Vasárnap harmadszorra is nekifutnak a választási csalások csúcstartó falujában

Három településen rendeznek vasárnap időközi önkormányzati választást: Gétyén polgármestert, Pilisvörösváron egyéni választókerületi képviselőket választanak, míg Tiszaburán törvénysértés miatt másodszor ismétlik meg az időközi önkormányzati választást.

A Zala vármegyei Gétyén azért tartanak időközi polgármester-választást, mert a települést 2006 óta vezető, utoljára 2024-ben megválasztott független polgármester, Talabér Lászlóné szeptember 7-én elhunyt. Itt mintegy 110 választópolgár adhatja le szavazatát – jelentette az MTI

A Pest vármegyei Pilisvörösváron két egyéni választókerületben is képviselő-választást tartanak, mert a 7-es és 8-as egyéni választókerület képviselői, Lehrer Anita és Lovász Ernő, a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület színeiben tavaly megválasztott képviselői szeptember 11-én lemondtak. A két választókerületben összesen öt jelölt indul függetlenként, és összesen valamivel több mint 2800 választó voksolhat.

A falu mellet a Szapáry kápolnában nemes hagyományt őriznek
A falu mellet a Szapáry kápolnában nemes hagyományt őriznek
Fotó: Wikipédia

A legek faluja: Tiszabura

Szinte hihetetlen, de mindenképp példátlan, ami Tiszaburán történik: nyár óta képtelenek csalás nélkül lebonyolítani egy időközi önkormányzati választást a Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kunhegyesi járás községében. Még június 20-án oszlott fel a képviselő-testület és buktatták meg a polgármestert, azóta permanens kampány van a faluban. Október 5-én és november 2-án is megpróbáltak új képviselőket és polgármestert választani, de a bíróság végül mindkét eredményt megsemmisítette, mert a szemben álló felek kölcsönösen szétcsalták a választást – írja laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsaládhoz tartozó Mfor.

Így november 30-án harmadszor is szavazhat a falu mintegy 2 ezer választópolgára. Arra már volt példa, hogy csalás miatt meg kellett ismételni egy választást, de a mesterhármas rekordnak számít, és nem kizárt, hogy lesz negyedik is majd.

Véleményvezér

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo