Sok turista sok autót bérel

2015-ben is a turizmus, a külföldi ügyfelek aktív magyarországi utazásai és bérletei tartják mozgásban a hazai autókölcsönzőket. Várhatóan a 2014-ben elért 28%-os export árbevétel növekedést is meghaladják 2015-ben az autókölcsönzők - tájékoztat Haraszti Géza, a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének (MAKSZ) elnöke.

Kép: Pixabay

Augusztusig a hazai autókölcsönzők 72%-a számolt be forgalombővülésről, míg a fennmaradó 28%-nál nem volt jelentős változás a tavalyi év hasonló időszakához képest. Júliusban és augusztusban idén a korábbi éveknél is erősebb hónapot zártak a hazai piaci szereplők, többek között a Forma 1-nek, a hazai rendezvényeknek, fesztiváloknak köszönhetően. „Idén rekordszámban érkeztek turisták a Liszt Ferenc repülőtérre, ezt a vendégéjszakák számának növekedése is jól mutatja. Sokan jöttek úgy hosszabb időre Európába, hogy nálunk Magyarországon vették fel a bérautót, de egy másik országban adták le. A korábbi évekhez képest idén jóval többen választották ezt a lehetőséget” – emeli ki Haraszti Géza. Hozzáteszi: az átlagos turista egyébként még mindig a kis-kompakt méretű autókat keresi és átlagosan 6-7 éjszakára bérel autót. Az Amerikából érkezők a tapasztalatok szerint több időre, általában két hétre kölcsönöznek autót, de továbbra is jellemző a rövid, hosszúhétvégés bérlet is.

A belföldi bérletek összességében visszaestek

A belföldi bővülés azonban sajnos nemcsak elmaradt a korábbiaktól, hanem a forgalom is visszaesett a legtöbb kölcsönzőnél. Egyes nagyobb, nemzetközi háttérrel rendelkező cégek ugyanakkor növelni tudták a belföldi forgalmukat is. A piac szereplői között viszont továbbra is jelentős különbségek vannak. „A csökkenés okát többek között a piac átrendeződésében lehet keresni, elképzelhető hogy többen választottak olyan kisebb kölcsönzőket, akik nem tagjai a szövetségnek. Emellett egyre több márkakereskedés kínál csereautót flottaprogramjában, így valószínűleg emiatt is volt kevesebb bérautóra szükségük idén a belföldi cégeknek” – véli Haraszti Géza. (A cégek is felfedezték az autókölcsönzőket.)

Nyereséges működés, fejlesztésekkel

A Magyar Autókölcsönzők Szövetségének (MAKSZ) adatai alapján a 2013-as év után a 2014-es évet is nyereséggel zárta az autókölcsönző szakma. 2013 előtt az iparág adózás utáni eredménye épphogy meghaladta a nullát, 2012-ben pedig különösen nehéz évet zárt, ezt jól mutatja a mínusz 23 millió forintos eredmény. „A MAKSZ mind a 18 tagja nyereséges évet zárt tavaly. Fejlesztéseket és beruházásokat a korábbi évekhez hasonló mértékben hajtottak végre a kölcsönzők itthon. Három nagyobb, nemzetközi hátterű cégnél már az elektromos autók is megjelentek a flottában” – összegez a MAKSZ elnöke.

A mobilitás számít, nem a luxus
A magyarok jellemzően utazásaik előtt az utolsó pillanatban foglalnak bérautót, általában az alacsonyabb árkategóriából. Kínában európai jogosítvánnyal nem lehet vezetni, Kubában még nem történt meg a kölcsönzői piacnyitás, Európában, Ausztráliában, Észak-Amerikában és Dél-Afrikában viszont minden nehézség nélkül bérelhető autó.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo