Megmenekült a bezárástól a Cerbona

A Naponta Kft. aláírta a Cerbona Zrt.-t felszámoló Agro Alba Zrt.-vel azt a szerződést, amely a Cerbona székesfehérvári gyárának megvásárlásáról szól. Ezzel a Cerbona teljes extrudált üzletága, a márka és nem utolsó sorban 84 munkahely megmenekült a felszámolás alól. A vevő Naponta Kft. a jövőben a külföldi piacokra épít.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Talpra áll az egykor szebb napokat látott Cerbona, legalábbis a gyár extrudált üzletága, amely müzlik és müzliszeletek mellett gabonapelyhet és chipset gyártott. Az üzemre áprilisban írt ki tendert a felszámoló 1,5 milliárd forintos kikiáltási áron. A vevő a Naponta Kft. lett, amely 2011 óta gyártja a Cerbona extrudált termékeit.

A korábban 400 főt foglalkoztató Cerbona Zrt. csődjét 2010 októberében jelentették be. A társaság több mint 6 milliárdos adósság súlya alatt omlott össze, amikor a beszállítók már nem hitelezték tovább tevékenységét. A cég alapanyagot ekkor már csak készpénzért kapott, azzal viszont nem rendelkezett. A társaság három üzletágból, a malomiparból, a tésztagyártásból és az extrudált üzletágból állt.

„Innen szép a győzelem” – gondolta a Naponta Kft.-be tömörült befektetői csapat, amely még 2010 decemberében kezdte meg a tárgyalásokat a Cerbona Zrt. igazgatóságával a tevékenység átvételére. „Ennek eredményeként három hónappal később, 2011 márciusában ismét megindult a termelés Székesfehérváron, az extrudált termékeket gyártó telephelyen” – mondta el Pókecz Attila, a Naponta Kft. ügyvezetője.

A Naponta Kft. először bérgyártásra kötött szerződést a Cerbona Zrt.-vel. Ennek keretében a Naponta vásárolta az alapanyagot, majd Fehérváron gyártották le a termékeket, amelyeket a Naponta hozott forgalomba. A márka elég erős volt ahhoz, hogy újra megjelenjen az addigra már kiürült áruházi polcokon. Sokkal nehezebb volt meggyőzni a bizalmatlanná vált beszállítókat, akik kezdetben csak készpénzért adtak alapanyagot. Ez rendkívül finanszírozásigényessé tette a gyártást, de a Naponta Kft. képes volt saját erőből, bankhitel nélkül újraindítani a termelést. „A bedőlt cég 1,5-2 milliárdos szállítói tartozást hagyott maga után, így érthető volt a beszállítók bizalmatlansága, akik sokszor csak nagyon nehezen álltak szóba velünk” – mondta Pókecz Attila.

A vállalat forgalma tavaly 1,1 milliárd forintot tett ki, idén már megközelíti a 2 milliárd forintot. A teljes mértékben újjászervezett társaság megkezdte a külföldi terjeszkedést is. A nagyobb részt müzliből és szeletekből, kisebb részt gabonapehelyből származó árbevétel az induló évben is jelentős eredményt hozott, idén pedig a várakozások szerint 100 millió forint feletti adózott nyereséget termel az immár tulajdonos Naponta Kft. számára. A Naponta idén tavasszal fordított pénzt előszörbrand karbantartását célzó kampányokra, miután 2012. január elsejével bérbe vették a telepet, illetve átvettek 84 munkavállalót a Naponta Kft.-be.

„Az extrudált üzletág egykori 2,7 milliárdos forgalmának visszaszerzése a belföldi piacon rövid távon nem reális célkitűzés, hiszen chipset még nem gyártunk, a pelyhekben pedig nagy volt a piacvesztés. A szeletek és a müzlik forgalma viszont már az utolsó békeév szintjén van” – mondta Pókecz Attila.

Az ügyvezető ennek ellenére ambiciózus terveket dédelget: „A keleti országokban megmaradtak a korábbi jó kapcsolatok, s itt az ideje, hogy a fejlett piacokon is megjelenjünk” – állítja. A társaság ennek érdekében új termékeket fejleszt, másokat pedig átcsomagolással akar újrapozícionálni és alkalmassá tenni a külföldi megjelenésre. „Meglevő piacainkon termékeink 70 százalékát Cerbona márkanéven hozzuk forgalomba, 30 százalék a kereskedelmi láncok saját márkás termékeiként kel el. Az új piacokon feltehetőleg inkább az utóbbi megoldással lehet rövid távon nagyobb forgalomra szert tenni. A Cerbona brand bevezetése hosszabb időt vesz igénybe” – vázolja a terveket az igazgató.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo