Lehet, hogy jövőre a bort is importálni kell

Jó minőségű az idei szőlőtermés, régen volt ilyen egészséges a magyar szőlő, de az olcsóbb borokból várhatóan olasz importra szorul az ország. Az aszály miatt ugyan csökkent a termésmennyiség, de a többi mezőgazdasági ágazathoz képest a szőlőültetvények viszonylag jól viselték a szárazságot.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Atavalyi 2,5 millió hektoliter után az idén már két millió hektoliteres bortermés is szép eredmény lenne, miután a fagy, majd az aszály jelentősen károsította a szőlőket - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. A főtitkár szerint egy tradicionális bortermelő országban nem feltétlenül jó dolog, ha a választékbővítés és a kereskedelmi viszonosság által diktált mennyiségen felül bort kell behozni.

A borvidékek között jelentős különbségek lehetnek a termés minőségében, hiszen azokon az ültetvényeken, amelyeket a téli fagy sújtott, a tavalyi termés harmada is jó eredménynek számít, míg a fagytól és részben az aszálytól is mentes hegyvidéki területeken a tavalyi szint körül alakul a termés - jelezte Horváth Csaba. A főtitkár hozzáfűzte: a fő szüret szeptember végére befejeződik, de egyes helyeken a késő érésű fajták szüretelése csak ezután következik.

 A legnagyobb mennyiségben az olcsó, egyszerű borokból szorul majd importra Magyarország, az ilyen borok többsége Olaszországból érkezik - mondta el Horváth Csaba.  A főtitkár szerint az államnak versenyképes gazdasági feltételekkel kellene segítenie a bortermelőket, akiknek pedig az a feladatuk, hogy versenyképes borokat állítsanak elő az asztali kategóriában is.

Minden idők legszárazabb éve volt idén

A szőlőtermesztésben egyébként nem okozott rendkívüli károkat az aszályos időjárás. „A 2012-es év ezidáig, minden idők legszárazabb esztendője. A kedvezőtlen csapadékviszonyok az extenzív termesztést tűrő fajokat, így a napraforgót, ezen belül pedig a stabil, jó alkalmazkodóképességgel rendelkező hibrideket különleges pozícióba emeli. Nem kell különösebb érvelés annak alátámasztásához, hogy a szántóföldi növényfajokon belül (repce, kalászosok, napraforgó, kukorica) a napraforgó termésátlaga a legmegbízhatóbban kiegyenlített, s a legkevesebb kárt szenvedte el 2012-ben. Az országos szinten várt 2 tonna/ha körüli termésátlag rentábilisan tartotta a napraforgótermesztés eredményességét még ebben az évben is." - tette még hozzá Bíró János, a Syngenta szakértője.

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo