Több tejet itatna velünk a kormány

Marketingkampánnyal ösztönözné a kormány a fogyasztókat a magyar tejtermékek megvásárlására, hogy így segítse a tejkvóta rendszer kivezetése és az európai túltermelés miatt nehéz helyzetbe került magyar tejtermelőket - mondta Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Kép: MTI

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hétfőn jelentette be, hogy a magyar tejtermékek fogyasztására ösztönző marketingkampányt indít a kormány, hogy ezzel segítsen a hazai tejtermelőknek és -feldolgozóknak. Erre azért is szükség van, mert az uniós tejpiacon komoly problémák alakultak ki, túlkínálat, túltermelés van, ami a gazdák megélhetését is veszélyezteti - magyarázta.

Feldman Zsolt szerint Európában többlettermelés van tejből; emiatt, valamint a tejkvóta rendszer kivezetése miatt az utóbbi évek kedvező klímája kissé borússá vált a tejtermelők számára. „Ezért van szükség nemzeti forrásból különböző állattartói támogatásokra, a most bejelentett marketingkampánnyal pedig a jó minőségű magyar tejtermékek megvásárlására szeretnék ösztönözni a fogyasztókat” - vélekedett a helyettes államtitkár.

Arra a kérdésre, hogy a kiseső - például orosz vagy kínai - keresletet kompenzálja-e a belső fogyasztás emelkedése, Feldman Zsolt kifejtette: a magyar tejágazat hagyományosan belpiacra orientált, vagyis jóval többet adnak el hazai piacon, mint külföldön, aminek előnyei és hátrányai is vannak. Ezért fontos, hogy "a hazai piacon rendben legyünk"; a hazai vásárlói tudatosságot még lehet fejleszteni - vélekedett a helyettes államtitkár.

A külföldi, például szlovák tejek magyarénál alacsonyabb árával kapcsolatban Feldman Zsolt szólt arról is: nem véletlen, hogy az adóhatóság az utóbbi három évben közel 5,5 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel a tejágazatban, különböző tejjel összefüggő áfacsalásoknál, és az sem, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is több százezer liter tejet vonatott ki a forgalomból. Hozzátette: probléma az is, hogy sok nagy nyugat-európai tejipari cég van, amely a felesleget bármilyen áron, áron alul is "szétküldi" különböző európai országokba, így gyakran Magyarországra is.

 

Most már mindenki annyi tejet termel, amennyit akar
A magyar tejipar felkészült arra, hogy az új rendszerben működjön azt követően, hogy az Európai Unió április elsejével kivezette a tejkvótát. A kvótát egyébként eddig sem használtuk ki, így már nem lesz semmi, ami korlátozza a tejtermelést az Európai Unióban.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo