Piac

Paprikában nem tudunk versenyezni Hollandiával
Kiváló lehetőségei lennének az évente 180 ezer tonnát előállító magyar paprika termelőknek, de az ágazatnak forrásra, könnyebb pályázati lehetőségekre lenne szüksége, és az árukínálatnak is bővülnie kellene.

Élelmiszerdrágulás, megroppanó mezőgazdaság – Ezt okozza az aszály Magyarországon
Idén már a negyedik hőhullámon vagyunk túl, és az elmúlt hónapokban lehullott csapadék mennyisége jelentősen elmaradt a sokéves átlagtól. A vízgazdálkodásban egyelőre nem okoz gondot az aszály, az állat- és haltenyésztők, valamint szántóföldi gazdálkodók komoly károkat szenvedtek. Szakemberek szerint a jövőben fel kell készülnünk arra, hogy a hasonló időszakok gyakrabban sújtják majd a Kárpát-medencét. Persze nem mindenhol jelentett gondot a szárazság: a turizmusban viszonylag jó szezont zárhatnak a Balatonnál és parlagfűből, szúnyogból is jóval kevesebb volt az idén. A Piac&Profit összefoglalta az elmúlt hónapok eseményeit.

Autósok figyelem! Most a dízel ára emelkedhet!
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében szintentartást, míg a gázolaj esetében 1-3 forint emelést indokolnak 3-án, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 442 forint, a gázolajé pedig 443 forint lehet augusztus 5-én, szerdán.

Azért sem lesz áfacsökkentés,de a termelőknek segítenek
Országszerte jelentős károkat okoz a csapadékhiány, a kukoricánál a legjelentősebb a terméskiesés, de megsínyli a szárazságot a napraforgó, a zöldség, a gyümölcs, valamint a szőlő is. A várhatóan jelentősen dráguló takarmányárak pedig az állattartók egy részének csődjét és emelkedő húsárakat okoznak. Szakértők szerint országosan a kár elérheti a 400 milliárd forintot, a rendkívüli időjárás miatt országos aszályhelyzetet hirdetett a kormány.

Dinnyekartell: elindult az eljárás
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., az Auchan Magyarország Kft., a CBA Kereskedelmi Kft., a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. vállalkozásokkal, továbbá a Magyar Dinnye Szövetség Közhasznú Egyesülettel és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal szemben versenykorlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt.

Megrohanták a gólyák az albérleteket
A finisébe érkezett a felsőoktatásba jelentkezők albérletrohama augusztusban. Az adatokból kiderült, hogy inkább a nagyobb méretű, többszobás lakások kerültek fókuszba, amelyeket többen összeállva vettek ki a leendő hallgatók.

Háromból egy látogató csupán nézelődik a plázákban
Az elmúlt években országosan mért 19 bevásárlóközpont adatait rögzítő GfK benchmark adatbázis és a GfK Bevásárlóközpontok tanulmány szerint a bevásárlóközpontok kedvelt vásárlási helyszínek. A központok látogatóinak ugyan nagyobb arányát adják a nők, mint a férfiak, ám jelentősek a különbségek az egyes házak között. Átlagosan 64 percnyi időt tölt egy látogató egy-egy plázában.

Ingatlanpiac: nyílik az olló Budapesten
Vélhetően túl van a mélyponton a budapesti lakáspiac, a tranzakciók tekintetében azonban a téglaépítésű ingatlanok dominálnak. A panelingatlanok ára hajszálnyit nőtt, de a vásárlási kedv még mindig roppant alacsony és az árak is nyomottak a 2008-as adatokhoz képest.

Kegyelemdöfés az éttermeknek?
Az elmúlt egy évben reálértéken kevesebb pénzt költöttek a magyarok vendéglátóhelyi étkezésre, mint 2009-ben, legtöbben étterembe és gyorsétterembe járnak. A csökkenő reáljövedelmek mellett az utolsó tőrdöfés lehet a hivatalos vendéglátásnak az úgynevezett lakáséttermek esetleges legalizálása.

A 20 legszebb között a Balaton körüli biciklis út
Európa legszebb kerékpáros túraútvonalai közé választotta a Balaton körüli kerékpárutat egy nívós némnet kiadó. A müncheni székhelyű Bruckmann Verlag ( http://www.bruckmann.de/), amely a Duna menti biciklis útról már több könyvet is kiadott, 2012. július végén jelentette meg újabb kerékpáros könyvét „Die schönsten Radtouren in Europa" címmel. A színes fotókkal illusztrált, 168 oldalas kötet Európa 20 legszebb kerékpáros útját mutatja be, egy-egy túrát 6-8 oldalban leírva.
Áfacsökkentést kérnek az állattenyésztők
Az alapvető élelmiszerek differenciált áfacsökkentésének mielőbbi meghirdetését kéri a kormányzattól három - a baromfi, a vágóállat és hús, valamint a tej - terméktanács; a javaslat az előterjesztők szerint társadalmi igényeket szolgál, megfelel a gazdasági szereplők elvárásainak és összeegyeztethető az állami költségvetés szempontjaival.
Kilós ár a tojásokra
Hatályba lépett az a rendelet, miszerint a jövőben a tojások darabára mellett fel kell tüntetni a tojás kilónkénti árát is. Az új rendelkezés célja a fogyasztók jobb tájékoztatása.
A legsötétebb időket éli az építőipar
Júliusban 414 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon. A mögöttünk álló három hónap ezzel az ágazat legsötétebb negyedévévé vált. A hetedik hónapban 209 cég végelszámolása indult meg, ez az utóbbi időkben megszokottnál sokkal alacsonyabb érték, ám a jelenség mögött az áll, hogy március óta a kényszer-végelszámolás intézményét a kényszertörlés intézménye váltotta fel.
Esik, de zöldül az irodapiac
Budapesten 2009 óta jelentősen visszaesett az újonnan épített irodák száma, azonban az mindenképp pozitívan értékelhető, hogy az építés alatt álló, valamint a közeljövőben épülő projektek mindegyike valamelyik zöld minősítés megszerzését tűzte ki célul.
Tovább esett a kereskedelmi ingatlanpiac
Európában tovább folytatódott a kereskedelmi ingatlanok értékének csökkenése 2012 második negyedévében mintegy 0,9 százalékkal. A kiskereskedelmi ingatlanok mutatták fel a legjobb teljesítményt a tőkeérték növekedésében, míg a befektetői aktivitás romlott.
Hogyan lehet megmenteni a magyar állattenyésztőket?
Mentőöv kellene a magyar állattenyésztőknek. Az ágazat súlyos válsággal néz ugyanis szembe az egyre csak emelkedő takarmányárak következtében: elsősorban a legfontosabb takarmánynövény, a kukorica ára indult emelkedésnek, miközben a sertések száma a világháború óta nem látott szintre süllyedt.
Mennyit költünk egészségre?
A krónikus betegségben szenvedők fele havonta legalább 5 ezer forintot költ el a patikában - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg.hu internetes portál megbízásából készített.
A jövő héten talán megússzuk a benzináremelést
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin és a gázolaj esetében is az árak változatlan szinten tartását indokolják 27-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 441 forint, a gázolajé pedig 440 forint lehet augusztus 29-én, szerdán.
A szemfülesek "szoba-szállodába" fektetnek Budapesten
A MALÉV februári csődje után sokan a turisták számának visszaesését prognosztizálták, az idei első félévben mégis többen látogattak hozzánk, mint egy évvel korábban. Az igények és a fizetőképesség azonban fokozatosan átalakult az elmúlt években, amelyben sokan meglátták a lehetőséget. A „szoba-szálloda" egyre jobb üzlet és ez ismét Budapestre vonzza a befektetőket.
Fogynak a mobilosok
Júliusban több mint 11 ezerrel 11,517 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizetőszáma. A forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 12 ezerrel lett több, így ez az érték közel 10,992 millió volt a vizsgált hónapban az NMHH gyorsjelentése szerint.
Javulhat a helyzet a magyar hotelpiacon
Nőtt a vendégszám, új hoteleket adtak át, s három felsőkategóriás szálloda is új gazdára talált. A Colliers International ingatlan-tanácsadó idei első félévet értékelő elemzésében bizakodó a jövőt illetően elsősorban a külföldi vendégforgalom alakulásával összefüggésben. Az esztendő második fele a már rendelkezésre álló adatok alapján jól indult, bár az árakat illetően sok pozitívumot még nem tartalmaznak a beszámolók.
Lehetőségek Nyíregyházán
A 120 ezer lakosú szabolcs-szatmári-beregi megyeszékhely sóstógyógyfürdői városrészében három fürdő kapta meg a gyógyintézmény címet. Budapesten kívül egyetlen magyar városnak nincs annyi gyógyfürdője, ezért a település nagy reményeket táplál a jövőt illetően.
Jöhet a trafiktörvény, ünnepelhet a feketepiac
Sajtóértesülések szerint nem emelt kifogást Brüsszel a kormány dohány-elárusító helyeket szabályozó ötlete, a „trafiktörvény" ellen, így elhárult minden akadály a szabályozás bevezetése elől. Jövő januártól eszerint csak a kijelölt állami tulajdonú üzletekben lehetne dohánytermékeket forgalmazni. A szabályozás, valamint a jövedéki adó drasztikus emelése miatt jelentősen dráguló dohányárak miatt a szakértők szerint a dohánytermékek feketepiaca ugrásszerű növekedésnek indulhat.
Ötéves program magyartarkák tenyésztésére
Öt év alatt ezer egyeddel nő a veszélyeztetett magyartarka szarvasmarha nagy többségben fajtatiszta állománya a 2010-ben kezdődött tenyésztési program keretében.
Stabil a magyar irodapiac – Kéne az IMF-megállapodás
A magyar irodapiac 2012 első felében stabil volt; a teljes irodaállomány, a bérbeadási volumen és a bérleti díjak 2011-hez képest nem változtak, míg a kihasználatlansági ráta valamelyest emelkedett. A kereslet élénkülését csak Magyarország piaci megítélésének változása indíthatja el, amelyet az IMF-megállapodástól remélnek a szakértők.
Rossz hír az autósoknak – jelentős áremelés várható
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin és a gázolaj esetében is 5-7 forint áremelést indokolnak 20-án, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 439 forint, a gázolajé pedig 440 forint lehet augusztus 22-én, szerdán.
Másfél évtizedes trend szakadt meg
Megállt az általános élelmiszerüzletek számának másfél évtizede tartó csökkenése. Összesen 19 544 általános élelmiszerbolt működik Magyarországon a Nielsen piackutató vállalat új felmérése szerint, míg egy évvel korábban számuk 19 569 volt. Ezen kívül a piackutatók személyesen mértek fel a 10 ezer lakosúnál nagyobb városokban minden olyan üzletet, ahol élelmiszert árusítanak.
Út a sikeres vállalkozáshoz
Az innovációval, újdonsággal, vevőközelséggel versenyezni akaró cégeknek ad jó ötleteket Csath Magdolna üzletimodell-innovációról most megjelent könyve. A szerző arról akarja meggyőzni a vállalatokat, hogy ne átlagos teljesítménnyel, és „olcsóság-versennyel”, hanem megkülönböztetéssel akarjanak sikereket elérni.
Olcsók a magyar szállodák
Még mindig olcsónak szállítanak a régióban a magyar szállodák. Átlagos szobafoglaltság mellett is csak minimálisan nőtt ugyanis a magyar szállodák bevétele az első fél év alatt. A környező országokban - kivéve Szlovákiát, mindenhol javult a helyzet. A vendégéjszakák száma ugyan nőtt, de a szobafoglaltság alig javult. Még többet fizetünk üdülési csekkel, mint SZÉP kártyával.
Már szedik a szőlőt Villányban
Változó szabályozással, új bortörvénnyel kezdődött meg a szüret a villányi borvidéken. Jó minőségű, de az átlagosnál 15-20 százalékkal kevesebb termésre számítanak az idén a gazdálkodók.
Farmerexpo Debrecenben
Augusztus 17-én kezdődött a XXI-ik Farmerexpo Nemzetközi Mezõgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és a VII-ik Hortico Zöldség-Gyümölcs kertészeti Szakkiállítás Debrecenben.
Nem szúrja hátba a kormány a sertéstenyésztőket
A Vidékfejlesztési Minisztérium nem kezdeményezi a fordított áfa bevezetését a sertéságazatban. Ezt a döntést a tárca a sertéstartókkal és a szakmai érdekképviseleti szervekkel egyeztetve, javaslataikat figyelembe véve hozta meg.
Leverheti a SZÉP kártya az üdülési csekket
A Szállodaszövetség a belföldi turizmus élénkítését várja a SZÉP kártyától, amelynek forgalma a szállodákban, kereskedelmi szálláshelyeken olyan ütemben bővül, hogy a nyaralási szezonban, majd a későbbi hónapokban meghaladhatja az üdülési csekk korábbi forgalmát is.
Aszály, fagykár, jégverés – Nehéz hónapokon túl a termelők
Az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás, a jégesők, a viharok és az aszály okozták ebben az évben a legtöbb gondot a mezőgazdaságban, de helyenként a tűzesetek és a fagyok is nehéz helyzetbe hozták a mezőgazdaságból élőket.
Minőségi fejlesztés kell a turisztikai iparban
A Regionális Operatív Programok keretében harmincnégy új kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról döntött a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság. Fejlesztik többek között a Bajai Halfőző Fesztivál infrastruktúráját, jut pénz a Szegedi Dómra, a Pécsi Állatkert funkcióbővítésére és megvalósulhat a szolnoki interaktív repülőmúzeum is. A fejlesztések kapcsán új munkahelyek jöhetnek létre, a helyi kis- és középvállalatok bízhatnak a beszállítói kereslet élénkülésében valamint a fellendülő turizmus kapcsán nyíló új piacokban.
Aratás: a vártnál kevesebb gabona termett
Befejeződött az idei aratás, az előzetesen várt 4 millió tonna őszi búza már a magtárakban van. A termés minősége jó, illetve kiváló - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Az „utolsó tőrdöfés" lenne a fordított áfa a sertéstartóknak
Tiltakoznak a fordított áfa bevezetése ellen a sertéstenyésztők, szerintük ez lenne az utolsó tőrdöfés az ágazat számára. A termelők továbbra is a sertéshús áfájának csökkentését kérik a kormánytól.
Rosszak a kilátások a feldolgozóiparban
Válságot mutat a Kopin-Tárki konjunktúraindexe a feldolgozóiparban. A belföldi rendelésállomány történelmi mélyponton zárta a második negyedévet, a legrosszabb azonban a vállalatok jelenlegi helyzetét mérő mutató, amely 2012 júliusában mindössze 26 ponton állt a nullától százig terjedő skálán.
Élelmiszerár-emelkedést hoz az aszály
A legalább fél évszázada nem tapasztalt súlyosságú aszály egyetlen hónap alatt tönkretette az amerikai kukoricatermés hatodát, és ez a globális élelmiszer-árinfláció megugrásával fenyeget.
Tanyasi termelők a Kossuth téren
Újabb standdal bővült a Kossuth téri termelői piac, mostantól a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete is képviselteti magát, így már tanyasi termelők termékei is eljutnak a budapesti fogyasztókhoz.
Összeértek a minimálbérek és az ingatlanárak
Az Egyesült Államok ingatlanpiaca hosszas stagnálás után éledezik, amelyet a fokozott tranzakciószámok és az árak lassú emelkedése is jelez. Az amerikai szakemberek szerint ennek egyik oka az, hogy a lakásárak a csökkenés folytán beérték a jövedelmi viszonyokat. Mivel hasonló ingatlanpiaci folyamatokat látunk itthon is ebben az évben, érdemes ugyanezt az összevetést elvégezni.
Megkezdődött az almaszüret
A korai fajták szedésével megkezdődött az almaszüret, az idén közepes-jó mennyiségű termés várható, de a minőséggel lehetnek problémák; a termelőktől kilogrammonként 80-110 forint között áron veszik át a gyümölcsöt.
Magyarország nyolc csodája
Az ember mindig messzi tájakra vágyik, pedig a határokon belül is van a világnak számos csodája. Az UNESCO 1972-ben alapított Világörökség Programjának célja az emberiség kulturális és természeti örökségének nyilvántartásba vétele. Magyarországi helyszín először 1987-ben került a Világörökségi Listára, és azóta szépen gyarapodnak a nemzetközi szinten elismert hazai csodák, amelyeket mindenkinek érdemes legalább egyszer felkeresni.
Senkinek nem kellenek a Malév jogai?
Nincs nagy tolongás a Malév korábbi, EU-n kívüli országokba szóló repülési jogaiért. A Budapest Airport szerint a lassú eljárás rontja a reptér régiós versenyhelyzetét.
Felrázhatják a gólyák az ingatlanpiacot
A felvételi eredmények publikálása után a budapesti gólyák közül több mint húszezren néznek albérlet vagy lakás után, ami megmozdíthatja a fővárosi lakáspiacot - közölte az Otthontérkép kutatása alapján az FHB Jelzálogbank Nyrt. pénteken.
8,8 milliárdot nyertek 6 év alatt
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) tagjai az elmúlt 6 évben összesen 8,8 milliárd forint uniós támogatást nyertek el, ami az általuk megvalósított fejlesztések átlag 40 százalékát fedezte. A források lehívását elősegítette, hogy a Szövetség pályázati információs vonalat épített ki, tanácsadással segítette saját tagszervezeteit, valamint a pályázatokat kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkáját.
Elmaradtunk plázaépítésben - csak Siófokon nyílt új
2012-ben az új bevásárlóközpont-fejlesztések várhatóan 25 százalékkal haladják meg a tavalyi szintet, hogy a kiskereskedelem modern, első osztályú üzlethelyiségek iránti igényét kielégítsék. - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatási eredményeiből.
Hiába erős a forint: újra emelkedhet a benzinár
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 3-5 forint, míg a gázolaj esetében 2-4 forint áremelést indokolnak 13-án, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 432 forint, a gázolajé pedig 434 forint lehet augusztus 15-én, szerdán.