A jelenleg hatályos szabályozás alapján a közbeszerzéssel meghirdetett beruházásoknál nem kötelező a fedezetkezelés intézménye, mindez azonban megváltozhat, mivel a Belügyminisztérium előterjesztést készített az építésüggyel összefüggő Kormányrendeletekkel kapcsolatban, ennek az előterjesztésnek a 75. §-a tartalmazza az építtetői fedezetkezelői rendszer "ismételt" kiterjesztését a közbeszerzések területére is. Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) összefoglalta az építtetői fedezetkezelő újbóli bevezetésének korlátait, mindazokat az érveket, amelyek miatt szerintük a lánctartozás ily módon nem számolható fel. (Pedig az egyszerűbb, átláthatóbb szabályozás segíthetné a nehéz helyzetben lévő építőipar újbóli beindulását.)
Az építési vállalkozásokat alapvetően érintő lánctartozási jelenség kialakulásának megakadályozására, illetve kezelésére többféle szakmai megoldási javaslat közül 2009. évben a Bajnai-kormány az építtetői fedezetkezelő rendszer általános bevezetésével tett kísérletet. Ennek ellentmondásai és végrehajtási nehézségei hamar világosak lettek és 2010. közepétől a közbeszerzések terén másfajta (egyébként kisebb korrekció után ma is jól működő) megoldást választott az új kormány; a fedezetkezelő intézménye a nagyobb volumenű magánberuházások megvalósítása során maradt fenn kötelező jelleggel.
Az építőipar terén a lánctartozás kialakulásának három általános oka lehet:
az építtetői fedezet hiánya miatt a megrendelő nem tud fizetni a fővállalkozónak, illetve a generálkivitelezőnek, akik így a megvalósítási lánc következő szereplőinek (alvállalkozók, szállítók) sem tudnak fizetni; az irreálisan alacsony vállalási árból fakadóan a generálkivitelező, illetve a fővállalkozó nem tud fizetni az alvállalkozóinak, akik így a megvalósítási lánc következő szereplőinek (szubalvállalkozók, szállítók, szolgáltatók) sem tudnak fizetni a rosszhiszemű (csaló) megrendelői magatartás, amikor a megrendelői pozícióban lévő szereplő (építtető, fővállalkozó, generálkivitelező, alvállalkozó) nem akar fizetni a megvalósítási láncban utána következőknek.
Mind a három esetben a lánctartozás elindításának az általános eszköze az adott munkát teljesítő vállalkozás teljesítésének el nem ismerése, amikor a megrendelő a teljesítésigazolás elől csalárd módon kibúvik (hamis kifogásokat keres, időt húz, indokolatlan jogi eszközökhöz nyúl a műszaki vitában, stb.); teljesítésigazolás hiányában pedig az egyébként jól teljesítő vállalkozás nem nyújthatja be a számláját, így nem jut a jogos járandóságához.
Könnyen belátható, hogy az építtetői fedezetkezelő rendszer erre az alapproblémára nem ad semmiféle megoldást, hiszen egyrészt nem tudja a hiányzó fedezetet megteremteni sem az 1., sem a 2. esetben, illetve nem tudja a ki nem adott teljesítésigazolást kikényszeríteni a csalárd megrendelőből.
A fedezetkezelő működése/működtetése nemcsak hatástalan, de káros is lenne, mivel lelassítja a kifizetéseket, szinte kezelhetetlenül nagy adminisztrációs terhet rak a vállalkozókra, működése pluszköltségeket gerjeszt. Ráadásul jogilag azt a nonszensz helyzetet veszi alapul, ami szerint a vállalkozói láncolatban egymás felett álló vállalkozók felelősséget kell vállaljanak olyan szereplőkért is, akikkel közvetlen szerződéses kapcsolatuk nem áll fenn, azok jogkövető magatartását semmilyen módon nem tudják kikényszeríteni.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a teljes építtetői fedezetkezelő rendszer lebénul, ha a láncolat bármely pontján szereplő egyetlen alvállalkozóval szemben is felszámolási eljárást kezdeményeznek, nehezíti, ellehetetleníti a teljesítési, jóteljesítési bankgaranciák beszerzését, mert a fedezetül szolgáló árbevétel bankra szóló engedményezhetőségét elbizonytalanítja, csökkenti a kihelyezett hitel határidős visszafizethetőségének biztonságát.
A hatályos közbeszerzési törvény, a végrehajtási rendeletei és az egyéb meglévő jogi keretek - például az építési törvény, az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendelet, stb. - betartásuk, illetve betartatásuk esetén ma is biztosítják az alvállalkozók jogos járandóságának közvetlen és relatíve gyors kifizetését; az építtetői fedezetkezelő intézményének erre a területre való kiterjesztése indokolatlan, azt a magánberuházások köréből is javasoljuk kiiktatni.
A fedezethiány, mint alapprobléma kezelésére természetesen a meglévő jogi instrumentumok továbbfejlesztése szükséges, például
az építtetői fedezetigazolások rendszerének szabályozása (legyen valódi fedezete a beruházásnak az építtetői oldalon),
a közbeszerzések terén az irreálisan alacsony ár életszerű szabályozása, annak kiszűrésének céljával,
a jogalap nélküli megrendelői nem fizetés esetére hatékony eszköz a vállalkozók kezébe (például átvéve a mai fedezetkezelői szabályozásból erre az esetre a munka felfüggesztésének, majd a szerződéstől való elállásnak a jogát),
állami faktoringszervezet létrehozása,
a vállalkozói teljesítések igazolása körüli vita esetére a jogi eljárások gyorsítása (akár hatékony „döntnöki szervezet" kialakításával),
a megrendelői nem fizetés esetére a valós teljesítés mértékéig jelzálogjog bejegyzési lehetőség megteremtése az ingatlanra, illetve a birtokvédelem megerősítése a kivitelezők javára.
Az ÉVOSz határozott álláspontja, hogy a fentiekből is kiolvashatóan a fedezetkezelői rendszer nem jelent valós megoldást a lánctartozási probléma megoldására, ezért ellenezzük annak kiterjesztést a közbeszerzési folyamatra.
