Viharkár: brutális rohamra készülhetnek a biztosítók

Brutális rohamra és rekordkifizetésre készülnek a biztosítók az országon végigsöprő vihar után. A kár egyelőre felbecsülhetetlen, az igényeket azonban legkésőbb három napon belül be kell jelenteni. Az átlagosnál jóval több vitás eset is lehet, ezek intézése lassabban zajlik majd - közölte a CLB.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

„A tegnapi tomboló vihar egyelőre felbecsülhetetlen kárt okozott, elképzelhető, hogy az elmúlt néhány év legnagyobb kártérítési összegét kell majd kifizetniük a biztosítóknak” – véli Németh Péter.  A 25 biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint az első gyors összegzés néhány napon belül várható, a kárbejelentéseket viszont nem érdemes addig halogatni, legkésőbb 3 napon belül meg kell tenni – figyelmeztet a szakértő. Azzal ugyanis, ha még néhány napig víz alatt marad a pince, vagy tovább ázik a bútor a tető nélkül maradt házban, s még biztosabban tönkre megy a berendezés, nem fog több kártérítést fizetni egyetlen biztosító sem, sőt gyanús lesz a halogatás – figyelmeztet a szakértő. A biztosítók ugyanis nemcsak azt várják el az ügyfeleiktől, hogy minden lehetséges módon védekezzenek az esetleges kár ellen, hanem azt is, hogy ha már bekövetkezett a baj, haladéktalanul kezdjék meg a mentést.

Németh megjegyzi: ezúttal elképzelhető, hogy az átlagosnál több vitás eset lesz, amelyet hosszabban fognak vizsgálni az óvatosabb biztosítók. Főleg akkor, ha például egy utcában sorban zuhantak a fák az ott parkoló autókra – ebből most több ilyen is volt –, vagy egy helytelenül felállított óriás reklámtábla elszállt a viharban, s autókon kötött ki, több százezres kárt okozva akár egyetlen járműben is. Vagy például egy tegnapi friss eset: egy, a napokban végzett útmunkák után visszatemetett utcaszakasz alól „kimosta” a földet az eső, s az ott parkoló autók orral bedőltek a gödörbe.

A vita oka ezekben és a hasonló esetekben az lehet, hogy ki a felelős. Főleg akkor, ha a sérült autókra nincs casco. Ekkor ugyanis a vétkes biztosítására kaphatna kártérítést a károsult. „Már, ha a kivitelező, fenntartó, stb. hibázott egyáltalán, s van erre vonatkozó biztosítása. Tapasztalatok szerint azonban az esetek többségében, főleg a kisebb cégeknek nincs biztosításuk” – jegyzi meg Németh hozzátéve: az ilyen típusú bejelentést akkor is ki kell vizsgálni. Ez pedig elég hosszú időt vehet igénybe.

Több mint 3500 riasztás

Több mint 3500 esetben intézkedtek a katasztrófavédők a vihar miatt, ebből több mint 2000 esetben Budapesten - mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője. Egy halálos áldozata is van a viharnak, a főváros XIX. kerületében egy lakás pincéjében a felgyülemlett csapadékvíz miatt egy ember halálos áramütést szenvedett - közölte.

A katasztrófavédők 29 sérültről kaptak bejelentést, több esetben gyalogosra, autóra dőltek a fák. A legtöbb esetben fakidőlésekhez hívták a tűzoltókat, de számos esetben vízzel teli pincékhez, aluljárókhoz, sérült kéményekhez, tetőszerkezetekhez vonultak ki - sorolta. Fejér megyében 9400-ról 431-re csökkent az áramkimaradások száma - közölte. Itt a katasztrófavédelem folyamatosan dolgozik a szolgáltatóval a károk helyreállításán - tette hozzá.

Vihar utáni csend: pont azon spórolnak, amin nem kéne
A klímaváltozás nemcsak az átlaghőmérséklet emelkedésében mutatkozik meg, hanem az időjárási szélsőségek intenzitásában is. A csapadékos éveket egyre gyakrabban követik extrém aszályos időszakok, és ez a tendencia a prognózisok szerint tovább fokozódik. A gazdálkodóknak ezért fel kell készülniük a károkra – de nem teszik.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo