Zöld utat kapott a gyerekek klímapere Trumpék és az olajipar ellen

Újabb fordulatot vett a kiskorúak pere, melyet a Trump-kormány és az olajipar vezetői ellen nyújtottak be 2015-ben, amiért szerintük Trump és az olajvállalatok megsértették az alkotmányos jogaikat, amikor ignorálták a klímaváltozás által okozott negatív környezeti hatásokat.

A koncepció, hogy egy kormány felelősséggel tartozik az eljövendő generációk számára az ökológiai kincsek megőrzésével nem ismeretlen nálunk sem, hiszen Magyarországon is van olyan pozíció, hogy a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa.

A San Francisco-i Fellebbviteli Bíróság 3-0 arányban egyhangúan a kiskorúak keresetének adott helyet, elutasítva a Fehér Ház fellebbezését. A Trump-adminisztráció tehát perelhető. A bíróság úgy fogalmazott, a kormány nem ütötte meg azt a "magas mércét", ami ahhoz kellett volna, hogy a 2015-ben Oregonban benyújtott keresetet elutasítsák.

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a bíróság elismerte a következő koncepciók lehetséges jogosságát, pontosabban azt, hogy ezek jogtalansága egyenlőre nem bizonyítható:

  • A tiszta természeti környezethez, pontosabban a betegséget nem okozó ökoszisztémához való jog alkotmányos jog.
  • A jövő nemzedékek iránt is felelős az amerikai elnök.
  • Ennek elmulasztása miatt perelhető.
A Reuters cikke ugyan ezt így kategorikusan nem sorolja fel, de annyit elismer, hogy az ügynek "potenciálisan messzemenő" hatásai lehetnek (értsd: precedens-értékűvé válhat), talán nemcsak az amerikai jogban, hanem a nemzetközi politikai közgondolkodásban is.

Az oregoni keresetben három éve, 2015-ben 21 felperes (10 és 21 évesek) adta be. Azzal vádolták a szövetségi kormány tisztviselőit és az olajipar vezetőit, hogy évtizedekig tisztában voltak vele, a fosszilis energiahordozók elégetéséből származó emisszió, illetve a szén-dioxid kibocsátása káros a földi klímára nézve, mert instabillá teszi azt és globális felmelegedést is okoz - mégsem tettek semmit e tudás birtokában, hogy megfékezzék a klímaváltozást.

Kép: SXC

A vád szerint ezzel megsértették az élethez, a szabadsághoz és magántulajdonhoz való jogukat, beleértve az élhető-lakható éghajlatban létezés lehetőségét.

Ahogy arról a klimablog is beszámolt, 2016 novemberében egy oregoni bírónő, Ann Aiken úgy nyilatkozott, nem hajlandó azonnal elvetni a keresetet, mert így gyors elutasítás az érvek vizsgálata nélkül azt jelentené, hogy jóváhagyná a kormány -a vád által vélelmezett- döntését, hogy mérgezze a levegőt.

Fellebbezésében a Fehér Ház -pontosabban az ügyben eljáró Igazságügyi Minisztérium- úgy érvelt, hogy a per "alkotmányos válsághoz" vezetne. A San Francisco-i bíró, Sidney Thomas úgy döntött, visszautalja az ügyet Oregonba, ahol "normális ügymenetben" lehet megtárgyalni, vajon a vád túl általános és széleskörű-e. Ennek hiányában korai lenne elutasítani a keresetet.

(Reuters)

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo