Három éve nem nő az energiatermelés okozta szennyezés

Az örvendetes trend hátterében egyrészt a megújulók térnyerése, másrészt a széntüzelésű erőművek kéményeire helyezett karbonmegkötő berendezések állnak.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

2016 már a harmadik év volt, hogy az energiatermelés üvegházgáz-kibocsátás nem nőtt globálisan, derült ki a párizsi székhelyű Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szokásos éves összesítéséből.

Az energiaszektor 32,1 gigatonna légszennyező gáz kibocsátásáért volt felelős, ami nagyjából azonos a 2015-es, sőt a 2014-es volumennel. Holott a világgazdaság 2016-ban 3,1%-kal nőtt, vagyis a nagyobb értékteremtéshez szükséges energiát kevesebb energiával oldottuk meg. Az üvegházgáz (ÜHG) -kibocsátás csökkent az USA-ban (3%-kal) és Kínában is (1%-kal, miközben a gazdaság 6,7%-kal bővült), abban a két államban, mely a világ legnagyobb energiafelhasználójának és légszennyezőjének számít. Európában az emisszió változatlan maradt.

A rossz hír az, hogy az ezeken a helyeken mérséklődő légszennyezés arra volt jó, hogy ellensúlyozza a világ más tájain növekvő emissziót.

Kép: Pixabay

Reményteli amerikai trend

Az Egyesült Államokban 1992 óta nem volt ilyen alacsony az ÜHG-kibocsátás. Ez annak köszönhető, hogy egyre több erőmű gázüzemű és mind több széntüzelésű erőművet váltanak ki megújulókkal. 2016 volt az első év, amikor az USA több energiát állított elő gázüzemű létesítményekkel -a forrás leginkább palagáz-, mint széntüzelésű erőművekkel. (A palagáztól mindenütt félnek, és nem is ok nélkül.)

És itt jön az egész kedvező trend fonákja: ez az emissziócsökkenés sem elegendő ahhoz, hogy 2 Celsius foknál fékezzük meg a globális felmelegedést. (A párizsi klímaegyezmény az emissziócsökkentéssel azt a célt tűzte ki, hogy "jóval" 2 Celsius fok alatt állítják meg a felmelegedést.) Ehhez a gazdaság radikálisabb dekarbonizációja szükséges és kevesebb ÜHG-pöfékelés.

Forrás: Reuters

Véleményvezér

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo