Biztonságpolitikai veszélyben Európa

Soros György a müncheni Biztonságpolitikai Konferencián a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy Németország rossz irányba tereli Európát, amely így komoly biztonságpolitikai veszélybe kerülhet. A világ egyik legtekintélyesebb befektetője, gazdaságtudósa az alapblog.hu-nak adott interjúban kifejtette: pusztán durva megszorításokkal nem lehet célba érni, gazdaságélénkítésre is szükség van. Máskülönben végeláthatatlan deflációs spirál, társadalmi robbanások és új nacionalizmusok fenyegetnek a kontinensen.


Soros György
Kép:flickr

Soros György Davosban a Világgazdasági Fórumon tartott beszédében is figyelmeztette Európát a görög csőd eshetőségére, az eurózóna összeomolására valamint, hogy hamarosan erőszakba torkolló zavargások törhetnek ki. (Londoni pénzügyi elemzők prognózisa szerint "99 százalék", hogy a valutaunió előbb-utóbb szétesik, és a folyamat nagy valószínűséggel az idén megkezdődik.) Február 5-én, a 46. nemzetközi biztonságpolitikai konferencián szintén társadalmi drámákról, továbbá hosszú deflációs periódusról beszélt a tekintélyes üzletember. A gazdaságtudós szerint ma az euró körül kialakult válság a legnyomasztóbb globális, politikai, ha úgy tetszik, biztonságpolitikai probléma. Olyan, ami felemészti Európa energiáit, végzetesen rombolhatja az unió belső kohézióját. Szerinte a negatív szcenárió csak úgy kerülhető el, ha a német vezetők azonnal megértik, hogy gyilkos receptet diktálnak az európai kormányoknak, amikor pusztán durva megszorításokra akarják őket kényszeríteni.
– A pénzügyi fegyelem, a takarékosság, a rendkívüli kiadáscsökkentés abszolút rendben van. A csak megszorítások, takarékosság, drámai ütemű adósságcsökkentés azonban katasztrófát okozhat. Recesszióba, sőt annál is veszélyesebb helyzetbe sodorják Európát, ha most mindenkire egyidejűleg rákényszerítik a drákói szigort, és ezt közben nem tudják ellensúlyozni más lépésekkel. Már most be kell indítani a gazdaságélénkítő stimulusokat. Mindenütt. Európa minden országában és azonnal! Ezt kellene megérteniük végre a német döntéshozóknak. De még mindig késlekednek, húzzák az időt. Jelzem: a szociáldemokraták és a zöldek már értik miről van szó, Steinmeier szociáldemokrata vezér itt Münchenben ragyogóan ecsetelte a történetet a maga valóságában: ha minden eurós és uniós tagállamban egyszerre megy végbe a megszorítás, akkor abból egy végeláthatatlan deflációs spirál következik. Steinmeiernek igaza van. Ugyanis ha minden érintett ország teljesíteni kényszerül a németek által diktált deficitre és adósságra vonatkozó követelményeket, akkor lényegében sehol sem indul be a gazdasági növekedés – olvasható Soros György gondolata az alapblog.hu-n.

Mindennek nagyon borús következménye lehet: lefelé tendálnak a bérek, az árak, növekszik a munkanélküliség, társadalmi robbanások, éhséglázadások, új nacionalizmus fenyegetnek. Összességében hallatlan biztonságpolitikai veszedelem fenyegeti a nyugati világot, legalábbis Európát, válaszolja az alapblog kérdésére Soros, aki Európán belül – és pártállástól függetlenül általában az amerikai gazdaságpolitikai szakértők szinte mindegyike – az ütőképes vezető erőt hiányolja, amely ebben az esetben kizárólag Németország lehetne. Németországot gazdasági, pénzügyi érdemei, teljesítménye teszik alkalmassá a nagyhatalmi szerepre és arra, hogy diktáljon az euróövezet többi tagjának. Ma azonban rossz a recept, amit a többieknek felír: csak megszorítások, takarékosság, drámai ütemű adósságcsökkentés. Ebből katasztrófa következhet, vonja le a következtetést Soros György.

Eurokötvény-dilemmák
2011. december elején Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár egy találkozón megállapodtak abban, hogy az eurókötvények kibocsátása nem jelent megoldást az euróövezeti válságra. A megerősített gazdasági unióról szóló nemzetközi megállapodáson dolgozó uniós munkacsoport decemberben elfogadott állásfoglalása azonban támogatja az eurókötvények bevezetésének ötletét. A szakbizottságban Elmar Brok (néppárti, német), Roberto Gualtieri (szocialista, olasz) és Guy Verhofstadt (liberális, belga) képviselik az Európai Parlamentet. Szerintük az eurókötvények garantálhatnák az eurózóna stabilitását, feltéve, hogy a bizottságnak sikerül olyan rendszert kidolgoznia, amely a legjobb hitelminősítői besorolással rendelkező és az eladósodott országok számára is vonzó. Mostanáig az euróövezeti tagországok a költségvetési hiányukat úgy pótolták ki, hogy saját állampapírokat bocsátottak ki, amelyeket pénzintézetek, és kisebb befektetők is felvásárolhatták. Az euróválság folyamán azonban az egyes országok által a befektetőknek kínált kamatok az egekbe szöktek. Görögország 10 éves lejáratú állampapírjai már tavaly novemberben átlépték a 30 százalékot, január utolsó napján pedig a portugál tízéves kötvényhozam is 17 százalék felett járt. A hektikus kamatmozgásnak vetne véget a közös kibocsátású eurókötvény, ugyanakkor a jó hitelképességű országok számára – mint Németország, vagy Franciaország – költséges lehet a lépés. Az ATV.hu szakértőkre hivatkozva azt írja: hosszú távon akár évente 20 milliárd euró többletköltséggel kellene számolniuk. Mások viszont megtakarítással kalkulálnak a nagyobb piacból kiindulva. Ewald Nowotny, az Európai Központi Bank kormányzótanácsának osztrák tagja szerint azonban jelenleg nem érdemes az eurókötvények kérdéséről beszélni. „Ahhoz, hogy az eurókötvényeket mint intézkedést bevezessék Európában, egy egyesült európai pénzügyi testületre lenne szükség, amely a kezességet vállalja”, idézi az MTI Hírcentrum az Osztrák Nemzeti Bankot vezető Nowotny-t. A szakember az Euromoney brit gazdasági lap január közepén tartott rendezvényén kifejtette: Görögország gazdasági problémáinak kezelése elsősorban a görög kormány és az Európai Unió feladata, nem az EKB-é. Az Európai Központi Banknak nem feladata egyes országokkal foglalkozni, hanem az általános képpel kell törődnie.

Az eurókötvény a megoldás

A neves pénzügyi szakember stimulus-párti. De nem nemzeti alapon. Az IMF –nek komoly szerepe lehet az euró stabilizálásában, de a sorsdöntő jelentőségű stimulust Soros György szerint a közös eurókötvény kibocsátásától lehet csak várni. (Lehetséges forgatókönyvről itt olvashat.)
– Lehetetlenség az, ha egy-egy tagország nemzeti alapon próbál kikászálódni a bajból. Nemzeti élénkítő politikák nem létezhetnek egy gazdaságilag és pénzügyileg ennyire összefonódott rendszerben. Csak és kizárólag összeurópai élénkítés lehetséges, reális.

Monetáris oldalról az EKB már beindított könnyítéseket a pénzáramláshoz, ezt kell fokoznia. Fiskális oldalról jelentkezik a drámai hiátus. A nemzeti költségvetések – mivel drámaian szűkülni kényszerülnek – egyszerűen nem tudnak új pénzeszközökkel az élénkítés szolgálatába állni. A németek alkotmányos kifogásokat hangoztatnak az eurókötvény projekttel szemben, félnek az ismeretlen következményektől. Ez esetben szerintem változtatniuk kell az alkotmányukon. Mert nem létezik más út a szinte kezelhetetlen defláció, hosszú recesszió és a társadalmi-gazdasági drámák elkerüléséhez, csak ez. Hangsúlyozom, nem az a baj, hogy a németek irányítanak. Hanem az, hogy meggyőződésem szerint rosszul teszik.

A teljes interjút az Alapblogon olvashatja.

 

Véleményvezér

Románia is lehagyott minket a várható élettartam statisztikákban

Románia is lehagyott minket a várható élettartam statisztikákban 

80 felett már nincs sok esélyünk.
A francia elnök szerint a kis nemzeti vállalatok versenyképtelenek a nagy globális cégekkel szemben

A francia elnök szerint a kis nemzeti vállalatok versenyképtelenek a nagy globális cégekkel szemben 

A francia elnök keményen beszólt az európai gazdaságpolitikának.
Az osztogató-fosztogató állam nagyon drága

Az osztogató-fosztogató állam nagyon drága 

A kormány tavalyi, többször módosított hiánycélja sem teljesült.
Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo