Piac

Valami nincs rendben a paprikával
Megvannak az első eredményei a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriumában vizsgált, a Greenpeace vizsgálatában kifogásolt paprika tétel termelőjénél vett hatósági mintáknak.

Drágállja a cascot a magyar
2014-ben egyaránt több új-és használt autót adtak el Magyarországon, mint 2013-ban, emellett a casco biztosítás átlagdíja évek óta csökken; 2014-ben alig haladta meg a 77.000 forintot. Mindezek ellenére, az autósok többségének még a jelenlegi árak mellett sem fér bele a költségvetésbe a casco.

Mit importáljunk Kínából? Kínaiakat!
A kínai kiutazó turisták számának exponenciális növekedése több évtizedre való befektetési témát kínál. Az elmúlt évben 110 millió kínai turista kelt útra, és a várakozások szerint ez a szám öt éven belül meg fog duplázódni. Ezek a turisták több milliárd dollárnyi vásárlóerőt visznek magukkal külföldre, és jó ütemben haladnak afelé, hogy számos országban ők váljanak a legtöbbet költő csoporttá.

Rakétaként szállnak el az ingatlanárak
Öt éve nem vettek volna annyian ingatlant, mint ahányan most érdeklődnek, és az árak is elkezdtek felfelé mozdulni. A vásárlók harmada befektetési szándékkal venne lakást, az eladók jelentős része nagyobba költözne.

Magyarok veszik az ígéretes magyar cégeket
Kétszámjegyű növekedés következett be tavaly az összeolvadások és felvásárlások (M&A) piacán Magyarországon, a tranzakciók száma 12 százalékkal, a piac becsült mérete pedig 18 százalékkal nőtt 2013-hoz képest. A befektetők elsődleges célpontjai már hagyományosan, ismét az IT és a technológiai vállalatok voltak.

Olajár: kénytelen magát szabályozni a piac
A tartósan alacsony olajár és az OPEC tétlensége miatt megindult az olajpiac önszabályozási folyamata. Az olajtársaságok csökkentik kitermelésüket és racionalizálják működésüket, miközben az alacsony árak hatására a kőolaj-felhasználás növekszik.

Nyuszi ül a gőzben
Ez az év is jól indult a turizmusban és újabb lökést adhat a 2013-ban feltöltött, május végén lejáró SZÉP-kártya összegek. A közelgő húsvéti hosszú hétvégén egyébként a wellness-kikapcsolódásé lesz a főszerep, sokan a fürdővárosokban töltik majd az ünnepeket.

Már a nyuszi is a neten vásárol
Egy felmérés szerint idén átlagosan 4-5000 forintot szánnak egy-egy gyerekre a családok, a legtöbben társasjátékot vagy építőjátékot vesznek ajándékba. Az ünnepek előtt megnő az online bankkártyás vásárlások száma: 64 százaléka a családoknak webshopon keresztül vesz ajándékot.

Jobban tudhatjuk majd, mit is eszünk
Április elsejétől pontosabb adatokat kell feltüntetni a csomagolt friss, hűtött és fagyasztott húsokon az Európai Unióban. A származásnál a legtöbb esetben konkrétan meg kell jelölni, hogy az állatokat mely országban nevelték fel és vágták le.

Olcsó a magyar munka Európában
Akár tízszeres különbség is lehet az óránként számított munkaerő-költségek között, amelyek tavaly 3,8 és 40,3 euró között mozogtak az Európai Unióban (EU) – derült ki az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának adataiból.
Tízből hét nyugdíjas megbánta, hogy nem tett félre
A mostani nyugdíjasok 70 százaléka már megbánta, hogy nem tett félre a visszavonulását követő évekre. Ezen tapasztalatok és a nyugdíjrendszer várható változásai miatt is egyre fontosabb, hogy gondoskodjunk jövőnkről.
Most már mindenki annyi tejet termel, amennyit akar
A magyar tejipar felkészült arra, hogy az új rendszerben működjön azt követően, hogy az Európai Unió április elsejével kivezette a tejkvótát. A kvótát egyébként eddig sem használtuk ki, így már nem lesz semmi, ami korlátozza a tejtermelést az Európai Unióban.
Nap nélkül sem borús az összkép a sörösöknél
2014-ben 2%-kal növekedett a söripar hazai értékesítése. Erősödött a prémium sörök forgalma, ugyanakkor folytatódott a gazdaságos árkategóriájú sörök térnyerése. A Magyar Sörgyártók Szövetsége tagjai tavaly 6,4 milliárd forintot ruháztak be fejlesztésekbe. A közteherviseléshez adók és járulékok formájában több mint 66 milliárd forinttal járultak hozzá a hazai sörgyártók.
A bérbeadóknak sem vidám a vasárnap
Bár a közvélemény eddig arra koncentrált, hogy a vasárnapi kötelező zárva tartásnak milyen hatása van a fogyasztókra és a kereskedőkre, a jogszabály súlyosan érinti a kiskereskedelmi ingatlanok piacát is. Ugyan nem közvetlenül érinti ezt a területet, ám a bérleti szerződéseken keresztül komolyan felülírja a piacot.
A tévénél is nagyobbra nő az online
Idén már az online lehet a legnagyobb szelete a hazai hirdetési piacnak, megelőzve a televíziós reklámbevételeket, ha nem változik alapvetően az utóbbi évek trendje. A tavalyi 49,47 milliárdos összes online költésből a 38 százalékos legnagyobb szeletet kihasító display-hirdetések piacától növekedést várnak, ha ennek mértéke nem is lesz kiugró.
A szakképzett munkaerő a járműipar gátja
Magyarország továbbra is versenyképes, 2014-ben a járműipar össztermelési volumene elérte a 6651 milliárd forintot, ami 23%-ös növekedést jelent 2013-hoz képest. Az elkövetkező öt évben sem kell Indiától vagy Mexikótól tartanunk abban a tekintetben, hogy a beruházások ezekbe az országokba települnének át. Ugyanakkor hosszútávon súlyos problémát jelenthet, hogy jelenleg is hiány van szakképzett munkaerőből, illetve a magyar munkaerő jellemzően nem mobilis. A szakértők a megoldást részben a duális képzési rendszerben látják - többek között erről volt szó a mai Portfolio Járműipar 2015 konferencián.
A kémény lesz az új trafik?
Állami kézbe kerülnek a lakossági kéményseprések. Úgy döntött a kormány, hogy az eddig száz százalékban a magán szektor által végzett szolgáltatást bevonja a Katasztrófavédelem alá, és ezzel a piac 85 százalékát kiveszi az eddig fő profiljukban kéménysepréssel foglalkozó cégek alól.
Ötmilliótól félmilliárdig: van kínálat a Balatonnál
A jó idővel együtt jön az igény egy balatoni ingatlanra, ahova nyaranta elvonulhat a család kikapcsolódni. A kínálat nagy, lehet bőven válogatni, az ötmilliós vityillótól a félmilliárdos luxusvilláig.
Zsigó: 300 milliárdnyi forrás jöhet az élelmiszeriparba
Jelentős fejlesztések valósulhatnak meg a magyar élelmiszeriparban 2020-ig az élelmiszeripari-fejlesztési stratégia nyomán, amelyre a tervek szerint mintegy 300 milliárd forrás áll majd rendelkezésre - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) húsvéti sajtótájékoztatóján.
Kiskarácsony lett a húsvétból
Míg vidéken ötből egy gyermek kap pénzt a locsolásért, a fővárosiak mindössze 8 százaléka jutalmazza anyagiakkal a húsvéti szokást. A nyuszi a magyar gyermekek többségének kisebb játékot és édességet hoz – derült ki a REGIO JÁTÉK friss húsvéti felméréséből. A hölgyek többsége ötnél kevesebb locsolóra számít, közülük leginkább a fiatal korosztály örülne, ha többen locsolnák meg az ünnepen.
Hiánycikk a szakember Magyarországon
A mérnöki és IT területeken folyamatos szakemberhiánnyal küzd a munkaerőpiac. Nagy a kereslet a néhány éves tapasztalattal rendelkező munkavállalók iránt, akik valóban jól beszélnek legalább egy idegen nyelvet – e szakemberek akár 20-30 százalékos fizetésemelkedésre is számíthatnak 2015-ben.
A menekülő turistákra számít a Balaton
Statisztikai adatok is bizonyítják, hogy húsvétkor szinte menekülünk otthonról. Egy kutatás szerint ilyenkor a szokásos vendégjárás - különösen az azzal gyakran együtt járó locsolkodás - és az ünnephez tartozó készülődés elkerülése az egyik indok, hogy elutazik a család.
Vidékre hozhat fellendülést az új szocpol
Nem valószínű, hogy a használtlakás vásárlásra is igénybe vehető, vissza nem térítendő állami támogatás, a Családi Otthonteremtési Kedvezményben (CSOK) jelentős változást hozna a piacon, a változások 2015. július 1-i életbe lépése után sem.
A piperék és a vitaminok húzzák az online piacot
A napi fogyasztási cikkek online piacán továbbra is a piperék és kozmetikumok, valamint a gyógyszerek, vitaminok, étrend-kiegészítők a két húzókategória – derült ki a KutatóCentrum E-Shopping FMCG Reportjából. Emellett az utóbbi évben jelentősen megnőtt a bio- és friss élelmiszerek, valamint az italáruk online beszerzése.
Szeretünk érintéssel fizetni
Az európaiak szeretnek egy érintéssel fizetni, gyakorlatilag bármilyen helyszínen: legyen szó bevásárlóközpontról, élelmiszerboltról, parkolóházról vagy éppen ital/étel automatáról, de a tömegközlekedési eszközökön vagy a taxikban is népszerű ez a fizetési mód.
Ömlik a pénz az európai szállodákba
Az európai és a közel-keleti hotelbefektetések 16,8 milliárd euróra rúgtak 2014-ban, ami 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest és azt mutatja, hogy a szállodák egyre fontosabbak a kereskedelmi ingatlanpiacon befektetők számára.
Többet költöttünk élelmiszerre – és vodkára
Folytatódik az élelmiszerek kiskereskedelmének kedvező trendje. Ugyanis 2014. február-2015. január között a boltok közel 1 480 milliárd forint forgalmat értek el, ami 5 százalékkal több, mint az előző hasonló időszak során.
Az ingatlanpiacra is begyűrűzhet a brókerbotrány
Rendkívül sokat tervezték a közeljövőben, hogy a beinduló ingatlanpiacba fektetnek, ha felveszik a pénzüket a Quaestor és a Buda Cash befektetéseikből. Számos ügyfélnél lehetetlenült el a közeljövőben tervezett ingatlanvásárlás, hiszen nem tudnak hozzájutni a befektetéseikhez és a teljes bizonytalanság miatt nem tudnak és nem is mernek lépni.
Jó kilátások a munkaerőpiacon
A munkaadók 18 százaléka létszámbővítést tervez a következő három hónapban, az építőiparban és a feldolgozó iparban a legnagyobb a felvételi kedv. A foglalkoztatók 5 százaléka tervez elbocsátást, 75 százalékuk pedig nem készül semmilyen változtatásra a második negyedévben.
A céges kocsik éltetik a márkaszervízeket
A tulajdonosok alapvetően garancia idő alatt hordják autóikat márkaszervizbe, s a garanciális javításon túl az évszakváltásokhoz kötött felkészítéseket és az idős autókra vonatkozó akciókat veszik leggyakrabban igénybe.
Előretörünk a konferenciaturizmusban
Magyarországon 2014-ben összesen 2557 konferenciát rendeztek, ami 8,3 százalékos növekedés az előző évhez képest. A nagy befogadóképességű, új budapesti kongresszusi központ 2018-ra tervezett megnyitása jelentős pozitív változást hozhat a nemzetközi helyezésekben.
Idén nem lesz éhséglázadás
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által felállított élelmiszerár-index az elmúlt 55 hónap legalacsonyabb értékét mutatta februárban, a csökkenés a gabonafélék, hús és különösen a cukor alacsony árának tudható be.
Tuti biznisz az ipari ingatlan
Csaknem annyi bérbeadó ipari terület található Közép-Európában, mint Németországban, a kihasználtsági mutatók pedig jobbak, mint a válság előtt. A magyar piac a régión belül is az élénkülés jeleit mutatja.
Öt éve nem volt ilyen nehéz irodát bérelni a Belvárosban
Jelenleg összesen 524.000 négyzetméter üresen álló irodaterületből válogathatnak Budapesten az irodát kereső bérlők, ilyen kevés rendelkezésre álló területre az elmúlt 5 év alatt nem volt példa.
Autót idén is el lehet adni
Az újautó-importőrök 13 százalékos, a legnagyobb használtautó-kereskedő cégek pedig 11 százalékos növekedést várnak saját piaci szegmensükben az idei évre. A márkakereskedők a finanszírozási lehetőségek bővülésében is bíznak.
Tegnap megindult az erózió a piacokon
Az indaiak vágták az alapkamatot 25 bázisponttal 7,5 százalékra, és bevezették az infláció követés rendszerét. Most egyébként 5,11 százalékon áll az infláció, és a cél 4 százalék plusz/mínusz 2 százalékpont. Ugyan erre az aranynak emelkednie kellene, de a mozgás csak pici volt, mivel az erősödő dollár kiegyenlíti az ilyen jellegű mozgásokat.
Tízezer női informatikus is elkelne itthon
Évtizedek óta több mint tízezer betöltetlen pozíció van az informatikai területen, az iparág dinamikus növekedéséből adódóan pedig tovább fokozódik a verseny a tehetségek iránt.
Nincs jó hírünk az autósoknak
Az üzemanyagpiaci árak és a forintárfolyam heti változását figyelembe véve március 4-én, szerdán nem várható változás, a benzin árában pedig még egy kis emelés elképzelhető.
Erre figyeljünk, ha jó önéletrajzot akarunk írni
A decemberi pangás után a munkaerőpiac is új életre kelt az év elején, majdnem másfélszer annyi új pozíciót hirdettek meg a cégek, mint tavaly év végén. A tavaszi plusz energia jól jöhet a munkahelyváltáshoz, a szakértők szerint az álláskeresés gyakran felér egy főállású foglalkozással.
Drágább lett a kötelező
Míg január első hetében még átlagosan 19 300 forint körüli összegért köthettek személyautóikra kgfb-szerződést az évközben szerződők, addig február második felére ugyanitt már 25 ezer forint fölé kúszott az átlagos éves díj.
A kkv-k húzzák a lízing piacot
Növekedéssel zárta a múlt évet a magyarországi lízingpiac. A jegybanki növekedési hitelprogram 103 milliárd forinttal járult hozzá a 453 milliárd forintos finanszírozott összeghez, ez utóbbi 24 százalékos növekedést jelent ez előző évhez képest – derül ki a Magyar Lízingszövetség összesítéséből. A bővülés motorját a vállalkozások, azon belül is a kkv-k jármű- és eszközbeszerzései jelentették, a Lízingszövetség arra számít, hogy a jövőben is a kkv-k húzzák majd a piacot.
A héten sem lesz olcsóbb a tankolás
Az üzemanyagpiaci árak és a forintárfolyam heti változását, valamint a pénteki 3 forintos dízel áremelést figyelembe véve február 25-én, szerdán a benzin ára várhatóan nem változik, a gázolajnál is a tartás a valószínűbb, de az emelés sem kizárt.
Mire elég az új szocpol?
Idén július 1-től elérhető lesz a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, amely újra lehetővé teszi, hogy az ingatlanpiac legnagyobb részét kitevő használtlakás vásárlásra is igénybe lehessen venni vissza nem térítendő, állami támogatást.
Drágulhat a kakaó és a kávé
A tavalyi szárazság még idén is hiányt okozhat a kávépiacon, míg a legnagyobb kakaótermesztőt egy súlyos vihar sújtotta, így mindkét termék ára emelkedhet az idén.
Ne legyünk túl optimisták, ez még nem aranykor
A GKI elemzése szerint a magyar ingatlanpiacon a „hat szűk esztendő” után 2014-ben komoly derűlátás bontakozott ki. Ez még sajnos nem jelenti azt, hogy a piaci szereplők egy újabb „aranykor” bekövetkezését várnák, az előrejelzések szerint az élénkülés csak a hazai ingatlanpiacnak a jelenlegi állapotához képest lesz érzékelhető.
Putyin jót tett a kkv-knak?
Magyarország négy kereskedőházat hoz létre Oroszországban, Jekatyerinburgban, Kazanyban, Rosztovban és Szentpéterváron - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
A biztosítóknál is az adatelemzésben van a növekedés kulcsa
A biztosítótársaságok pénzügyi vezetői világszerte a vállalatok adatkezelési és elemzési képességeinek javítását tűzték ki célul a hosszú távú növekedés érdekében. A döntéshozóknak egyszerre kell megfelelniük az új jelentéstételi kötelezettségeknek és egyensúlyt teremteni a költségek kezelésében is.
Hol dolgoznánk szívesen? Ahol többet fizetnek
A magyar munkavállalók számára már 2014-ben is a fizetés volt a legfontosabb a Randstad adatai szerint, de a nemzetközi trendek alapján 2015-ben ez még dominánsabbá válhat az állásajánlatok közötti választásnál. Veszélybe kerülhet azonban az autóipar vezető helye a legvonzóbb szektorok toplistáján.