Sok városlakó álmodik róla, hogy egy nap majd kiköltözik vidékre egy kertes házba vagy tanyára. Pedig ott sem fenékig tejfel az élet. Főleg nem manapság. Klimatológusok már évek óta figyelmeztetnek, hogy az árvizek, a kánikulák, az aszályok, a trópusi viharok és egyéb szélsőséges időjárási jelenségek egyre gyakoribbakká válnak a közeljövőben. És ezek pszichére gyakorolt kedvezőtlen hatása is egyre szélesebb körben lesz érezhető a lakosságban.
Akiket árvíz szorít ki az otthonából, azok hirtelen átélik a talajvesztettséget. Azt, hogy milyen hajléktalannak lenni. Ez történt Heather Shepherddel, aki 1996-ban költözött a családjával vidékre Angliában. Éppen elkészültek a megvett ház két éven át tartó felújításával, amikor 1998-ban az árvíz lecsapott a falujukra, a Shropshire-ben lévő Shrewsburyre. De csak két év múlva, 2000-ben következett az igazán nagy áradás. Öt kilométer távolságból lehetett hallani a víztömeg zubogását. Még az emberek hangját is elnyomta a robaja. A hatóságok két órát adtak Shepherd családjának, hogy helyezzék biztonságba ingóságaikat (az emeleti szobákban, a földszinten pedig a bútorokat egymásra rakva, hogy minél kevesebbet érje közülük kár).
Amikor távozott Shepherd és családja, hogy ismerősöknél találjanak menedéket, már kavargott a víz a földszinten. Amikor visszatértek egyik este, vállig(!) ért a kocsifeljárón a víz. Bemenni nem tudtak, mert már sötét volt, így aznap sem aludhattak otthon. Ekkor csapott bele Shepherdbe a felismerés: ilyen lehet hajléktalannak lenni. Elveszteni mindent. „A biztos hajlékodnak annyi.”
A család egyébként a körülményekhez képest „megúszta” a dolgot. Használati tárgyaik egy része épségben maradt, és a házuk sem dőlt össze. Ez főleg amerikai polgárokkal esik meg, akiknek otthonai gyakran fából ácsolt épületek. Sheperdék egy évig éltek a telkükön egy lakókocsiban, mire a renoválás és a biztosítókkal való vesződés végre befejeződött. Az emlék felidézése még 17 évvel később is könnyeket csal az asszony szemébe a CNN tudósítása szerint. Ezzel élnek együtt a hosszú távú mentális betegségben szenvedők: a kitörölhetetlen fájdalommal és a szörnyű emlék nem múló érzetével.
Az árterületen lakóknál komplikálja a pszichés helyzetet, hogy tulajdonképpen állandó fenyegetettségben élnek, ami iszonyú nagy lelki teher. (Shepherdék faluját 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban és 2005-ben is ellepte az ár, bár a család otthona ekkor nem sérült meg. 2014-ben húsz éve nem látott erősségű viharok dúltak az országban, és csak kis híján múlt, hogy házukat ismét el nem lepte az ár.)
A famíliának most már konkrét akcióterve van arra az esetre, ha újabb árvíz jön. Arra az esetre, ha újfent csak 2 órájuk van, hogy kapkodva elpakoljanak mindent, mint 2000-ben. Listába van szedve, mit kell magukhoz venniük, mit hol kell biztonságba helyezniük.
De nemcsak az árterületen élők élnek folyamatos fenyegetettségben. A farmerek, akiknek megélhetése (jelzáloghitele, jövedelme, a gyerekek tandíja stb.) függ a terméshozamtól, a csapadékmennyiségtől, vagy azok, akik a tengerparthoz közeli településeken laknak, és akiknek nem szűnő veszélyt jelent az emelkedő tengerszint.
A jövőbeli veszélyből eredő pszichés nyomást ki-ki másként vezeti le. Van, akinél kórossá válik az aggodalom, van, aki italba fojtja bánatát, van, aki agresszívvé válik, van, aki öngyilkosságba menekül, mert nem lát kiutat.
A Kings College London pszichológusa, James Rubin 8000 olyan embernek küldött szét kérdőívet, akik elszenvedői voltak árvíznek 2013-ban és 2014-ben. Több mint 2000 személy válaszolt. Felmérése eredményeként három kategóriába tudta lebontani a klímaváltozás hatását:
- az életet megbolygató, azonnali sokkhatások (például árvíz, vihar), ezeknek a legdrasztikusabb hatása az elmére és a pszichére;
- a lassú változások (például globális felmelegedés, tengerszint-emelkedés), melyek hosszú távon fennálló feszültséget okoznak az emberben. Ez agresszív viselkedést okozhat;
- a „társadalmi hálózatok vagy a társadalmi tőke elvesztéséből” eredő károk (például támogató hálózatok és emberi kapcsolatok elvesztése kényszerű migráció miatt, lásd klímamenekültek). A hőség például azt okozza bennünk, hogy kevésbé vagyunk toleránsak mások iránt.
- Azok közül, akiknek az otthonát elöntötte az ár, 20 százaléknál diagnosztizálható depresszió, 28 százaléknál szorongás, 36 százaléknál poszttraumás stressz szindróma (angol rövidítése PTSD).
- Akiknek az életét megbolygatta az árvíz, de nem kényszerültek otthonuk elhagyására, 10 százaléknál volt kimutatható a depresszió, 15 százaléknál a PTSD.
- Akiknek életére nem hatott az árvíz, ott 6 százalék volt a depressziósok aránya, és 8 százalék a PTSD-ben szenvedőké.
James Rubin fontosnak tartaná, hogy a természeti katasztrófák kezelésébe a mentális egészségügyi ellátást is iktassák be. A mentális betegségek állandósulását segíti elő, hogy a klímaváltozás olyan folyamat és olyan természeti jelenségeket generál, amelyeket az egyén nem képes kontrollálni, így állandó aggodalomforrást jelentenek. Az említett Heather Shepherdnek például az segített, hogy csatlakozott árvízkárosultakat segítő jótékonysági és érdekérvényesítő aktivista szervezethez önkéntesként.
Forrás: CNN
