Euróövezet cikkek


Kemény lesz

Kemény lesz 

Európa vezetői arra figyelmeztetnek, hogy 2012 nehezebb év lesz, mint 2011 volt. Akkor az adósságspirál politikai változásokat kényszerített ki Olaszországban és Spanyolországban, és az euró túlélését is veszélyeztette. Idén is nehéz döntések előtt állnak az egyes országok és maga az unió is.
Mindenképpen recesszió lesz jövőre

Mindenképpen recesszió lesz jövőre 

Londoni pénzügyi elemzők szerint az euróválság megoldásától függetlenül recesszióra számíthat az euróövezet. A különbség mindössze annyi lesz a gazdasági teljesítmény szempontjából, hogy a megoldás elmaradása esetén még meredekebb visszaesésre kell számítani, adta hírül az MTI londoni tudosítóját idézve.
Mire kell pénz?

Mire kell pénz? 

Az uniós tagállamok közös fellépésére van szükség a válságban Martonyi János külügyminiszter szerint, mert az „alaptalan leminősítések sorozata ma már tucatnyi országot érint". Janusz Lewandowski költségvetésért és pénzügyi programozásért felelős biztos szerint ambiciózus, de realista az Európai Bizottság új költségvetési javaslata. Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős uniós biztos szerint a válság egyedülálló lehetőséget kínál az unió strukturális gyengeségeinek kijavítására, de ez nem lehetséges a gazdasági kormányzás bizonyos szintű összehangolása nélkül.
Szétesés és recesszió fenyegeti az eurózónát

Szétesés és recesszió fenyegeti az eurózónát 

Euróövezeti recessziót és meredek eurókamatcsökkentést várnak 2012-re hétvégi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők, akik szerint a német kormánykötvény-hozamok emelkedése és az euró gyengülése is azt mutatja, hogy a piac egyre inkább tart az euróövezet szétesésétől.
Válság válságot szül?

Válság válságot szül? 

A kelet-közép-európai régió gazdaságainak növekedésére is hatással lehet és szűkítheti hitelellátásukat, hogy az euróövezeti válság további mélyülése leánybankjaik finanszírozásának csökkentésére kényszerítheti az euróövezeti bankokat - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett helyzetértékelésében. A növekvő finanszírozási költségek és a feszesebbé váló tőkemegfelelési követelmények is erősítik annak kockázatát, hogy a nyugat-európai bankok nem tudják majd szükség esetén finanszírozni kelet-közép-európai érdekeltségeiket.
Segélycsomagok helyett

Segélycsomagok helyett 

Az adósságválság az eurózóna magvát is sújtja, ez ügyben ne legyenek illúziók - jelentette ki Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke Brüsszelben. A Financial Times internetes kiadásában megjelent cikk szerint elkészült az a tanulmány, amely az eurókötvények kibocsátásának lehetséges forgatókönyveit tartalmazza. A pillanatnyilag leginkább célravezető megoldásról még meg kell győzni Németországot is.
Csak integrációval éli túl az euró a válságot

Csak integrációval éli túl az euró a válságot 

Tovább kell mélyíteni az euróövezeten belüli integrációt a nemzetközi gazdasági válság leküzdésének érdekében, de ez nem hozhatja hátrányos helyzetbe a tíz többi EU-tagállamot - hangoztatta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén felszólalva.
Ki fogja megmenteni Európát?

Ki fogja megmenteni Európát? 

Obama további részleteket vár az európai helyzetről, a kínai és az orosz elnök pedig úgy véli, Európán múlik, hogy mi lesz Európával. A görög referendum lemondása után is bizonytalan, miként oldható meg az euróövezeti adósságválság.
Kifelé is van út az eurózónából

Kifelé is van út az eurózónából 

Földindulásszerű jelentősége van annak, hogy euróövezeti vezetők nyíltan felvetették egy tagállam távozásának lehetőségét, bárhogyan is végződik a görög népszavazási epizód, közölték csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
K.O. a kkv-knak

K.O. a kkv-knak 

Megjelent a Piac&Profit magazin októberi száma, benne részletes összeállítássala kkv-k mint munkáltatók speciális körülményeiről és lehetőségeiről. Bemutatjuk a munkatörvénykönyv változásait a munkáltató szemszögéből, áttekintjük a 2012-es cafeteria változásokat, beszélünk az atipikus foglalkoztatás előnyeiről. Mellár Tamás és Chikán Attila beszél a gazdaságpolitikáról, elemezzük a euró és Európa helyzetét. Emellett többek között azt is megtudhatják, hogy mire jó a gépek közötti kommunikáció.

A neheze még hátravan? 

Csütörtök hajnalban ért véget Brüsszelben az euróövezeti országok állam- és kormányfőinek találkozója, ahol megszülettek azok a döntések, amelyekkel reményeik szerint sikerül kezelni a zónában kialakult adósságválságot, és visszanyerni a nemzetközi pénzügyi piacok bizalmát. Az euróövezeten kívüli uniós tagországokat is közvetlenül érintő kérdésekről, például az európai bankok feltőkésítésének szabályairól szóló a döntéseket a koraesti teljes EU-csúcsértekezleten hozták meg. A döntésekre a piacok rövid távon pozitívan reagálhatnak, hosszabb távon vannak kockázatok.

A "járványpszichózis eléri Magyarországot" 

Közép- és Kelet-Európa pénzügyi alapmutatói "hatalmas mértékben" javultak 2008 óta, mégis növekszik annak a kockázata, hogy erre a térségre is átterjed az euróövezeti adósságválság "járványa", amely több csatornán is beszivároghat - vélekednek legújabb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Mennyivel szálljanak be a befektetők a görögök megmentésábe? 

Az euróövezeti adósságválság megoldásához átfogó és egyetértésen alapuló program szükséges, amely a reformokhoz kötött pénzügyi segélyen és a bankrendszer privátszféra általi támogatásán alapul - írja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az euróövezeti gazdaságpolitikáról készült jelentésében.

Itt az euró végjátéka? 

A világgazdasági válság kitörésekor szorult helyzetükben az államok azonnal a pénzügyi szféra megmentésére siettek azért, hogy a bankrendszer fenntartásával elkerüljenek egy súlyosabb katasztrófát. A mentőcsomagok hatására a válság átalakult, de a problémák továbbra is fennállnak.

"A portugálok, a görögök és az írek ma bűnhődnek" 

A globális katasztrófát ugyan megakadályozták az amerikai és az uniós monetáris ösztönzők azáltal, hogy a pénzügyi szférát átsegítették a válságon, a válság gyökeréig azonban nem hatoltak le, így csupán a probléma elodázásáról beszélhetünk. A válság az egyes európai gazdaságok között lévő fejlettségbeli különbségekre, az euróövezet gyenge pontjaira és több globális strukturális problémára is rávilágított, amelyek megoldása nem kerülhető el hosszabb távon.

Az euró túlélheti a válságot, de a görög bajok nagyon nagyok 

Soron kívüli európai uniós állam- és kormányfői, de legalábbis euróövezeti csúcstalálkozóra kerülhet sor a közeljövőben a görögországi adósságválság miatt. Az OECD szerint a Görögországnak nyújtandó újabb mentőcsomag kevesebb fájdalommal járna, mint a kontinens bankszektorának ismételt kimentése. Az európai és közel-keleti üzleti vezetők többsége egyetért abban, hogy Európa, mint a világ gazdasági és politikai szuperhatalma elérte csúcspontját, és jelentősége hanyatlani fog az elkövetkező években.

Athén, szerda délelőtt: aggódhatunk 

Az elkövetkező néhány óra Görögországban kulcsfontosságú a világgazdaság stabilitása szempontjából. A szakszervezetek kétnapos sztrájkra hívták az embereket Athénban. Egyes elemzők szerint az uniós politikusok a megszorító csomag görög megszavazása híján is megsegítik az országot.

Jön a szigor: "ügyvédadó", szolidaritási adó, gépkocsi-adó 

A görög polgárok többségének az elkövetkező négy évben szolidaritási adót is kell majd fizetnie az új megszorító csomag egyik elemenként - jelentette az állami tévécsatorna.

Kiigazítás nélkül bedől Görögország 

Vegyesen zártak pénteken az amerikai tőzsdék - Tovább zuhant az olaj ára, emelkedik az arany - Ázsia: Felülteljesítő volt Japán ma reggel - Gyengült a dollár, erősödött a jen és a forint - Kamatmeghatározó ülést tart ma az MNB monetáris tanácsa - Ma szinten maradó árakra számítunk.

Ha Görögország bedől, az az egész világnak fájni fog 

A globális befektetői közösség háromnegyede számol azzal, hogy Görögország és esetleg több más euróövezeti tagállam is már a következő egy évben adósságállománya átrendezésére kényszerül - áll az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport hétfőn ismertetett felmérésében. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentése arra figyelmeztet, hogy bátrabb lépések híján az euróövezeti adósságválságnak "nagyobb globális tovagyűrűző hatásai" lehetnek.

"Meg fogjuk bénítani az országot" 

Ezrek gyűltek össze vasárnap Madridban, hogy a magas munkanélküliség és a súlyos megszorító intézkedések ellen tiltakozzanak. A több tízezres, mindenféle korú és világnézetű résztvevőkből kialakult tömeg hat menetben érkezett a város különféle részeiből a parlament épületéhez.

80 százalék az esélye, hogy Görögország beadja a kulcsot 

Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel péntek berlini találkozójukon a görög válság gyors megoldása mellett szólaltak fel és egyetértettek abban, hogy a magánbefektetőket kizárólag önkéntes alapon lehet bevonni a görög törlesztési terhek enyhítésébe. Mindeközben soha nem látott szinteken zárta a londoni kereskedési hetet a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, tükrözve a görög konszolidációs program végrehajthatóságával kapcsolatos, belpolitikai válság által is erősített piaci félelmeket.

Nem tarthatjuk a görögöket lélegeztetőgépen... 

Hektikus kereskedés után vegyes eredmény az amerikai tőzsdéken - Kis esés az olaj és az arany piacán is - Ázsia: Eladói nyomás alatt az indexek - Nagyot gyengült tegnap a forint - 27.500 forintra emeltük MOL célárunkat - Ma pozitív korrekcióra számítunk.

Az IMF nem ad pénzt a görögöknek, ha az EU nem száll be 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem tudja folytatni Görögország hitelezését, amíg a szanálási programhoz finanszírozási biztosítékot nem kap az EU-partnerországoktól - jelentette be csütörtökön Washingtonban az IMF szóvivője.

Jó nagy pofont kapott Belgium 

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Belgium egyébként magasan elsőrendű befektetői adósosztályzatának kilátását hétfőn a Fitch Ratings, a szerkezeti reformok ütemével, valamint az alkotmányos válság költségvetési kihatásaival kapcsolatos aggodalmaira hivatkozva.

150 milliárd euró veszhet el... 

Végül a pluszban zártak az amerikai részvényindexek, a nap sztárja a LinkedIn volt - Tegnap estek, ma reggel emelkedett az arany és az olaj ára - Ázsia: Felfelé. Vagy mégsem? - Gyengül a dollár, erősödik a forint - A MOL konferenciahívás összefoglalója - OTP: A gyorsjelentés utáni sajtótájékoztató összefoglalója - Vártnál jobb számokat közölt az Állami Nyomda - Osztalékszelvény nélkül forog az Egis - Ma utoljára forog osztalékszelvénnyel a Graphisoft Park - A BUX ma visszatesztelheti a 200 napos mozgóátlagot, ami után felfelé indulhatunk.

Görög bajok húzzák le az eurót 

A súlyosan eladósodott, komoly pénzügyi válsággal küszködő Görögország cáfolja, hogy fontolgatná a kilépést az euróövezetből; az ezzel kapcsolatos hírek azonban több heti mélypontra taszították az eurót a dollárral szemben, különösen azután, hogy az S&P rontott Görögország adósi besorolásán hétfőn.

Csak pletyka, hogy újra lesz drachma? 

Szűk körű euróövezeti pénzügyminiszteri találkozót tartottak péntek este Luxembourgban, a megbeszélésen nem esett szó arról, hogy Görögország kiválna az eurót használó államok köréből - jelentette be Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának elnöke, luxemburgi kormányfő.

Nem gond az euró erősödése? 

Nem kell aggódni amiatt, hogy az euró erősödött az elmúlt időszakban az amerikai dollárral szemben, az árfolyammozgás mögött elsősorban a dollár gyengülése áll. - mondta Jean-Claude Juncker, az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszterek csoportjának elnöke  hétfőn, Tallinban, az észt miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követően.

Az euróövezetben jobban megy: kevesebb a munkanélküli 

Az euróövezetben a munkanélküliségi ráta 13 havi mélypontra, 9,9 százalékra csökkent februárban a januári 10 százalékról - közölte pénteken az Eurostat. Itthon a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 2,2%-kal, 489 ezer főre nőtt.

Görögország bedobja a törülközőt? 

Görögország előbb-utóbb nagy valószínűséggel késedelembe kerül államadósságainak törlesztésével, de e fejleményt az euróövezet túléli - jósolta a BBC Világszolgálata által kérdezett pénzügyi szakértők nagy többsége.

Okok, amiért kimaradtunk az uniós paktumból 

Magyarország adórendszere védelmében akar kimaradni az eurózónából a kormányfő szerint. Történelmi, bár valószínűleg néhány döntését júniusra halasztó európai csúcsértekezlet vette kezdetét Brüsszelben. Az EU 24 tagállama az euró bevezetése óta a legjelentősebb gazdasági reformokat határozta el. Svédország a kollektív béralkuk, a britek a font, Magyarország adórendszere védelmében akar kimaradni a gazdasági és monetáris unió új fázisából. Csehország pedig azért, mert nem hívták meg a tárgyalásokra.

További száguldás előtt az OTP? 

Folytatódott a hegymenet az USA részvénypiacain - Csökkent tegnap az olaj és az arany ára is - Pozitív hangulat uralkodott Ázsiában ma reggel - Gyengülő dollár és jen, jó hírekre erősödő forint - Dollárkötvényt bocsátott ki Magyarország - Ma az árak emelkedésére számítunk a BÉT-en.

Gigantikus európai csomag: nem tudni, ki mennyit tesz bele 

Megállapodásra jutottak az euróövezeti országok pénzügyminiszterei hétfőn arról, hogy a közös európai uniós pénzt használó országok gazdasági nehézségei esetén támogatást nyújtó uniós mechanizmus jelentős mennyiségű alap- és lehívható tőkével is rendelkezik majd - jelentette be Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke Brüsszelben, a találkozót lezáró sajtótájékoztatón.

Nőhet az infláció, de nem lehet még kamatemelésre számítani 

"A nyersanyagárak és élelmiszerárak elmúlt hónapokban tapasztalt jelentős emelkedése uniós szinten is egyre komolyabb problémát jelent, mivel jelentősen növeli a gazdasági növekedés hatására már amúgy is gyorsuló inflációt. Az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülésén azonban ennek ellenére még nem lehet kamatemelésre számítani. Ennek oka, hogy az eurózóna több tagállama továbbra is komoly gazdasági nehézségekkel küzd, amit az alapkamat emelése tovább súlyosbítana, de a jelenlegi feszült tőkepiaci hangulatnak sem tenne jót egy kamatemelés" - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Nem meglepő, hogy az euró újra gyengül 

Kisebb korrekció az USA-ban - Drágult ma reggel az olaj, az arany stagnált - A technológiai papírok vezetik az emelkedést Ázsiában - Tovább gyengült a japán jen, a forint oldalazott - MOL kilátások - A vártnál nagyobb veszteségről számolt be a Danubius, 2010 az eddigi leggyengébb év lett - Ma áremelkedésre számítunk.

Ha Portugália bedől, Magyarországra nehéz időszak vár 

Az euróövezet várhatóan gyengülő gazdasági aktivitása miatt "vegyesek" a közép-kelet-európai térség növekedési kilátásai, és főleg Magyarország és Csehország szenvedheti meg a valutauniós növekedés esetleges megtorpanását - áll londoni felzárkózó piaci elemzők helyzetértékelésében.

"Nem kellett volna megmenteni Görögországot" 

Görögországban az államadósság átütemezésével kellene kezelni a pénzügyi válságot a szlovák pénzügyminiszter szerint. Ivan Miklos szerint a görög válság enyhítésére összeállított nemzetközi hitelcsomag "végzetes hiba" volt.

Tavasszal aggódhatunk csak igazán? 

Az euróövezeti adósságválság újabb hulláma fenyeget tavasszal, amikor ezúttal két nagy tagállam, Spanyolország és Olaszország több százmilliárd eurós finanszírozási igényeiről kell gondoskodni - áll londoni pénzügyi elemzők előrejelzésében, amely szerint ebbe akár az euróövezet egésze is beleroppanhat.

Euró? Már senkit nem érdekel... 

Akár további másfél évtizedig, a 2020-as évek közepéig is elhúzódhat a közép-kelet-európai tagjelöltek euróövezeti felvétele, és a piac már nem is foglalkozik ennek az országcsoportnak a valutauniós csatlakozásával - áll londoni felzárkózó piaci elemzők legfrissebb helyzetértékelésében.

Eurócsatlakozás: egy lépés előre, kettő hátra  

Január elsejétől a tizenhat tagú euróövezet tizenhét tagú: Észtország a közös pénzt használó övezet új, tizenhetedik tagja. A két másik balti ország, külföldi beruházásokban reménykedve, továbbra is sietne az euróövezetbe, de legalábbis Lettország esetében ezt fékezik az IMF-mentőcsomag feltételei, amelyek miatt Lettország esetleg kénytelen lesz kilépni az európai átváltási mechanizmusból (ERM-2.), márpedig az eurócsatlakozás egyik feltétele kétévi ERM-2.-tagság.

Euró: pénzünk nincs rá, kedvünk még kevésbé 

Az Európai Unió kilenc tagállama szerződésben vállalt kötelezettséget az euró bevezetésére, ám a válság láttán mind többen halogatják a csatlakozást a valutaunióhoz, és ragaszkodnak nemzeti fizetőeszközükhöz - írta vasárnap a Welt am Sonntag című német lap.

Ebből még baj lehet: "pusztító kamatokat kell majd fizetni"  

Meg kell állítani az "ír járványt", mert ha átterjed valamelyik nagyobb euróövezeti tagállamra, főleg Spanyolországra, a válság kezelhetetlenné válhat - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők az euróövezeti pénzügyminiszterek kedd esti brüsszeli tanácskozásához időzített helyzetértékeléseikben. Egyes citybeli vélemények szerint Írország megsegítése után sem zárható ki az euróövezet felbomlása.

A fegyelmezetlen államok milliárdos büntetéseket fizethetnek 

A GDP 0,1 százalékának megfelelő éves bírságot kellene fizetnie az euróövezet minden olyan tagállamának, amely "több ízben nem tesz eleget a túlzott egyensúlyhiány esetén követendő eljárás keretében kibocsátott tanácsi ajánlásoknak" az Európai Bizottság szerdán nyilvánosságra hozott javaslata szerint.

Szlovákia nem fizet - a büntetésről később döntenek 

Nem indít büntetőeljárást az Európai Unió Szlovákia ellen, amiért az euróövezeti tagország nem nyújt hitelt Görögországnak, adósságválsággal küzdő euróövezeti társának - közölte csütörtökön az Európai Bizottság (EB) gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosának szóvivője.

Soros szerint az euró összeomlása sem kizárt 

Az eurót eredendően hibás konstrukciónak tartja Soros György, aki szerint a német költségvetési politika akadályozza az euróövezeti tagországokat versenyképességük helyreállításában. Soros szerint a bankadó bizonyos feltételekkel bevezethető, viszont sok európai bank súlyosan alultőkésített és friss tőkére lenne szükségük.

Megszületik Merkel és Sarkozy új, európai kormánya 

A nemzetközi pénzügyi válság, illetve az euróválság kezelése érdekében a német kancellár és a francia elnök hétfőn egyfajta európai gazdasági kormány felállításában állapodott meg. Angela Merkel kancellár és Nicolas Sarkozy szerint rendkívüli helyzetekben a 27 tagállamnak együttesen kell eljárnia. Nicolas Sarkozy hétfő délután érkezett néhány órás berlini látogatásra, hogy vendéglátójával, Angela Merkellel egyeztessen az unió küszöbönálló csúcstalálkozójáról, valamint az EU, illetve ezen belül az euróövezet előtt álló stabilizációs feladatokról.

Nyugtatnak: megmarad az euróövezet  

Az uniós országok sorra költségvetési megszorításokat vezetnek be, hogy visszatérjenek a 3 százalékos államháztartási hiánycélhoz, ezért az euróövezet esetleges felbomlásának esélye most nemhogy nő, hanem egyenesen csökken - mondta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. A napokban egyre több brit gazdasági szakértő annak a véleményének adott hangot, hogy komolyan szóba jöhet az eurózóna felbomlása.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
 Inkább cowboyok szeretnének lenni az amerikai gyerekek, mint gyárakban dolgozni

Inkább cowboyok szeretnének lenni az amerikai gyerekek, mint gyárakban dolgozni 

Gyurcsik Attilával, a Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán több dobogós helyezést elért Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával beszélgettünk.
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.

Pénzszerzés

Aranyat ér Trump káosza?

Aranyat ér Trump káosza? 

Trump visszatérése nemcsak a Fehér Házban, hanem a világgazdaságban is földrengést okozott. Négy hónap alatt felforgatta a piacokat, újraírta a szabályokat – de vajon mit jelent ez a befektetőknek?

Cégblog

Etika a játékfejlesztésben: Hogyan hozzunk létre vonzó, de biztonságos tartalmat?

Etika a játékfejlesztésben: Hogyan hozzunk létre vonzó, de biztonságos tartalmat? 

Fedezd fel, hogyan érheted el az etikai játékfejlesztés egyensúlyát! Tudd meg a legjobb tippeket a játékosok adatvédelme és a sokszínűség érdekében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo