Megpirongatta a Spar-t a GVH

Jogsértő beszállítói szerződések miatt 50 millió forint, a versenyhivatali eljárás ismételt elhúzása miatt pedig 35 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-re.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A GVH csütörtöki közleménye szerint a Spar jelentős piaci erővel való visszaélést valósított meg 2009 és 2011 között, amikor beszállítóit - a velük kötött szerződések alapján - pusztán a forgalmazásért cserébe utólagos árkedvezmény megfizetésére kötelezte.

A GVH szerint a kereskedelmi törvény alapján a jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő egyrészt nem írhat elő egyoldalúan díjakat a beszállítóival szemben, másrészt kedvezményrendszere feltételeit köteles indokoltan kialakítani.

Az indokoltság követelményének egy olyan kedvezményrendszer tud megfelelni, amely a szokásos kereskedői teljesítményt meghaladó értékesítési erőfeszítést jutalmazza, vagyis valós forgalomnövelésre vonatkozó ösztönzést teremt. Ilyen lehet az a kedvezményrendszer, amely a korábbi eladási tapasztalatok alapján megbecsült forgalmazási célt meghaladó kereskedői többletteljesítményt ismer el.

Két éve vizsgálják
A hivatal 2010-ben a kereskedelmi törvény alapján indított versenyfelügyeleti eljárást a Spar beszállítóival szemben alkalmazott úgynevezett teljesítményarányos bónusz (TAB) feltételeinek vizsgálatára. Ennek során megállapította, hogy a cég csak abban az esetben forgalmazta adott beszállító termékét, ha az elfogadta, hogy a TAB formájában utólagosan árkedvezményt érvényesítenek vele szemben.

A GVH a bírság összegének megállapítása során enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a kereskedelmi törvény alapján a vizsgált magatartás jogsértő jellege nem volt egyértelműen megítélhető. A közlemény szerint hasonló kedvezményrendszereket más kereskedők is alkalmazhatnak, ezért a GVH vizsgálja a velük szembeni eljárás lehetőséget is.

A vizsgálat lefolytatása során a GVH több alkalommal is kötelezte a Spart arra, hogy csatolja a METSPA Beszerzési és Kereskedelmi Kft.-vel kapcsolatos szerződéses dokumentációt, azonban a cég megtagadta az adatszolgáltatást arra hivatkozva, hogy a kért adatok nem relevánsak a teljesítményarányos bónusz rendszer vizsgálata során. Később, az eljárás döntéshozatali szakaszában a cég a Versenytanács előzetes álláspontjára adott nyilatkozatában fejtette ki, hogy a GVH által használt adatok - amelyeket a Spar szolgáltatott korábban az erre vonatkozó utalás nélkül - METSPA-ra vonatkozó információkat is tartalmaznak.

A GVH emiatt a tényállás további tisztázására kényszerült, ezért 35 millió forint eljárási bírságot szabott ki a vállalkozásra - áll a közleményben. A bírság összegének megállapításakor a GVH figyelembe vette, hogy ugyanebben az eljárásban a Spar már kapott eljárási bírságot illetve, hogy a cég rosszhiszemű, eljárás elhúzására irányuló magatartást tanúsított, ráadásul annak végső, döntéshozatali fázisában.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo