éghajlatváltozás cikkek


Ettől nő Amerika emissziója: Trump felfüggeszti a metánkibocsátás szabályozását

Ettől nő Amerika emissziója: Trump felfüggeszti a metánkibocsátás szabályozását 

A metán az olajfinomítóknál és a földgázkitermelésnél kerül a levegőbe, s 84-szer erősebb üvegházhatású, mint a széndioxid. Obama egyik törvénye ennek kibocsátását szabályozta, ám Trump most elengedi ezt a kötelezettséget a fosszilis szektor cégeinek. Az emberi eredetű klímaváltozás 25 százaléka a metánnak köszönhető.
Trumpot könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát

Trumpot könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát 

Tudománytalanok és megkérdőjelezhető kalkulációkon alapulnak Trump indokai, amikkel megmagyarázta a Fehér Ház kertjében tartott beszédében, hogy miért lép ki a párizsi klímaegyezményből. Pontról-pontra megvizsgálták őket.
Nem hallgatnak Trumpra az amerikai energiacégek: sorra zárják be széntüzelésű erőműveiket

Nem hallgatnak Trumpra az amerikai energiacégek: sorra zárják be széntüzelésű erőműveiket 

Már a fosszilis ipar legnagyobb szereplői is belátták, hogy a gazdaság zöldítése szükségszerű. Ráadásul Amerika 2008 óta földgáznagyhatalom lett, tehát a szénbányászat feltámasztása értelmetlen és kivitelezhetetlen.
Úszó miniállamokba menekülnének a gazdagok

Úszó miniállamokba menekülnének a gazdagok 

A vagyonos mogulok úszó mesterséges szigeteket terveznek, amelyek "vállalati diktatúraként" működnének. Olyan vonzóak lennének, hogy az emberek versenyeznének a helyért rajta és felárat fizetnének érte. De a projekt kezdeményezői eközben azt is állítják, hogy a középosztály szintén megengedheti majd magának, hogy beköltözzön.
Macron is klímaügyben kérlelte Trumpot: e héten dönt a klímaegyezményről

Macron is klímaügyben kérlelte Trumpot: e héten dönt a klímaegyezményről 

Bizalmasainak már megsúgta, hogy kilépteti az USA-t a klímaegyezményből. Ugyanakkor döntései eddig gyakran rapszodikusak és kiszámíthatatlanok voltak, talán végül ebben is másképp dönt? Francia kedvence, Emmanuel Macron arra bíztatta, hogy ne hozzon elhamarkodott döntést. Külügyminisztere, Rex Tillerson, lánya Ivanka Trump és a férje, Jared Kushner is maradásra bírnák.
Trump közölte bizalmasaival: kilép a klímaegyezményből

Trump közölte bizalmasaival: kilép a klímaegyezményből 

Három bennfentes szivárogtatta ki, hogy Trump közölte bizalmasaival, a héten ki fogja léptetni az USA-t a párizsi klímaegyezményből. A G7-ek taorminai csúcstalálkozóján Trump nem volt hajlandó semmit elárulni arról, hogyan dönt majd a kérdésben. E hétre energiacégek vezetőivel tervezett találkozót Trump a Fehér Házban, de nem tudni, hogy az eszmecserét még mindig megtartja-e.
Halálos vírusokat éleszthet fel a klímaváltozás

Halálos vírusokat éleszthet fel a klímaváltozás 

Lépfene, bubópestis, fekete himlő és spanyolnátha vírus - ezek mind ott lapulnak Szibéria fagyos talajában a korábban eltemetett áldozatok testében. Ha kiolvadnak, még mindig fertőzhetnek, globális járványokat okozhatnak - figyelmeztetnek francia tudósok. Olyan vírusok is felszínre kerülhetnek, amik az ősidőkben sújtották az emberiséget.
Harc indul az Északi-sarkért?

Harc indul az Északi-sarkért? 

Az Északi-sarkon van a világ felfedezetlen, de kitermelhető földgázkészletének közel egyharmada, olajkészletének 13%-a, valamint nagy mennyiségű ritkaföldfém, amik az elektromos autók motorjaihoz kellenek. A Szovjetunió 1991-es összeomlása óta nem volt ennyi orosz nukleáris rakéta a régióban, mint most.
Rengeteg kárt okoznak az adókedvezmények

Rengeteg kárt okoznak az adókedvezmények 

Magyarország a harmadik helyet nyerte meg azon az európai szavazáson, amelyen a Föld éghajlatára nézve a leginkább káros adókedvezményeket „jutalmazták”. Ezt a kétes dicsőségű eredményt hazánk a céges személygépkocsi-vásárlás és -használat gáláns adókedvezményeivel érdemelte ki.
Veszélybe került az ítéletnapi vetőmag raktár

Veszélybe került az ítéletnapi vetőmag raktár 

Veszélybe került a világ legnagyobb mag vésztartalék készlete a klímaváltozás miatt. A raktárat az Északi-sarkon arra létesítették, hogy egy világkatasztrófa esetén újra lehessen telepíteni az élelmiszernövényeket. A tavalyi rekord meleg év miatt viszont megolvadt a jég.

Kimérnökösködhetjük magunkat a klímaváltozásból? 

Vegyi anyagokat juttatni a légkörbe, hogy tompítsuk a napfényt? Üvegházgáz-emisziót küldeni az űrbe? Trágyázni a savasodó tengereket? Tudósok, mérnökök, feltalálók dolgoznak olyan technológiákon, melyek enyhítenék a klímaváltozás hatásait. Ez a geoengineering. Egyesek viszont attól félnek, hogy a természet "megbuherálása" beláthatatlan folyamatokat indíthat el. Az eljárások politikai elfogadtatásának előkészítésén egy magyar szakember dolgozik New Yorkban.

Alapvető élelmiszernövények pusztulhatnak ki 10-20 éven belül 

Eddig ismeretlen betegségek, aszály, túlzott meleg nehezíti számos növényfaj termesztését. Sok kedvenc még a mi életünkben eltűnhet. Olyan növények jövőbeli léte került veszélybe az élelmiszerellátási láncban, mint a narancs, a szőlő, a kávébab, a mogyoró, a banán vagy a méz.

Obama: Példátlanul nagy menekültválságot okozhat a klímaváltozás 

Obama a Milánóban rendezett Globális Élelmiszerinnovációs Csúcson figyelmeztetett: ha nem kezeljük tudományos eszközökkel a klímaváltozást, mérhetetlenül nagy menekültválság lesz belőle, több száz millió hontalannal.

Franciaország várja a Trump által üldözötteket 

Franciaország új elnöke meghívta a klímatudósokat és az ökológiai technológiák fejlesztőit, hogy dolgozzanak Franciaországban, ha Trumptól nem kapnak pénzt a programjaikra. Alighanem új markáns, hangadó alakot kapott a nemzetközi klímapolitika Macron személyében.

A héten meghozza nagy döntését Donald Trump 

Hosszú ideje nem tudjuk, mit is akar Trump: kilépni a klímaegyezményből, vagy maradni. Amerikának jogában állna csökkenteni emissziómérséklési vállalásait akkor is, ha a megállapodás hatálya alatt is marad, mégis szól érv az USA elnöke számára a kilépés mellett is. A hírek szerint a héten dönt végre.

Klímatudós került az olajcég igazgatótanácsába 

Fontos áttörésnek számít, hogy klimatológus szakembert választottak egy olajcég, az Exxon igazgatótanácsába. Aktivista részvényesek és a zöldek már jó ideje kampányoltak ezért. A környezetvédők azonban szkeptikusak, szerintük csak PR az egész.

Árvíz-armageddonra készülnek az ingatlanfejlesztők 

A tengerszint nem úgy emelkedik, mint a kádban a víz, hanem egyenetlenül. Észak-Amerika partjainál várhatóan gyorsabban, mint másutt. New York új luxus toronyházaiba már nem építenek pazar kilátású penthouse lakásokat, mert generátorokat helyeznek a felső szintre, hogy egy hétig is kibírja a több száz lakás, ha leáll a városi áramellátás. A Sandy hurrikán kiokosította a várost.

Brexit után jön a Klexit? 

Ha a Fehér Ház kilép a klímaegyezményből, több amerikai nagyváros önállóan feliratkozik a hatálya alá – jelezték a polgármesterek. Trump eközben hülyének nézi a zöldeket: azzal próbálja lecsillapítani a dühüket, hogy az első háromhavi elnöki fizetését a nemzeti parkoknak adományozta. Üres gesztus.

A lelkünket is megviseli a klímaváltozás 

Az árvizek túlélői depressziótól és poszttraumás stressz szindrómától szenvednek. A kánikula agresszívvé teszi az embereket. Az aszályból eredő anyagi veszteségek sok farmert öngyilkossága kergettek.

Trump lánya és külügyminisztere is maradna a klímaegyezményben 

Ha Ivanka Trumpon és az Exxon Mobiltól átigazolt külügyminiszteren múlna, az USA a globális klímaegyezmény hatálya alatt maradna. Tillerson szerint az USA elvesztheti nemzetközi befolyását, ha kilép a megállapodásból, és kapcsolatai a szövetségeseivel sérülhetnek. Donald Trump júniusig dönt az ügyben.

A klímaegyezményben maradásra buzdítja Trumpot egy olajvállalat 

Ki gondolta volna, hogy ez a nap is eljön: Amerika legnagyobb olajvállalata is a párizsi klímaegyezmény megtartására kérte Trumpot. Persze az éppen vizsgálat alatt álló Exxon ezzel a klímatudatosságát akarja bizonygatni, mert épp az árfolyamra és a részvényesekre leselkedő klímakockázatok elhallgatásáért akarja elmarasztalni a vállalatot a New York-i főügyész.

Három éve nem nő az energiatermelés okozta szennyezés 

Az örvendetes trend hátterében egyrészt a megújulók térnyerése, másrészt a széntüzelésű erőművek kéményeire helyezett karbonmegkötő berendezések állnak.

Hanyagolják a G20-ak a klímafinanszírozást 

Trumpék és a szaúdiak nyomására a G20 országok pénzügyminisztereinek találkozóján kínosan kerülték a klímafinanszírozás szót a résztvevők. A nagyvállalati vezetők tömörülése felszólította a G20-akat, adják meg a klímavédelemnek az őt megillető prioritást és anyagi ráfordítást.

Trump nagyon gyúr, mégsem állíthatja meg a zöld forradalmat 

Kiszivárogtak az első tervezett ökológiai intézkedések, amelyeket a Trump-adminisztráció hamarosan bevezet, hogy elnyiszálja Obama klímapolitikáját. Menesztené az állami alkalmazású klimatológusokat, 30–42 százalékkal csökkentené közel 40 ökológiai program büdzséjét. De a magánszektorra ez nem hat kedvezőtlenül: a befektetők már nem futamodnak meg a zöld gazdaság finanszírozásától.

Magyarország az egyik legsérülékenyebb 

Elkészült a 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra is kitekintést nyújtó második nemzeti éghajlatváltozási stratégia tervezete. Az összefoglaló szerint Magyarország az éghajlatváltozás valószínűsíthető következményeit tekintve Európa egyik legsérülékenyebb országa, a zöld gazdaságra való áttérés viszont megérné. A fosszilis energiahordozók kiváltásáról és faültetésről is esik szó. A tervezet március 16-ig véleményezhető.

Tömegesen tiltakoznak a köztisztviselők Trump új embere ellen 

Kikeltek Trump újonnan kinevezett vezetője ellen az USA Környezetvédelmi Hivatalának alkalmazottai. Scott Pruitt az olajipari lobbi embere, aki klímaszkeptikus nyilatkozatokat tesz. Közel 800 szakértő írta alá a nyílt levelet, melyben aggodalmukat fejezik ki, hogy az új vezető a hivatal céljai ellen dolgozna.

Nagyot fog szívni a világgazdaság a klímaváltozás miatt 

A hőség árt a termelésnek. Romlik tőle a terméshozam, és csökkennek a szabadban munkával tölthető órák. Márpedig a szélsőségesen meleg napok számának növekedése biztosra vehető.

A rókát nevezte ki a tyúkól főnökévé Donald Trump 

Scott Pruitt az olajlobbi embere, aki korábban 14 pert indított a Környezetvédelmi Hatóság (EPA) ellen, főleg a klímaváltozást orvosló rendeleteik hatálytalanítása érdekében. Most a hatóság élére kerül.

Trump eltünteti a kormányzati honlapokról a klímaváltozást 

A Fehér Ház oldaláról már leszedette a klímaváltozásról szóló szekciót Donald Trump, az amerikai Környezetvédelmi Hatóságot pedig hasonló lépésre szólította fel. De a felháborodás miatt az utóbbitól eltekintett.

Ha Trump bezárja a NASA-t, Kalifornia saját műholdat lő fel 

Amerika nem fogja hagyni, hogy az ország elnöke ignorálja a klímaváltozást és a hanyagolja a szükséges klímavédelmi teendőket - Kalifornia kiáll a környezetvédelem mellett. De miért olyan fontosak ehhez a műholdak?

Nekiment Károly herceg a klímaszkeptikusoknak 

Az ökotudatos brit trónörökös jó ideje kesergett már azon klimatológusokkal, hogy hiányzik a könyvpiacról egy olyan kötet, ami a témához nem értőknek magyarázná el az éghajlatváltozás és a mérséklését elősegítő cselekvések lényegét. Tudósok által lektorált könyvét két zöld aktivistával együtt írta. A mű előszavában a politikusokhoz szól.

Szuperviharok jöhetnek a klímaváltozás miatt 

A tudósok figyelmeztetnek: 120 000 éve volt már példa ilyesmire. Akkor egész sziklaszirteket mozdítottak el a tomboló szelek. A közeljövőben akár repülőgépeket is szanaszét dobálhatnak.

Zöld milliárdos üzent hadat Trumpnak 

A környezetvédő aktivistaként, befektetőként és jótékonykodó millárdosként is ismert Tom Steyer kijelentette: minden eszközt meg fog ragadni, hogy megakadályozza Donald Trump olyan politikai húzásait, melyekkel árthat a klímavédelem ügyének.

1,5 milliárd dollár még kellene a klímavédelemhez 

745 millió dollárt ítélt oda októberben a Green Climate Fund, de aligha valósul meg a célkitűzés, hogy 2016 végéig 2,5 milliárd dollár osszon szét az alap. Zöld aktivistáknak nem tetszik, hogy a pályázatok elbírálása nem átlátható módon történik. A bürokrácia is akadályozza a támogatások gyors kifizetését.

Nem fogja bántani a megújuló energiákat Trump 

Kisebb dolga is nagyobb ennél. Hatalomátvételt intéző teamje egyik bennfentese megszellőztette, hogy Trump nem fog hozzányúlni a megújuló energiák állami támogatási rendszeréhez, vagyis az adókedvezményekhez. Sőt az energiaszektor sem élvez nála prioritást. Helyette öt másik kérdésre koncentrál.

Így rúghatja fel a Párizsi Klímaegyezményt Donald Trump 

Összeesküvésnek tartja Donald Trump a klímaváltozást övező nézeteket és a klímatudományt. Még be sem iktatták, de máris gyors kibúvót keres a Párizsi Klímaegyezmény alól. Megkezdte a konzultációt szakértőkkel arról, hogyan lehetne valamilyen jogi kiskaput kihasználna azonnali hatállyal kihátrálni a megállapodás alól - amire már választási kampányában ígéretet tett.

Befellegzett az olajbogyónak és a narancsnak? 

Dübörög a globális felmelegedés, Dél-Európa kiterjedt részei sivataggá válhatnak, figyelmeztetnek tudósok. Csak akkor lehetne megállítani a folyamatot, ha a felmelegedést sikerülne 1,5 Celsius fok alatt tartani, ez viszont szinte lehetetlen.

Rendszeressé válhat New Yorkban az árvíz 

Az emelkedő tengerszintnek és a globális felmelegedés miatt erősödő hurrikánok következményeként a metropolis lakói gyakrabban számíthatnak árvízre a város partszakaszainál.

Utoljára a jégkorszak végén nőtt ilyen gyorsan a tenger 

2800 éve nem volt rá példa, hogy a maihoz mérhető gyorsasággal emelkedne a tengerszint. Az ENSZ IPCC 2013-as jóslata is már idejétmúltnak és túl óvatosnak számít.

Négy évig Trump sem tehet keresztbe a klímaegyezménynek 

Elegendő állam ratifikálta a klímaegyezményt ahhoz, hogy november 5-én jogerőre lépjen. Ha négy nappal később Trumpot választják meg amerikai elnöknek, 4 évet kell várnia, mire az USA kiléphet az egyezményből.

Túlléptük a kritikus határt 

Újabb szomorú határt értünk el szeptember végén. Elértük az üvegházgázok-koncentrációjának azon szintjén, amelyről a klimatológusok évek óta beszéltek: ezt túllépve nehezebbé válik a globális felmelegedés megfékezése.

Kalifornia felére vágja emisszióját 

Kalifornia példaértékű klímavédelmi törvényének hatályát 2030-ig meghosszabbítják, jelentette be Jerry Brown kormányzó. Kalifornia nincs egyedül a klímavédelmi törekvéseivel: sorra fogadják el más USA-államok is az emissziócsökkentési terveket.

Fel kell számolni az emissziót, vagy baj lesz 

Most a legmelegebb a Föld az elmúlt 115 ezer évben, ennek oka a klímaváltozás, ilyen meleg utoljára az egyik jégolvadási időszakban volt, amikor 6–9 méterrel volt magasabb a tengerszint, mint most. A helyzeten csak az segíthet, ha teljesen felszámoljuk az üvegházgáz-kibocsátásunkat.

Minden negyedik háború a természeti erőforrások miatt robban ki 

Ahogy erősödik a harc az erőforrásokért, gyakoribbak lettek a klímakonfliktusok. Az ivóvízválságok elmélyítik a népcsoportok közötti feszültségeket. A fegyveres összecsapások negyedét okozta ivóvízhiány.

Etanolhívő terminátor és klímaszkeptikus elnökjelölt 

A 69 éves Schwarzenegger etanolt és hidrogént tankol óriási terepjáróiba. A filmsztárból kormányzóvá lett, majd újra színésszé visszavedlett terminátor-gubernátor nem válik meg hatalmas Hummerjétől. Sarkozy pedig az elnökségre gyúr, és klímát ignorál.

Hamarabb elsül a fegyver a kánikulában 

Már az is növeli a halálozási arányt, ha eggyel több kánikulai nap van az évben. A középiskolai diákok vizsgateljesítményét szintén erősen befolyásolja az aznapi hőmérséklet. És több gyilkosság történik a kánikulai napokon.

Nem sci-fi, hogy ellep minket a tenger 

A tengerek mentén elhelyezkedő országok egyre gyakrabban néznek szembe azzal, hogy part menti városaik utcáit elárasztják el a hullámok. Az USA-ból drámai adatok érkeznek a tengerszint emelkedéséről.

A zöldben van az igazi pénz 

A világ legnagyobb befektetési alapja, az 5000 milliárd dollárnyi eszközt kezelő BlackRock szerint többé senki sem hunyhat szemet az éghajlatváltozás pénzpiacokra és céges vagyonokra gyakorolt hatása felett.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya

Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya 

Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van.
Start-számla: a legjobb döntés a gyermeked jövőjéért

Start-számla: a legjobb döntés a gyermeked jövőjéért 

A családok többsége ma már a kincstári Start-számlán Babakötvény formájában takarékoskodik gyermekének.
Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek”

Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek” 

Morafcsik Lászlóval, a Fundamenta–Lakáskassza Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Pénzszerzés

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Adózás

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek.

Klímablog

Ráharaptak a cégek az elektromos autókra

Ráharaptak a cégek az elektromos autókra  

4200 cég igényelt forrást összesen 5005 tisztán elektromos hajtású személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez.

Társadalom

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Infokom

Óriási a bizonytalanság: van, amiben nem mernek gondolkodni a cégek

Óriási a bizonytalanság: van, amiben nem mernek gondolkodni a cégek  

Visszafogottság jellemzi a magyar kkv szektort, ha a digitalizációról van szó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo