Piac

Így mentenék meg a magyar munkahelyeket
Hároméves, az építés nemzetgazdasági költségvetési keretszámait tartalmazó tervre van szükség ahhoz, hogy kiszámítható legyen a befektetőknek és a kivitelezőknek is a piac - véli az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Még kevesebb benzint fogyasztunk
Összességében 4,3 százalékkal csökkent az üzemanyagok forgalma az első háromnegyed évben, a benzinek kereslete 5,5 százalékkal, a gázolajoké 3,3 százalékkal esett vissza a magyar piacon a Magyar Ásványolaj Szövetség kedden közzétett adatai szerint.

A trafiktörvény első eredménye – Erősödik a feketepiac
A dohányipari szereplők megbízásából a GfK Hungária felmérésének legfrissebb eredményei azt mutatják, hogy a feketekereskedelem arányának csökkenő tendenciája visszafordult, s az illegális kereskedelem újra növekedésnek indult.

Ezek a legnépszerűbb hazai pihenőhelyek ősszel
Átlagosan háromszor annyit költünk éjszakánként szálláshelyre ősszel, mint a nyári időszakban – derült ki a Szallas.hu statisztikáiból. A legnépszerűbb célpont a nyáron inkább hanyagolt Budapest, valamint Eger és Sopron.

Megint emelkedhet a gázolaj ára
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében szinten tartást, míg a gázolaj esetében 1-3 forint emelést indokolnak 15-én, hétfőn. Így a benzin kiskereskedelmi átlagára 432, a gázolajé 439 forint lehet október 17-én, szerdán.

Egyre több a brazil és kínai befektető
Az Európán kívülről érkező befektetők egyre jelentősebb szerepet játszanak az európai kereskedelmi ingatlanpiacon, ahol a befektetések egyötöde más földrészekről érkezett 2012 első felében. – derül ki a CBRE legfrissebb kutatásából.

Aszály és viharok tizedelték idén a mezőgazdaságot
Ebben az évben is a kiszámíthatatlan időjárás, a jégesők, a viharok és az aszály okozták a legtöbb gondot a magyar mezőgazdaságban, és volt, ahol a tűz és a fagy tört borsot az ágazatból élők orra alá. A Generali Biztosító októberig több mint 1300 mezőgazdasági kárbejelentést regisztrált, a becsült kárösszeg meghaladja a 930 millió forintot. Magyarországon ma a nagyságrendileg 5 millió hektáros termőföldterület kevesebb, mint felére kötnek biztosítást, pedig évente közel 130 milliárd forintos kár éri a mezőgazdaságot.

Trafiktörvény: tényleg nálunk a legszigorúbb
Régiós összevetésben is a legszigorúbb és a legkevésbé rugalmas a magyar trafiktörvény, azaz a dohányáruk forgalmának kiskereskedelmi szabályozása. A sok vitát kiváltott szeptemberben elfogadott új szabályozás amellett, hogy még lök egyet a szakadék szélén egyensúlyozó kiskereskedelmen, a feketepiacot is erősítheti.

Ugyanannyit költöttünk, de kevesebbet vettünk
A magyar gazdaság és a fogyasztás stagnálást az első félévben. Szinte minden csatornán emelkedő trendet mutattak a sajátmárkás termékek vásárlásai – derül ki a GfK Hungária idén 20 éves Consumer Panel Services üzletága által publikált legfrissebb Kereskedelmi Analízisek tanulmányból.

Pokolba a biztonsággal, ide a metálfényt!
Az autógyártók által kínált temérdek extrából a metálfényezés és a klímaberendezés a legnépszerűbbek hazánkban új cégautó beszerzésekor – derül ki a LeasePlan Hungária Zrt., hazánk vezető flotta- és gépjárműkezelőjének elemzéséből. Sok kiegészítő nem csak kényelmi szolgáltatás, a fokozottabb biztonsághoz is hozzájárul, a választást azonban nem mindig a racionális érvek vagy a költségek vezérlik.
Áfacsökkentés nélkül nem lesz magyar húsipar
Nehéz idők járnak a magyar húsiparra: sorozatban kerülnek nehéz helyzetbe a jó nevű magyar élelmiszeripari vállalkozások. Gondok vannak a Gallicoop háza táján, felszámolás alá került a Kapuvári Hús, finanszírozási nehézségekkel küzd a Gyulai Húskombinát. Ágazati szereplők szerint az élelmiszerekre kirótt magas áfa csökkentésével megoldhatók lennének a szegmens problémái, ám erre – legalábbis a belátható időben – nem lesz pénz a magyar költségvetésben.
Megtört a lendület, bezuhant az ingatlanpiac
Az idei év leggyengébb hónapját mutatja a szeptemberi forgalom, amely látványosan törte meg az elmúlt 3 éves átlag felett teljesítő 2012. évi havi adatsort. Az alig 6 500 tranzakció nemcsak a tavalyi azonos hónapnál kevesebb 17%-kal, de az igen gyenge tavalyi átlag alatt is 12%-kal teljesített.
Bíztató nyarat zártak a hazai hotelek
A belföldivendég-éjszakák számának növekedési üteme (+6,0) idén először augusztusban haladta meg a külföldiekét (+4,5%), amelyben elsősorban a SZÉP-kártya felhasználás bővülése játszott szerepet. A szállodai vendégforgalom 12 százalékkal élénkült, főként a négycsillagos házak jó szereplésének köszönhetően. A kereskedelmi szálláshelyek árbevétele folyó áron 12 százalékkal nőtt - a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint.
Felépülőben a budapesti irodapiac
A piaci hangulatot továbbra is a környező európai gazdaságok, főként Magyarország bizonytalansága határozza meg az irodapiacon a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó vállalat legfrissebb irodapiaci adatai szerint.
Újra drágulnak az üzemanyagok
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 4-6 forint, míg a gázolaj esetében 1-3 forint emelést indokolnak 8-án, hétfőn. Így a benzin kiskereskedelmi átlagára 435, a gázolajé 438 forint lehet október 10-én, szerdán.
Engedett a kormány: „levegőhöz” juthat a dohányipar
A korábban tervezettnél kevésbé növelné a dohánytermékek jövedéki adóját a parlament költségvetési bizottsága, de az emelést nem két, hanem egy lépésben hajtanák végre az idén december elsején. Az iparági érdekképviseletek szerint így könnyebb helyzetbe kerülnek a gyártók.
Élelmiszermaffia Magyarországon – Bekeményít a VM
Ki fogjuk takarítani a magyar piacról azokat a cégeket, amelyek hamisított vagy nem megfelelő eredet-megjelölésű terméket hoznak forgalomba - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A nagybani piacok augusztusban indult ellenőrzései során sok gyanús cég neve merült fel, s ezért kimondható, hogy maffiaszerű hálózat működik a magyar élelmiszeriparban.
Menő üzlet a kuponozás
Akár az eredeti ár töredékéért is élvezheti a fogyasztó a választott szolgáltatást, míg a cég olyan réteget is meg tud szólítani, amelyet más eszközökkel nem érne el – ezért töretlen Magyarországon a kuponozás népszerűsége. Ráadásul az online vásárlók részaránya még viszonylag kicsi hazánkban, így még bőven van növekedési potenciál a piacon.
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia készül
Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszer-biztonsági stratégiát dolgoz ki. A dokumentum célja, hogy meghatározza azokat a lépéseket és eszközöket, amelyeken keresztül a fogyasztók egészségének védelme a jövőben is hatékonyan megvalósítható.
Tényleg a gázra lépett a gépjármű-kereskedelem?
Az elmúlt pár hónapban többen arról cikkeznek, hogy a gépjármű-kereskedelem fellendülőben van. Reméljük, hogy a 2012 és 2013-as év meghozza végre a várva várt fellendülést, sajnos azonban a jelenlegi adatok még nem ezt mutatják. Az elmúlt 12 hónapban ugyanis 5,17 százalék volt a gépjármű-kereskedő cégek bedőlés aránya az egy évvel ezelőtti 4,45%-kal szemben - derül ki a Bisnode csoporthoz tartozó, PartnerControl döntéstámogató céginformációs szolgáltató elemzéséből. Az egy évvel korábbinál tehát jóval több kereskedő cég vált fizetésképtelenné a szaktorban, ami negatív tendenciát jelez.
Rossz hír az autósoknak: drágulhat az üzemanyag
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 2-4 forint, míg a gázolaj esetében 1-3 forint emelést indokolnak 1-én, hétfőn. Így a benzin kiskereskedelmi átlagára 433, a gázolajé 438 forint lehet október 3-án, szerdán.
Félrevezető adatok: nincs javulás az építőiparban
Augusztusban az ágazati adatokban nem volt tetten érhető az építőipar válsága, de ez nem jelenti a kilátások javulását. „Sokkal inkább a szezonális hatások és a megváltozott jogszabályok vezettek kedvezőbbnek tűnő eredményre, ám nem kétséges, hogy a közeljövőben egyre több cég szűnik meg az ágazatban” – értékelte a helyzetet az adatokat közzétevő Opten céginformatikai szolgáltató ügyvezetője.
Lövése sincs az EU-nak, hogy kellene segíteni
Lesz-e elegendő élelmiszer és milyen áron? Ezzel a kérdéssel nagyon sok politikus foglalkozik most, hogy részben az aszályos időjárás miatt jelentősen drágultak az élelmiszer alapanyagok világpiaci árai. A drágulás különösen az állattenyésztőket hozza nehéz helyzetbe, a jelek szerint azonban ezzel Brüsszel még nem foglalkozik mélyrehatóbban.
Nulláról százas tempóra kapcsolt augusztusban az autópiac
Az év első nyolc hónapjában a tavalyival összehasonlítva 18%-kal növekedtek a hazai új személygépjármű értékesítési számok és ezzel Európa harmadik legnagyobb növekedését érte el a magyar piac. A cégautó forgalomba helyezés is hasonló növekedést mutat, derül ki a LeasePlan Hungária Zrt., hazánk vezető flotta- és gépjárműkezelőjének elemzéséből.
Állóvíz az ipari ingatlanpiacon
A budapesti ipari ingatlanpiac az év első felében stabil maradt, a kereslet és kínálat kiegyensúlyozottsága jellemezte. „A bérleti díjak szintén várakozásoknak megfelelően alakultak. A kínálat nem bővült, így az üresedési ráta, a bérleti díjak és a nettó felszívás többé-kevésbé változatlan maradt. A megkötött ügyletek volumene nem érte el a 2011. évi szintet, bár az év első félévében folyamatos kereslet jelentkezett a bérlők részéről.” – mondta Beck Tamás, a Colliers International Hungary ipari ingatlan üzletágának igazgatója a cég ipari piaci jelentésének megjelenése kapcsán.
Nagyon olcsók a magyarországi szállodák
Szobafoglaltságban jól teljesített júliusban Budapest, az átlag szobaárakat tekintve azonban csak a 28. helyen végzett a vizsgált 31 európai nagyváros közül - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), a nemzetközi és hazai szállodaipar 2012. január-júliusi teljesítményéről szóló értékelésében.
Odacsapott az aszály a gabonatermésnek
Nagyobb területen termesztettek idén kalászos gabonákat, mégis kevesebb termett, mint tavaly, ez az egyik legsúlyosabb következménye az idei aszályos időjárásnak. A növekvő gabonaárak talán kompenzálják a termelők veszteségeit, nehéz helyzetbe hozzák azonban az állattenyésztőket, akik a termékeikre kirótt magas áfa csökkentését kérik a kormánytól.
A családok felének van csak autója
A Bosch és a Medián reprezentatív felmérése megállapította, hogy 2012-ben a magyar háztartások közel fele rendelkezik csak saját autóval, 40 százalékukban egy gépjármű található, és a családok alig 5 százalékára igaz, hogy több autót tudnak fenntartani. A hazai háztartások tulajdonában lévő autópark a két évvel ezelőtti szinten stagnál: az egyes társadalmi rétegeket vizsgálva minimális átrendeződés történt ugyan a családok autóvásárlási és eladásai szokásaiban, növekedés azonban nem tapasztalható.
Rég nem látott szinten a hazai turizmus
Nőtt a vendégéjszakák száma júliusban az előző év azonos időszakához képest, az árbevétel pedig 9,6 százalékkal hízott. A magyar kereskedelmi szálláshelyeken január és július között eltöltött közel 12 millió vendégéjszaka egyaránt meghaladja a 2008-as gazdasági világválság előtti és utáni szintet.
Jó hír! Csökkenhet a benzinár
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 3-5 forint, míg a gázolaj esetében 1-3 forint csökkenést indokolnak 17-én, hétfőn. Így a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi átlagára is 444 forint lehet szeptember 19-én, szerdán.
Több családnál egyre több a birka
Újból nő az előző években csökkenő juhállomány. A sikerhez a vidékfejlesztési tárca által biztosított támogatásokon felül hozzájárul a stabil piaci helyzet és a gazdálkodók fejlesztési szándéka is - mondta Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a családi gazdaságnak számító mátranováki „Faluhely major" mintateleppé avatásakor.
Emelkedő aktivitás az ipari ingatlanpiacon
Az ipari ingatlanokba való befektetés szintje stabil maradt az elmúlt negyedévekben Közép- és Kelet-Európában, derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatási adataiból. Az ingatlanállomány bővülése és a fejlesztők eladási szándéka együtt növelte a szektor likviditását: 2012 első félévében 375 millió eurónyi ipari ingatlan cserélt gazdát.
Lehet, hogy jövőre a bort is importálni kell
Jó minőségű az idei szőlőtermés, régen volt ilyen egészséges a magyar szőlő, de az olcsóbb borokból várhatóan olasz importra szorul az ország. Az aszály miatt ugyan csökkent a termésmennyiség, de a többi mezőgazdasági ágazathoz képest a szőlőültetvények viszonylag jól viselték a szárazságot.
Nincs piac, de bíznak a feltámadásban
Tíz év után először elmarad a jövő hét végére tervezett 21. őszi budapesti Lakásvásár. A szakma évtizeden át meghatározó rendezvénye egyfajta lakmusz papírja volt a lakáspiacnak, a kiállítók és látogatók száma mindig hű képét mutatta a piac állapotának.
Feljövőben az e-kereskedelem
A GfK Hungária az idei évre a fogyasztás csökkenését, jövőre pedig stagnálását prognosztizálja. A háztartások költési szerkezetében jelentős változások történtek az elmúlt évtizedben, minek eredményeképpen főként az élelmiszerek és az élvezeti cikkek, valamint a ruházkodás terén fogták vissza a fogyasztást. A változások negatívan érintették a hazai tartós fogyasztási cikkek piacát is - a térségben tapasztalható egyébként pozitív trendek ellenére. Külön figyelmet érdemel az online értékesítés növekedése még akkor is, ha az élelmiszer termékek piacán részaránya még elenyésző.
Élelmiszerbiztonság: 66 millió forintos bírság a nyáron
A 2012. évi nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzésekre június 25. és augusztus 31. között került sor az egész ország területén, melynek elsődleges célja volt a nyári melegben, a nyaralók és turisták miatt megnövekedett forgalom mellett is fenntartani az élelmiszerbiztonságot.
Uniós pénzek jöhetnek aszálykárokra
Két éve küzdenek a termelők az aszállyal, a magyar kormány segítsége után, valószínűleg uniós segítségre is számíthat a magyar mezőgazdasági ágazat. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Kossuth Rádióban reményét fejezte ki, hogy a szolidaritási alapból segítséget nyújthatnak a károsult gazdálkodóknak, amennyiben Brüsszelben elfogadják az ezzel kapcsolatos magyar javaslatot.
ÉVOSZ: a lánctartozáson nem segít a fedezetkezelés kiterjesztése
Kiterjesztené a fedezetkezelői rendszert a Belügyminisztérium a közbeszerzések hatálya alá eső beruházásokra is, hogy csökkentse a lánctartozások mértékét az építőiparban. Az ÉVOSZ szerint azonban ezzel amellett, hogy szükségtelenül nagy terheket rónak a vállalkozásokra, nem lehet felszámolni a jelenséget.
Júliusban javítottak a szállodák
A külföldi vendégforgalom növekedése, a hazai visszaesése eredőjeként 3,3 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma júliusban az előző év azonos időszakához képest. Az árbevétel folyó áron 9,6 százalékkal hízott.
Borturizmus? Egészségünkre!
Kezd felnőni a magyarországi borturizmus, ez látható a szaporodó programkínálatból, fesztiválokból. A nyolcvanas években már népszerűnek számító desztinációk mellett, mint a Badacsony, vagy a Tokaj-Hegyaljai borvidék, már olyan újabb, eddig viszonylag háttérbe szorult tájegységek is egyre népszerűbbé válnak, mint a legendás Hajósi pincesor, Pannonhalma, vagy a Móri borvidék.
Hajmeresztően emelkedhet a héten a benzinár
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 5-7 forint emelést, míg a gázolaj esetében szintentartást indokolnak 10-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 440 forint, a gázolajé pedig 438 forint lehet szeptember 12-én, szerdán.
Brüsszel a Gazprom ellen - Manipulálták a gázárat?
Versenyfelügyeleti eljárást indított az Európai bizottság a Gazprom orosz energetikai óriáscég ellen, mivel felmerült a gyanú, hogy a vállalat visszaélt piaci erőfölényével. Magyarország is azon országok között van, amelyekben a Gazprom visszaélhetett vagy visszaélhet piaci helyzetével. A Gazprom eddig nem kapott hivatalos értesítést az Európai Bizottságtól a versenyfelügyeleti vizsgálat megindításáról. Szakértők szerint súlyos következményekkel járhat a Gazprom elleni vizsgálat, ugyanakkor Moszkva hibát követ el, ha alábecsüli Brüsszel elszántságát.
Október végén döntés a tanyafejlesztési pályázatokról
Összesen több mint négyszáz pályázatot fogadtak be a Tanyafejlesztési Program keretében a közel kéthónapos pályázati időszak alatt, július eleje és augusztus vége között. A nyertes pályázatokról a vidékfejlesztési miniszter ez év október 31-ig hoz döntést.
A tengerentúlról tolják az ingatlanpiacot
A nem európai befektetők a kereskedelmi ingatlanbefektetések 25 százalékát generálták 2012 második negyedévében, ami 2007 második negyedéve óta a legmagasabb arány - derül ki a CBRE legfrissebb kutatási adataiból.
Olcsóbb irodákat keresik a kkv-k
Az irodapiac a négy évvel ezelőtti válság következtében jelentősen átalakult. A kihasználtság erősen csökkent, a fejlesztési kedv visszaesett, a kereslet átalakult.
Bajban lesznek a fuvarozók - Rekordközelben a dízelár
Tovább folytatódik az üzemanyagárak emelkedése, ezúttal három forinttal nő a gázolaj ára is, még nehezebb helyzetbe hozva a közúti fuvarozókat. A drágulás ráadásul tovább pörgeti az amúgy is magas inflációt.
Éltető erejét veszítheti el az ingatlanpiac
Közhelynek számít, hogy a magyar ingatlanpiac igen nehéz időket él meg, akkor is, ha olykor úgy tűnik, mintha látszana a fény az alagút végén. Az árak még mindig nagyon mélyen vannak, a 2008-as gazdasági válság begyűrűzése óta nem tudott a szegmens kikecmeregni a gödörből. A válság mellett azonban még egy nagyon komoly demográfiai-gazdasági fenyegetéssel is szembe kell néznie a piacnak: a fiatalok és a cégek elvándorlása ugyanis tovább csökkentheti az amúgy is alacsony keresletet.
Kevesebb lesz a bor, de az nem gugolós lesz
Kétmillió hektoliter körüli bortermelés várható az idén Magyarországon, a múlt évi mintegy 2,5 millió hektoliterrel szemben. A rendkívüli időjárás a szőlőültetvényeket is megviselte. Ezért a termés mennyisége az idén 380-400 ezer tonna körül alakul majd, szemben a múlt évi 450 ezer tonnával. Ugyanakkor a termés minősége kitűnő, a fürtök egészségi állapota jó, a mustfokok magasak.