Az Energia és az ember címmel az Amerikai Ásványolaj Intézet (API) és a Columbia Egyetem által New Yorkban 1959. november 4-én megrendezett tanácskozáson több mint 300 kormányilletékes, közgazdász, történész, tudós és az olajipari vezető vett részt, a rendezvény fő szónoka Robert Dunlop, az intézet igazgatója volt. Mellette még négy másik előadót hívtak meg, köztük a magyar tudóst Teller Edét.
Az atomfizikus az energiafelhasználás jövőbeni módjairól tartott előadásában felhívta hallgatósága figyelmét arra, hogy a fosszilis energiahordozók szennyezik a légkört. „Amikor hagyományos üzemanyagot égetsz, akkor szén-dioxidot állítasz elő. A szén-dioxid láthatatlan, átlátszó, nem érzed a szagát, nem veszélyes az egészségre. Akkor miért is kell aggódnunk?” – tette fel a kérdést, és rögtön meg is magyarázta, hogy a szén-dioxid a légkörben üvegházhatást idéz elő.
„Kiszámolták, hogy a légkörbeli szén-dioxid 10 százalékos növekedésével járó hőmérséklet-emelkedés elég ahhoz, hogy elolvadjon a (sarki) jégsapka, és víz alá kerüljön New York. Valamennyi tengerparti várost elönti a tengervíz, és mivel az emberi faj jelentős arányban él tengerparti térségekben, úgy vélem, hogy ez a vegyi szennyezés jóval komolyabb, mint a legtöbb ember gondolja” – írja újonnan napvilágot látott dokumentumok alapján a The Guardian brit napilap.
„De amikor a hőmérséklet néhány fokot emelkedik szerte a világon, fennáll a lehetősége, hogy a jégsapkák olvadni kezdenek, az óceánok szintje emelkedni kezd. Azt nem tudom, beborítja-e az egész Empire State Buildinget, de mindenki képes kiszámolni a térképre nézve és annak tudatában, hogy a jégsapkák Grönland fölött és az Antarktiszon mintegy ötezer láb vastagok” – magyarázta.
Teller Ede beszédére amerikai archívumokban bukkant Benjamin Franta, a Stanford Egyetem PhD-hallgatója, aki a klímaváltozás tudományának történelmét kutatja, és aki a brit napilap cikkének szerzője.
