcédulát rak a szennyezésre Kanada 

Kanada is csatlakozik azon államokhoz, melyek árcédulát raknak a szén-dioxidra: az ottawai kormány az ország azon tartományaiban ró ki fizetési kötelezettséget az emisszióra, ahol nincs szabályozás a légszennyezésre.
Ezek a viharok, már nem azok a viharok

Ezek a viharok, már nem azok a viharok 

A viharos időszak nagyján túl vagyunk, így érdemes megvizsgálni, hogy az idei év káreseményei mennyiben különböztek az előző évekétől. A Groupama Biztosító szerint az idén a kárbejelentések száma nem számít rendkívülinek, vannak azonban új jelenségek, melyekre érdemes odafigyelniük a lakástulajdonosoknak is.
Nem tudunk lemondani a környezetrombolásról

Nem tudunk lemondani a környezetrombolásról 

Lesújtó adatokat közölt a környezetromboló pálmaolaj felhasználásáról a WWF. A vizsgált 137 vállalat közül csak néhány tért át a fenntartható forrásból származó pálmaolaj használatára, de jócskán maradtak olyan óriáscégek amelyek ígéretük ellenére semmit sem tettek.
Eltűnnek az érintetlen tájak

Eltűnnek az érintetlen tájak 

A világ érintetlen tájainak egy tizede tűnt el két évtized alatt egy új kutatás szerint. A World Conservation Society (WCS) nemzetközi környezetvédelmi szervezet adatai „ijesztő veszteségekről” árulkodnak, elsősorban Dél-Amerikában és Afrikában.
Alkalmazkodnia kell a gazdáknak

Alkalmazkodnia kell a gazdáknak 

A klímaváltozás hatására egyre szaporodnak a szélsőséges időjárási események, hamarosan megnyílhat az európai piac az amerikai termékek előtt, munkaerőhiány, új technológiák: csak néhány a mezőgazdaságban most kritikus fontosságú tényezőkből. De mit tehetnek a magyar gazdálkodók, hogyan javíthatják a versenyképességüket és milyen támogatásra számíthatnak a köztestületüktől? Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével beszélgettünk.
Elúszik az Északi-sark

Elúszik az Északi-sark 

Megközelítette az eddig mért minimumot az északi-sarki tengeri jég kiterjedése 2016-ban: szeptember 10-én 4,14 millió négyzetkilométernyi volt a jégtakaró, 2012-ben 3,39 négyzetkilométerrel dőlt meg a negatív rekord.

A klímaváltozás csak egy nagy összeesküvés? 

Ausztráliának példát kellene vennie az Európai Uniót elhagyó Nagy-Britanniáról, és ki kellene lépnie az ENSZ-ből az ország egy újonnan megválasztott szenátora szerint, aki szerint az egész klímaváltozás csak a bankárok nagy összeesküvése.

Óriási lépés a klímavédelemben 

A Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője szerint történelmi áttörés, hogy Kína és az Egyesült Államok eljutott a párizsi klímaegyezmény aláírásához és ratifikációjához.

A zöldben van az igazi pénz 

A világ legnagyobb befektetési alapja, az 5000 milliárd dollárnyi eszközt kezelő BlackRock szerint többé senki sem hunyhat szemet az éghajlatváltozás pénzpiacokra és céges vagyonokra gyakorolt hatása felett.

A klímaváltozás nem rizikó? 

A biztosítók nagy része nem számolja be a klímaváltozást a rizikótényezők közé ha saját befektetéseiről van szó, ahogy az olajkészletek kitermelhetetlenségével sem számolnak kellőképpen.

Új útvonalak nyílnak - vagyis olvadnak - a klímaváltozás miatt 

Sok új északi-sarkvidéki hajózási útvonal nyílhat meg a 21. században az olvadó jég miatt még akkor is, ha a széndioxid-kibocsátás a legkedvezőbb forgatókönyv szerint alakul - állapította meg egy új brit tanulmány.

Végleg megváltoztatta a Földet a műanyag és az atom 

Hamarosan hivatalosan is kimondhatják, a 11.000 évig tartó holocén után új földtörténeti korba léptünk: az ember korába. A tudósok által antropocénnak, vagyis az ember korszakának nevezett földtörténeti korral kapcsolatban már csak az a kérdés, mikor is kezdődött.

Tíz lépés a fenntarthatóbb mindennapokért 

Földünk éghajlata melegszik, olvadnak a gleccserek, emelkedik a tengerszint és az időjárási szélsőségek (aszály, ciklonok, áradás) is egyre gyakoribbak. Mi a közös ezekben? Többek között az, hogy bolygónk legszegényebb rétegeit sújtják a legerősebben, akik így egyre nehezebben tudnak élelmiszert termelni, veszélyeztetve ezzel a célt, hogy 2030-ra teljesen felszámoljuk az éhezést. Pedig tehetünk ez ellen. Már kis odafigyeléssel is képesek lehetünk nagy változást elérni. Kövessük hát a FAO tanácsait!

Már krumpliból is stressztűrő kell 

A szárazság a klímaváltozás egyik legsúlyosabb következménye, amely károsan hat a növénytermesztésre is. A növénynemesítők kiemelt célja ezért olyan fajták létrehozása, amelyek képesek elviselni a meleg, csapadékmentes időjárást is. Egy fiatal magyar kutató szárazság okozta stressztűrési kísérlete megoldást nyújthat a termelők számára, mivel 3 burgonyafajta esetében is kiemelkedő stressztoleranciát igazolt.

A légkondival van az igazán nagy gond – és még csak most kezdődik 

Nagyon úgy néz ki, hogy 2016 lesz a meteorológiai mérések történetének legmelegebb éve. Újabb esztendő a közelmúlt rekorddöntő éveinek sorában, a szakértők szerint pedig ennek egyik legfőbb oka az, hogy hűtünk. Egyre többen.

Allergiapoklot hoz klímaváltozás 

Fokozott szénanáthás tünetek fordulhatnak elő a klímaváltozás miatt, és 2050-ig a parlagfű pollenjére allergiások száma 33 millióról 77 millióra növekedhet Európában – közölte a bécsi orvostudományi egyetem kutatócsoportja.

Sokba van nekünk a klímaváltozás 

Évről évre nő a viharkárokkal kapcsolatos kárbejelentések száma, ha máshol még nem is, ezek miatt mindenki a saját bőrén érezheti, milyen fontos szót ejteni a Föld jövőjét egyre inkább veszélyeztető tendenciákról. A klímaváltozás nagyban érinti a biztosítási szektort: a természeti katasztrófák az elmúlt közel 10 évben, 2000 és 2012 között világszerte összesen 1,7 billió dollár kárt okoztak, 2,9 milliárd embert érintettek, és 1,2 millió áldozatot követeltek. Azonban nem minden katasztrófának a globális felmelegedés az oka.

Költözik a falu, elmossa a tenger 

A költözés mellett döntöttek a hétvégén megtartott szavazáson az alaszkai Shishmaref lakosai. A hatszáz lelkes települést ugyanis szépen lassan elmossa a tenger a klímaváltozás következtében felerősödött erózió miatt.

A szomjúság hajtja a menekülőket 

Vannak olyan területek, ahol a környezeti feltételek teljesen ellehetetlenítik az ottaniak életét, nem hagyva más megoldást, mint az elvándorlást. Van ahol elég a közelbe költözni, hogy megfelelő mennyiségű ivóvízhez jussanak, ám máshol az országot, sőt kontinenst kénytelenek maguk mögött hagyni emberek. Kik is valójában a klímamenekültek és milyen kiváltó okok állnak az egyre durvábbnak ígérkező menekülthullám hátterében?

Függőleges erdő? Az olaszoknak bejött 

Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket Milánó zöld ikertornyai. A Bosco Verticale (vagyis: Függőleges Erdő) a terveknek megfelelően „működik”. A 110, illetve 76 méter magas tornyokra összesen egyhektárnyi erdőt telepítettek.

A hőség kinyírja az olimpiát 

A globális felmelegedés miatt az északi félteke legtöbb városa alkalmatlanná válhat arra 2085-re, hogy nyári olimpia házigazdája legyen, köztük van Isztambul, Madrid, Róma, Párizs és Budapest, amelyek pályáztak vagy pályáznak a 2020-as vagy a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére, vagy Tokió a 2020-as játékok helyszíne – állapították meg amerikai tudósok.

Kipusztulnak a halak a tóból a meleg miatt 

A globális felmelegedés miatt egyre kevesebb a hal a Tanganyika-tóban, nem a túlhalászás okozza a csökkenést, ahogy korábban vélték. A melegedő időjárás ugyanakkor Európában a halak szaporodását hozhatja - számolt be róla a BBC News.

Halálos kórok térnek vissza a felmelegedés miatt 

A globális felmelegedés miatt újra megjelennek bizonyos halálos fertőzések. Legutóbb a szokatlanul meleg nyár miatt lépfenében halt meg egy 12 éves fiú a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben, Szibériában. Nem csak északon törnek előre a járványok a fertőzések miatt.

Már nem csak katasztrófákkal riogatnak 

Mérnök-doktoranduszok és kisiskolás gyerekek bevonásával készült két klímaképregény Angliában. Alkotóik racionálisan már az esélyek figyelembe vételével ábrázolják az emberiség sorsát: a sztorik már egy melegebb Földön történnek meg.

Most már hivatalos: tényleg meleg volt tavaly 

A hosszú távú globális felmelegedés és az elmúlt évtizedek egyik legerősebb El Nino jelenségének kombinációja nyomán 2015 az eddig legmelegebb év volt a 19. század közepe-vége óta - erősítette meg az Amerikai Meteorológiai Társaságnak a klíma állapotáról kiadott éves jelentése.

Aranybánya a zöldeknek Trump 

Donald Trump nem rejtette véka alá, hogy nem hisz a klímatudományban. Szerinte az éghajlatváltozást nem az emberi légszennyezés okozza. Az amerikai zöld szervezetekhez dőlnek az adományok, hogy a kampányidőszakban felszólalhassanak Trump nézetei ellen.

2000 milliárd dolláros bevételkiesést okoz a klímaváltozás 

2030-ra ekkora értékű gazdasági tevékenységet hiúsít meg az éghajlatváltozás. A világ egyes pontjain egyszerűen képtelenség lesz dolgozni.

Megtörtént a baj 

A teljes ökoszisztéma összeomlásáról, a halak sokkoló hiányáról és a nyári korallfehéredést túlélt korallzátonyok téli fehéredéséről számolt be az ausztráliai korallmegfigyelő program egyik tudósa, aki nem rég tért vissza a Nagy-korallzátonynak a természeti csapás által leginkább sújtott északi térségéből.

Ilyen meleg még sose volt 

Az elmúlt hónap volt minden idők legmelegebb júniusa a Földön a globális feljegyzések 1880-as kezdete óta, 2016 júniusa a negyvenedik egymást követő június volt, amikor az átlaghőmérséklet meghaladta a 20. századi átlagot - közölte az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal kedden.

Brüsszel új kibocsátás-csökkentési célértékeket írna elő 

Új kibocsátás-csökkentési célértékeket írna elő a tagállamok számára az üvegházhatást kiváltó gázokra vonatkozóan az Európai Bizottság szerdán közzétett javaslata annak érdekében, hogy az Európai Unió teljesíteni tudja a tavalyi párizsi klímacsúcson tett vállalásait.

Egészségesnek tűnnek, de valójában zombik 

Egészségesnek tűnő, ám szaporodásra képtelen "zombikorallokkal" teli zátonyokat fedeztek fel kutatók a karibi térségben, ami azt jelenti, hogy ezek a virágállatok sem tudnak segíteni a korallfehéredés áldozatává vált törékeny ökoszisztémák újra-benépesítésében.

Nagyobb lett az örökségünk – és még mindig veszélyben van 

Huszonegy új helyszínnel bővült az UNESCO világörökségi listája. Ugyanakkor a szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a világörökségi helyszínek jelentős részét továbbra is a pusztulás fenyegeti az emberi tevékenység miatt. Összesen 12 új helyszínt vettek fel a rangot és védelmet adó listára. A 40. ülésszakra nevezett 27 helyszínből így végül 21 nyerte el az UNESCO-státuszt: 12 kulturális, 6 természeti és 3 vegyes helyszín. Pénteken már 9 objektumot nyilvánítottak a világörökség részének.

Majdnem olyan halálos a városi szmog, mint a cigaretta 

Évente 6,5 millió ember idő előtti halálát okozza a szennyezett levegő, amivel ez a negyedik legnagyobb halálok a magas vérnyomás, az egészségtelen étrend és a cigarettázás után.

A tenger olvasztja fel az Antarktiszt 

A melegedő óceánvíz az elsődleges oka az Antarktiszi-félsziget nyugati felén lévő gleccserek visszahúzódásának - állapították meg a világon elsőként brit kutatók, akik szerint mivel a félsziget az egyik legnagyobb közreműködője a globális tengerszint-emelkedésnek, ezért az új eredmények segíteni fognak a térség jégveszteségére vonatkozó pontosabb előrejelzések elkészítésében.

Nemzetközi CSR-trendek 2016-ra és azon túl 

Egyre több vállalat számára egyértelmű, hogy nem tekintheti függetlennek magát a körülötte lévő természeti és társadalmi környezettől. A fejlődés ezen a területen sem csak „mennyiségi”, az irányok is erősen változnak.

Percre pontos lesz az időjárásjelentés 

A mobileszközök korában testhez és helyhez szabott időjárás jelentést és előrejelzést szeretnénk kapni. Ma már azt is megtudhatjuk, hány percen belül zendítenek rá az esőfelhők és mikor marad abba a csapadék. Amerikában appot fejlesztettek erre,

Ötszörösére nőhet a hőség miatti halálozások száma 

A hőség miatt 2080-ra évi 3300 New York-i veszítheti életét – állítja egy a klímaváltozás következményeivel foglalkozó új tanulmány. Nem csak a „Nagy Almát” fenyegeti a meleg, nálunk is egyre több a hőségriadó, a Közel-Kelet pedig lakhatatlanná válhat.

Most mindent megtudunk a Kellemetlen Igazságról 

Tíz éve mutatták be a Kellemetlen igazság című dokumentumfilmet, mely Al Gore klímaváltozásról szóló előadásának rögzített változata, némi háttéranyaggal megtoldva. A film világsikere meghozta az USA egykori alelnöke számára a Nobel békedíjat. Az évforduló kapcsán a politikus visszaemlékezett a film készítésének kulisszatitkaira. Megtudjuk, hogy nem szabad a lábán leütni a szúnyogot.

Már a nyár sem a régi... 

Kánikulával, hirtelen tört be a június a meglehetősen hektikus május után. Lassan ez sem meglepő. A klímaváltozás ma már megkérdőjelezhetetlen, hatása beépül mindennapjainkba, és alkalmazkodunk hozzá. Befolyásolja, hogy hová megyünk nyaralni, milyen krémeket használunk, hogyan öltözködünk, milyen gépekkel szereljük fel az otthonunkat, és még sorolhatnánk.

Egyre gyorsabban melegszik a Föld 

A globális felmelegedés üteme kétszer gyorsabb a tavalyinál, erre nem számítottak – mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatornán szerda este.

Ez volt minden idők legmelegebb tavasza 

A NASA adatai szerint egy sor melegrekordot döntöttek meg a tavaszi hónapok. Indiában 51 Celsius-fokot mértek. Meteorológusok szerint nagy okunk van az aggodalomra. Ez ennél csak rosszabb lesz.

Nincs elég újító a mezőgazdaságban 

Míg az élelmiszeripar az elsők között, addig a mezőgazdaság az utolsók között szerepel az újítók listáján, amelyet a K&H állított össze. Az innovatív élelmiszeripari termékek listáját a tejtermékek, míg az exportra alkalmas áruféléket a zöldség-gyümölcsfélék vezetik.

Mérgező lehet a búza a klímaváltozástól 

A szélsőséges időjárás új mellékhatását fedezték fel tudósok. Ahogy küzdenek a kedvezőtlen időjárással az élelmiszer- és takarmánynövények egyre több vegyi anyagot halmoznak fel magukban, s ez ártalmas lehet az emberek és az állatok egészségére.

Az Antarktisz felett is sűrű a levegő 

A Déli sarkvidék felett is már 400 ppm feletti a szén-dioxid koncentráció a légkörben. A napokban jött a bejelentés, miszerint a referenciapontként szolgáló hawaii Mauna Loa vulkán tetején várhatóan 400 ppm feletti szén-dioxidot mérnek majd egész évben.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya

Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya 

Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van.
Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek”

Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek” 

Morafcsik Lászlóval, a Fundamenta–Lakáskassza Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Pénzszerzés

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Adózás

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek.

Jogi kisokos

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt  

Az Oroszország elleni szankciók megsértése miatt jogerősen egymillió forint pénzbüntetéssel sújtott egy férfit a Szegedi Törvényszék.

Klímablog

Nem tesznek eleget a cégek a felmelegedés kordában tartásáért

Nem tesznek eleget a cégek a felmelegedés kordában tartásáért 

A vállalatok még mindig nem fordítanak elegendő figyelmet a Párizsi Megállapodás kulcsfontosságú céljainak teljesítésére.

Gazdaság

Szijjártó Péter az amerikai kormánynál kuncsorog

Szijjártó Péter az amerikai kormánynál kuncsorog 

Szijjártó Péter: a kormány mentességet kért az orosz Gazprombank elleni amerikai szankciók alól.

Infokom

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt

Pénzbüntetésre ítéltek egy magyar vállalkozót, mert orosz cégekkel üzletelt  

Az Oroszország elleni szankciók megsértése miatt jogerősen egymillió forint pénzbüntetéssel sújtott egy férfit a Szegedi Törvényszék.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo