Piac


Jobban járunk a lakásvásárlással, mint az albérlettel

Jobban járunk a lakásvásárlással, mint az albérlettel 

Egyre nagyobb az igény az albérletek iránt, ráadásul augusztusban a keresleti oldalt tovább növelik a kollégiumi férőhelyekről kiszorult diákok is. Annak, aki megengedheti magának, hosszú távon jobban megéri saját ingatlant vásárolni, az alacsony kamatok miatt ráadásul most mindenképpen érdemes hitelfelvételben is elgondolkodni.
Min csúszhatnak el a biztosítók?

Min csúszhatnak el a biztosítók? 

A szabályozási környezet változása és a makrogazdasági kockázatok mellett a számítógépes kockázatok, illetve a kamatlábak negatív változása fenyegetik leginkább a biztosítási szektort – derül ki a PwC kutatásából.
A magyar rozé lehet a hiányzó láncszem

A magyar rozé lehet a hiányzó láncszem 

Régóta foglalkoztatja a boros szakmát, hogyan lehet férfias italt faragni a rozéból: a testesebb vörösborhoz szokott nyugat-európai fogyasztók ugyanis túlzottan nőiesnek találták eddig ezt az italt. A minap azonban – miután provence-i és olasz rozékat utasított maga mögé egy magyar kékfrankos rozé a neves francia bortermelők és amerikai szakírók által elnökölt vakteszten – a szervező Master of Wine szerint megtalálhatták a kulcsot: a magyar rozék meghódíthatják a könnyebb nyári boroknak még ellenálló vörösborpárti nyugati borisszák szívét.
Miért nem törődnek a cukorbetegekkel?

Miért nem törődnek a cukorbetegekkel? 

Elégedetlenek a cukorbetegek és az inzulinrezisztenciában szenvedők a hazai pékségek kínálatával. Az érintettek azért panaszkodnak, mert alig kapni olyan süteményeket, melyek nyugodtan beilleszthetők a diétás étrendbe. Bár jól körülhatárolható és biztos célcsoportról van szó, mégis kevesen „lőnek” rájuk. Vajon miért?
Ez már nem az Airbnb: az irodák ára is megszaladhat

Ez már nem az Airbnb: az irodák ára is megszaladhat 

Ma már a kereslet–kínálat fundamentális alapjai is megvannak ahhoz, hogy az irodapiac tovább növekedjen. A Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlan-tanácsadó szerint a budapesti irodapiacon bérletidíj-növekedés várható.
Hol lettek drágábbak a lakások?

Hol lettek drágábbak a lakások? 

Jelentősen drágultak az ingatlanok árai a tavalyi év után az idei év elején is, az áremelkedés azonban még nem gyűrűzött be a vidéki kisebb településekre, elsősorban a nagyobb városok húzzák fel az árakat.
Még nem látszik a hőség a kukorica árán

Még nem látszik a hőség a kukorica árán 

Bár összességében drágultak a gabonafélék, ez nem a búzának és a kukoricának, sokkal inkább az árpának, rozsnak és tritikálénak volt köszönhető. A fő gabonafélék ára az idei év tendenciájához hasonlóan júliusban is csak kismértékben változott.
A szerpentinek a magyar autósok rémei

A szerpentinek a magyar autósok rémei 

A tengerparti nyaralóhelyeket autóval megközelítő magyar turisták közül a legtöbben a nyári időszakban Olaszország északi térségében és Horvátországban szenvednek balesetet – közölte a K&H biztosítója.
Ömlenek a milliárdok az ingatlanpiacra

Ömlenek a milliárdok az ingatlanpiacra 

Az európai kereskedelmi ingatlanpiac forgalma közel 56 milliárdra nőtt 2015 második negyedében, ami 15 százalékkal nagyobb a tavalyi adatokhoz képest – derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb felméréséből.
Ár alapján, de nem a legolcsóbbat választjuk

Ár alapján, de nem a legolcsóbbat választjuk 

A külföldre utazó magyarok 12 százaléka egyáltalán nem köt semmilyen utasbiztosítást nyaraláskor. Akik igen, azok – más típusú biztosítás kötésnél tapasztaltakhoz hasonlóan – több mint 30 százaléka még mindig az árak összevetése alapján dönt, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a legolcsóbb megoldást keresnék, ugyanis a megkérdezettek több mint 40 százaléka a közép-árkategóriát részesíti előnyben – derül ki a Genertel legfrissebb felméréséből.

Fagyiban is kell a trend 

A trendek követése minden iparágban elengedhetetlen, de még jobb, ha követés helyett diktálja egy cég a divatot. Nincs ez másképp a legnépszerűbb nyári termék, a fagylaltok esetében sem. Hogy mekkora lesz a siker, az az ismertségen is múlik.

Egymást tapossák a balatoni ingatlanokért 

Telket, nyaralót, szőlőt: mindent visznek a vásárlók a Balaton északi partján, és már nem elsősorban a vízparti ingatlanokat. Egy füredi ingatlan négyzetméterára akár egymillió forint is lehet.

Védjegyet kapnának a GMO-mentes élelmiszerek 

Védjeggyel ellátott GMO-mentes termékek bevezetését kívánja elérni a GMO-mentes Magyarországért Egyesület, amely abban bízik, hogy már az év végén, a jövő év elején ezek megjelenhetnek a magyar üzletekben.

Nagy iroda a Belvárosban? Felejtse el 

Nehéz dolga van annak a cégnek, aki mostanában több mint 1.000 négyzetmétert szeretne bérelni Pest központi lokációjában. Ha még figyelembe veszünk olyan igényeket, mint megfelelő tömegközlekedés, parkolási lehetőség még tovább szűkül a kör.

Ezen a héten csak a dízelesek örülhetnek 

Az üzemanyag árak és a forintárfolyam heti átlagos változását figyelembe véve július 29-én, szerdán, várhatóan csak a gázolaj ára változik, 2-3 forinttal csökkenhet, de nem lenne meglepetés, ha a pénteki 2 forintos csökkentés is figyelembe véve elmaradna a változtatás – olvasható a GKI Energiakutató Kft. heti előrejelzésében.

Bértárgyalás: honnan tudjuk mennyit kérjünk? 

A megpályázott állással kapcsolatos bérinformációk hiánya komolyan hátráltathatja az álláskeresőket, ez pedig komoly hátrányt jelenthet a bértárgyalásnál. Adunk néhány tippet a Monster.hu segítségével, hogy honnan szerezhetők meg a kellő adatok.

Nehezített pálya az albérletkeresőknek 

Az egyetemi ponthatárok kihirdetését követően mindig felpezsdül a lakásbérleti piac. Idén azonban már eleve bajban vannak akik bérelni szeretnének, mert a kínálat nem tudja kielégíteni a hatalmas igényeket. Így a diákok „nehezített pályán” kénytelenek keresni. A Duna House elemzéséből az okok, trendek és a legfrissebb árak is kiderülnek.

Motivációs levél: a rövidebb, jobb 

Az önéletrajz mellett a motivációs levél képviseli a pályázót először a megcélzott cég előtt. A kísérőlevélként is nevezett dokumentum nem hosszabb fél oldalnál, cégre és pozícióra szabott. A pályázás okairól és a pályázó alkalmasságáról szól – írta a Monster.hu.

Jövő hétig ketyeg a dinnyebomba 

Tragikusan alacsony felvásárlási árakról beszélnek a Békés megyei Medgyesegyháza dinnyetermelői, többen azt mondták, elgondolkoztak azon, hogy jövőre egyáltalán folytassák-e a gazdálkodást. A FruitVeb szerint a jövő hét második felében van remény a probléma mérséklődésére.

Nagyot ugrottak a kötelezők díjai 

Az idei első félév végén átlagosan 26 311 forint volt a személygépkocsikra kötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) éves díja, ami 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, elsősorban a középkategóriás autók kötelezőjének díja emelkedett - derül ki a Netrisk.hu adataiból.

Roham a budapesti új lakásokért 

Hétéves rekordot dönthet idén az újépítésű lakások eladása a fővárosban, miközben év végére virtuálisan elfogyhat az azonnal költözhető, eladatlan lakáskészlet. A tavalyi élénkülés után idén látványosan tovább nőtt az újépítésű lakások kereslete a fővárosban – olvasható az OTP Jelzálogbank friss elemzésében.

GMO vetőmagot árultak Magyarországon 

GMO-szennyezettséget mutatott ki egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei vetőmag-előállító és feldolgozó üzem hibridkukorica vetőmagtételnél a NÉBIH. A 34 tonna, árutermesztésre szánt vetőmagtételre a kockázatértékelés alapján végzett ellenőrzések során találtak rá a megyei kormányhivatal szakemberei.

Több tejet itatna velünk a kormány 

Marketingkampánnyal ösztönözné a kormány a fogyasztókat a magyar tejtermékek megvásárlására, hogy így segítse a tejkvóta rendszer kivezetése és az európai túltermelés miatt nehéz helyzetbe került magyar tejtermelőket - mondta Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Drága, de megéri a Forma-1 

Igaz hogy évről évre csökken a nézőszám és majdnem 10 milliárd forintot fizetünk azért, hogy megrendezhessük a magyar Formula-1 futamot, de nem kevés pozitív hatása van ránk nézve a Magyar Nagydíjnak - vélekedik a Gazdaság Tv-nek nyilatkozó szakértő.

Szerdáig várjunk a tankolással, olcsóbb lehet a benzin 

Az üzemanyag árak és a forint árfolyam heti átlagos változását figyelembe véve július 22-én, szerdán 5-7 forintos benzin és 2-3 forintos dízel árcsökkenést jelenthetnek be.

Drágábbak lesznek az irodák 

A teljes nyugat-európai piacon, de elsősorban Londonban számíthatnak áremelkedésre az irodabérlők, ám a mi régióban inkább stagnálnak majd az árak, ez alól Prága és Budapest lehet a kivétel.

Ami most nagyon megy: sör, üdítő, jégkrém 

Közel 750 milliárd forint forgalmat ért el az élelmiszerek kiskereskedelme 2014. december-2015. május között a Nielsen által mért kilencven termék kategóriából; 4 százalékkal többet, mint az előző hasonló időszak során. Mennyiséget tekintve 3 százalékkal emelkedett a bolti eladás.

Majdnem ötmilliárdba került a múlt heti vihar 

A 2015. július 8-án délután az országon átvonuló vihar az idei év eddigi legnagyobb pusztítását okozta Magyarországon: az összesített adatok szerint a károk száma az előzetes becsléseknél jóval magasabb: megközelíti a 35 ezret. A károk becsült értéke közel 4,8 milliárd forint – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat csütörtökön.

A dízelesek örülhetnek a héten 

Az üzemanyagpiaci árak és az árfolyam heti átlagos változását figyelembe véve július 15-én, szerdán 0-2 forintos benzin áremelést jelenthetnek be, a dízel áránál 5-7 forintos csökkenés is bekövetkezhet - áll a GKI Energiakutató Kft. előrejelzésében.

Tovább emelkednek az ingatlanárak 

Folytatódik a dinamikus áremelkedés a Duna House Országos Lakásár Indexe szerint. 2014 közepétől hosszas, 81 százalékpontos stagnálást követően lassabb-, majd erőteljesebb ütemben emelkedtek az árak.

Erősödik a szerzői középosztály 

Több mint 11 ezer magyar dalszerző és jogutód kapott fizetést az Artisjustól a 2014-ben beszedett jogdíjakból. Az idei évben tovább nőtt a felosztásban résztvevő művek száma, amely megközelítette a 600 ezret.

Ön is vesz kabriót, ha nyaralni indul? Úgy látszik, mások igen 

A nyári szabadságolások kezdetével párhuzamosan megnövekedett a kabriók, illetve az egyterű autók eladási száma. Az AAA Autó szerint ezek az autók hosszú távon is jó döntésnek számítanak, hiszen jól tartják értéküket a használtautó piacon.

Menő az egyérintős a fesztiválokon 

Ma már országszerte 49 ezer bankkártya-elfogadó terminálnál fizethetünk érintőkártyával, és néhány helyszínen, például a nyári fesztiválokon különleges előnyökben is részesülhetünk, ha ilyen típusú kártyát használunk. A MasterCard tapasztalatai szerint a nyári szabadidős programok során is egyre több egyérintéses kártya kerül elő a fizetésnél, ami nem csoda, hiszen folyamatosan növekszik az érintőkártyák száma és az ilyen típusú fizetés népszerűsége.

Most lesznek rosszul a nyaralótulajdonosok 

Most jöhet a feketeleves, legalábbis a nyaralótulajdonosoknak, akik ma, de legkésőbb holnap szembesülnek a hétvégi házakban keletkezett károkkal. Kivételesen azok is menjenek le a nyaralóba, akik erre a hétvégére nem tervezték, fényképezzék le a helyzetet, s kezdjék meg a mentést – ha szükséges -, és haladéktalanul jelentsék a biztosítónak az esetet – figyelmeztet a CLB Független Biztosítási Alkusz.

Viharkár: brutális rohamra készülhetnek a biztosítók 

Brutális rohamra és rekordkifizetésre készülnek a biztosítók az országon végigsöprő vihar után. A kár egyelőre felbecsülhetetlen, az igényeket azonban legkésőbb három napon belül be kell jelenteni. Az átlagosnál jóval több vitás eset is lehet, ezek intézése lassabban zajlik majd - közölte a CLB.

A kedvezményes áfakulcs ösztönözné a minőségi lakásépítést 

Az új lakásokat terhelő 27%-os áfa mértékének 5%-ra csökkentése egyértelműen és határozottan kilendítené az új lakások építésének piacát a jelenlegi mélypontról, és mindezt úgy, hogy az építési tevékenységre fehérítő hatást gyakorolna, további költségvetési forrást, bürokrácia- növekedést nem igényelne, és költségvetési egyenlege is pozitív lenne szakmai vélemények szerint.

Meggytermelők: ki nyer az árháborún? 

Kínszenvedéssé vált a meggytermelők élete. A felvásárlók az önköltségi ár felét kínálnák a gazdáknak, akik ilyen feltételek mellett inkább ingyen odaadnák a gyümölcsöt a rászorulóknak. A szövetség szerint a kormány feladata lenne, hogy jobb pozíciót harcoljon ki a magyar gazdáknak.

A csütörtök lett az új bevásárlónap 

Éppen feleannyit vásárolunk bankkártyánkkal vasárnap, mint a kötelező zárva tartás előtt tettük, derül ki a MasterCard legfrissebb adataiból. A kártyatársaság kimutatása szerint vásárlási szokásaink a hét többi napján is megváltoztak. Az eddigi adatok alapján elmondható, hogy a csütörtök lett az egyik új bevásárló nap.

A félkarúak vegzálásával is mellényúlt a kormány? 

Visszakerülhetnek a magyarországi kiskocsmákba a nyerőautomaták. Legalábbis, ha a magyar bíróság a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság álláspontjával egyező ítéletet hoz. Az Unió ítészei úgy látják, az uniós joggal ellentétes az a szabályozás, amely betiltotta a játékautomaták kaszinókon kívüli üzemeltetését. Ez még nem jelenti, hogy a félkarú rablók vissza is kerülnek a hazai kocsmákba, mert az Európai bíróság a végleges döntésre visszadobta a labdát a magyar igazságszolgáltatásnak.

Gyártani megéri, eladni nem? 

Az autógyárak dübörögnek Magyarországon, azonban a gépjármű-kereskedők már nem ennyire sikeresek. Több mint 12 ezer gépjármű-kereskedő működik hazánkban, amiből éves szintén közel 500 ellen indul felszámolási eljárás, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentésében. Ez az elmúlt 12 hónapra vonatkozóan közel 4 %-os bedőlési arányt jelent, ami magasabb, mint az országos 2,75 %-os fizetésképtelenségi arány, azonban korábban sokkal rosszabb volt a helyzet.

Mlm: kevesen válnak valóban sikeressé 

Az mlm (multi level marketing) értékesítési rendszerek között van, ami talán lehetőséget ad a meggazdagodásra, de ha valaki azt mondja, hogy hamarosan már elegendő lesz heti hat órát dolgoznunk, jobban tesszük, ha hanyatt-homlok menekülünk. A mlm csakis a legkitartóbbakat teszi igazán sikeressé.

A Facebook az első az álláskeresésben 

Az álláskeresők közül a Facebookot választják a legtöbben globális szinten és Magyarországon egyaránt, de nálunk szinte csak azt nézik az álláskeresők, a LinkedInre csak tízből egy munkavállaló néz föl megfelelő álláshely után kutatva.

Mégsem bántják az idegenforgalmi adót 

Bár az NGM államtitkára beszélt erről nemrég, a minisztérium hivatalos közleménye szerint nem tervezik az idegenforgalmi adó megszüntetését.

Lakásbiztosításon nem spórol a magyar 

Bár a lakástulajdonosok közel kétharmada legalább 2-3 évente áttekinti, milyen tartalommal kötötte meglévő biztosítását, az elmúlt öt évben a lakásbiztosításoknak mindössze 26 százalékát cserélték le – derül ki az UNION Biztosító felméréséből.

Csípnek minket a sógorok 

Ausztria piacvezető túraszervezője, a RUEFA utazási iroda felmérése szerint az osztrák utazóknál Budapest idén először került bele a TOP 10 felkeresni tervezett európai város közé – közölte a Magyar Turizmus Zrt.

Nagyon mennek a lakáshitelek 

Az idén a gazdasági válság előtti szintre futhat fel az ingatlan adásvételek száma. A K&H 200 000 adásvételt vár az idén. Az idei év első négy hónapjának adatai erre utalnak: 55 százalékkal több tranzakció történt, mint 2014 első négy hónapjában, és 33 százalékkal több jelzáloghitel folyósítás volt, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Ezért kellene jobban ráfeküdni a szakképzésre 

A gépipar súlya a magyar gazdaságban vitathatatlan, a GDP több, mint 10%-át teszi ki, de a technológia fejlődésével, és átgondolt érdekképviseleti lépésekkel ez az arány a jövőben tovább növelhető – hangzott el a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Gépipari workshop-ján. A kerekasztal beszélgetésen résztvevő szakértők hangsúlyozták, hogy ehhez elengedhetetlen a szakképzés fejlesztése, és a képzett munkaerő Magyarországon tartása, valamint a célzott beszállítói támogatások megvalósítása a valós igények tükrében.

Újra drágulhat a benzin 

A piaci árak és a forintárfolyam heti átlagos változását, valamint a pénteken életbe lépett árcsökkenést is emelést figyelembe véve június 17-én, szerdán 3-5 forintos benzin áremelést jelenthetnek be, a gázolaj ára várhatóan nem változik.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Nincsenek könnyű helyzetben a munkaerőpiacra visszatérő kismamák

Nincsenek könnyű helyzetben a munkaerőpiacra visszatérő kismamák  

Az elmúlt két évben többszörösére nőtt a szövetkezeti foglalkoztatásban dolgozó kismamák száma.

Adózás

Változás a globális minimumadónál

Változás a globális minimumadónál  

Jövőre már központilag nyújthatják be a multik a globális minimumadó bevallását.

Cégblog

Inspiráló vezetők és AI – új fejezet a biztosítási iparágban

Inspiráló vezetők és AI – új fejezet a biztosítási iparágban 

Inspiráló női vezetők és az új technológiák találkozása – így foglalhatjuk össze a Klasszis Podcast legújabb epizódját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo