Provence-i, korzikai, olasz, spanyol, kaliforniai és libanoni rozékat vert meg egy hajós-bajai kékfrankos rozé. A dolog úgy történt, hogy a szervező, Elizabeth Gabay, Provence-ban élő brit Master of Wine és rozészakértő idén júniusban Magyarországon, a nemzetközi VinAgora borversenyen zsűrizett, és ellátogatott néhány pincébe is. Haza is vitt néhány palack neki tetsző rozét, majd a múlt vasárnap megrendezett zártkörű, szakmai rozékóstolón betette őket a sorba.
A zsűriben mások mellett ott voltak a legnevesebb provence-i termelők, köztük a nemzetközi versenyeken rozéival rendszeresen 90 feletti pontszámot elérő (a Decanter szakmai lap szerint a legjobb Provence-i termelő) Le Grand Cros tulajdonosa, Julian Faulkner, és a mindössze 12 ezer palacknyi nagy minőségű bort termelő presztízspincészet, a Domaine Le Mirabeau vezetője, Stephen Cronk, valamint a borról szóló bestseller könyveiről ismert amerikai borkritikus, Robin Goldstein is.
Meglepő végeredmény
Senki nem számított a végeredményre: habár egy provence-i bor végzett az első helyen, a második helyre holtversenyben a magyar kékfrankos került – két másik bor is ugyanannyi pontot kapott. Az eredményhirdetéskor azon is csodálkoztak a szakértők, hogy míg az egyik korzikai bor nagykereskedelmi ára 12 euró volt, addig a szerény magyar rozét ennek a töredékéért is meg lehet vásárolni szinte bárhol Budapesten. A többi rozé alapanyaga grenache, mourvèdre, syrah vagy tempranillo volt, ám a zsűriben csak kevesen hallottak a kékfrankos fajtáról.
Amint azt a szervező Elizabeth Gabay elmondta, az összes résztvevő lelkesedett a hajós-bajai Koch kékfrankos rozé szép, nyári gyümölcsös ízeiért, a frissességéért és a jó egyensúlyért, miközben egyetértettek abban, hogy az nem hasonlít a provence-i rozékra. A szakember szerint, az ilyen jellegű – és előnyös árú – rozéknak biztos piacuk lehet Nyugat-Európában is.
A magyar piacot jól ismerő Master of Wine úgy véli, hogy bár Magyarországon a borfogyasztók fele szinte csak rozét iszik, addig a kontinens nyugati felén még sokan ódzkodnak ettől a borfajtától, és ragaszkodnak a vörösborhoz. Gabay szerint azonban ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy a piac a „gyengéd”, lágy rozékhoz szokott, míg a magyar rozék erényei közé éppen a nagyobb test, a ropogós gyümölcsösség és a magasabb savtartalom tartozik. A vörösborhoz szokott fogyasztók ezért a magyar rozék segítségével könnyebben „megtéríthetők” a rozéivásra.
