Hápogott a liba: azonnal visszavonták a terméket a boltok polcairól

Azonnali termékvisszahívásra kötelezte a Kurunczi Hús Bt.-t a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI), miután a laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy libamáj megjelöléssel kacsamájat forgalmaztak.

Kép: Pixabay

A vásárlók csalástól való megóvása és a hazai baromfiágazat védelme érdekében a NÉBIH fokozottan vizsgálta az elmúlt időszakban a fagyasztott libamáj forgalmazókat. Ennek eredményeként került most forgalmi korlátozás alá több mint 2 tonna, mintegy 10 millió forint értékű hamisított termék.

A libamáj a gasztronómia egyik legdrágább és legnemesebb alapanyaga. Termelésének és fogyasztásának hazánkban több száz éves hagyománya van, Márton naphoz közeledve különösen nagy népszerűségnek örvend. Mivel külsőre könnyen összetéveszthető a kacsamájjal, ezért – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – az élelmiszerhamisítók is előszeretettel kísérleteznek vele.  Éppen ezért a NÉBIH KÜI munkatársai országszerte több hónapig vettek mintákat fagyasztott libamáj termékekből. Az esetek többségében a fajazonossági DNS vizsgálatok kimutatták, hogy liba helyett kacsából származott az adott termék.

Az ellenőrzéssorozat jelenlegi szakaszában több mint 2 tonna termék került forgalmi korlátozás alá, mintegy 10 millió forint értékben. Továbbá a hatóság kötelezte az érintett céget az általa gyártott valamennyi „fagyasztott libamáj” jelölésű termék forgalomból történő visszahívására és hiánytalan megőrzésére a vizsgálat lefolytatásáig. Az eljárás folyamatban van, a felelős megállapítását követően az élelmiszerhamisítás elkövetője milliós nagyságrendű bírságra számíthat.

Túlélhető a vietnami leves botrány?
Újra fogadja vendégeit a szeptember elején hepatitis fertőzés gyanújával bezárt budapesti Hai Nam Pho Bisztró. Az étterem ezt csütörtökön jelentette be a Facebookon, és bár a levesező több száz követője üdvözölte a hírt, mégsem rohamozták meg a vendégek nagy létszáma miatt a bezárás előtt nem sokkal a szomszédos üzlethelyiséggel kibővített vendéglőt. Lali, létesítmény tulajdonosa elárulta: az elmúlt hetekben milliós nagyságrendű összeget költöttek a NEBIH által feltárt problémák orvosolására.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo