Piac

Aratás - Nagy baj már nem lehet
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Földművelésügyi Igazgatóság összesítése alapján 2012. július 17-ig a betakarítandó őszi és tavaszi kalászos gabona, valamint az őszi káposztarepce terület 81 %-án, 1.410 ezer hektáron végeztek a betakarítással mintegy 4.945 ezer tonna terméssel.

Kedvezett az alapoknak a pozitív piaci hangulat
Az alapok vagyona júniusban a mérsékelt optimizmus nyomán kissé emelkedett. A befektetők továbbra is a biztonságot tartják szem előtt, így a tőkevédett termékekbe áramlott a legtöbb friss tőke. Az abszolút hozamú alapok népszerűsége töretlen, a zártkörű alapoknál pedig összességében megszűnni látszik a pénzkivonás - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).

Sokan nézünk új állás után
Tíz magyar internetezőből négy keres jelenleg is állást, és a munkával rendelkezők fele is várhatóan új munkahely után néz az elkövetkezendő 12 hónap során. Elsősorban a 18-34 évesek gondolják úgy, hogy egy éven belül munkát fognak keresni.

Ennyi pénz még nem jutott a magyar mezőgazdaságra
Minden eddiginél nagyobb támogatást kapnak jövőre a gazdák a szaktárca jövő évi tervezett költségvetéséből. Az uniós támogatásokkal együtt mintegy 835 milliárd forintos keretből 776 milliárd forintra számíthatnak a termelők - közölte Fazekas Sándor. A vidékfejlesztési miniszter közölte, hogy az aszály okozta veszteségek miatt a kormány októberben mindenképpen megkezdi a SAPS támogatások kifizetését.

A termelők kedvéért: száz forintnál nem lesz olcsóbb a dinnye
A Vidékfejlesztési Minisztérium megállapodott a nagy kereskedelmi láncokkal, így engedtek a dinnyetermelők nyomásának. Minden olyan kiskereskedelmi egységben, amelyek részt vesznek az együttműködésben, a dinnye kilónkénti ára nem lesz olcsóbb 99 forintnál.

Időzített bombák a vállalati piacon
A magas bázis ellenére radikálisan nőtt (+40 %) az idei év első félévében magyarországi cégek fizetésképtelenségi mutatója 2011 hasonló időszakához képest. Ráadásul a már megvalósult kormányzati intézkedések, illetve a napokban bejelentett új adónemek várhatóan újabb kihívások elé állítják a hazai vállalatokat a Coface Hungary nemzetközi hitelbiztosító legfrissebb elemzése szerint.

Marhából és birkából több van
A főbb állatfajok közül az elmúlt félév során a szarvasmarhák és a juhok száma emelkedett, a sertéseké csökkent. A baromfifélék állománya a szezonalitásnak megfelelően változott.

Tejpiac: Brüsszel nem szól bele
Nem találta megalapozottnak az európai uniós tejpiaci beavatkozásra vonatkozó kérést az Európai Bizottság hétfőn. A tagállamok mezőgazdasági minisztereinek brüsszeli találkozóján Lengyelország kérésére vitatták meg, hogy be kell-e avatkoznia az uniós szerveknek a tejpiacon kialakult helyzet javításáért, mindenekelőtt az árcsökkenés kompenzálására.

Nem az EB, hanem a meleg miatt nő a sörfogyasztás
A nagy sportesemények kapcsán a sör és a sós ropogtatnivalók forgalmának emelkedésére számítanak a gyártók, kereskedők. Az elmúlt hat év adatainak vizsgálata alapján azonban nem mutatható ki egyértelmű összefüggés a rendezvények és a vásárlások között.

Bárhonnan lehet nagyot zuhanni
Az építőipar újabb súlyos zuhanásáról számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH): májusban az ágazat kibocsátása 15,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értéktől. A cégek pedig a piac zsugorodásához egyre kevéssé képesek alkalmazkodni: az idén a második negyedévben az Opten adatai szerint 1200 céget számoltak fel, amelyre korábban még soha nem volt példa. A Magyar gazdaság e szegletében - úgy tűnik - még várni kell az öt éve tartó negatív trend megtörésére.
Újabb emelés jöhet a kutaknál
Az elmúlt egy héten a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 2-3 forint, míg a gázolaj esetében 3-5 forint áremelkedést indokolnak 16-án, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 419 forint, a gázolajé pedig 423 forint lehet július 18-án, szerdán a GKI Energiakutató heti elemzése szerint.
Várni kell még az ipar élénkülésére
Májusban 0,4 százalékkal mérséklődött az ipari termelés. Hasonlóan az előző hónaphoz a kismértékű visszaesést elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek, valamint az üzemanyagok iránti kereslet csökkenése okozta, amelyet a járműgyártás és az élelmiszeripar növekedése sem tudott ellensúlyozni - közölte a a Központi Statisztikai Hivatal.
Maradandó károkat okozott az aszály
Az idén rekord nagyságú területen, 1262 ezer hektáron termesztenek kukoricát Magyarországon. Június elején-közepén a szakértők még jó termést vártak, azonban az elmúlt időszakban tapasztalt forró és száraz idő miatt - a napokban lehullott csapadék ellenére - jelentősen romlottak a kilátások. A Magyar Agrárkamara Növénytermesztési Osztályának jelentése szerint az aszály több helyütt visszafordíthatatlanul károsította a kukoricát.
Újraéledt a remény a piacokon
Örömet okozott Kína! Igaz, hogy csak egy picit, de ez is elég ahhoz, hogy az ázsiai piacok emelkedjenek ma reggel annak ellenére, hogy a Moody's továbbra sem tud a kezére ülni, s odacsapott az olaszoknak. Nevezetesen két fokozattal A3-ról Baa2-re rontotta a minősítést, s ráadásul negatív kilátással látta el.
Kevésbé aggódnak miattunk a befektetők
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az euróövezet tagja, Magyarország ugyanakkor kikerült ebből a tízes mezőnyből a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA idei második negyedéves összesítése szerint.
Óvatosan a táplálékkiegészítővel - Börtön járhat a forgalmazónak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyre többször találkozik olyan, Távol-Keleten feladott postacsomaggal, amelyben Hoodia tartalmú áru található. A Hoodia egy veszélyeztetett növényfaj, behozatalához külön engedély szükséges, így ennek hiányában minden ebből készült terméket lefoglalnak a pénzügyőrök.
A kenyérnekvaló idén is megterem
Néhány nap múlva befejeződhet az őszi búza aratása, mivel a gazdálkodók már a betakarítás több mint 60 százalékával végeztek az országban - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter karcagi határszemléjét követően .
Elindultak a külföldiek Magyarországra
A külföldi vendégeknek köszönhetően folytatódott a vendégéjszakák számának élénkülése a forgalom közel 80 százalékát kitevő szállodákban, melyben a négycsillagos házak szerepe volt meghatározó. Összességében a kereskedelmi szálláshelyeken a szállásdíjbevétel 7,7 százalékkal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint.
Amerikába vándorolnak a magyar megtakarítások
Számottevő lakossági forrás áramlott az év első felében tőzsdei befektetésekbe, amely a megtakarítási hajlandóság javulására utal. A kedvező folyamatot ugyanakkor nem tükrözi a Budapesti Értéktőzsde rendkívül alacsony forgalma, amelynek hátterében egyrészt a külföldi befektetők kivárása húzódik meg, másrészt a magyar kisbefektetők egyre inkább a külföldi értékpapírpiacokon keresnek vonzó célpontokat - derült ki a KBC Securities elemzéséből.
Éledezik a magyar piac - Emelkednek a lakásárak
Úgy tűnik, hogy kezd életre kelni több éves hibernációjából a magyarországi ingatlanpiac. Továbbra is átlag feletti tranzakciószám mutatkozik az ingatlanpiacon.
Szépen hízik a digitális torta
A legnagyobb magyarországi műsorterjesztők hálózatában 2012 májusában 1,739 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizetők száma - a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb televíziós gyorsjelentése szerint.
Örülhetnek a dinnyetermelők - Idén is lesz pénz promócióra
Az idén is folytatódik a múlt évi kedvező tapasztalatok alapján a magyar görögdinnye promóciója, fogyasztásának ösztönzése - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Üzemanyagár - Szerdától megint drágább lehet
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 2-3 forint, míg a gázolaj esetében kb. 5 forint áremelkedést indokolnak 9-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 410 forint, a gázolajé pedig 417 forint lehet július 11-én, szerdán.
Végre egy jó hír
Az ipari termelés májusban éves összevetésben 0,4 százalékkal csökkent, munkanaphatástól megtisztítva 1,9 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest 3,2 százalékos emelkedést jelez az index a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint. A publikált érték az elmúlt hónapban közöltekhez képest kedvezőnek értékelhető.
Állami segítséget kérnek a baromfitenyésztők
Több milliárd forintos kárt okoz a hazai baromfitartóknak a rendkívüli meleg, mert a haszonállatok jelentős része -a telepeken bevezetett óvintézkedések ellenére - hőstresszben elpusztul, illetve súlygyarapodásuk jelentősen csökken.
Kevesebb búza lesz az idén
A Magyar Agrárkamara felmérése szerint ez idáig az őszi árpa termőterületének 70-80 %-án végeztek a betakarítási munkálatokkal, míg az őszi búza esetén a terület 20-30 százalékát aratták le. A tavalyinál 100-200 ezer tonnával kevesebb, 3,7-3,8 millió tonnás búzatermés várható.
Megéri majd lakást venni a dugódíjas övezetben
A dugódíj bevezetését követően az érintett városrészekben nőhet az átlagosnál drágább lakások ára a BDO Magyarország szerint. A könyvvizsgáló és tanácsadó cég elemzése szerint bár a dugódíj végleges feltételeiről szeptember előtt nem várható döntés, továbbra is az egyik legvalószínűbb változat a pesti külső körutak és a budai körút által határolt védett zóna kialakítása.
Optimisták az agrárcégek
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) körében végzett felmérés alapján az agrárcégek mind a gazdaság egészét, mind saját cégük helyzetét tekintve optimistábbak az átlagoshoz képest.
Alacsonyak a szállodaárak Budapesten
Szobafoglaltságban jól teljesített áprilisban Budapest, de a magas szállodai kihasználtság ellenére az átlag szobaárakat tekintve a 28. helyen végzett a vizsgált 31 város közül - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) a nemzetközi és hazai szállodaipar 2012. január-áprilisi teljesítményéről szóló értékeléséből.
Élénkül az ingatlanpiac
Továbbra is a tavalyi átlag feletti tranzakciószám mutatkozik az ingatlanpiacon, igaz a különbség fogyni látszik. A múlt havi, előző év azonos hónapjához mért 10%-os többlet júniusban már csupán 5%.
Bővülhet a feldolgozóipar
A feldolgozóipar bővülését jelzi a júniusi Beszerzési Menedzser Index (BMI), a mutató szezonálisan kiigazított júniusi értéke 52,8 pont, ami 0,5 százalékponttal magasabb a májusi 52,3 pontnál.
Nem ostorozni kell a kormányt, hanem jól lobbizni
Amíg a szakma különböző területei nem tudnak felülemelkedni az egyéni érdekeken, s nem fognak össze az egész ágazat számára fontos kérdésekben, addig nem is sikerülhet a lobbitevékenység - talán ez volt a legfontosabb konklúziója annak a kerekasztal beszélgetésnek, amelyet a Turisztikai Menedzserek Szövetsége szervezett nemrégiben, a budai Arcade Bistroban.
A héten nem lesz olcsóbb a benzin
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin és a gázolaj esetében is az árak változatlan szinten tartását indokolják 2-án, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 408 forint, a gázolajé pedig 412 forint marad július 4-én, szerdán.
Nőtt a magyar haszongépjármű piac
A gazdasági válság miatt májusban folytatódott a lemorzsolódás az Európai Unió haszongépjármű-piacán; a csökkenés a legnagyobb mértékű volt 2009 óta, Magyarországon viszont növekedést regisztrált az ACEA szakmai szövetség.
Piacmustra – Több tér termelőknek
Röpke két hónap leforgása alatt négy új termelői piac nyitott meg Budapesten, a legújabb éppen a Kossuth téren a Vidékfejlesztési Minisztérium árkádjai alatt. A kezdeményezések nem csak a fővárosi lakosoknak jók, akik így közvetlenül, - és sokszor olcsóbban - juthatnak hozzá a háztáji termékekhez, hanem a termelőknek is, akik végre eljuthatnak a fizetőképes kereslethez. A piacok növekvő száma azonban azt is jelzi, hogy a lakosság részéről is emelkedik az igény a friss háztáji termékekre.
Augusztusban drágábban nyaralunk
A nyári hónapok közül augusztusban költjük a legtöbbet a nyaralásra, átlagosan 76 ezer forintot - derül ki a Szallas.hu adataiból. Idén is a fürdővárosok a legnépszerűbbek.
Jó lesz az aratás - Egymillió tonna búza mehet exportra
Nógrád megye kivételével - az ország valamennyi megyéjében megkezdődött az őszi árpa aratása. Az első betakarítási eredmények a véglegesen becsült termésátlag körül mozognak. Az őszi árpa után megkezdődött az őszi búza aratása is az országban, kenyérgabonából a tavalyihoz hasonlóan 4 millió tonna termés várható.
Górcső alá veszi a kormány a dinnyetermelőket
A vidékfejlesztési miniszter a regisztrált dinnyetermelők teljes körű ellenőrzését rendelte el június 20-ától. A vizsgálat célja, hogy csak olyan őstermelők árusíthassanak a kijelölt, forgalmas helyszíneken magyar görögdinnyét, akik saját termésüket árulják.
Céges vásárlások tartják életben az autópiacot
Annak ellenére, hogy az új autók értékesítése az előző évhez képest több mint 20 százalékkal növekedett, a gépjármű-finanszírozás az első negyedévben 15 éves mélypontjára süllyedt. A használt, illetve az új autók lakossági finanszírozása 2011 utolsó negyedévéhez képest a Lízingszövetség első negyedéves adatai, valamint a Lombard szakmai becslése alapján további közel 20 százalékot csökkent. A flottafinanszírozás ezzel beérte, sőt, meg is előzte a történelmi mélypontra ereszkedő lakossági gépjármű-finanszírozást.
Már senki nem védett a válságtól
Az elektronika és a számítástechnika néhány éve még a kevésbé kockázatos ágazatok közé tartozott Magyarországon, fizetésképtelenségi mutatójuk azonban mára jelentősen romlott. Az első negyedévben ebben az ágazatban is jócskán, 65 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma egy év alatt.
Van, ami Magyarországon a legolcsóbb Európában
Magyarország a negyedik legolcsóbb európai uniós ország volt tavaly az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak az adatai szerint. Az élelmiszerek csak Bulgáriában, Romániában és Lengyelországban drágábbak, de az alkoholos italok és dohánytermékek az unió valamennyi országában többe kerülnek, mint nálunk, s ruházati cikket is csak Bulgáriában lehet kevesebbért megvásárolni mint Magyarországon az uniós statisztikusok szerint.
Erősödő növekedési aggodalmak Európában
Hétfőn még a görög választások eredményét ünnepelték a piacok, ám az eufória a nap végéig sem tartott. A sorozatos negatív hírek (amelyekből bőven jutott) mélybe nyomták a optimizmust. S, bár némi fellélegzést a jövő heti uniós csúcs hozhatna, ettől sokat várni nem érdemes: megoldási javaslatok a távoli jövőre vonatkozóan vannak, a jelen problémáinak kezelésében továbbra is tanácstalanság a leginkább jellemző. A forint a nemzetközi események viharaiban jól helyt állt, a hazai deviza az euróval szemben a hét közepén 285 forint alá erősödött.
Profitálni lehet a hosszú hétvégékből
Jól járhat a belföldi turizmus idén, több ok miatt is. Egyrész számukra áldás a sok, különböző ünnepeknek köszönhető, hosszú hétvége, de a nem túl rózsás gazdasági helyzet is. Ráadásul a SZÉP kártya is szépíti a képet.
Előny a műszakiaknál! Milyen szaktudással kereshetjük a legtöbbet?
A friss diplomások között a mérnökök, az informatikai szakemberek és a pénzügyi területeken dolgozók számíthatnak magasabb fizetésre hazánkban és a régióban a Hays Hungary munkaerő-közvetítő ügynökség 2012-es bérfelmérése szerint. A már gyakorlattal is rendelkező munkaerő kétszer annyit is hazavihet, mint kezdő kollégája.
Jót tett a kiskereskedelemnek a hőség és az EB
A kiskereskedelmi forgalomban a hőség alatt nő az ásványvíz-, sör- és jégkrémeladás. Az elmúlt napok meleg időjárása miatt lényegesen emelkedett a nyári szezonális termékek iránti kereslet.
Kaszál az adóhatóság az építőipari cégek között
Tavaly havonta átlagosan 340 építőipari céggel szemben indult végelszámolás, az elmúlt három hónapban viszont már havonta 590 vállalkozás jutott erre a sorsra. „A felszámolásoknál még nem ilyen drámai a helyzet, de a végelszámolások 73 százalékos növekedése újabb problémákat vetít előre az ágazatban" - véli Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója.
Idén több sört iszunk
Öt év után újra bővül a magyar sörpiac a Magyar Sörgyártók Szövetségének adatai szerint, tavaly Magyarországon a tagvállalatok által értékesített sör mennyisége 3,8 százalékkal haladta meg az előző évit - közölte Csíkné Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Szépen hízik a kártya
Május végéig 32 milliárd forintot töltettek fel Széchenyi Pihenő Kártyára (SZÉP-kártya) a munkavállalók, ami már meghaladja a korábban az egész évre kalkulált összeget - közölte az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának ülésén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője.