élelmiszer-értékesítés cikkek


Eljárás indult az Aldi, a CBA, a Tesco és egyes COOP partnerek ellen

Eljárás indult az Aldi, a CBA, a Tesco és egyes COOP partnerek ellen 

GVH: eljárás indult nagy élelmiszerláncok ellen, mert országszerte rögzíthették egyes üdítőitalok árait.
„Lemondhatna a kereskedelem haszonkulcsának néhány százalékáról"

„Lemondhatna a kereskedelem haszonkulcsának néhány százalékáról" 

Még ebben az évben tárgyalások kezdődhetnek az élelmiszertermelők és kereskedők között egy kiegyensúlyozottabb erőviszonyokat teremtő megállapodás érdekében, hogy ne mindig a termelő kerüljön kényszerhelyzetbe, hanem akár az árrés kis részének átengedésével legyen partner a kereskedelem is - jelentette be Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Többet ettünk az idén

Többet ettünk az idén 

Közel 1300 milliárd forint forgalmat ért el az élelmiszerek kiskereskedelme 2014. december-2015. szeptember között, mennyiséget tekintve szintén 5 százalékkal emelkedett a bolti eladás, állapítja meg a Nielsen felmérése.
A kánikula felpörgette a kiskereskedelmet

A kánikula felpörgette a kiskereskedelmet 

Több mint 1000 milliárd forint forgalmat ért el az élelmiszerek kiskereskedelme 2014. december-2015. július között a Nielsen által mért kilencven termék kategóriából; 4 százalékkal többet, mint az előző évi hasonló időszak során. Mennyiséget tekintve 3 százalékkal emelkedett a bolti eladás.
Többet költöttünk élelmiszerre – és vodkára

Többet költöttünk élelmiszerre – és vodkára 

Folytatódik az élelmiszerek kiskereskedelmének kedvező trendje. Ugyanis 2014. február-2015. január között a boltok közel 1 480 milliárd forint forgalmat értek el, ami 5 százalékkal több, mint az előző hasonló időszak során.
Március végéig minden automatát be kell jelenteni

Március végéig minden automatát be kell jelenteni 

A NAV az elektronikus pénztárgépekhez hasonlóan akar majd rálátni az automaták forgalmára - írja az Index. A rendelkezés minden élelmiszer-kereskedést végző automatára vonatkozik.
Belekóstoltak a magyar narancsba

Belekóstoltak a magyar narancsba 

Tíz, a hazai kereskedelemben leginkább előforduló fajtájú és származási helyű narancsot vett górcső alá februárban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A szakemberek a laborvizsgálatokon „ízekre szedték” a déligyümölcsöket: 302 különböző hatóanyagra és azok bomlástermékeire végeztek méréseket, és ezúttal sem maradhatott el a kedveltségi vizsgálat.
Minek kell szerepelnie az élelmiszer címkéjén?

Minek kell szerepelnie az élelmiszer címkéjén? 

A termékek csomagolásán vagy a termékhez csatolt árucímkén számos információt köteles feltüntetni a gyártó vagy forgalmazó cég. Ezen információk egy részének ellenőrzése elengedhetetlen az áruk átvételéhez. Az alábbiakban összefoglaltuk az élelmiszer csomagolásra vonatkozó előírásokat.
A magyarok eledele: pizza és hamburger

A magyarok eledele: pizza és hamburger 

A magyarok még mindig rajonganak a pizzáért, legtöbbször ezt az ételt rendelik, de egyre gyakrabban fordul elő, hogy a virágkorát élő hamburger mellett teszik le a voksukat. Budapesten igazi trend a hamburgerezés, míg a világ más országaiban meglepő ételrendelési szokások figyelhetők meg.
Zöldségből a magyart szeretjük

Zöldségből a magyart szeretjük 

Gyakorlatilag minden harmadik bevásárló kosárba kerül a zöldség, vagy gyümölcs. Az őszi és téli időszakban talán felértékelődő zöldségek vásárlásának havi eloszlása egyenletesebb, gyümölcsre legtöbbet júliusban és augusztusban költenek a fogyasztók.

A magyarnál a hús a favorit 

Honfitársaink kedvelik és gyakran fogyasztanak is húst. A GfK Hungária adatai szerint a szárnyasok és sertéshús népszerűsége és fogyasztása hasonló méreteket ölt, marha- és vadhús viszont ritkábban és kevesebbeknek kerül a tányérjára. Különösen e két utóbbi – jellemzően drágábban elérhető – kategória esetében figyelhető meg különbség a fogyasztók iskolázottsága és jövedelmi helyzete mentén.

Élelmiszerre költjük fizetésünk negyedét 

A kilencvenes évek közepén a hazai háztartások nagyjából egyharmadnyi fizetést áldoztak élelemre, és ez a mutatószám mára sem változott sokat, ami jól mutatja, hogy a fogyasztás szerkezetváltása, amely egyben a gazdaság modernizációját is jelenti, lassan halad előre.

A tavaszi hideg betett a jégkrémpiacnak 

Lassan lendül be a jégkrémpiac, hiszen a hosszan elhúzódó tél, a hűvös időjárás nem kedvezett a családi dobozos jégkrémek forgalmának és emiatt némi visszaesés tapasztalható a tavalyi év első feléhez képest. A diszkontok részesedése erősödött, a szupermarketek megőrizték harmadik helyüket, ám részesedésük visszaesett. A többség kedvence továbbra is a hagyományos csokoládés és a vaníliás ízesítés.

Hungarikumüzlet nyílt Nyíregyházán 

Megnyitották az első hungarikumüzletet Nyíregyházán pénteken. A kormányzat tervei szerint a az ország valamennyi tájegységében a nyíregyházihoz hasonló, hungarikumokat árusító üzletek nyílnának, ahol az adott térség híres élelmiszer-ipari termékeit hoznák forgalomba.

Mindenkinek hoz csokit a nyuszi 

Még a legszegényebb családok is vesznek csokoládét az ünnepekre, sonka minden negyedik háztartás asztalára kerül. A legtöbben még mindig a csokinyuszit veszik, de hódítanak a krémes töltött csokicsodák is.

Valentin-napkor fellendül a kiskereskedelem 

A GfK Hungária Háztartáspanel adatai szerint a februári Valentin-nap a táblás csokoládék és pralinék iránti keresletet akár 70 százalékkal is megnövelheti a januári időszakhoz képest. A gyártók és forgalmazók erőteljes kommunikációval, egyedi csomagolásokkal és árkedvezményekkel igyekeznek megnyerni termékeiknek a vásárlókat.

A nagyi és a menza főztjére vágynak a magyarok 

Egy új piac meghódítása előtt a termékfejlesztőknek fontos feltérképezniük annak ízlésvilágát és étkezési szokásait. A magyarok számára még mindig a hagyományos ételek a legfontosabbak, ezektől leginkább más nemzetek konyhái felé kalandozunk el.

Jön a húsvét, hatósági célkeresztben a tojás 

A kormány elfogadta a nagybani piacokról szóló jelentést, és ennek alapján újult erővel kezdődik meg a nagybani piacok ellenőrzése. Februártól újra összehangolt ellenőrzéssorozat veszi kezdetét a fővárosi és vidéki nagybani zöldség- és gyümölcspiacokon.

Egyre többen főznek otthon: csak értékben nőtt az élelmiszerforgalom 

Öt százalékkal, 1370 milliárd forintra nőtt az élelmiszerekből a kiskereskedelem bevétele 2011 decembere és 2012 novembere között az egy évvel korábbihoz képest, miközben mennyiségben változatlan maradt a forgalom a Nielsen piackutató vállalat által folyamatosan mért 90 kategóriában.

Drágább lett az ételünk és állami a dohányunk szeptemberben 

A nyár után is folytatódott a példátlan szárazság Magyarországon, ekkor már biztos volt, hogy a rossz termés miatt jelentősen drágulni fognak az élelmiszerek, ami felpörgette az amúgy is magas inflációt. Ezt a hónapot választotta a kormány a trafiktörvény elfogadására és a kamarai szabályok módosítására. Ez történt 2012 szeptemberében.

A virsli és a pezsgő uralja a szilveszteri forgalmat 

Az év utolsó hónapjában – elsősorban szilveszteri kedveltségüknek köszönhetően – megugrik mind a virsli, mind a pezsgő vásárlása: mindkét kategóriában az átlagnál kedvezőbb forgalomra számíthatnak a kereskedelmi láncok decemberben.

Cukrot és étolajat foglaltak le a hatóságok 

Több mint 250 ezer liter külföldről behozott étolajat és több mint 70 ezer kg kristálycukrot vont ki a forgalomból – nem bejelentett élelmiszer-kereskedelmi tevékenység miatt – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Fél szemét a nagybanin tartja Budai Gyula 

Folytatódnak az ellenőrzések a budapesti és a vidéki nagybani piacokon az év végéig, a társhatóságokkal készített munkaterv szerint - közölte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

Áfacsökkentés nélkül nem lesz magyar húsipar 

Nehéz idők járnak a magyar húsiparra: sorozatban kerülnek nehéz helyzetbe a jó nevű magyar élelmiszeripari vállalkozások. Gondok vannak a Gallicoop háza táján, felszámolás alá került a Kapuvári Hús, finanszírozási nehézségekkel küzd a Gyulai Húskombinát. Ágazati szereplők szerint az élelmiszerekre kirótt magas áfa csökkentésével megoldhatók lennének a szegmens problémái, ám erre – legalábbis a belátható időben – nem lesz pénz a magyar költségvetésben.

Élelmiszermaffia Magyarországon – Bekeményít a VM 

Ki fogjuk takarítani a magyar piacról azokat a cégeket, amelyek hamisított vagy nem megfelelő eredet-megjelölésű terméket hoznak forgalomba - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A nagybani piacok augusztusban indult ellenőrzései során sok gyanús cég neve merült fel, s ezért kimondható, hogy maffiaszerű hálózat működik a magyar élelmiszeriparban.

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia készül 

Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszer-biztonsági stratégiát dolgoz ki. A dokumentum célja, hogy meghatározza azokat a lépéseket és eszközöket, amelyeken keresztül a fogyasztók egészségének védelme a jövőben is hatékonyan megvalósítható.

Újra darabolják a szalonnát Kapuváron 

Kevesebb emberrel, az utóbbi hetekénél nagyobb, de a korábbi időszakban megszokottnál jóval kisebb termeléssel indult újra a feldolgozás a kapuvári húsgyárban.

Megmenekült a bezárástól a Cerbona 

A Naponta Kft. aláírta a Cerbona Zrt.-t felszámoló Agro Alba Zrt.-vel azt a szerződést, amely a Cerbona székesfehérvári gyárának megvásárlásáról szól. Ezzel a Cerbona teljes extrudált üzletága, a márka és nem utolsó sorban 84 munkahely megmenekült a felszámolás alól. A vevő Naponta Kft. a jövőben a külföldi piacokra épít.

Élelmiszerbiztonság: 66 millió forintos bírság a nyáron 

A 2012. évi nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzésekre június 25. és augusztus 31. között került sor az egész ország területén, melynek elsődleges célja volt a nyári melegben, a nyaralók és turisták miatt megnövekedett forgalom mellett is fenntartani az élelmiszerbiztonságot.

Kilós ár a tojásokra 

Hatályba lépett az a rendelet, miszerint a jövőben a tojások darabára mellett fel kell tüntetni a tojás kilónkénti árát is. Az új rendelkezés célja a fogyasztók jobb tájékoztatása. 

Szeptember 1-jén lép hatályba a magyartermék-rendelet 

Szeptember 1-jén lép hatályba az egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet (magyartermék-rendelet), amely többek között szabályozza, hogy milyen feltételek mellett tüntethető fel az élelmiszerek csomagolásán a „magyar termék", a „hazai termék" és a „hazai feldolgozású termék" jelölés.

Lopott árammal és gázzal működött a pizzéria 

Lakossági bejelentés alapján az elmúlt napokban négy pizzéria működésének felfüggesztéséről is rendelkezett a területileg illetékes élelmiszer-biztosági hatóság Bács-Kiskun megyében.

Másfél évtizedes trend szakadt meg 

Megállt az általános élelmiszerüzletek számának másfél évtizede tartó csökkenése. Összesen 19 544 általános élelmiszerbolt működik Magyarországon a Nielsen piackutató vállalat új felmérése szerint, míg egy évvel korábban számuk 19 569 volt. Ezen kívül a piackutatók személyesen mértek fel a 10 ezer lakosúnál nagyobb városokban minden olyan üzletet, ahol élelmiszert árusítanak.

Felkészültebbek az élelmiszerkereskedők 

Lezárult az idei nyári szezonális ellenőrzés július 1-31. közötti szakasza. Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság 5836 ellenőrzést végzett, melynek során 269 esetben szabott ki bírságot összesen 22,5 millió Ft értékben. A nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzések elsődleges célja a nyári melegben a nyaralók és turisták miatt megnövekedett forgalom mellett is fenntartani az élelmiszer-biztonságot.

A hőség jót tett a jégkrémpiacnak 

Jó idők járnak a jégkrém-piacra, hiszen a meleg nyári időjárás a hűsítő nyalánkság forgalmában már tavaly is komoly erősödést eredményezett. Ráadásul a családi dobozos jégkrémekből idén már a szezon elején - a második negyedévben - is több fogyott, mint a tavaly július-szeptemberi időszakban. Az otthon elfogyasztott jégkrémek legnagyobb hányada diszkontokból származik, a többség kedvence továbbra is a csokoládés és a vaníliás ízesítés.

Kiugrott dinnyéért a nagybanira a NAV 

Az elmúlt 20 év legnagyobb átfogó ellenőrzése zajlott le a Budapesti Nagybani Piacon, a Nagykőrösi úton, augusztus 1-jén éjjel. A hatóságok összehangolt akcióban vadászták le a dinnyeneppereket.

Termelői piacon vesz almát az átlagmagyar 

Egyre több gyümölcsöt és zöldséget vásárolnak a magyar háztartások, javarészt még mindig a hagyományos csatornákon keresztül, a termelői piacokon, illetve a kiskereskedőknél, utcai árusoknál. A gyümölcsök között az alma, a zöldségekből a burgonya a legnépszerűbb.

Jöhet a magyar termék jelölés 

A kormány úgy döntött, hogy megjelenhet a magyar termék rendelet. A jövőben önkéntes alapon feltüntethető az élelmiszereken a „magyar termék”, a „hazai termék” és a „hazai feldolgozású termék” jelölés. A vidékfejlesztési miniszteri rendelet a kormány szándékai szerint a hazai vásárlók jobb tájékoztatását, a magyar termékek kiemelt pozícióját biztosítja. 

Egyre rosszabbul élünk 

Májusban tovább zsugorodott a kiskereskedelmi fogalom: a visszaesés éves összevetésben 2,5 százalék volt, amelyben elsősorban üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak csökkenése játszott szerepet. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatsora alapján az ágazat szezonálisan és naptárhatástól megtisztított értékesítése a 7,7 százalékkal marad el a 2005. májusitól.

Biztonságos a fagyi és a jégkrém 

A nyári szezonban gyakrabban fogyasztott termékek ellenőrzése az idei évben is kiemelten fontos, így a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2012. június-júliusában a jégkrém és fagylalt termékekre vonatkozó célellenőrzéseket rendelt el.

Hungarikum lenne a pálpusztai 

Az idén ünnepli születésének 120. évfordulóját a hungarikumok közé kívánkozó pálpusztai sajt. A patinás sajtkülönlegesség ma is állja a versenyt a hazai piacon a világhírű holland és francia termékekkel szemben, a választék határtalan bővülése sem képes letaszítani a jobb élelmiszerüzletek polcairól.

Önkéntes lesz a „magyar termék" jelölés használata 

A jövőben önkéntes alapon feltüntethető az élelmiszereken a „magyar termék", a „hazai termék" és a „hazai feldolgozású termék" jelölés. A vidékfejlesztési miniszteri rendelet a hazai vásárlók jobb tájékoztatását, a magyar termékek kiemelt pozícióját biztosítja.

Nem az EB, hanem a meleg miatt nő a sörfogyasztás 

A nagy sportesemények kapcsán a sör és a sós ropogtatnivalók forgalmának emelkedésére számítanak a gyártók, kereskedők. Az elmúlt hat év adatainak vizsgálata alapján azonban nem mutatható ki egyértelmű összefüggés a rendezvények és a vásárlások között.

Kánikulában a vásárlásnál is legyünk körültekintőbbek! 

A nyár nemcsak a szabadidő eltöltéséhez kínál jó lehetőséget, de a friss zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával egészségesebben is táplálkozhatunk. Ugyanakkor a nyári meleg kedvez az élelmiszerekből eredő megbetegedéseknek is, ezért legyünk körültekintőbbek a vásárlásnál.

Megpirongatta a Spar-t a GVH 

Jogsértő beszállítói szerződések miatt 50 millió forint, a versenyhivatali eljárás ismételt elhúzása miatt pedig 35 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-re.

Piacmustra – Több tér termelőknek 

Röpke két hónap leforgása alatt négy új termelői piac nyitott meg Budapesten, a legújabb éppen a Kossuth téren a Vidékfejlesztési Minisztérium árkádjai alatt. A kezdeményezések nem csak a fővárosi lakosoknak jók, akik így közvetlenül, - és sokszor olcsóbban - juthatnak hozzá a háztáji termékekhez, hanem a termelőknek is, akik végre eljuthatnak a fizetőképes kereslethez. A piacok növekvő száma azonban azt is jelzi, hogy a lakosság részéről is emelkedik az igény a friss háztáji termékekre.

Nagyot buktak a boltok 

Az áprilisi kiskereskedelmi forgalom volumene 2,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától, az esztendő első négy hónapjában 0,7 százalékos visszaesést mértek a statisztikusok. A csökkenésben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése játszott meghatározó szerepet a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo