Másfél évtizedes trend szakadt meg

Megállt az általános élelmiszerüzletek számának másfél évtizede tartó csökkenése. Összesen 19 544 általános élelmiszerbolt működik Magyarországon a Nielsen piackutató vállalat új felmérése szerint, míg egy évvel korábban számuk 19 569 volt. Ezen kívül a piackutatók személyesen mértek fel a 10 ezer lakosúnál nagyobb városokban minden olyan üzletet, ahol élelmiszert árusítanak.

Megállt a visszaesés

A hagyományos, 200 négyzetméteres és kisebb üzletek számaránya az élelmiszer-kiskereskedelmi hálózatban 89 százalék idén is, tavaly is. Ez a stabilitás eltér a legutóbbi időszaktól, amikor éppen ebben a csatornában évről évre csökkent a boltszám.

Idén január elsején a legkisebb, 50 négyzetméteres és kisebb üzletekből 11 111, az 51-200 négyzetméteresekből pedig 6294 egység működött a felmérés szerint. Lényegében változatlan maradt a két boltszám, az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A modern bolttípusok közül a hipermarketek száma néggyel bővült, 170-re, éves összehasonlításban. Huszonegy új diszkontnak köszönhetően ez a csatorna országszerte 488 egységet számlált az év elején. Ezzel egyidőben szupermarketből héttel kevesebb, 574 lett.

Mit árulnak a boltok?

Éves felmérését a Nielsen idén kiegészítette azzal, hogy munkatársai személyesen keresték meg az élelmiszerboltokat hazánk 10 ezer lakosúnál nagyobb városaiban - tájékoztat Melisek Eszter, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója. Módszeresen járták végig az utcákat, és felmértek minden egyes élelmiszert árusító üzletet 2012. januártól április végéig.

Mostanra készült el az összesítés, amely szerint 8756 általános élelmiszerbolt mellett regisztráltak többek között 2100 kenyeret, péksüteményt, tejet és tejterméket kínáló, 1393 zöldség-gyümölcs, 1471 állateledel, 750 palackozott ital szaküzletet; 926 benzinkút shopot; élelmiszert is árusító 1700 trafikot, újságost, lottózót és ajándékboltot, 1645 gyógyszertárat, továbbá 2900 vegyiáru szaküzletet; 240 Cash & Carry egységet, ahol fogyasztók is vásárolnak.

Javítottak a hipermarketek és a diszkontok

Ami az általános élelmiszerüzletek súlyát illet: A Nielsen által folyamatosan mért 90 élelmiszer termékcsoport forgalma 2011. december-2012. május során mintegy 665 milliárd forint, és azon belül továbbra is stabilan őrzik részesedésüket a 201-400 négyzetméteres, valamint az 50 négyzetméteres és kisebb boltok 8, illetve 9 százalékkal.

Javult a főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2500 négyzetméteres üzletek piaci pozíciója; részarányuk a hazai kiskereskedelem élelmiszer-forgalmából 2 százalékponttal emelkedett értékben, 35 százalékra, féléves összehasonlításban.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo