Egymillió forint felé tartanak a kékgalléros bérek

A jövő évben a toborzás élénkülése várható a kékgalléros munkavállalók esetében, miközben kifejezetten sokan szeretnének állást váltani a Gi Group munkaerő-közvetítő és -kölcsönző vállalat friss Salary & Market Guide kiadványa szerint. A magas váltási hajlandóság, a beinduló gazdasági növekedés, illetve a minimálbér és a bérminimum emelkedése jövőre a bérek növekedését hozhatja. A képzett, tapasztalt kékgallérosok közül sokan már most is bruttó 800 ezer és 1 millió forint között keresnek.

Kifejezetten magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group toborzócég felméréséből. A friss Salary & Market Guide kutatás szerint a dolgozók 52 százaléka nyitott a munkahelyváltásra, miközben 42 százalék ugyan nem keres aktívan állást, de élne egy jó ajánlattal. A kékgalléros dolgozók mindössze 6 százaléka elégedett olyannyira a jelenlegi állásával, hogy nem nyitott az új lehetőségekre. Az elmúlt évek magas inflációja és a keresetek vásárlóerejének a csökkenése miatt a váltás mögött meghúzódó legfontosabb érv a jobb kereseti lehetőség. A dolgozóknak fontos továbbá a munkahely megközelíthetősége és a jó munkakörülmények biztosítása.

Ha itthon nem jön be a számítás, irány külföld
Ha itthon nem jön be a számítás, irány külföld
Fotó: Depositphotos

„A jövő évben várhatóan érdemben emelkedni fog a kékgalléros munkavállalók fizetése. A napokban dőlt el, hogy a minimálbér 11, a szakképzetteknek járó garantált bérminimum pedig 7 százalékkal fog emelkedni 2026-ban. Ha kis lépésekben is, de közelítenünk kell az EU-s bérek felé” – mondta el Balogh Eszter, a Gi Group üzletágvezetője. A legtöbb vállalat magasabb bért ad a dolgozóknak, mint a kötelező legalacsonyabb fizetés, ugyanakkor figyelniük kell arra, hogy ne csússzon össze a bérskála. „Ráadásul a felmérésünk szerint a dolgozók 50 százaléka nyitott a külföldi munkavállalás iránt, ami szintén a versenyképes bérek és juttatási csomagok felé tereli a cégeket” – tette hozzá. A legtöbben Ausztriában, Németországban, Svájcban vagy az Egyesült Királyságban dolgoznának.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo