Autót idén is el lehet adni

Az újautó-importőrök 13 százalékos, a legnagyobb használtautó-kereskedő cégek pedig 11 százalékos növekedést várnak saját piaci szegmensükben az idei évre. A márkakereskedők a finanszírozási lehetőségek bővülésében is bíznak.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép: SXC

A Használtautó.hu adatai szerint az élénkülést mindkét területen elsősorban a fizetőképes kereslet növekedése, illetve az autópark korosodása miatt immár halaszthatatlanná váló járműcserék számának növekedése okozza. A felmérésben részt vevő 16 (együttesen a teljes újautó-piac több mint 95 százalékát lefedő) gépjárműimportőr cég vezető munkatársainak becslése szerint a 2014. évi 20 százalékos piaci bővülés ugyan nem fog megismétlődni, az átlagosan 13 százalékra várt idei növekedés nyomán azonban az eladott új személyautók száma a tavalyi 67 500-ról 76 ezerre emelkedhet.

A növekedést elősegítő okok között a legtöbben az elérhetőbbé váló finanszírozási lehetőségeket (31%), a vásárlók fizetőképességének javulását (25%), illetve általában a stabilabb gazdasági környezet miatt erősödő optimizmust (25%) tették az első helyre. Az okok között ugyanakkor a legtöbben (68%) a hazai személyautópark idősödését említették meg a pozitív folyamatok kényszerű katalizátoraként (mint ismeretes, a hazai személyautó-állomány átlagéletkora már tavaly átlépte a 13 évet).

Arra kérdésre, hogy elsősorban a magánszemélyek számára történő értékesítés, vagy a vállalati és állami flották területén várható-e nagyobb élénkülés, a válaszok teljesen megoszlottak: az válaszadók 50-50 százalékban tették meg voksaikat valamelyik oldalra, ami azt mutatja, hogy mindkét területen nagyjából egyforma növekedési ütemre számíthatunk 2015-ben.

Erős konkurencia marad a magánimport

A legnagyobb forgalmú használtautó-kereskedők közül 18 céget kerestek fel a felmérés készítői: becsléseik átlaga szerint a használtautó-piac idei bővülésének várható mértéke 11 százalék lesz. A növekedést elősegítő tényezők között az importőrök által felsorolt okok (a növekvő fizetőképes kereslet, a stabilabb piaci környezet, illetve az idősödő példányok immár halaszthatatlan cseréje) mellett a legtöbb említést az újautó-eladások növekedése kapta, hiszen ez automatikusan növekvő számú lecserélt, néhány éves autó megjelenését eredményezi a használtautó-piacon.

Tavaly 37 százalékkal, 97 ezerre nőtt a használt személyautók importja. Abban szinte minden kereskedő egyetért, hogy idén is folytatódik a behozatal volumenének erőteljes bővülése, azonban a további növekedés mértékét illetően jelentős a szórás (5-50%). A konszenzus ezen a területen 21 százalék körüli értéket mutat, ami azt jelenti, hogy a várakozások szerint 2015-ben újabb 118 ezer használt autó özönlik majd az országba.

A kkv-k húzzák a lízing piacot
Növekedéssel zárta a múlt évet a magyarországi lízingpiac. A jegybanki növekedési hitelprogram 103 milliárd forinttal járult hozzá a 453 milliárd forintos finanszírozott összeghez, ez utóbbi 24 százalékos növekedést jelent ez előző évhez képest – derül ki a Magyar Lízingszövetség összesítéséből. A bővülés motorját a vállalkozások, azon belül is a kkv-k jármű- és eszközbeszerzései jelentették, a Lízingszövetség arra számít, hogy a jövőben is a kkv-k húzzák majd a piacot.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo