Piac


Mennyiért kapni CSOK-os lakást?

Mennyiért kapni CSOK-os lakást? 

December második felében és január első napjaiban számottevően, 64 százalékkal nőtt a magánszemélyek által feladott hirdetések száma, ami elsősorban a Családok Otthonteremtési Kedvezményének (CSOK) kibővítésével magyarázható - derül ki az ingatlan.com friss összeállításából. Budapesten a CSOK-képes új lakások átlagos négyzetméterára 535 ezer forint, Székesfehérváron 380 ezer forint, Debrecenben pedig 345 ezer forint.
Milliókba kerülhet a felelőtlenség

Milliókba kerülhet a felelőtlenség 

Az utóbbi években ugyan jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik biztosítást kötnek síelésük idejére, de a kiutazók közel fele még mindig biztosítás nélkül utazik és nincs tisztában a síelés anyagi és egyéb kockázataival.
Még tovább drágulhat a cukor

Még tovább drágulhat a cukor 

Több mint 18 százalékkal drágult a kristálycukor kilója tavaly június óta, és a világpiaci tendenciák alapján további áremelkedésre lehet számítani - mondta Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.
Szintet lépett a magyar autópiac

Szintet lépett a magyar autópiac 

A múlt évben összesen 103 ezer új jármű talált gazdára a magyar járműpiacon, ami 13,8 százalékos növekedést jelent éves összevetésben, 2013-hoz viszonyítva pedig közel 40 százalékos bővülésnek felel meg – közölte a Magyar Lízingszövetség a Datahouse adatai alapján. A szervezet arra számít, hogy a járműpiacon növekedhetnek az eladások az idén is.
Egyre tudatosabban veszünk kozmetikumot

Egyre tudatosabban veszünk kozmetikumot 

Az ár mellett a termék összetétele számít a legfontosabb szempontnak a magyar nők körében, amikor szépségápolási cikket vásárolnak, az életkorral párhuzamosan pedig erősödik a vásárlói tudatosság – derül ki a CD kozmetikai márka és az NRC piackutató által végzett reprezentatív felmérésből.
Hol drágultak a legtöbbet a lakások – és hol fognak még?

Hol drágultak a legtöbbet a lakások – és hol fognak még? 

A válság alatt mélybe süllyedő ingatlanpiac élénküléséről szólt 2015, elsősorban a használt lakások piacán, de a kormányzati intézkedéseknek – a CSOK kibővítésének és a lakásépítés áfája csökkentésének – köszönhetően az újlakás-piacon is fellendülés jöhet a jövőben. Az ingatlan.com a hirdetési árak alapján készített összesítése szerint vidéken átlagosan több mint 10 százalékkal nőttek a négyzetméterárak 2015-ben, a budapesti drágulás pedig extrém mértékű, 30 százalékos volt. Igaz, térségenként eltérő mértékűen.
Téglát is inkább online veszünk

Téglát is inkább online veszünk 

Látványosan változnak a lakosság vásárlási szokásai az építőipar területén. Jelentősen megerősödött az interneten való tájékozódás, információszerzés, egyre tudatosabbak a megrendelők és erősödött az online építőanyag vásárlás 2015-ben. Az országgyűlés által most megszavazott áfa csökkentés miatt várható élénkülés tovább erősítheti e trendeket. 2016. online építőanyag kereskedelem éve lehet – állítja a Mapei Kft. ügyvezetője.
Szilveszter? Akkor Budapest!

Szilveszter? Akkor Budapest! 

Karácsonykor kevesen, az év utolsó napján azonban annál többen szeretnének kimozdulni otthonról. A trivago.hu szálláskereső weboldal adatai szerint Budapest a legkeresettebb európai úti célok között van, és lassan nem marad szabad szoba 2015 utolsó éjszakájára.
A drogériákban a tusfürdő volt a legmenőbb termék

A drogériákban a tusfürdő volt a legmenőbb termék 

Hét százalékkal nőtt a háztartási vegyi áruk forgalma az idén, a tusfürdők, papírzsebkendők és öblítők forgalma viszont kétszámjegyű növekedést könyvelhetett el. A legtöbbet Budapesten és a keleti országrészben emelkedett a vásárlások értéke.
Lesz mit ropogtatni a stadionokban

Lesz mit ropogtatni a stadionokban 

A következő években a napraforgó vetésterületének jelentős növekedésével lehet számolni, egyrészt a kedvező terményárak miatt, másrészt azért, mert a napraforgó jobban viseli az aszályos időszakokat - közölte a növényvédőszer- és vetőmag-értékesítő Syngenta Magyarország.

Legkapósabbak az 50 négyzetméter alatti, felújított lakások 

Budapesten 73 százalékkal nagyobb az esélye egy eladásra kínált lakás értékesítésének, mint vidéken, egy lakáson másfélszer könnyebb továbbadni, mint egy családi házon, a legkapósabbak az 50 négyzetméter alatti, felújított lakások - állapította meg az Otthontérkép ingatlankereső portál legújabb elemzésében.

Mi hét évig spórolunk egy lakásért - de nincs ez mindenhol így 

A Deloitte gazdaságkutató cég kiszámította, hogy mennyit kell spórolniuk az európai átlagpolgároknak annak érdekében, hogy egy átlagos, 70 négyzetméteres lakáshoz hozzájussanak. Természetesen Magyarországra kivetítve - az átlagkeresetek fényében - az adatok árnyaltabbak, hisz nem meglepő módon nekünk magyaroknak sokkal nagyobb erőfeszítésünkbe kerül az, hogy a hőn áhított ingatlanhoz hozzájussunk.

Milyen biztosítást kötne James Bond? 

Novemberben a legszenzációsabb filmesemény a 007 Spectre – A Fantom visszatér című film premierje volt, melyben a 007-es ügynök újra akcióba lépett. Az Allianz szakértői megvizsgálták James Bond milyen károkat okozott a filmben, ezt követően áttekintették, hogy a Military Intelligence Section 6 (MI6) ügynökeinek milyen biztosításokat érdemes kötniük a hétköznapjaikra.

Ajándékkal is mellényúlhatunk 

Egy hét sincs hátra az ünnepekig, az üzletközpontokban pedig már megkezdődött a szokásos roham, egy felmérés szerint ha ajándékot veszünk szeretteinknek, elektronikai termékkel nem nyúlhatunk mellé, de egy dísztárgy már rizikós ajándék.

Ezt művelte a spekuláció a gabonapiacon 

A világ gabonatermésének majdnem 70 százalékát a búza és a kukorica teszi ki idén. A korábbi magas árak miatt sokak érdeklődését felkeltette az árutőzsde gabonaszekciója az elmúlt években. Ez a figyelem pedig azt is jelentette, hogy a piacot torzító hatások érték. Megjelent a spekuláció és vele együtt a bizonytalanság mértéke fokozódott. Ez pedig az időjárás kiszámíthatatlanságával együtt időnként túl sok a piacnak.

Ajándékot kapnak a dízelesek karácsonyra 

A heti átlagos piaci változások, valamint a múlt héten péntekre bejelentett dízel árcsökkentést is figyelembe véve a benzinnél stagnálás, a gázolajnál pedig 0-3 forintos csökkentés lehetséges. A benzin ára 328-330 forint/liter közötti szinten, a gázolaj ára várhatóan 314-316 Ft/liter közötti szinten változhat.

A teljes fogyasztásunk tizedét ilyenkor vásároljuk 

A december hagyományosan erős forgalmat jelent a kiskereskedelemben, a háztartások az átlagos havi költésüknél mintegy 20 százalékkal többet fordítanak ilyenkor élelmiszerre és háztartási vegyi árura. Ez azt is jelenti, hogy a családok éves FMCG kiadásaik 10 százalékát az év utolsó hónapjában hagyják az üzletek kasszáinál. A karácsonyi ajánlatok és széles árukínálat a hipermarketeknek hoznak a legtöbbet, ugyanakkor a többi csatorna forgalmára is jó hatással vannak az adventi előkészületek.

Még olcsóbb lehet a tankolás 

A nyersolaj árfolyamának további esésével számol a piaci szereplők zöme a csütörtökön ismertetett legújabb londoni befektetői felmérés szerint. Az olajár csökkenése jó hatással lehet a hazai üzemanyagárakra.

A nagy meleg elintézte a zöldségeket 

Idén mintegy 2,5 millió tonna zöldséget és gyümölcsöt takarítottak be a termelők, mintegy 500 ezer tonnával kevesebbet a 2014. évi rekordnál, a terméskiesés oka főként a szélsőséges időjárás, a fagy, a nagy meleg és a kevés csapadék volt - mondták a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) vezetői.

Olaszország a legmenőbb célpont 

Évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy a téli szünidő másfél-kéthetes időszakát külföldön töltik. Az utazási irodák ajánlatait böngészve látható, hogy immár feltűntek a last minute ajánlatok is, melyek kedvezményei kompenzálhatják az ilyenkor jellemző, akár 30-40 százalékos felárat. Az Utazasnet.hu felmérte, hogy melyek az idei legnépszerűbb év végi célpontok az oldalain, emellett összegezte a kapcsolódó foglalási tapasztalatokat is.

Több nyugdíjat akar a magyar, mint amennyit kaphat 

A hazai lakosság a saját, nyugdíj előtti havi keresetének 83 százalékával lenne maradéktalanul elégedett nyugdíjjáradékként. Igaz a várakozás ennél pesszimistább: a legtöbben a jövedelmük 64 százalékára számítanak időskorukban. – derült ki az OTP Öngondoskodási Indexéből.

A Sberbank bezár 13 magyarországi fiókot 

A Sberbank Magyarország bezárja hét vidéki és hat budapesti fiókját. A fiókstratégiában a könnyen megközelíthető és nagy kihasználtságú bankfiókok kapnak prioritást.

A dízeleseknek jó hírünk van, a benzineseknek kevésbé 

A heti átlagos piaci változások, valamint a szerdán bejelentett benzin és dízel árcsökkentés után a hét második felében történt folyamatok alapján a benzinnél 3-5 forintos emelés, a gázolajnál pedig 3-4 forintos csökkentés lehetséges.

Jövőre is emelkedik a fizetésünk 

Globálisan 2,5%-kal növekednek a reálbérek, amelyre hosszú ideje nem volt példa. Ez azonban nem csak a valóban magas emeléseknek, hanem a rekord alacsony inflációnak is köszönhető – mutat rá a Hay Group menedzsment tanácsadó cég elemzése. Akárcsak idén, Magyarország jövőre sem marad el ettől, átlagosan 2,4%-kal emelkednek majd a reálbérek.

Aki most ingatlanhirdetést böngész, az vásárol is 

Novemberben is az egy évvel korábbival szinte megegyező, 10 533 db ingatlan cserélt gazdát. Bár a forgalom hasonló, mindez folyamatosan növekvő lakásár környezetben történik, amelyhez a magáncélú vásárlók lassan alkalmazkodnak. Az idei összforgalom a Duna House becslése alapján 125 118 ingatlan adás-vételnél jár, amely a tavalyi azonos időszakkal összehasonlítva 30%-kal erősebb forgalom. Amennyiben a december is a tavalyihoz hasonlóan alakul majd, úgy a 2015-ös összforgalom 134-135 ezer tranzakció körül zár, amely a válságot követő legerősebb év lesz. A magas forgalom azonban azt mutatja, hogy bár a kereslet apad, akik érdeklődnek, ők komoly szándékkal vannak jelen a piacon.

Külföldön dolgozna? Egy szakma azért nem árt 

Továbbra is vonzó a magyarok körében a külföldi munkavállalás. Habár a statisztikai adatok szerint legnagyobb arányban felsőfokú végzettséggel vágnak neki a nagyvilágnak a munkakeresők, közülük csak kevesen tudnak saját szakmájukban elhelyezkedni. Ennek a fő oka, hogy az elméleti tudás helyett Európa-szerte nagyobb igény mutatkozik a jól képzett, gyakorlatias szaktudással rendelkező munkaerőre.

Jó előre kell tervezni, és meglehet a 235 ezer nettó 

Nem elérhetetlen az áhított bér a pályakezdők számára a Metropolitan Főiskola szerint, hiszen jó esetben egy karrier nem a diploma kézbevételével kezdődik. Viszont érdemes már jó előre eltervezni, hogyan akarunk érvényesülni.

A fizetés kétharmadát elviheti az albérlet 

Októberben és novemberben átlagosan havi 130 ezer forintért lehetett kivenni egy budapesti - 40-80 négyzetméteres lakást, ami 8 százalékos díjemelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A megyeszékhelyek közül Pécsen 33 százalékkal, Miskolcon 28 százalékkal nőttek a bérleti díjak, miközben Szekszárdon 18, Szombathelyen pedig 20 százalékkal csökkentek - derül ki az ingatlan.com friss összeállításából, amely szerint több nagyvárosban a nettó fizetés kétharmadát elviheti egy albérlet.

Várjunk szerdáig a tankolással, nagyot eshet a benzin ára 

A heti átlagos piaci változások, valamint a szerdán (december 2-án) bejelentett dízel árcsökkentés után a benzinnél 7-10 forintos, a gázolajnál pedig 3-4 forintos csökkentés lehetséges.

Idén már tényleg csoki a Mikulás 

A csokimikulásokon nem fog múlni az ünnep sikere, a Magyar Édességgyártók Szövetségének jelentése szerint ugyanis már csak elvétve találni a boltokban nem valódi csokiból készült Mikulást. Ezt a Nébih vizsgálata is alátámasztja, idén mindent rendben találtak a télapófiguráknál.

Olcsóbban adják, vagy a nyakukon marad 

A világ kukoricakészlete - a tavalyi rekordtól alig elmaradva - 1,292 milliárd tonnára várható a a jelenlegi gazdasági évben. Ugyan a kereslet is évről-évre nő, ám a globális kínálat rendre meghaladja azt. Így egyre nagyobb készletek halmozódnak fel a raktárakban, aminek nem lehet más kifutása, mint az árak csökkenése.

Olcsóbb lakást venni, mint bérelni 

A bérleti díjak komolyan emelkedtek az idei évben, a fellendülés mögött hasonló okok húzódnak meg, mint az adásvételek esetén: a háztartások javuló bizalma, az elhalasztott költözések megvalósulása. Értelemszerűen a bérleti piacon azok jelennek meg, akik nem rendelkeznek elegendő tőkével a lakásvásárláshoz, de a magas bérleti díjak mellett felmerül a kérdés, jobban megéri-e a lakásvásárlást hitelből finanszírozni, mint ugyanazt a lakást kibérelni? Az Otthon Centrum és az Otthon Centrum Hitel Center számításai szerint egyértelműen igen. Tíz éves időtávon a lakásbérlés és ugyanannak a lakásnak a hitelből történő megvásárlása között akár tízmillió forintos költségkülönbség is lehet, az utóbbi javára.

Pénzt kapnak az Astra ügyfelek 

Visszaigényelhetik a kötelező biztosítás mellett befizetett 30%-os baleseti adójukat az ASTRA Biztosítótól már távozott, de befizetett díjuk egy részét elveszítő ügyfelek. Az összesen mintegy 300 millió forintnyi visszajáró adó a NAV tegnapi naptól elérhető nyomtatványán igényelhető vissza – áll a Biztosítás.HU alkuszi portál közleményében.

Éjfélig még válthatnak az autósok 

Éjfélig még válthatnak az autósok az utóbbi évek legnagyobb díjemelését hozó kötelező biztosítási kampányában. A ma záruló kampány érdekessége, hogy a díjemelések közepette nemcsak a január elsejei évfordulós ügyfelek, de a nemrég csődbe ment Astra Biztosító ügyfelei sem váltottak az elvárt számban, utóbbiak komoly kockázatot vállalva döntésükkel.

A benzineseknek megint drágább lesz a tankolás 

Az üzemanyagpiacokon a benzin ára a hét négy napján stagnált, majd péntekre kilőtt. A gázolaj ára a hét folyamán lassan csökkent, ezért a szerdán bejelentett áremelés után a benzinnél további 3-4 forintos emelés várható, a gázolajnál pedig 2-3 forintos csökkentés lehetséges.

Most már tényleg váltania kéne az astrásoknak 

Mielőbb célszerű másik hazai biztosítónál megkötniük szerződésüket a még az Astra Biztosítónál kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfeleknek. Ennek elmulasztása kockázatos, mert az Astra hazai fióktelepének működése decembertől leállhat. Az astrás kgfb-biztosítottak miatt kárt szenvedett üzembentartók jelentsék be igényüket a MABISZ-nál.

Még mindig befektetési céllal vesznek lakást 

A Duna House becslése alapján októberben 11 842 ingatlan adás-vétel bonyolódott országszerte. Tavaly ugyanebben a hónapban a közvetítő közel azonos, (11 692) forgalmat becsült. Az egész éves tranzakció mennyiség így 114 565, amely 34%-kal nagyobb mennyiség, mint tavaly az első 10 hónapra becsült forgalom.

Ezért lettek drágábbak az albérletek 

2015-ben sem a kiadó lakások, sem az albérletkeresők száma nem nőtt jelentősen. Az albérleti piacon tapasztalható változások elsődleges mozgatórugója a kiadó körből kikerülő és az eladó körben megjelenő ingatlanok magas aránya.

Hiába vagyunk egyre képzettebbek? 

Egyre képzettebbek a munkavállalók világszerte, azonban nem mindig találnak megfelelő állást, azaz a felsőfokú oktatáshoz való egyre jobb hozzáférés nem csökkenti a munkanélküliséget - derült ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb felméréséből, amelyben az oktatás és a munkaerőpiaci elhelyezkedés kapcsolatát vizsgálták.

Nem meglepetés: az okostelefon a húzótermék 

A tartós műszaki cikkek értékesítése 2015 harmadik negyedévében 3 százalékos növekedést ért el 2014 azonos időszakához viszonyítva. A teljes értékesítési összforgalom 125,1 milliárd forintot tett ki. A növekedés fő motorját a telekommunikáció, valamint a háztartási nagygépek jelentették.

A dízelesek örülhetnek ezen a héten 

Az üzemanyagárak változása és a forint árfolyamának gyengülése miatt a benzin ára három forinttal is drágulhat, vagy csökkenhet, míg a gázolajnál is 2-4 forint közötti csökkentés lehetséges, figyelembe véve a november 11-i 2 forintos benzin áremelést is.

Nagy változás a küszöbön a mezőgazdaságban 

A Világkereskedelmi Szervezet Doha-fordulójának elakadása miatt a WTO-tagországok közül többen egyeztetéseket kezdeményeztek fontosabb kereskedelmi partnereikkel a kereskedelmi akadályok leépítéséről. Az EU és az Amerikai Egyesült Államok közt kialakítandó Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség az európai agrárgazdaságok számára fontos változásokat hozhat, amelyre a hazai termelőknek is időben fel kell készülni - hangzott el a K&H és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub legutóbbi rendezvényén.

A statisztika nem hazudik: ez tényleg szerencsétlen nap 

Péntek 13-án sokan gondolkodnak azon, hogyan tudnák elkerülni a balszerencsét ezen a napon. Az Allianz Hungária az elmúlt 10 éves kárstatisztikáját megvizsgálva megállapította, hogy péntek 13-án valóban több kár történik, mint egy átlagos pénteki napon.

Sok turista sok autót bérel 

2015-ben is a turizmus, a külföldi ügyfelek aktív magyarországi utazásai és bérletei tartják mozgásban a hazai autókölcsönzőket. Várhatóan a 2014-ben elért 28%-os export árbevétel növekedést is meghaladják 2015-ben az autókölcsönzők - tájékoztat Haraszti Géza, a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének (MAKSZ) elnöke.

Háromezret spórolt a kötelezőn, aki eddig váltott 

Átlagosan 3400 forinttal kell kevesebbet fizetniük - a jelenlegi biztosító által megajánlott indexdíjhoz képest - jövőre azoknak az ügyfeleknek, akik eddig az idei kgfb-kampány első kilenc napján váltottak a Netrisk.hu adatai szerint.

Hápogott a liba: azonnal visszavonták a terméket a boltok polcairól 

Azonnali termékvisszahívásra kötelezte a Kurunczi Hús Bt.-t a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI), miután a laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy libamáj megjelöléssel kacsamájat forgalmaztak.

Három biztosító lesz a kampány nagy nyertese? 

Az eddigi adatok szerint a tavalyhoz hasonlóan ismét koncentrált a verseny az új kgfb-szerződésekért – derül ki a Netrisk.hu oldalain végzett az első százezer díjkalkulációból. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja - a biztosítási adó nélkül - meghaladja a 13 ezer forintot, ami csaknem 18 százalékos növekedést jelent a tavaly ilyenkor mért átlagdíjhoz képest.

Még drágább lehet a tankolás 

Az üzemanyag piaci árak drágulása és a forint árfolyamának gyengülése miatt a benzin ára 0-2 forint között emelkedhet, a gázolajnál is 0-2 forint közötti változás várható, figyelembe véve a november 4-i áremelést is.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Nincsenek könnyű helyzetben a munkaerőpiacra visszatérő kismamák

Nincsenek könnyű helyzetben a munkaerőpiacra visszatérő kismamák  

Az elmúlt két évben többszörösére nőtt a szövetkezeti foglalkoztatásban dolgozó kismamák száma.

Adózás

Változás a globális minimumadónál

Változás a globális minimumadónál  

Jövőre már központilag nyújthatják be a multik a globális minimumadó bevallását.

Cégblog

Az AI által generált tartalmak és azok hatása a marketingre

Az AI által generált tartalmak és azok hatása a marketingre 

Az utóbbi évek technológiai fejlődése új korszakot nyitott a tartalomgyártásban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo