Élelmiszermaffia Magyarországon – Bekeményít a VM

Ki fogjuk takarítani a magyar piacról azokat a cégeket, amelyek hamisított vagy nem megfelelő eredet-megjelölésű terméket hoznak forgalomba - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A nagybani piacok augusztusban indult ellenőrzései során sok gyanús cég neve merült fel, s ezért kimondható, hogy maffiaszerű hálózat működik a magyar élelmiszeriparban.

Az államtitkár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) képviselőivel és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) főállatorvosával tartott eseményen elmondta, a nagybani piacokon tartott ellenőrzések tapasztalata, hogy olyan nagykereskedők és viszonteladók forgalmaznak, akik a külföldről behozott árut átcímkézik, majd magyarként árusítják. Az államtitkár kiemelte: kérte a NAV bevetési főigazgatóságától, illetve az országos rendőrfőkapitánytól, hogy októbertől fokozottan ellenőrizzék a Lengyelországból érkező zöldség- és gyümölcsszállítmányokat, kifejezetten a végfelhasználási pontoknál.

Hamisított élelmiszerek lefoglalása Kőbányán - Kép: MTI

Az eseményen közölték azt is, hogy nemrégiben ötvenhat tonna kétes eredetű zöldséget foglaltak le a hatóságok a Józsai Tész Szövetkezet vecsési telephelyén. A NAV és a Nébih közös akciója során szeptember 17-én átfogó ellenőrzést tartottak a telephelyen. Az okmányok alapján az áru Lengyelországból, a nyíregyházi Green Plusz Trade Kft. részére érkezett, amely a közösségi tagállamokból importál zöldséget és gyümölcsöt. A terméket továbbértékesítette a Józsai Tész számára, amely azután azt magyar termékként adta el; így értékesített árut az Auchan és az Aldi számára.

Az ellenőrzés során a Nébih és a NAV munkatársai összesen 56 tonna sárgarépáról, illetve hagymáról állapították meg, hogy nem található rajtuk az eredetmegjelölés, de a mennyiség egy részét már át is címkézték. "Ekkora mennyiség szervezett rendszert tételez föl" - fűzte hozzá az államtitkár. A két áruházláncot az átcímkézésről az államtitkár írásban tájékoztatta, amelyek ezt követően azonnal felmondták a szerződést a Józsai Tésszel.

Az eseményen közölték, a nagybani piacok augusztusban indult ellenőrzései során sok gyanús cég neve merült fel, s ezért kimondható, hogy maffiaszerű hálózat működik. Az ellenőrzési akciókat folytatják. Helik Ferenc, a Nébih főállatorvosa elmondta, várhatóan mintegy 9 millió forintos bírságot szabnak ki a szövetkezetre, miközben célzott ellenőrzések keretében az összes nagyobb áruházláncnál vizsgálni fogják a zöldségek és gyümölcsök eredetét, nyomon követhetőségét. Czuczor Ákos, a NAV bevetési főigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az eredményesség szempontjából fontos, hogy több szakhatóság működött együtt, s a nagybani piacok ellenőrzése most is zajlik

Véleményvezér

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.
Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo