7 klímahazugság, amit az olajvállalatok terjesztenek 1. rész

A Big Oilnak is nevezett olajipari nagyvállalatok nemcsak óriási lobbierővel bírnak Brüsszelben és Washingtonban, de a médiában is a saját javukra ferdítik az igazságot.

2018 januárjában több olajmulti is hangzatos zöld bejelentéssel állt elő, hogy önmaguk tisztára mosásával kezdjék az évet.

  • A BP bejelentette, hogy még több megújuló energiával foglalkozó cég megvásárlásával igyekszik csökkenteni saját légszennyezését.
  • A Royal Dutch Shell megvédte 1-2 milliárd dolláros éves zöld energiás büdzséjét a részvényesek előtt.
  • Még az ExxonMobil is, mely eddig ódzkodott attól, hogy a klímatudománnyal kapcsolatban bármit is kommunikáljon -hiszen a New York-i főügyész pereli a klímaváltozásról szóló felismerései elhallgatásáért-, energiaipari prognózisokat tartalmazó éves jelentésébe belerakott egy részt, ami az emissziócsökkentésről szól.
De a zöldülés folyamata azért nem ilyen egyszerű. Nem minden zöld, ami zöldül. Sőt kimondható, hogy egy olajvállalat nem zöld, hiába állítja ezt magáról, azt hangsúlyozva, hogy "tiszta fosszilis energiát" termel. Az ilyesmi "veszélyes ötlet", mert félrevezetheti a fogyasztókat, vélekedett a The Conversation nevű honlapon George Ferns, a Cardiff University munktársa, aki számba vette, milyen klímahazugságokat terjesztenek a Big Oil nagyvállalatai.

1. hazugság: A klímaváltozást megoldhatjuk ugyanazzal a gondolkodással, amely okozta

Már Albert Einstein is megmondta, hogy egy problémát nem tudunk megoldani azzal a gondolkodással, amelyik azt létrehozta. Új paradigma szükséges. Ez az olajiparra is érvényes. Csakis olyan stratégia és végrehajtandó program lehet hatékony, mely hosszútávon is fenntartható, vagyis környezetkímélő.

A kapkodva összebarkácsolt tervek, melyek gyors megoldást ígérnek, javarészt újrafelhasznált ideákból, már nem állják meg a helyüket.

Kép:Freeimages.com

Az olajipari nagyágyúk rendre azt a hozzáállást és magatartást próbálják érvényesíteni, amin az eddigi erősségeik alapultak: még több technológia, még nagyobb hatékonyság, még több fosszilis energiakitermelés. És akkor minden jobb lesz.

Hát nem. Teljesen mindegy, hogy mennyit nő a hatékonyság, az iparág alapterméke (a kőolaj) nem lehet 100 százalékban környezetbarát.

Ugyan az olajmultik igyekeznek védelmükre felhozni a karbontárolás (carbon capture and storage: CCS) technológiáját, mint jövőbeli megoldást, ami annyit tesz, hogy a gyárkéményből a föld alá vezetik a füstöt, ahol nagy energia felhasználásával, nagy nyomással olyan üregekbe préselik, melyekben korábban földgáz volt. Csakhogy ez megoldás ellen szól több minden:

  • Jelenleg nem igazán gazdaságos a módszer. Magyarán: túl sokba kerül.
  • Túl energiaigényes.
  • Világszerte nem alkalmazható mindenütt, ezt a technológia propagátorai is elismerik.
2. hazugság: A klímaváltozás nem jelenti az olajipar végét

Dehogynem. Az olajipar közel száz éves fénykora több tényező együttállásának volt köszönhető: bőséges -könnyen kitermelhető- készletek, könnyen hozzáférhető tőke, s olyan társadalmi értékrend, melynek keretében a lakosság többsége elfogadottnak, magától értetődőnek tartotta, hogy elégetjük a fosszilis erőforrásokat, légszennyezést okozva ezzel.

Az ENSZ és más szervezetek által is megfogalmazott 2050-es szcenáriók a zéróemisszióhoz közeledő gazdaságot vizionálnak. Vagyis ami annyira "alacsony karbontartalmú növekedési pályára" állt rá, hogy minimális benne a fosszilis erőforrások használata (kőolaj, földgáz, palagáz stb.).

Ebben a piaci -és társadalmi közegben már csak akkor tud egy BP, egy ExxonMobil és társaik fennmaradni, ha radikálisan diverzifikálják tevékenységüket és átállnak a megújuló energiákra. Egy zöld világban nincs helye az olajiparnak.

Ahhoz, hogy a klímapolitikában szorgalmazott célt megvalósíthassuk, vagyis "jóval 2 Celsius fok alatt" maximáljuk a globális felmelegedést, elengedhetetlen a fosszilis energiaforrások használatának radikális csökkentése. Ez azt jelenti, hogy a már felfedezett olajkészleteket a földben hagyjuk. (Erről Al Gore korteskedett sokat.)

3. hazugság: A megújuló energiákba való befektetés orvosolja a a klímaváltozást

A teljes tőkebefektetésükhöz képest még mindig elhanyagolható mértékű az olajvállalatok megújulókra fordított invesztíciója. És amikor változnak a piaci peremfeltételek, hátat is fordítanak a megújulóknak.

A BP 2011-ben becsukta napenergiás cégét, mert az nem tudott versenyben maradni az olcsó kínai dömpingáruval szemben. (Ezzel a BP 40 éves szolárpiaci jelenlétét szakította meg. A 2000-es évek elején a vállalat közel 8 milliárd dollárt fektetett megújulókba.)

2017-ben viszont a BP 200 millió dollárért részesedést szerzett a Lightsource nevű cégben, mely a szoláreszközök gyártása és az innoválás helyett az ilyen infrastruktúrák menedzselésében aktív, vagyis a BP alapvetően szolgáltatói vonalon ált fantáziát -és piaci rést- a megújulókban. A BP közölte továbbá, hogy növelni fogja részesedését e cégben, amit -vélhetően PR-okokból- idővel átnevez Lightsource BP-vé.

Csakhogy a BP megújuló energiás kapacitásai mindössze 0,3 százalékos emissziócsökkentést eredményeztek a cég teljes kibocsátásában 2016-ban, 2015-ben ez az arány 0,1 százalék volt, és 2014-ben is.

(The Conversation, The Financial Times, The New York Times)

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo