Klímaváltozás cikkek
Nem áll meg 1,5 Celsius foknál a globális felmelegedés
A Reutersnek kiszivárogtatták a párizsi klímaegyezményért felelős IPCC jelentésének első verzióját, melyben az áll, hogy a globális felmelegedés nem fog megállni a klímapolitika által kitűzött 1,5 Celsius foknál.
Öt olajipari óriáscéget perelt be New York polgármestere
New York főpolgármestere, Bill de Blasio azzal az indokkal perelte be az olajipari óriásokat, hogy hozzájárultak a klímaváltozáshoz és ezt elhallgatták, hogy megőrizhessék magas nyereségességüket. New York továbbá ötmilliárd dollárnyi tőkét von ki olyan nyugdíjalapokból, melyek nem adnak túl olajipari részvényeiken.
Tavaink és folyóink is savasodnak, nemcsak az óceánok
Köztudott, hogy az óceánok nagy széndioxid-elnyelők, ám a túlzott CO2-elnyelés savasodást is előidéz bennük, ami miatt elpusztulnak a korallzátonyok és sokféle mészvázú élőlény. Tudósok most azt állítják, hogy az édesvizeket is szennyezi a légkör túl magas üvegházgázkoncentrációja.
Évente 660 000 klímamenekült érkezhet Európába!
Ahogy a civilizációnk élelmiszerellátását biztosító termőföldek egyre inkább elsivatagosodnak és erodálódnak, az éhínség és a vízhiány elől mind többen vándorolnak majd Európába. Ők a klímamenekültek, s számuk várhatóan folyamatosan növekedni fog.
Ezért nem lesz több a gabona
Eddig többnyire társadalmi és gazdasági tényezőkkel magyarázták, hogy egyes gabonafélék, kiemelten az árpa, a búza, a kukorica és a rozs termésátlagai miért stagnálnak az egész régióban, így Magyarországon is. Két magyar kutató elemzése szerint a korábbinál magasabb átlaghőmérsékleteknek jelentős szerepük van e negatív folyamatokban.
Juhász Árpád: ez már több mint időjárás, ez a klímaváltozás
A globális felmelegedés következtében a szélsőséges időjárási jelenségek fel fognak erősödni, azt viszont nem lehet hosszú távra előre jelezni, hogy mikor, hogyan következnek be - erről Juhász Árpád geológus beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Megújuló energia: ez így nem lesz jó
Európa 2030-ra energiájának 27 százalékát megújuló energiaforrásokból fogja előállítani – legalábbis a korábban tett klímavállalás ezt tartalmazza. A kontinens azonban nem fogja elérni ezt a célt, hacsak nem vezet be olyan intelligens szabályozást, amely támogatja az ágazatban szereplők innovációs és befektetési hajlandóságát.
Teller Ede már 1959-ben figyelmeztette az emberiséget
Már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat Teller Ede atomtudós az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon.
Csúnya újévi meglepetést kaptak a nagy autógyárak Kínától
Drasztikus lépésre szánta el magát a légszennyezés ellen küzdő Peking: a távol-keleti országban az év elejétől betiltották 533 autómodell gyártását, a döntés olyan gyártókat és márkákat is érint, mint a Daimler, a Volkswagen, az Audi, vagy a Chevrolet.
Jelenteniük kell a vállalatoknak a klímakockázatokat
A világ legnagyobb nyílt végű befektetési alapja bizonyos multinacionális cégeknél a legnagyobb részvényesnek számít. És már penget olyan szólamokat, miszerint a nagyvállalatoknak be kell számolniuk a klímaváltozás üzletmenetükre és nyereségükre gyakorolt kockázatairól. De egyelőre inkább az ideológia szintjén megy a nyomásgyakorlás: ez az alap ugyanis 14 cégnél nem szavazott meg ilyen javaslatot a közgyűlésen.
Szennyezőbb az épületek építése, mint a használata
Sokkal pazarlóbban és több légszennyezéssel hozzuk létre épületeinket, mint ahogy az megoldható lenne. Az építészet zöldítésére irányuló erőfeszítések mégis elsősorban az üzemeltetésre koncentrálnak, például hőszigeteléssel és energiatakarékos világítással. Mi a teendő?
Juhász Árpád: hangyák vagyunk...
A Föld százhat országában járt. Generációk nőttek fel tudományos ismeretterjesztő tévéműsorain. Jelenleg is két könyvön dolgozik. Juhász Árpád, a nyolcvankét éves geológus a kőolajkutatás felől érkezett a komplex ökológiai folyamatok tágabb megértéséhez.
Csak a Harvey hurrikán 127 milliárd tonna esőt hozott
Amerikai tudósok kalkulációi szerint 127 milliárd tonnányi eső zúdult le a Harvey hurrikánnal – írta a BBC hírportálja.
Klímaváltozás: egész régiók tűnhetnek el
A klímaváltozás, a globális felmelegedés a legnagyobb kihívások egyike, ami elé az emberiség valaha került. Pusztulást hozhat az emberi társadalomra és a természetre is, ha nem sikerül hatásos beavatkozásokkal lelassítani a folyamatokat.
Katasztrófa esetén azonnal érkezhet a segítség
rescEU elnevezéssel egységes tartalékalapot hoznak létre Európában, ami természeti és más katasztrófák esetén lehetővé teszi a gyors beavatkozást és ezzel a károk enyhítését, és védelmet nyújt polgárainak az említett katasztrófákkal szemben.
2030-tól sorra hőségrekordokat döntenek majd a nyarak
Felkészülhetünk rá, hogy tikkasztó kánikulák fogják uralni a nyarainkat a jövőben. Szó szerint felforr a bolygónk, nekünk meg majd felforr tőle a fejünk.
Akadémikusok sem zárkóznak el a rovarok fogyasztásától
Nem, ez nem egy újabb celebműsor beharangozója, valódi tudósok ajánlásában szerepel. Európai akadémikusok figyelmeztetnek, hogy Európának változtatnia kell táplálkozási szokásain, ha meg akar birkózni a klímaváltozással, illetve annak egészségügyi kihívásaival. A kutatók ennek jegyében a tengeri élelmiszerek arányának növelését ajánlják, valamint felhívják a figyelmet a laboratóriumban előállított húsban, illetve a rovarokban rejlő lehetőségekre.
Csak a perek segíthetnek a globális felmelegedés megfékezésében?
Zöld aktivisták perelték be Norvégia kormányát, amiért az északi-sarkkör érintetlenül területeire olajkutatási engedélyeket ad ki. A norvég alkotmánnyal és az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének ajánlásával támasztják meg keresetüket.
Mi menthet meg minket a klímakatasztrófától?
Az éves globális szén-dioxid-emissziónak 2020-tól csökkennie kell, különben nem tudjuk kellő mértékben lefékezni a klímaváltozást, s ennek következménye soha nem látott időjárási szélsőségek és környezetpusztulás lehet. Mik az esélyeink arra, hogy sikerül drasztikusan visszafogni a légszennyezést?
7 megatrend, ami megállíthatja a globális felmelegedést
2020-től csökkennie kellene az éves globális emissziónak, különben felköthetjük a gatyánkat. De még mindig nő a légszennyezésünk. Mégsincs veszve minden.
14 ország tiltja be a szénerőműveket
A bonni klímakonferencián jött létre az új szénellenes szövetség, mely 2018-ra, a lengyelországi klímakonferenciára már 50 tagot szeretne számlálni. A csatlakozási feltétel: 2030 után nem lehet széntüzeléses erőművekkel energiát termelni.
Gyerekek perelik az országokat, ha nem teljesítik az emissziócsökkentést
A politikusok a gazdasági növekedést tartják szem előtt és feláldozzák a jövő generációknak járó ökológiai kincseket és környezeti biztonságot a GDP oltárán. Aktivisták az USA-tól Hollandián át Indiáig perelik a kormányokat. Amerikában például kiskorúak is perelnek. Elvégre ők a következő generáció.
Sivataggá tesszük a Földünket
Tovább romlott az élőhelyek és a vizsgált gerinces állatfajok populációinak állapota – derült ki a World Wildlife Found Élő Bolygó jelentéséből. A WWF legfrissebb, 2016-os Jelentése riasztó adatokat közöl: a Földön található gerinces fajok populációi 58 százalékkal szorultak vissza.
Éppen most füstöl el az unokáink jövője
Nem sikerül a globális felmelegedés megfékezése: ahelyett, hogy csökkenne az emisszió, az idei évben az előrejelzések szerint éppen nőni fog. A jelek szerint a napi politikai érdekek mindenhol felülírják az unokáink jövőjét.
Nem is gondolná, milyen termékekbe építik be a szén-dioxidot
Nemcsak a szénsavas italokban használják a CO2-t. Párnákat, a testünkre emlékező matracokat is gyártanak belőlük. A széndioxidot a műanyaggyártásban is használják.
Itt a 37 éves új-zélandi miniszterelnök zöld programja
Jacinda Ardern a világ egyik legfiatalabb kormányfője. Pártja elkötelezett a klímapolitika céljainak érvényesítése iránt. Ambíciózus zöld tervekkel vág neki a kormányzásnak.
Ma dőlhet el a klímaegyezmény sorsa
A Bonnban ma induló nemzetközi klímavédelmi konferencia elsődleges tétje, hogy a Párizsi klímamegállapodáshoz csatlakozó országok megállapodjanak abban, miként szigorítanak eddigi – a szükséges 1,5-2 °C-os helyett 3-4 fokos globális felmelegedéssel járó – vállalásaikon, írja a Greenpeace Magyarország.
Hatástalan a párizsi klímaegyezmény: rekordmértékű a légszennyezés
Rekordmértékben nőtt az üvegházgázkibocsátás 2016-ban, derült ki a Meteorológiai Világszervezet által közzétett adatokból. Amerika kilépése a párizsi klímaegyezményből katasztrofális hatású lehet.
Málnaszindróma: el fognak tűnni a hazai bogyós gyümölcsök
A klímaváltozás és az egyre szélsőségesebb időjárás miatt sorra tűnnek el a bogyós gyümölcsök a hazai kínálatból. Feketeribiszkét, köszmétét, málnát vagy szamócát hamarosan már csak elvétve lehet találni a piacon. A munkaerőhiány miatt ráadásul egyre kisebb területen, egyre kevesebben foglalkoznak ipari mennyiségben a munkaigényes bogyós gyümölcsökkel.
Rengeteg elektromos autótöltőre lenne szükség
Iparági elemzők szerint az elektromos autók 2035-re elérhetik a kritikus tömeget az európai járműflottában, de a kritikus elem e fejlődésben az akkutöltők terjedése. Gyorstöltőkre lenne szükség, de alig van belőlük a világban, a többségük Kínában található.
Erdőirtással jár, ha a repülőgépek bioetanollal működnek
Három Angliának megfelelő területen kellene kiírtani az erdőket, hogy elegendő etanolnövényt termesszenek a légitársaságok szövetsége által javasolt bioetanolprogram kivitelezésére. 2025-re évi 5 millió tonnára növelnék a bioetanol arányát a személyszállító repülőgépek üzemanyagfogyasztásában a tagvállalatok.
Nagyobb a zöldülés elektromos teherautókkal
Európában a teherautók teszik ki a járműflotta öt százalékát, ám az üvegházgáz-kibocsátás 20 százalékát adják. Nagyobb emissziócsökkentés érhető a teherautók és buszok lecserélésével, mint a személygépkocsik villanyüzemű járművekkel történő kiváltásával.
112 milliárd euróval támogatják a károsanyag-kibocsátást
Egy most nyilvánosságra hozott jelentés szerint az EU és az európai kormányok évente több mint 112 milliárd euróval támogatják a legnagyobb károsanyag-kibocsátással járó (fosszilis) energia termelését és felhasználását. Ez szembemegy azzal a vállalással, miszerint 2020-ig megszüntetik ezeket a káros támogatási rendszereket - írja a WWF Magyarország.
Gyorsabban fejlődik a napenergiaipar, mint gondolták
A politikusok bő két évtizede alábecsülik a napenergiaipar fejlődésének tempóját, mértékét és a szoláreszközök elterjedésének sikerét. Bill Clinton óta az amerikai energiaügyi szaktárca képtelen volt felfogni a napenergia valós fejlődési lehetőségeit, ahogy a Nemzetközi Energiaügynökség jóslatait is messze felülmúlta a szektor ugrásszerű növekedése.
Perzselő hőség lesz a jellemző az európai nyarakra
A század közepére az idei nyáron tapasztalt perzselő hőség lesz a jellemző a Földközi-tenger térségére a nyári hónapokban, amennyiben a jelenlegi ütemben folytatódik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása – figyelmeztetnek kutatók.
Ferenc pápa szerint kihalhat az emberiség
„Ha nem fordulunk vissza, akkor nekünk vége” – nyilatkozta a sajtónak a katolikus egyház feje a pápai különgépen. És nem a repülőgép útvonalára értette a mondatot. Ez Ferenc pápa sommás véleménye a túlélési esélyeinkről, ha továbbra is szennyezünk.
Klímaváltozás: ennél többet kell tennünk
Gyorsabban kell csökkentenie az Európai Uniónak az üvegházhatású gázok kibocsátását ahhoz, hogy a 2030-as és 2050-es célértékek teljesülhessenek – figyelmeztetett az Európai Számvevőszék.
Mégis finanszírozza Amerika a klímaegyezmény irodáját
Hiába jelezte kilépési szándékát Trump, egy szenátusi bizottság jóváhagyta a 10 millió dolláros támogatást, amivel az Egyesült Államok a párizsi klímaegyezmény ügyeit intéző ENSZ-bizottságot finanszírozza.
Megszabadítja az embert a tetvektől a klímaváltozás
Azt már eddig is mondták szakemberek, hogy a fajok kétharmada kihalhat szoros határidőn belül. Most azt is állítják, hogy az élősödő fajok egyharmada is kipusztulhat 2070-re. Kevesebbet fognak vakarózni az emberek.
Így fog kinézni a világ, ha továbbmelegedik
Nem mindegy, hogy az üvegházgázok magas koncentrációja miatt 1 vagy 6 Celsius-fokkal melegszik a Föld éghajlata. A kettő között a különbség élet és halál. Szó szerint. Klimatológusok a globális felmelegedés minden egyes Celsius-fokára kidolgozták, milyen jövővel kell számolnunk. Mutatjuk, mire számíthatunk, attól függően, hogy mennyi káros anyagot eregetünk a légkörbe.
Hajtűkanyar az amerikai klímapolitikában?
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter egy vasárnapi televíziós interjúban kijelentette, hogy "megfelelő feltételek esetén" Washington mégsem lépne ki a párizsi klímaegyezményből. A külügyminiszter a CBS televíziónak adott interjújában tért ki a párizsi klímaegyezményre, miután a műsorvezető megkérdezte, mit szól a The Wall Street Journal szombati számában megjelent információhoz, miszerint Washington fontolgatja, hogy ne lépjen ki a párizsi klímaegyezményből.
Kétszer gyorsabban melegszik a levegő az északi sarkon: olvad a metán
Amerikában az államilag finanszírozott kutatóintézeteknek négy évente kell benyújtaniuk klímatanulmányukat a washingtoni kongresszusnak. A dolgozatot csak az amerikai elnök engedélyével lehet nyilvánosságra hozni. Trump ezt január óta nem adta meg. Mindegy, így is kiszivárogtatták az anyagot.
Macron betiltja az olajkitermelést?
A francia elnök olyan törvénytervezetet fog benyújtani még idén a parlamentnek, mely 2040-től beszüntetné az olaj- és gázkitermelést. Norvégia viszont belendíti a sarkköri kitermelést, ráadásul ennek kockázatait az adófizetőkkel fizetteti meg.
Túl drága az elektromos autók állami támogatása
Egy kanadai tanulmány szerint olcsóbb módja a légszennyezés csökkentésének az emissziókereskedelem, mint az elektromos autók állami támogatása. De mihez képest? Az emissziókereskedelemhez hasonlítják, ami nem fair, mert a karbonárfolyam a padlón van. Túl sok a kibocsátási kvóta a világban.
Komoly veszély lapul a sarkvidékeken
A klímaváltozás miatt megállíthatatlan a hideg, állandóan fagyott talajú területek csökkenése, 2100-ra szinte teljesen el fognak tűnni a kutatók szerint. Ez a folyamat tovább erősítheti a globális felmelegedést és hátrányosan érintheti az érintett területek biodiverzitását.
Irma apokalipszist hozott Floridába
Irma megérkezett Floridába és a poklot hozta magával: Miami belvárosa részben víz alá került, több mint hárommillió háztartás maradt áram nélkül, tízezrek éjszakázhatnak szükségszállásokon. A hurrikánszezon bepillantást nyújtott abba, mi vár mindannyiunkra, ha nem fékezzük meg a globális felmelegedést.
Tápanyaghiányos étrendünk lesz a klímaváltozás miatt
A légkör magas szén-dioxid-tartalma csökkenti az élelmiszernövények tápanyagszintjét. Márpedig az emberiség 76 százaléka növényi étrenddel szerzi be a létszükségletnek számító tápanyagokat, mert nincs pénze húst venni vagy állatot tenyészteni saját fogyasztásra.
Többet fogjuk hűtésre használni az energiát, mint fűtésre
Európa északi országaiban csökkenni, a déli országokban nőni fog az energiaigény, ahogy az egyre melegebb nyarakon egyre többen használnak majd légkondicionáló berendezéseket a beltéri hűtésre. Ha a növekvő áramfogyasztást fosszilis energiahordozókból elégítjük ki, a globális klíma tekintetében befűtünk azzal, ha hűtjük magunkat.