Ráharaptak a cégek az energetikai pályázatokra

Meghaladta a 100 milliárd forintot a Jedlik Ányos Energetikai Programra beérkezett pályázatok összértéke – közölte az Energiaügyi Minisztérium. 

Az energetikai korszerűsítési programcsomag három eleme érhető el jelenleg az iparági vállalkozásoknak, önkormányzatoknak, együttesen 114 milliárd forint keretösszeggel. A mostanáig benyújtott támogatási igények együttesen már több mint százmilliárd forintot tesznek ki.

Június közepe óta jelentkezhetnek a távhőszolgáltatók a program elsőként meghirdetett kiírására. A 45 milliárd forintos keretösszeg az energiahatékonyság fokozására, a megújuló alapú hőforrásokra, hulladékhő hasznosítására fordítható.

A program másik ágazati elemében július 21-e óta igényelhetnek támogatást a távhőtermelők rendszereik megújuló alapú korszerűsítésére. Az 51 milliárd forintos keretből önállóan támogatható tevékenységek közé tartozik a megújuló alapú hőtermelési technológia létesítése (a hőszivattyút is beleértve), hulladékhő hasznosítása vagy hőtároló megvalósítása.

Az augusztusban nyitva lévő felhívások közé tartozik a helyi közvilágítás korszerűsítéséhez 18 milliárd forintot biztosító programelem. A Magyar Falu Programmal közös kezdeményezés jóvoltából a vidéki kistelepülések akár 50 millió forintot nyerhetnek el a lámpatestek cseréjére, autonóm szabályozhatóságuk kiépítésére. A vissza nem térítendő támogatás teljes egészében előlegként is igényelhető.

Hamarosan újabb felhívások is élesednek a programban, a már benyújtott pályázatok elbírálása folyamatosan zajlik. A Jedlik Ányos Energetikai Programmal támogatott fejlesztések erősítik Magyarország energiafüggetlenségét, mérséklik az importkitettséget.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo